Új Néplap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-11 / 35. szám
(((■■■ 2000. Február 11., péntek SPORT . 15. OLDAL Jobb a gratulációt fogadni Dupla forduló előtt a JRK és a Titász Röplabda extraliga Azzal, hogy a Pulzus kedden este legyőzte az Atlant-Angyalföldi DRC-t (3:2), ismét éles mérkőzésre van kilátása a jászberényi röp- labdás lányoknak. Pénteken a fővárosban, vasárnap hazai közönség előtt lépnek pályára Pesti Anikóét A hét végi páros összecsapás akár véglegesen is eldöntheti az alsóági rájátszás sorrendjét, hiszen amennyiben a JRK mindkétszer legyőzi az angyalföldieket, készülhet a Vasas elleni összecsapásokra, melynek tétje már a legjobb négy közé jutás. Az alapszakasz során mindkét összecsapás 3:2-es hazai sikerrel zárult, ráadásul úgy, hogy kezdetben egyaránt a vendégeknek állt a zászló. Jászberényben az utóbbi időben ugrásszerűen megnőtt a nézőszám a röplabdamecs- cseken, a városi televízió rendre közvetíti a mérkőzéseket, a lányokat úton-útfélen megállítják a drukkerek a városban — egyszóval „felszálló” ágban van a sportág népszerűsége a Jászság fővárosában. S ez az, amit nem hagyhatnak most már figyelmen kívül a játékosok, hiszen nemcsak önmagukért, hanem egyre nagyobb számú (és hangos) szurkolóikért is küzdeniük kell. Sérülés, betegség nem hátráltatta a JRK edzésmunkáját a napokban, így Deme Gábor edző valamennyi játékosára számíthat a hét végén. „Jobb a gratulációt fogadni, mint nekünk nyújtani előre kezünket” — hangzott el a legutóbbi játékosértekezleten. Remélhetően ennek szellemében lép pályára ma este 18 órakor a JRK, melyet szokás szerint lelkes szurkolói is elkísérnek. (GÉLÉI) Az állás 5. Angyalföld 8 6 2 22:11 14 6. Jászberény 8 5 3 21:14 13 7. Pulzus 8 3 5 10:20 11 8. Kaposvár 8 2 6 13:21 10 Dupla sikert remélnek a férfiak Csak abban az esetben előzhet a tabellán a Szolnoki Titász RK, amennyiben kétszer - ma este 18.30-kor a Tiszaligeti Sportcsarnokban, és vasárnap vendégként is - legyőzi a szintén szerény eredményt felmutató Csepelt. Ehhez pedig jó esélye lehet, ameny- nyiben hasonló szellemben lépnek pályára Gulyásét mint legutóbb, a Kazincbarcika ellen, amely csak bődületes szerencséjének köszönheti szolnoki győzelmét. A siker útjába esetleg Szalai Szabolcs betegsége állhat, aki a napokban belázasodott, és hazautazott Kunhegyesre. A center telefonon viszont már értekezett Surá- nyi Mártonnal, akinek ígéretet tett: ha javul az állapota, edzője rendelkezésére áll. Pénzesék egyetlen botlása az előzési szándék meghiúsulásához vezet. (M. G.) Az állás 5. Kecskemét 8 6 2 21:9 14 6. Kazincbarcika 8 6 2 21:10 14 7. Csepel 8 3 5 10:20 11 8. Szolnok 8 1 7 9:22 9 ■ Tréningeztek Csütörtökön két megyebeli futballcsapatunk is messzire utazott azért, hogy meccseljen a felkészülés jegyében. A Szolnoki MÁV Neusiedler NB I-es gárdája Vácott vendégszerepeit, és 0-0-as félidő után 1-0-as, pechesnek is mondható vereséget szenvedett a PNB-s Duna- partiaktól, akiknek gólját a fiatal Szűcs szerezte a 88. percben. A MÁV összeállítása: Szabó — Schwarcz (Antal) — Fehér (Ács), Müller (Balogh) — Fedor, Némedi (Bábik), Szo- boszlai (Bernáth), Kádár, Ivitz — Major (Németh), Ur- bán (Pelles). A vasutasoknál immár harmadik alkalommal szerepelő, újpesti Némedi Zsolt ezúttal a középpályán mutatott olyan játékot, amelynek okán akár a szerződtetésére is sor kerülhet. A fővárosban tréningezett az NB III- as Újszász legénysége, amely a BVSC'vendégeként a Táti úti salakos pályán ért el bravúrnak számító 0-0-as döntetlent. Mai műsor Jégkorong. OB II.: Jászberény ’77-Chicago HC, Jászb., 18.30. Röplabda. Extraliga rájátszás, nők, az 5-8. helyért: Angyalföld DRC—Jászberényi RK, Budapest, Csata út, 18, férfiak, az 5-8. helyért: Sz. Titász RK—Csepel, Tiszaligeti Sportcsarnok, 18.30. MK-nyolcaddöntő, visszavágó: Szolnoki MTE—TFSE, Tűzoltócsarnok, 17. Tenisz. Kinder-kapa, fedett pályás verseny: Szolnok, Olaj-csarnok, 16. __________■ „ Előrecsúsztak” a jászsági diákok Szinte már nem is meglepetés: immáron negyedik éve a selejtezőkben megyénk indítja a legnépesebb mezőnyt a sí-diákolimpián. Óriás-mülesiklás Ezúttal sem történt ez másképp, ráadásul újabb nevezési rekordot döntöttek meg fiataljaink. A Magyar Síszövetség, a megyei diáskporttanács és a Szolnoki Síklub közös rendezésében a hét végén Galyatetőn lezajlott megyei döntőn 27 iskola közel másfél száz diákja csatolt lécet, mely nem kevés fejtörést okozott a helyi szervezőknek. Már nem először csodálkozva nézték a síkvidéki régió síelni vágyó gyermekhadát — számukra épp a magas létszám miatt csupán egy futamot tudtak lebonyolítani. Gótzy Antal, a síszövetség alpesi szakágvezetője is elismeréssel szólt megyénk fejlődő síkultúrájáról A szolnoki hegemóniát megtörve, idén a jászsági diákok eredményei figyelemreméltóak, de az abádszalóki és a tiszafüredi fiatalok is előkelő helyen szerepeltek. A leggyorsabban a jászberényi Szőke Attila szlalomozott le a célig, aki 27,86 mp alatt teljesítette a távot. A korcsoportok legjobb négy idővel rendelkező versenyzői kvalifikálták magukat a hét végi országos fináléba. Eredmények, I. korcsoport, fiúk: 1. Szőke Simon (Gyakorló Á. I., Jászberény), 2. Havel- lant Tamás (Kovács M„ Abád- szalók), 3. Tóth Vilmos (Kodály Z., Szolnok), 4. Szabó Dávid (Csete, J.kisér). Lányok: 1. Turcsányi Krisztina (Gyakorló, Jb.), 2. Katona Rita (Hermán, Sz.), 3. Rácz Orsolya, 4. Szanku Kitti (mindkettő Csete, J.kisér). II. kcs., fiúk: 1. Kimák Ádám (J.apáti Gimn.), 2. Szappanos Ádám (Fiumei, Sz.), 3. Alle Tamás (Kossuth, T.füred), 4. Illés Ádám (Hermán, Sz.). Lányok: 1. Török Dóra (István király, J.apáti), 2. Bálint Renáta (Hermán, Sz.), 3. Nagy Ágnes (Fiumei, Sz.), 4. Vörös Éva (Kovács, A.szalók). III. kcs., fiúk: 1. Szőke Viktor (Gyakorló, Jb.), 2. Bencsik Péter, 3. Kirják Péter (mindkettő Szandaszőlő- si Á. I., Sz.), 4. Kaizer Roland (Csete, J.kisér). Lányok: 1. Kiss Virág, 2. Nádas Orsolya (mindkettő Kassai, Sz.), 3. Balogh Viktória (Szandaszőlősi, Sz.), 4. Bajzáth Anikó (Körösi Csorna, Sz.). IV. k.cs., fiúk: 1. Szőke Attila, 2. Huszár Attila (mindkettő Lehel Gimn., Jb.), 3. Veleczki Viktor (Liska, Jb.), 4. Udvardi Szabolcs (Lehel, Jb.). Lányok: 1. Hajdú Diána (RISZI, Sz.), 2. Godó Kitti (Ép- Fa SZKI, Sz.), 3. Faragó Kata (Verseghy Gimn., Sz.), 4. Juhász Ágnes (Tiszaparti Gimn., Sz.). V. kcs., fiúk: 1. Ladonicz- ky Dániel (Széchenyi Gimn., Sz.), 2. Perjési András, 3. Katona Gábor, 4. Bicskei Viktor (mindhárom Verseghy Gimn., Sz.). Lányok: 1. Dudás Melinda (Lehel, Jb.), 2. Maczkó Emese (Varga K. Gimn., Sz.), 3. Juhász Dolly (Széchenyi Gimn., Sz.), 4. Mag Melinda (RISZI, Sz.). MÉSZÁROS A 11 éves Szappanos Adám, a Fiumei A. I. tanulója a második legjobb idővel siklott le korcsoportjában Még el sem kezdték a felkészülést Zúgnak a tiszafüredi (vész) harangok Négy évvel ezelőtt boldogságban úszott a város, amikor az NB III-as labdarúgócsapat bajnoki címet szerzett. A következő bajnokságban a magyar második vonalban masíroztak az Albert Csaba vezényelte gárda tagjai, amely az átszervezés miatt újabb teljes bajnokságot tölthetett az NB II-ben. De megmaradni ismét nem tudott, következett a hanyatlás időszaka. Labdarúgás Olyannyira a lejtő felé vette az irányt a csapat, hogy tavaly nyáron már az NB III-ból is kiesett. De egy újabb átszervezés nyomán, pontosabban a visszalépések miatt maradhatott a Mátra- csoportban, de már a nevezés díj előteremtésének kínjai is azt sugallták, hogy kár volt „megerőszakolni” a szereplés lehetőségét. Az utolsó pillanatban összeállt együttes mellé aztán még pesti edzőre és három játékosra is futotta, ám az őszi szezon derekán újabb hatalmas reccsenés jelezte, hogy a füredi foci törése immár nyilvánvaló. Menesztették az edzőt és a vele érkezett futballistákat. Attól a pillanattól már saját energiatartalékait élte fel a klub, Bártfai István tanár úr egy személyben három csapatra való játékossal — a serdülők és az ifjúságiak mellett a felnőtteket is reá bízták - gürcölte végig az őszt a 13. (kieső) helyet megszerezve. Az idény történetéhez tartozik még az is, hogy a klubot működtető kft. ügyvezetője, Szeleczki Mihály is lemondott arra hivatkozva, hogy az 1999-es év végi városi közgyűlésen a képviselők által megszavazott jövőbeni sport- támogatás mértéke alamizsnának is kevés, nemhogy focicsapat működtetéséhez. Ez még akkor is igaz lehet, ha a város költségvetése több tízmilliós negatívumot mutat. Hogy a tavasz mit hozhat a füredi foci számára? Kevés jót. Ezt minden következmény és Miklósi torna Labdarúgás A megyei I. osztályban szerepelő Törökszentmiklós labdarúgó- csapata egész napos tornát rendez szombaton a városi sporttelepen. A nagypályás találkozókra a két gyomaendrődi együttes - az egyik NB III-as, a másik NB Il-es - mellett a szintén megyei I. osztályú Fegyvernek kapott meghívást. A felkészülési torna mérkőzései 2x30 percesek lesznek, az első összecsapás 10 órakor kezdődik. ■ Elhunyt Kutas István Az egykori sportvezetőt, sportújságírót február 5-én, 80 esztendős korában érte a halál. Kívánságának megfelelően szűk családi körben szerdán vettek végső búcsút tőle. Kutas István — aki fiatal korában atletizált és kézilabdázott — az elmúlt fél évszázad egyik legkiemelkedőbb, meghatározó sportvezetője volt. 1945-ben kezdett ezen a területen dolgozni, 1948 és 1983 között — megszakításokkal — a sporthivatal munkatársaként, 1962-től 1966-ig elnökhelyettesként irányította a hazai sportéletet. 1958-tól 1962-ig a Népsport, 1966-tól 1983-ig a Képes Sport főszerkesztőjeként tevékenykedett. Közben (1974—78) a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is volt. Vezetőként, újságíróként tíz olimpián vett részt, az ötkarikás játékokról több könyve is megjelent. ________________a f elelőtlenség nélkül kijelenthető, hiszen még az edzéseket sem kezdték el az NB III-as csapat tagjai a március 4-i nyitány előtt. Bártfai István nem csak attól szomorú: „Egyszerűen nem tudom, hogy mi van. Mint edző és tanár ki vagyok rekesztve a döntésekből, ha egyáltalán születtek olyanok. Ha egy héten belül nem áll össze a csapat, az Isten sem szedi össze a játékosokat. Az pedig erkölcstelen ígérgetés lenne a részemről, ha megfelelő anyagi háttér nélkül, amely immár csak a működésre kellene, összetrombitálnám a fiúkat. Fontos megjegyezni, hogy azok a labdarúgók, akik szóba jöhetnének Füreden, a kedden lejáró átigazolási időszak utolsó pillanatában alákanyarít- hatják nevüket egy átigazoló lapra, ha saját együttesük nem számít a szolgálataikra. A keddi önkormányzati ülésen a sokadik napirendi pontban terítékre került a helyi A férfiválogatott Eb-közép- döntő találkozói miatt mintegy háromhetes szünet következik a bajnokság felsőházában. Az Olaj KK legközelebbi, azaz utolsó alapszakaszbeli hazai meccse március 1-jén, szerdán lesz a Dombóvár ellenében. Férfi kosárlabda- Egymás után ötször nyertünk a bajnokságban, az erőltetett menet végén ráfér mindenkire a pihenés, ezért négy nap szabadságot kaptak a fiúk - újságolta Zorán Kmézics, az olajosok edzője.- A folytatás február 14-én hétfőn, onnantól napi két edzéssel készülünk az elkövetkező feladatokra. Mint megtudtuk, ismét lesz segítsége a munkában Kmé- zicsnek, méghozzá az Európa-hí- rű erőnléti szakember, Kamaszi Ferenc személyében, aki tavaly november közepén is itt serénykedett a csapat körül. A további programjukban szerepel több edzömérkőzés is. Közülük a legérdekesebbnek a magyar válogatottal szembeni ígérkezik, amelyet 20-án a Fradi csarnokában rendeznek meg. Érdekesség, hogy legutoljára kilenc esztendeje találkoztak egymással a felek, akkor döntetlenre végződött a presztízscsata közöttük, természetesen Zorán mint játékos szerepelt azon az összecsapáson. Három nap sportfinanszírozás, benne nyilván a labdarúgók immár vészjóslóan nehéz helyzete is említésre került. Szabó Tamás aljegyző azt javasolta, nevezzenek ki egy olyan szakmailag képzett szakembert, aki javaslatokat dolgozna ki a válság kezelésére. Azt gondoljuk, ebben a helyzetben egyetlen javaslat lehet ütőképes, amelynek megjelölése négy betűből áll: pénz. Tanácsokkal ugyanis nem lehet buszt bérelni, szerelést venni, játékvezetőket fizetni. Nehogy félreértés essék! Senkit nem akarunk felelőssé tenni a füredi labdarúgás jelenlegi helyzetéért. Ha már ide jutott, legalább arra ügyeljenek a csapatért éppen felelősök, nehogy visszalépjen az együttes. Mert ebben az esetben a szabályok azt írják elő, az újrakezdést csak a legalacsonyabb osztályból indulva lehet megtenni. múlva már hazai pályán láthatja közönsége a piros-feketéket, akkor ugyanis a Honvéd gárdája látogat a Tiszaligetbe egy edzőmeccs erejéig. Február 26-án pedig Békés városába egy gálamérkőzésre lesz hivatalos a szolnoki legénység. A következő bajnoki derbire tehát március 1-jéig kell várni, akkor a Dombóvár csapata érkezik Szolnokra. Rá egy hétre az Olaj látogat a címvédő Al- bacomphoz, majd az alapszakasz zárófordulójában március 11-én Körmenden vendégszerepeinek Maljkovicsék. Dávid egyeztet Értesüléseink szerint Dávid Kornél valószínűleg játszik a magyar válogatott soron következő két Európa-bajnoki középdöntő mérkőzésén. Azt hallottuk, Mészáros Lajos szövetségi kapitány napi kapcsolatban van a kiváló játékossal, de csütörtök délig határozott választ még nem kapott, mivel Dávidnak egyeztetnie kell amerikai menedzserével. A magyar válogatott febmár 23-án Svájcban, majd három nap múlva hazai pályán Anglia ellen folytatja az Eb-középdöntők sorozatát. Dávid, aki az NBA-ben legutóbb a Cleveland Cavaliers csapatában szerepelt, jelenleg szabadon igazolható. Ámennyiben hazatér, akkor az Albacomp csapatában folytathatja, ahova érvényes szerződés köti. ______________________________(VÉCÉÉI NÉDER ISTVÁN Amikor még Tiszakécskén villanyfényes bajnoki mérkőzést játszott a Füred. Archív felvételünkön Csillag próbálja elvenni a labdát Besermantól a kécskei éjszakában. A palánkok alól jelentjük A válogatottal (is) meccsel az Olaj KK