Új Néplap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-28 / 49. szám

2000. Február 28., hétfő 11. OLDAL Vízre szállás előtt az evezősök Szolnok Az alapozó edzéseket befejezve, szombaton a Concept II. Hungari 10. nyílt magyar evezős ergométerbajnokságán vehettek részt a Tisza Evezős Egylet tagjai. A megméretésen 18 egyesület kö­zel háromszáz versenyzőjével mérhették össze tudásukat. Ezút­tal is több kiemelkedő eredményt értek el tehát szolnoki evezősök, igazolva, hogy jól sikerült a felké­szülésük. Közülük Sárvári Gergő bronz­érmet vett át, és Piiski Attila pe­dig teljesítményével elérte a nemzetközi szintet, így ő a válo­gatottal együtt készülhet a nyári ifjúsági vb-re. Említésre méltó eredményt ért el Úri Szabó Kár­oly is, aki korosztálya hatvanhat indulója közül a negyedik, Ve­ress Adám pedig az ötödik lett. Perei Andrea az ifi nők közül a negyedik helyezést hozta el. A sikert nem ünnepelhették sokáig a tiszások, hiszen a verseny helyszínéről utaztak tovább Olaszországba, ahol tíznapos edzőtáborozáson vesznek részt. Magyar bronzok Belgiumból Atlétika Szombaton 12 magyar versenyző volt érdekelt a genti fedett pályás Európa-bajnokságon. Zsivoczky Attila 6033 pontos egyéni csúcs­csal negyedik lett hétpróbában, Tölgyesi Balázs 1500 m-en a ki­lencedik helyen végzett. Szabó Dezső sérülés miatt feladta a hét­próbát, Biber Zsolt a súlylökés, Ajkler Zita a távolugrás selejtező­jében kiesett. A vásárnapi zárónapon Korá­nyi Balázs 1:48.42 perccel a har­madik helyen végzett 800 méte­ren, ezzel a magyar csapat első érmét szerezte. Az ARAK futója nagyszerű hajrájának köszönhe­ti a bronzérmet, a célegyenesbe fordulva a végig előtte futó finn Kirwát előzte a dobogóért, s esé­lye volt a 2. helyre is. - Az óriá­si siker kategóriájába sorolom ezt az eredményt - mondta a fe­dett pályás vb-negyedik Korányi, aki első érmét szerezte nagy vi­lágversenyen. - Tudtam, hogy Borzakovszkijt és a címvédő Schumannt nem tudom megver­ni, a harmadik helyért voltam harcban a finn és a spanyol futó­val. Az volt a tervem, hogy úgy helyezkedek, ahogy a verseny alakul. Igyekeztem belül marad­ni, igaz, így sokszor meglöktek, de cserében lehetőségem volt belülről előzni. Schumann na­gyon lelassult a végére, ha előbb kezdek hajrázni, talán őt is utol­érem. Németh Rolandnak nem sikerült az éremszerzés, pedig az idei eredmények alapján lett volna rá esélye. A soproni Sprin­ter 6.61 másodperccel ötödik lett 60 síkon. A számot az idén veret­len brit Gardener 6.49 másod­perces Európa-bajnoki csúccsal nyerte. A 4x400-as férfi váltó döntőjében kellemes meglepe­tésre a mieink Bédi, Dombi, Kilvinger és Nyilasi összeállítású csapata a harmadik helyen vég­zett. Bogár János harmadik lett a csehországi Biovicében vasár­nap megrendezett 16 km-es utcai futóversenyen. A viadalon 1300- an álltak rajthoz, a győzelmet az ukrán Bobjak szerezte meg, fél perccel megelőzve a lengyel Bogdánt. Végeredmény (16 km): 1. Bobjak (ukrán) 49:13 perc 2. Bogdán (lengyel) 49:43 3. Bogár János 51:12 Bravó, lányok! Kézilabda A Bajnokok Ligája zárófor­dulójában mindkét női csapatunk: a Herz-FTC és Dunaferr is kiharcolta a negyeddöntőbe jutást. Herz-FTC-Viborg HK (dán) 34-26 (15-11) Népliget, 1400 néző, v.: Bürgi, Heutschi (svájciak). Herz-FTC: Sugár - Tóth 5, Brigovácz 4/3, Kökény, Pádár 4, Deli 4, Kirsner 6 csere: Cioculeasa (kapus), Siti 9, Kovács, Pásztor 2. Viborg: Tjugum - Hoyer-Niel- sen 2, K. Jensen 2, Gyerjugina 5, Skov 4, Astrup 5/2, Hansen 3 csere: Wilbek (kapus), Fruelund 3, A. Jensen, Neagu 2, Larsen. Hatalmas érdeklődés előzte meg a mérkőzést, közel 1500 szurkoló be sem jutott a csar­nokba. A hajrában örömkézi­labdát mutatott be a csoportjá­ból - függetlenül a Skopje- Metz találkozó eredményétől - biztos továbbjutó magyar gár­da. A negyeddöntőben az oszt­rák Hypo Niederösterreichhel találkozik a Fradi. Dunaferr-Koprivnica (horvát) 27-16 (14-8) Dunaújváros, 1500 néző, v.: Jaskin, Kavinieks (lettek). Dunaferr: Farkas A. - Balogh 7, Radulovics 8/5, Siti 2, Megye- bíróné2,FarkasÁ.2,Nagy2 cse­re: Gubovova (kapus), Zsembery- né, Ferling 2, Szalogub, Pálffy 2. Koprivnica: Knezovic - Dam- janic 4, Saric, Palcic 1, Bukovic 1, Vresk 5, Mihoci 4/1, csere: Maljko, Koljanin 1, Suljic. Az már a találkozó előtt eldőlt, hogy a Dunaferr továbbjutása esetén legfeljebb csoportmáso­dik lehet, így a C-csoport első he­lyezettjével találkozik a negyed­döntőben. Nem találta a magyar támadások ellenszerét a Kopriv­nica, pedig sokféle variációt pró­bált ki a-vendégek trénere. Kiss Szilárd, a Dunaferr SE ve­zetőedzője: - Szépen játszott a csapat, mindenki becsülettel hajtott. Védekezésünk nagyon jó volt, egyedül a szélsők nem tudták tartani a rájuk bízott em­bereket. ■ Búcsú a Mátyás király úti sportteleptől Súlyemelés Évtizedeken keresztül fiata­lok tucatjai készültek a szolnoki Mátyás király úti Sporttelepen. Most azonban elérkezett a búcsú ideje, a szombati versennyel hivata­losan is bezárta kapuit az egykori sportiskolái felleg­vár, s a még ott készülő szakosztályok megkezdik a költözködést új otthonukba. Az idei esztendő első megyei súlyemelő-viadalán, az évadnyitó területi minősítő viadalon vala­mennyi szakosztályunk képvisel­tette magát. Hat korcsoportban több mint félszázan léptek a tár­csák mögé, hogy bizonyítsák, nem töltötték tétlenül a téli felké­szülési időszakot. A verseny színvonalát emelte, hogy korosztályos válogatottjaink szinte mindannyian elindultak a felmérőn. A szolnoki Borzi István és a kisújszállási Vatai Viktor - egy hét múlva Kassán szerepel a ma­gyar serdülőválogatott színeiben - pénteken részt vett a sportmi­nisztérium által szervezett foga­dáson, ahol kijelölték az „Athén 2004” programban szereplő fia­talokat, majd szombaton remek teljesítménnyel rukkoltak ki mestereik legnagyobb örömére. A legjobb eredménnyel viszont a junior-világbajnokságra készülő Vilicskú József büszkélkedhet, aki a Sinclair-táblázat szerint 360 pontot produkált. Eredmények — kölyök II. kor­csoport: 1. Csípő Tibor, 2. Maj­ÚJhelyi József 82,5 kg-ot elérve ú] egyéni csúcsot szakított FOTÓ, BUOÁNY láth, 3. Nánási (mindhárom Kis­újszállás). Kölyök I. kcs: 1. Tari Péter (Vállalkozók), 2. Monoki Cs., 3. Vurnyák (mindkettő Kis­újszállás). Serdülők: 1. Vatai Viktor, 2. Monoki P. (mindkettő Kisújszállás), 3. Gócza (Baross DSK). Ifjúságiak: 1. Egyed János (Kisújszállás), 2. Vágán, 3. Laka­tos (Baross). Juniorok: 1. Vilics­kú József (Kisújszállás), 2. Borhi (Vállalkozók), 3. Újhelyi (Ba­ross). Felnőttek - férfiak: 1. Ari Péter (Kisújszállás). Nők: 1. Pet- róczki Magdolna (Vállalkozók). _________________________IM O tthon tartották a vándorkupát Jó előjelekkel várják a tavaszi folytatást csapataink A Tlszafölvárl VSE két azonos osztálybeli együttest megelőzve nyerto meg a kupát Férfi kézilabda Szombaton megyénk két te­lepülésén is rangos férfi ké­zilabdatornát rendeztek, egyaránt négy-négy csapat részvételével. A homoki sportcsarnokban Földvár-, míg Martfűn Rácz Béla-ván- dorkupa néven rendezték meg a mérkőzéssorozatot. Mindkét településen korán keltek a csapatok és a szurkolók, hiszen már reggel 9 órakor útjára indult a labda. Martfűn a régiórangadó­val, az AKE és a Abony KC csatá­jával kezdődtek a csatározások. Meglepetésre a sokkal frissebb abonyiak meglehetősen simán, 20-14-re legyőzték a házigazdá­kat. A folytatásban már alaposan összekapták magukat a martfűi­ek, hiszen előbb a Püspökladányt verték 25-20-ra, majd óriási csatá­ban a szarvasiakat is legyőzték 23-16-ra. Á Tisza-partiak 23., azaz utolsó gólja, amit Erdélyi szerzett nem sokkal a lefújás előtt, azt je­lentette, hogy jobb gólkülönbsé­gükkel az AKE otthon tartotta a kupát, amit az egykori kiváló vá­logatott játékosuk, Rácz Béla em­lékére írtak ki. Az AKE edzője, Kovács Béla amondó volt a mér­Edzőmeccsek Labdarúgás Karcag SE- Püspökladány 4-0 (2-0) Karcag, 150 n., v.: Fodor. KSE: Móga (Kiss Cs.), Orosz, (Kiss L.), Figye, Kemecsi (Niko- ara), Kocsis, Varga J„ (Varga L.), Békési, Szatmári, Czinege, Bese, Binder. Edző. Ágh Gábor. Gólszerzők: Bese 2 (l.,8.), Binder (25.), Kiss L. (62. p.). Alacsony színvonalú mérkő­zésen a hazai csapat könnye­dén nyert. A helyzetek alapján akár két számjegyű is lehetett volna az eredmény. Békéscsaba— Sába-KUTE 2-2 (2-1) Békéscsaba, 300 n., László. Gólszerzők: Negrau, Majro- vics, ill. Brakszatórisz, Ludasi (11-esből). A bajnoki nyitány előtt szerdán 18 órakor a helyi művelődési házban szurkolói ankétot tart a kunszenti klub. Martfű— Törökszentmiklós 4-1 (1-0) Gólszerzők: Szilvási, Határ, Vona, Kun, ill. Lóié F. 11-esből. Újszász—Tápiószele 3-1 (2-0) Gólszerzők: Csathó J. 2, Papp L. ill. Farkas. Szajol­Tiszaföldvár LC 4-1 (2-0) Gólszerzők: Viola 2, Babella, Vasas 11-esből, Szikora 11-es. Kisújszállás­Gyomaendrőd 13-3 (4-1) Gólszerz.: Mircea 3, Lajkovics 3, Scimbrei 3, Csillag2, Sárkány, Dor- csák, ill. Kovács, Kanász, Dani. Rákóczifalva— Besenyszög 3-1 (2-1) b kőzéssorozat végén: - Az utol­só simításokat végezzük a bajno­ki rajt előtt, az Abonnyal szem­beni meccs kivételével biztatóan mozgott a társaság, ami fontos, védekezésben jeleskedtek a fiúk, mindkét kapus, Lengyel és Ko­vács is jó teljesítményt nyújtott. A martfűiek a tavaszi idény el­ső fordulójában a Fehérgyarmat együttesét fogadják hazai pályán pénteken 17 órától Mártírok úti iskola tornacsarnokában. A torna végeredménye: 1. AKE- Steffl Martfű 4 pont, 2. HC Szarvas 4„ 3. Abony KC 4, 4. Püspökla­dány 0. A torna legjobb játékosa: Gávai Ferenc (Szarvas), legjobb kapusa: Lengyel Zoltán (Martfű), gólkirálya: Németh Attila (Püs­pökladány) lett 23 találattal. A tiszaföldváriak viszont ha­mar ráhangolódtak a tornára, hi­szen az első meccsükön végig ve­zetve szinte kiütötték a Makó KC csapatát 32-15-re. A mérkőzés negatívuma volt, hogy a házigaz­dák gólgyárosa, Nezozon Dániel húzódást szenvedett, így számá­ra hamar befejeződött a torna. A Gyöngyös ellen már igazi rang­adót játszottak a földváriak, és szenzációs mérkőzésen, közön­ségük fergeteges biztatása mel­lett, egy góllal legyőzték riválisu­FOTÓi BUGÁNY JÁNOS kát 23-22-re. A torna utolsó meccsén Siposék vetélytársa az NB I/B Nyugati-csoportjának harmadik helyezettje, a fővárosi Rév és Társa együttese volt. A ha­zaiak semmit sem bíztak a vélet­lenre, remek csapatmunkával, végig vezetve 32-29-re verték a pestieket, akiknek soraiban több rutinos rókát, mint Sárkány ka­pust, Csányit és Klemánt, fedez­hettünk fel. Váczi Sándor, a földváriak mes­tere szerint: - A torna jól szolgál­ta felkészülést, a Gyöngyös ellen inkább a védekezésben jelesked­tünk, a pestiek ellen már a táma­dójátékunk is kielégítő volt. Lát­hatóan hiányzott közülünk a sé­rült Nezozon. Mivel a hét végén szabadnaposak leszünk, csak­nem két hetünk van rajtig, amit további edzőmeccsekkel aka­runk kihasználni. A torna végeredménye: 1. Ti- szaföldvár 6 pont, 2. Gyöngyös 4, 3. Rév és Társa 2, 4. Makó 0. A torna legjobb kapusa: Sárkány Gyula (Rév és Társa), legtechni­kásabb játékosa: Vágó Zsolt (Gyöngyös), gólkirálya Tóth László (TVSE) lett 28 találattal. Legjobb tiszaföldvári játékosnak Sipos Attilát választották. ______________________________IVÉCBÉI L ezárult az átigazolási időszak (ivó Erősítettek a sereghajtók A megyei I. osztályú foci­csapatok háza táján is zaj­lott az élet a téli „ uborka- szezonban”, az új átigazo­lási szabály ellenére — csak kölcsönös megállapodás esetén cserélhettek klubot a játékosok — is jókora ván­dorlás tétlen szemlélői le­hettek a szurkolók. Labda­rúgás 9. Rákóczifalva (Edző: Csontos Lajos) Távozott: Molnár (Törökszent­miklós), Novák (Kunhegyes), Bu­dai (Fegyvernek), Csontos (Ti- szajenő). Érkezett: Bujáki (Tószeg), Ma­jor (Tiszaföldvár LC), Varga L., Orosz (Jánoshida), Merena, Kodó (Martfű), Kácser (Szajol). 10. Jánoshida (Edző: Eszes Béla-Fodor Csa­ba) Távozott: Varga L„ Orosz (Rákó­czifalva), Kis A. (Tiszaföldvár VSE). Érkezett: Varga Gy„ Berkó (Jászboldogháza), Iványi (Alat- tyán), Németh F. (Farmos), Né­meth F. (Nagykáta). 11. Túrkeve (Edző: Kormos János) Távozott: Nagy Z., Szilágyi L., Szilágyi Z. (Kétpó), Csillag (Tó­szeg), Jandó, Takács, Gaál (Ken­gyel). Érkezett: Varga Z. (Gyomaend­rőd). 12. Kunhegyes (Edző: Szabó György) Távozott: Márton (Tiszagyenda). Érkezett: Novák (Rákóczifal­va). 13. Tiszaföldvár LC (Edző: Hegedűs Ferenc) Távozott: Major (Rákóczifalva), Kollár (Zagyvarékas), Makó M. (Tiszaföldvár VSE), Vincze (Ci­bakháza), Sütő (Rákócziújfalu). Érkezett: Kiss Zs. (Kunszent­mártoni Berta (Rákócziújfalu), Demeter, Hanga (Martfű). 14. Tiszaszentimre (Edző: Bállá Károly) Érkezett: Ladányi (Jászjákóhal- ma), Szűcs (Nagyiván). 15. Törökszentmiklós (Edző: Szecsei József) Távozott: Lengyel Á., Lóié R., Rupa, Molnár L, Pintér (Tisza- püspöki). Érkezett: Molnár (Rákóczifal­va), Rimóczi Cs. (Abony), Szecsei (Kunszentmárton), Föl­di (Sz. MÁV), Hagyó (Martfű), Halász (SZVSI). 16. Jászladány (Edző: Rostás Sándor) Távozott: Kónyár (Szászberek), Mihályi A„ Czibak (Besenyszög). Érkezett: Fényi (Szajol), Majzik (Szászberek), Móczó J„ Móczó K. (Jászjákóhalma), Bo­ros (Besenyszög), Szigetvári (BEAC-SZVSI). _______________________(PELEI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom