Új Néplap, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-14 / 62. szám
jMSi MMM 2000. MÁRCIUS 14., KEDD 7. OLDAL TELEKI JÓZSEF Forrófejű nemzedék Az eső nem esett, de hűvös volt. Mégsem fázott senki sem, belső tűz fűtött mindenkit. Ugyanaz a tűz, ami 142 évvel korábban Irinyit, Vasvárit is melegítette. Nem is csoda: 1990 március idusán is forradalom volt, egy csendes forradalom. Bár utóbb, az első szabad választások után, a politikusok gyakran mondogatták a rendszerváltást másképpen gondolóknak: „tetszettek volna forradalmat csinálni”. Az Új Márciusi Ifjak között azonban nem voltak lánglelkű költők (legalábbis nem születtek új Petőfik). Nem fogalmaztak kiáltványokat, nem szavaltak lépcsőre állva kiskabátban. Még azt is csak a hátsó sorokból nézték, hogy mások - a szabadság jelszavával - székre állva a sajtóra tették kezüket. Mégis ők, a hátul állók voltak „a rendszerváltók”. Való igaz, szó szerinti értelemben nem csináltak forradalmat. Vér helyett plakát tapadt kezükhöz. Ám a szabadság mámorltó érzése áradt abból, hogy a tíz évvel ezelőtti március 15-ére „Tavariscsi kanyec” feliratú plakáttal árasztották el szinte minden településen az ünnepi felvonulások útvonalát. Volt valami titkos összekacsintás abban, ahogy az ünnep előestéjén a Szolnok főterén álló munkásmozgalmi emlékművet fekete lepelbe burkoló fiatalok a rendőröknek csak úgy félválról odavettették: „becsomagoljuk, mert csúnya”. Hol vannak az Új Márciusi Ifjak? Eltűntek, mint nagy elődeik. A parlamentben, politikai pártok élén nem látni szinte senkit sem az egykori csirizes vödrös suhancok közül. Megfontolt családanyákként, családapákként az ünnepi szónoklatokat a hátsó sorokban hallgatva azonban néha még tűz lobban a szemükben. A hátul állók voltak az igazi rendszerváltók Petőfi Sándor, a szabadságharc lángielkű költője Az európaiság már kossuthi álom volt Interjú Katona Tamás történésszel A '49-es szolnoki csatát idézik fel évről évre a hagyományőrzők FOTÓ: MÉSZÁROS A fiatalság volt az 1848-49-es történelmi léptékű változások mozgatórugója. A mai ifjabb nemzedék feladata sem más, mint hogy korszerű európai, polgári országot teremtsen - vallja Katona Tamás történész. Az Antal-kormány egykori külügyi, majd miniszterelnökségi államtitkára lapunk számára adott interjújában néhány ’48-as emlék mellett beszél arról is, vajon az 1848-as szabadságharc miért jelent többet sokunknak bármely más ünnepnél, hogy valóban Petőfi csontvázára bukkantak-e Szibériában, de arról is: a 68. évében járó egyetemi tanár mitől érzi magát ma is fiatalnak.- A szerencsés országokban egyszer visznek győzelemre egy harcot, s aztán annak emlékét őrzik, fényesítik napról napra. A szerencsétlen országokban - és mi ezekhez tartozunk - minden nemzedéknek újra és újra ki kell vívnia szabadságát. Azt reméljük, hogy a rendszerváltozással ez végérvényesen megtörtént, de a rendszer csiszolása korántsem fejeződött be.- Több mint 150 évvel a ’48-as események után mire taníthat még minket a forradalom és szabadságharc?- A jobbítás szándékára, a meg nem elé- gedés tenni akarására mindenképpen. Az 1800-as évek közepén, amikor Magyarországnak volt alkotmánya, volt országgyűlése, akkor például Ausztriának nem volt. Ahelyett, hogy a magyar fiatalok saját vál- lukat veregetve megelégedtek volna a helyzettel, többet akartak. így történhetett, hogy az 1847-48-as utolsó rendi ország- gyűlés megteremtette a korabeli Európa legkorszerűbb demokráciáját. Elvitathatat- lanul óriási feladat volt a feudális Magyar- országot átalakítani az akkori idők egyik legkorszerűbb állami berendezkedésévé.- Mit emelne ki a 48-as célkitűzések közül, amely ma is követendő cél lehet?- Az európaiságot, amelyet már akkor nagyon komolyan vettek. Nem csak a trónfosztó nyilatkozatban írja le Kossuth, hogy Magyarország tagja akar lenni az európai státuscsaládnak, méghozzá egyenrangú és szomszédaival békében élő társa, hanem ezt mondja Görgey is, aki komáromi kiáltványában így fogalmaz: „Ne higgyétek, hogy ez Magyarország és Ausztria közötti harc csupán. Ez európai ügy. A legszentebb nép jogi küzdelme a bitor zsarnokság ellen.” Akkor kezdték felismerni, hogy szerencsénk vagy éppen balszerencsénk nagymértékben függ attól: mi történik Európában. Ebben az időben kezdtük megtanulni, hogy a nagypolitikának milyen hatása van Magyarországra.- Görgey szerepéről megoszlik a történészek vélekedése.- Görgey árulásában nem hiszek. Ezt az embert - minden hibájával együtt - Mátyás király és Bethlen óta a legzseniálisabb magyar hadvezérnek tartom. Az aradi vértanúkról szóló könyvemben, valamint a Görgey-emlékiratokban igyekeztem mindezt alátámasztani.- Elvitathatatlan, hogy ha van olyan ünnep, amelyet a fiatalok minden körülmények között magukénak éreznek, az március 15-e: Minek tulajdonítható, hogy más ünnep nem ennyire népszerű?- Az akkori történelmi idők igen elevenek ma is. A sodró lendületű események ma is lekötik a fiatalokat, annál is inkább, mivel annak akkor ők voltak aktív részesei. Én magam rendszeresen járva az ország közép- és szakiskoláit, szívesen beszélek ’48-ról, mert a gyerekek nagyon könnyen adják át magukat a rengeteg tanulsággal teli emlékeknek. Augusztus 20-a túlságosan teoretikus, megfoghatatlan, október 23-ával kapcsolatban pedig a korábbi értékítéletek még ma is éreztetik hatásukat. De ez esetben az is riaszthatja a fiatalokat, hogy az ’56-os szervezetek nemegyszer egymás szemét vájják.- Folynak-e ma olyan kutatások, amelyek eredményeként valamelyest másképpen láthatjuk a forradalmat és szabadság- harcot?- Van egy óriási adóssága a magyar történetírásnak, amelyről azonban nem tehet. Annak ellenére, hogy csakúgy, mint az ’56- os forradalmat, az 1848-49-est is végül az orosz csapatok verték le, a mai napig nem kutathatóak az orosz levéltári források. Korábban a szovjet rendszer nem engedett ezekbe bepillantást, ma jobbára pénzkérdés.- Lehet, hogy az ottani kutatások fényt deríthetnének arra is, vajon Petőfi Segesvár mellett vagy Szibériában nyugszik?- Nem tartom valószínűnek, hogy Petőfi Barguzinban halt volna meg. Legjobb tudomásom szerint a magyar hadifoglyokat az osztrákok kapták meg. Oroszországba a lengyeleket vitték. Sajnos, azt kell mondjam, az járt jól, akiket az oroszok kaptak meg, mert onnan már két év múlva el lehetett szabadulni. Ezért szinte lehetetlen, hogy Petőfi Szibériába került, azt pedig lélektani képtelenségnek tartom, hogy ha mégis, akkor ne próbált volna üzenni imádott feleségének és gyermekének.- Ön annak idején miért éppen 1848-at választotta fő kutatási területének?- Szemtelenül korán kezdtem el olvasni. Az első nézegetni való könyvek egyike egy ötkötetes mű volt a szabadságharcról. Világéletemben Széchenyi, Kossuth, Deák, Görgey és Bem rajongója voltam, így teljesen természetes volt számomra ennek a kornak a kutatása. Ugyanakkor ez a téma a mindenkori fiataloknak érdekes, tanulságos múlt, amelyet tanítva én is fiatalabbnak érezhetem magam a koromnál. HORVÁTH MAGDOLNA A szó sem szállt el, az írás is megmaradt A szabadságharc irodalmi feldolgozásai Az 1848-as forradalom és szabadságharc mindmáig élő példa arra, hogy az igazán sorsfordító történelmi események emléke nem halványul el sohasem. Ezekre az eseményekre nézve nem érvényes az ismert szólásmondás: „A szó elszáll, az írás megmarad”. Mert az 1848-as március történéseiről fennmaradt a szó - a híres 12 pont, Petőfi lángoló költészete, Kossuth számos lebilincselő beszéde - s örökbecsű a korabeli irodalom: Táncsics a Nép szava Isten szava című könyve, a reformeszméket közvetítő Pesti Hírlap, hogy csak néhányat említsünk. Ezt az irodalmi örökséget idén tovább gazdagította Mitták Ferenc “Fényesebb a láncnál a kard...” című ösz- szeállítása (Tóth Könyvkereskedés és Kiadó Kft.), amely szemelvényeket ad 184849 történetéből. “Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történelemben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkívül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldköveket gyalogolni a meglett embernek” - írta Petőfi. S a könyv első fejezete egy-egy fontos mozzanat köré csoportosítva, kilenc Petőfi vers felidézésével eleveníti fel március idusának jeles eseményeit. Milyen szerepet játszanak a személyiségek a történelemben? - ez kutatók állandó vitatémája. A szabadságharc krónikája minden kutatásnál pontosabb választ ad erre a kérdésre. Széchenyi István elindította a reformmozgalmat. Bem József Erdély hőse volt. Damjanich János tábornok sok nagy csata győztese volt. Kossuth Lajos a nép ajkán “Kossuth apánk” lett, s ez pontosan jelzi, mit tett ő a forradalomért. Torinói temetésén a gyászszertartás egyik papja mondotta: "Nagy dolog az eszmékben hinni, megvalósítására törekedni, dolgozni, szenvedni érte. Egységet és nagyságot ad az embernek. Akit most siratunk, az utolsók utolsója egy oly hősi kornak, mely hitt az eszmékben.” Batthyány Lajos és Szemere Bertalan, Dembinszky Henrik és Klapka György - mind, mind történelemformáló személyiségek voltak. 1848 tíz főszereplőjéről szól a könyv második fejezete, portrét rajzolva róluk. De nemcsak ők élesztették a forradalom és a szabadságharc tüzét. Ott volt a tűz csi- holásánál Andrássy Gyula, Arany János, Deák Ferenc, Eötvös József, Gábor Áron, Mészáros Lázár, Teleki Blanka, Vasvári Pál is. Róluk és még 52 ismert politikusról és katonáról közöl rövidebb-hosszabb életrajzot a könyv harmadik fejezete. A 48-as évek kutatói nagy haszonnal forgatják Batthyány Lajos reformkori beszédei, levelei és írásai című könyvet (Zala megyei Levéltár), amely segít képet alkotni magunknak a reformkor politikai közéletéről. A kötet a politikus valamennyi felkutatott, 1839. július 24. és 1848. március 14. közötti, érdemi közéleti megnyilatkozását tartalmazza, s mint ilyen, a miniszterelnök első válogatott gyűjteményét alkotja. A kötet feltárja Kossuth és Batthyány, valamint Széchenyi és Batthyány kapcsolatának ellentmondását, ezek társadalmi és gazdasági kérdésekben egyaránt jelentkeztek. Bár Sed-1- nitzky akkori rendőrminiszter így nyilatkozott: “Batthyány mentora Kossuth, a gróf teljesen Kossuth befolyása alatt áll.” Ez nem mondott ellent annak, hogy Batthyány természetes közege az arisztokrácia volt, kitartóan szervezte a főrendi ellenzéket. A gyűjtemény 103 dokumentum közreadásával sokat tesz annak érdekében, hogy az első felelős független magyar kormány tragikus sorsú miniszterelnökének nézetrendszere és tevékenysége tisztán álljon az utókor előtt. Ezt segítette a könyvben megfogalmazott értékelés, amely szerint “a reformellenzék élére emelkedett gróf politikai arculata nem igazán egyénített.., a rendi ellenzék többsége által is hangoztatott szabadelvű nézeteket vallotta magáénak. Kiváló szervezőkészségére támaszkodva összefogni és egységesíteni próbálta az ellenzék egyes szárnyainak időnként eltérő nézeteit, törekvéseit. Nem elvi irányítója, hanem gyakorlati vezetője volt az egységesülő ellenzéknek, született pártvezér. Olyan politikus, aki nem csupán szavai és tettei által vált vezetővé, hanem már születésétől kezdve, alkatánál fogva magában hordozta ezt az adottságot, és csupán megfelelő körülményekre volt szüksége, hogy vezetésre termett személyisége érvényesülhessen.” P.T.
