Új Néplap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-22 / 68. szám

8. OLDAL E R D E K E 2000. MÁRCIUS 22., SZERDA S S E G E K így eddzük memóriánkat! Étkezési szokásaink Sokszor előfordul, hogy egy is­mert telefonszám sokáig nem jut az eszünkbe, és nehezen jegy- zünk meg dolgokat. A lanyha agyműködés ellen is tehetünk va­lamit: eddzük agytekervényein- ket. Ha előadásra megyünk, jegy­zeteljünk. Az utcán próbáljuk megjegyezni a reklámok szövegét vagy a plakátokon föltüntetett te­lefonszámot. Ha autónkban ülünk és dugóban veszteglünk, jegyezzük meg az előttünk levő kocsik rendszámát. Ha tíz perc el­teltével is emlékszünk rájuk, elé­gedettek lehetünk. Rádiót hallgat­va, újságot olvasva jegyezzünk meg a fontos információkat, majd ezeket próbáljuk elmondani magunkban vagy társaság előtt. Mit tegyünk, ha fontos a mun­kánk, és nagyon kell koncentrál­nunk? Rágjunk el egy-egy szőlő­cukrot vagy kis darab csokit. A fontosabb vizsgák, tárgyalások előtt mindig együnk egy falat édességet. A csokoládéban tripto- fan van, amely a szerotonin alap­anyaga, ez pedig a jó kedvért fele­lős. Ha hosszabb ideig nehezedik ránk nagy szellemi nyomás, szénhidrátot juttassunk a szerve­zetbe, mert ez lassabban épül le, s sokáig érződik energiapótló ha­tása. Ne hanyagoljuk el a dolgo­zószoba szellőztetését, ha csak lehet, szippantsunk nagyokat a friss levegőből, és tornásszunk pár percet. Hajlongani az íróasz­tal mellett is lehet. Le is guggol­hatunk néhányszor, ami szintén a vérkeringést élénkíti. Az agytor­nát tegyük mindennapi szoká­sunkká. ■ Miben mi van? A-vitamint a tejben, a májban, a zöld és sárga zöldségekben talá­lunk. Bőrvédő hatású. Hiányá­ban gyengül az ellenálló képes­ségünk, s a csírák könnyebben áthatolnak bélfalunkon. A C-vi- tamin antioxidánsként a sejtek ellenálló képességét növeli. Egy almában akár 50 mg C-vitamin és 5 mg ellenálló rendszert erő­sítő növényi anyag is lehet. E-vi- tamin az olajokban, a dióban, a paprikában található. Ha hiány­zik, szinte az összes immunre­akciónk megsínyli. A B6-vita- min a számyashúsban, a hüve­lyesekben, a banánban van. A másodlagos növényi anyagok nagyban erősítik szervezetün­ket. Együnk több sárgarépát, grépfrútot, brokkolit, paradi­csomtermékeket, paprikát, spe­nótot, mandarint, és igyunk zöld teát is. Mértékkel fogyaszt­hatunk csokoládét és vörösbort is. Cinket a sajt, a marhahús, az osztriga, a teljes kiőrlésű kenyér tartalmaz. Szelén a halban, a di­óban van. A telítetlen növényi zsírsavak nélkülözhetetlenek a szív- és vérkeringés karbantartá­sához, de szabályozzák a ko­leszterinszintet is. ■ DÍSZPOLGÁROK. A világhírű ír rockzenekar, a U2 két tagja, Bono Vox énekes (balra) és The Edge gitáros kisbárányokat legeltetnek a dublini St. Stephen parkban. Teszik ezt teljesen szabadon, hiszen átvehették Dublin főpolgármesterétől a város díszpolgára címet, márpedig a dublini díszpolgárok egyik kiváltsága, hogy bármikor jogukban áll bárányt legeltetni a város közterületein. FOTÓ: FEB-REUTERS i/ :4 / ■ wm a Ilii a •• ** ; Ajovo 'OMÉK MEZOGAZDAgSAGAERT OMÉK 2000 73. Országos Mezőgazdasági, Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár 2000. szeptember 2-7. Budapesti Vásárközpont A millennium évében ismét legrem kerül Magyarország több mint száz éves múlttal rendelkező, vezető agrárkiállítása, az OMÉK. Ha sikeres akar maradni a piacon, az On vállalkozása sem hiánvozhat a mezőgazdaság és az élelmiszeripar teljes vertikumának eredményeit bemutató nagyszabású, országos seregszemléről. A 73. OMÉK tematikája: erdő- és vadgazdálkodás vidékfejlesztés, területfejlesztés szántóföldi növénytermesztés kertészet állattenyésztés állategészségügy takarmányozás környezet- és tájgazdálkodás agrotechnika mezőgazdaság gépesítése élelmiszeri pár agrárökonómia növényvédelem nemzetközi és megyei bemutatók szolgáltatások kutatás-fejlesztés Jelentkezés és további információ: SS Hungexpi . Rt. OMÉK Projekt Szebeni Márton projektigazgató Telefon: 263-6535 • Fax: 263-63 10 Földművelésügyi és \idékfejlesztési Minisztérium Agrármarketing Centrum Elit Módos Gábor OMÉK titkárságvezető Tel.: 301-1717 • Fax: 301-4709 .ír v Étkezési szokásainkkal nagymértékben befolyásol­hatjuk ellenálló rendsze­rünket. Közismert, hogy bi­zonyos anyagok erősítik a szervezetet: ilyen az A-, a B6-, a C- és az E-vitamin, a cink, a szelén, a réz, a vas és a másodlagos növényi tápanyagok, így a bétakaro- tin és a likopin. Ezzel szemben gyengíti a szerve­zetet, ha sok zsiradékot kell feldolgoznia. Aki vi­szont sohasem eszik zöld­séget, gyümölcsöt, gyakran kerül stresszhelyzetbe, könnyebben leveszi a lábá­ról az influenza vagy a her­pesz. A kutatók szerint az emberek ét­kezési szokásaikat illetően kilenc csoportba oszthatók. A hajszolt ember Gyakran rágcsál, nassol ezt-azt, dohányzik, sokat kávézik, alig eszik zöldséget, gyümölcsöt, s ami még nagyobb baj: rendszer­telenül étkezik. Kevés vitamin­hoz juttatja szervezetét, viszont annál több zsiradék halmozódik fel benne. Helytelen szokásaival csak azt éri el, hogy lecsökken szervezetének a daganatos beteg­ségekkel szembeni természetes védekezése. Az alkohol és a niko­tin legyengíti ellenálló képessé­gét. Az átlagpolgár Alapvetően helyesen él, de túlsá­gosan sok húsféleséget, kolbászt, szószt és tejszínhabot fogyaszt. Ételeit túlcukrozza vagy -sózza. Túl zsíros a konyhája, viszont ke­vés hangsúlyt fektet a vitaminpót­lásra. Szervezetének ellenálló ké­pessége gyengébb, mint kellene. Hajlamos a túlsúlyra, hiszen alig mozog. A sportoló A sok edzés áldozatokkal jár: a nagy fizikai megterhelést csak úgy bírja, ha sok vitamint fo­gyaszt, de ezekben mindig hiányt szenved. A szervezet megerőlte­tése miatt hajlamos a fertőzések­re. A verseny izgalmai következ­tében sok stresszhormon keletke­zik a szervezetében. Gyakran ki van téve az időjárás szeszélyei­nek, ami később akár reumához is vezethet. A túlsúlyos A civilizált társadalmakban élő emberek ötödé ide tartozik. Sok szénhidrátot fogyaszt, miközben kevés vitaminhoz, ásványi anyag­hoz juttatja szervezetét. Hormo­nálisán elnyomja immunrendsze­re természetes aktivitását. Keve­set sportol, így fizikailag is meg­sínyli helytelen táplálkozása kö­vetkezményeit. Ha meghízott, di­étázik, vagyis koplal. Emiatt szer­vezete többnyire hiányt szenved alapvetően fontos tápanyagok­ban. Az idős ember Kevés friss gyümölcsöt, zöldséget fogyaszt. Emésztési problémáik vannak és gondjaik a rágással, így valójában nagyon kevés fajta élel­miszer kerül az asztalukra. Sok zsírt és fehérjét esznek. A C-vita- mint, a B6-vitamint, az E-vitamint és a folsavat az orvosnak gyakran tablettával kell pótolni. Az im­munsejtjeik csökkent aktivitást mutatnak, kevés antitest keletke­zik. A limfociták hiánya nehezeb­bé teszi a betegségekből való gyógyulást. A „funkcionálisan” étkező Mindent helyesen akar csinál­ni, de minden jóból túl sokat fogyaszt. Nagy mennyiségben iszik vitaminos italokat, sok bioaktív anyagot fogyaszt. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy ezek egymás hatását közöm­bösítik, vagy legalábbis zavar­ják. A sok cink például meg­nehezíti a réz felszívását. Megelőzésképpen — és helyte­lenül — különböző vitamino­kat szed. Gyakran az egyes immunreakciók túlműködési zavart okoznak. A pudingevő Ki nem állhatja a húst, inkább pu­dinggal tömi magát. Egyoldalúan táplálkozik, édességet, fehér ke­nyeret, zsíros dolgokat és sajtot rágcsál. Vitaminhiánya van, s ás­ványi anyagból sem juttat annyit szervezetébe, mint amennyire szükség lenne. Tönkreteszi az immunrendszerét. A krónikus beteg Nincs kedve bevásárolni, így azt eszik, amit otthon talál. Egy­oldalú táplálkozásának követ­keztében valóban nehezen gyógyul. Az ételeket gyakran túlfőzi, így kimegy belőle a vita­min és az ásványi anyag is. Gyakran lépnek fel szervezeté­ben gyulladásos folyamatok. Betegsége és helytelen táplálko­zási szokásai eredményeként zavar keletkezik a vitamin- és ásványianyag-felvételben. Keve­set mozog. A fanatikus diétázó Egy hét száraz kenyéren megadja az immunrendszernek á kegye­lemdöfést. A szigorú diéta elemi tápanyaghiányt okoz. Ha valaki csak a felét eszi a szükségesnek, ásványi anyagokból is csak a felét veszi magához. Immunrendszere csökkent aktivitást mutat. Apák gyesen Egyre gyakoribb, hogy az elfog­lalt anya helyett az apák gondoz­zák kicsinyeiket. Több film választotta már té­májául a férfit, aki magára marad a picivel. Ezek a történetek több­nyire humorosak és kedvesek. És mindig érkezik egy nő, aki gyen­géden karjaiba veszi a síró-rívó babát. A valóság azonban korántsem ilyen idillikus. Ez a szerepcsere új helyzeteket teremt. Az apa vá­ratlan szituációkkal és problé­mákkal találja szembe magát. Ki mondja meg, hogy milyen ruhát kell ráadni a gyerekre, ha hirtelen hidegre fordul az idő, vagy mi­lyen hőfokon tálalható a bébi­étel? Nem mindegy, mikor van al­vásidő és mit kell bevásárolni. Meg kell tanulni, hogy miért sír a kicsi és mikor kacarász elégedet­ten. Sokan még idegenül mozog­nak ebben az eddig kizárólag nők számára szabott rendben. Voltaképpen csak az este hoz számukra megnyugvást, amikor anyuka végre hazatér, és minden visszazökken a szokott kerékvá­gásba. A kicsik boldogan fogadják a mamát valami ősi ösztöntől ve­zérelve. Ezt a gondoskodó apukák né­mi irigységgel szemlélik, fájlalva, hogy minden erőfeszítésük elle­nére sem tudnak a babával ilyen bensőséges kontaktust teremte­ni. Sok férfi az interneten keres hasonló helyzetbe került apatár­sakat, hogy egymástól támoga­tást kapjanak a közös gondok megoldására. Egy biztos: a gyer­mekgondozó atyák ekkor tanul­ják meg igazán megbecsülni a nőket, akik igyekeznek otthon és a hivatásban is egyaránt helytáll­ni. Rendőrfogyókúra Az állomány karcsúsítása végett a Fülöp-szigeteken havonta egy­szer megmászatják a kövér rendőrökkel a Pinatubo vulkánt. A vulkános fogyókúrán azoknak a rendőröknek kötelező a rész­vétel, akik derék-, illetve hasbő­sége meghaladja a 86 centimé­tert. A premier április 4-én lesz, ekkor kell először felkapaszkod­niuk a Pinatubóra. A fogyókúrá­ban száznál több rendőr vesz részt a Manilától északra fekvő Pampanga tartományból. A fit- neszprogram egyelőre csak júni­usig tart, mert akkor beköszönt az esős évszak. A feljutás a vul­kánra egyébként két és fél órát vesz igénybe, és turisták nagyon kedvelik ezt az utat. A pinatu- bós kúra mellett a túlsúlyos rendőrök kötelesek hat hóna­pon át rendszeresen kocogni és fekvőtámaszokat csinálni. Ha mégsem fogynak le, elbocsát­hatják őket. ÚJRA ÁLL. A képsorozaton jól látható, ahogy a kétoldali végtagbénulásban szenvedő olasz Gabriele Tronconi felemelkedik, és a lábaira áll. Ez a Brüsszelben bemutatott forradalmian új eljárásnak köszönhető, amely során beültetett elektródák segítségével ingerük a beteg lábán a bénult izmokat. A módszer segítségével a teljesen mozgásképtelen pácienseknek esélyük van arra, hogy járókeret segít­ségével, viszonylag könnyedén mozoghassanak. fotó: feb-reuters r

Next

/
Oldalképek
Tartalom