Új Néplap, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-14 / 37. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2000. FebruAr 14., hétfő A nacionalizmus kárt okoz Frunda György magyar szenátor a választási kampányról Schüssel: nem lassítjuk a bővítést A tiltakozás nem az osztrák népnek, hanem új kormányának szól A legjelentősebb román demokratikus pártok egyetértenek abban, hogy az idei választási kampányban el kell kerülni a szélsőséges nacionalista hangnemet - jelentette ki Frunda György, az RMDSZ szenátora. Bukarest A politikus elmondta, hogy a kor­mánykoalíció pártjai, valamint az ellenzéki Szociális Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) és a Szö­vetség Romániáért Párt (APR) a hét végén Brassó-Poianában meg­vitatta, hogy az idén esedékes ro­mániai választási kampány mi­lyen hatással lehet a Romániában élő nemzeti kisebbségek státusá­ra és Románia integrációs törek­véseire. A találkozón őszinte vi­ták folytak, és „azok a szemrehá­nyások, amelyek eddig titokban hangzottak el, most nyíltan meg­fogalmazódtak” - szól az értéke­lés. A résztvevők megállapították: ahol többség és kisebbség él együtt, ott tapasztalható az egy­más iránti ellenséges érzület, de a pártok feladata, hogy a választó­kat az ország integrációs érdekei­nek megfelelően irányítsák. A találkozón az RMDSZ-t kép­viselő Frunda szenátor úgy véle­kedett, hogy a pártoknak közös nevezőre kell jutniuk a szélsősé­ges hangok, az etnikai támadá­sok elkerülésére. Teodor Melescanu, az APR elnöke kije­lentette: veszélyeztetné a románi­ai demokráciát az a félelem, hogy az etnikai kérdések felvetése elte­relheti a kampányt az ország va­lós problémáiról. Mint mondta, minden politikai pártnak közös megállapodással kellene kötelez­nie magát az etnikai támadások­tól való tartózkodásra. A Nemzeti Liberális Párt kép­viselője szerint be kell látni, hogy a nacionalista politika sikerre számíthat, mert azt a választók könnyen megértik. Éppen ezért a pártok felelőssége annak tudato­sítása, hogy a-nacionalista politi­ka a mostani választási kampány­ban csak kárára válhat Romániá­nak. A PDSR képviselője elismer­te, hogy pártjának nem a legjob­bak a kapcsolatai az RMDSZ-szel, de ezzel együtt is úgy véli, hogy a nacionalista felhangokat el kell kerülni. A PDSR azt azonban nem tudná elfogadni, ha bárki is a román állami berendezkedés átalakítására törekedne. ■ Ehud Barak izraeli miniszterelnök a Weit am Sonntag című német lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy Izraelnek sem­mi baja az osztrák néppel, csupán az Osztrák Szabadság- párttal (FPÖ) szemben vannak kifogásai. Tel-Aviv - Bict „Szeretném hangsúlyozni, hogy semmi kifogásunk Ausztria népe ellen. A szankcióknak az osztrák kormány, nem pedig a nép ellen kell irányulniuk" - jelentette ki az izraeli kormányfő. Megítélése szerint Jörg Haider korábbi kije­lentései, kinyilatkoztatott néze­tei, és a számunkra jelenként ha­tó múlt” olyan tényezők, ame­lyek riasztó jelenséggé teszik a Szabadságpárt részvételét a kor­mányban. „A zsidó nép és a zsidó állam sohasem tudja elfelejteni az új­fasizmus és a újnácizmus ször­nyűségeit. Számunkra a lehetsé­ges veszély egyértelmű” - mond­ta az izraeli kormányfő. Barak utalt arra is, hogy az izraeli-oszt­rák kapcsolatok felülvizsgálása mellett számos megbeszélést folytatott európai államok vezető­ivel. Szóba kerültek olyan közös intézkedések, amelyek segítené­nek megértetni az osztrák kor­mánnyal: a nemzetközi közösség nem nézheti tétlenül a bécsi kor­mányalakítást. „Semmiféle jel nem utal arra, hogy Ausztria eltér az Európai Unió bővítése melletti eddigi ál­láspontjától” - mondta Wolfgang Schüssel kancellár abban az inter­júban, amely a Kurier című napi­lap vasárnapi számában jelent meg. A szomszédos országokban mutatkozó aggodalmakra vonat­kozóan kijelentette: „A közép- és kelet-európai országok ismernek engem. Nekünk nincs okunk ar­ra, hogy lassítsuk a bővítés folya­matát. A fennálló problémákkal a tárgyalásokon kell szembenéz­nünk. A személyek szabad ván­dorlása terén átmeneti megoldá­sokra van szükség”. Az Unió Ausztria elleni szank­cióiról szólva Schüssel azt mond­ta, ezek feloldására fel fogják használni személyes kapcsolatai­kat, és nagy hangsúlyt helyeznek a nyilvános fellépésekre. Ennek máris megmutatkozik a hatása. CSECSEN JELENTÉSEK sze­rint Groznijban még mindig né­hány ezer felkelő tartózkodik azzal a paranccsal, hogy tartóz­tassa fel az orosz harckocsik ro­hamát - közölte Aszlan Maszhadov csecsen elnök szó­vivője vasárnap. A moszkvai NTV nevű magántelevízió az orosz vezérkar jelentése alapján arról számolt be, hogy az elmúlt 24 órában csapataik 50 csecsen fegyverest öltek meg. Az orosz hivatalos közlés szerint Groznijban már csak 300 cse­csen szakadár rekedt. BEFOGADÓ ÁLLAMOT keres Nagy-Britannia annak a 125, menedékjogot kérő afgán utas­nak, aki az afgán légitársaság el­térített belföldi járatával került Londonba. Őket ugyanis a brit kormány ki akarja toloncolni. A brit belügyminisztérium közöl­te: a légi kalózók fogságából ki­szabadult 142 utas közül csak 17 szándékozik hazatérni a táli- bok kormányozta Afganisztán­ba. London konkrét kéréssel fordult a számottevő afgán ki­sebbséggel rendelkező Oroszor­szághoz, valamint Pakisztán­hoz, hogy fogadják be a volt tú­szokat, de Moszkva és Iszlámá­bád egyelőre nem adott kedvező választ. TIZENHATEZER KURD tűn tetett szombaton Strasbourg- ban, egy évvel azután, hogy le­tartóztatták Abdullah Öcalant, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) elnökét. A tüntetők a gerillavezér szabadon engedé­sét követelték. A résztvevők Európa több országából 300 autóbusszal érkeztek a város­ba, és transzparenseiken azt kívánták az Európai Uniótól, hogy gyakoroljon nyomást Tö­rökországra a kurd kérdés ren­dezésért. LE KELLETT ÁLLÍTANI a cser­nobili 3. reaktort, mert meghi­básodott az atomerőmű impul­zusos védelmi rendszerének egyik hegesztési varrata. A sze­mélyzet a reaktorblokk leállítá­sa után találta meg az elemhez csatlakozó, 15 milliméteres cső­vezeték hegesztésénél a hibát. A tavalyi nagyjavítás során nyolc, francia gyártmányú impulzusos berendezést szereltek fel a léte­sítményben a biztonság növe­lésére. A SZICÍLIAI ETNA ismét izzó lávát lövell - jelentette képes riportban az olasz televízió, amelynek felvételein látni le­hetett, amint Európa legna­gyobb vulkánjának a hegy­csúcshoz közeli lejtőjén há­rom lávafolyam ömlik alá. Ez­zel egy időben hatalmas mo­rajlás közepette lávaszökőku- tak törtek elő. Szakértők sze­rint emberéletek nincsenek ve­szélyben. GWYNETH PALTROW BOLDOGSÁGA. A középen látható színésznő társaival, az olasz Stefánia Roccával, a brit Jude Law-val, az amerikai Matt Damonnal és Anthony Minghel brit rendezővel a berlini filmfesztiválon tartott sajtótájékoztatót abból az alkalomból, hogy nagy sikerrel mutatták be legújabb filmjüket, amely a bonyolult emberi kapcsolatok tükrét tárja a nézők elé. _____________fotó. feb/rbuters S ÜTEMÉNY AZ ELNÖKNEK. Nem így képzelte a fogadtatást Bangkokban, az ENSZ kereskedelmi és fejlesztési konferenciáján a Nemzetközi Valutaalap közeljövőben távozó elnöke, Michel Camdessus: a pénzintézet tevékenysége ellen tiltakozók krémessel dobálták meg. __________fotói fib/reuters P utyin új hatalmi modellt formál A képviselő-választások és Jelcin elnök le­mondása után hosszú távon működőképes­nek látszó hatalmi modell van kialakulóban Oroszországban. Vlagyimir Putyin, habár csak megbízott elnökként, igyekszik határo­zottan vezetni az államot. A cselekvőképte­len elnök idejének hatalmi vákuuma már nem fenyeget - írja elemzésében a Novosztyi hírügynökség. Moszkva Ebben a helyzetben azonban élesen megmutat­koznak a jelenlegi alkotmányos berendezkedés hiányosságai, amelyek nem voltak érezhetőek a gyakran távol lévő elnök idején. A mostani kor­mány mintegy az eddigi hatalmi rendszer foly­tatója, ami nem is lehet másképpen addig, amíg az elnöki feladatokat is a miniszterelnök látja el. Lezajlottak az első személycserék a kabinet­ben, Jelcin környezetének politikai befolyásáról már csak múlt időben lehet beszélni, s meg­szűnt az elnöki adminisztráció feltétlen hatal­ma. Putyin képes volt új támaszt teremteni ma­gának, és eddig kevésbé ismert politikai figurák lettek az elnöki apparátus új vezetői. Putyin a hatalom szerkezetéről vallott néze­teit csak egyetlen, az Oroszország az ezredév küszöbén című nyilatkozatban fejtette ki. En­nek kulcsmondata: „A társadalom igényli az ál­lam olyan mértékű irányító és szabályozó sze­repét, amely szükséges az ország jelenlegi álla­potában.” Az orosz politikusoknak gyakran felteszik a kérdést: egy- vagy kétfordulós lesz-e az el­nökválasztás? Figyelembe kell venni, hogy az oroszországi lakosság többsége támogatja a csecsen akciót. A győzelem megnöveli Putyin népszerűségét. A választásokra hatást gya­korló másik tényező a még ingatag nemzet- gazdaság. A nyugati vezetők többsége hajlandó Putyint Oroszország demokratikus elnökének elfogad­ni. A napokban a washingtoni Fehér Ház egyik vezető munkatársa azt mondta: „Putyin rendel­kezik a demokraták megbízólevelével”. Riadókészültség Izraelben Közel-Kelet Izrael szombaton ország­szerte riadókészültségbe he­lyezte biztonsági erőit, mivel - mint az izraeli rádióban elhangzott - titkosszolgálati értesülések szerint terroris­ta támadásoktól lehet tarta­ni a népes helyeken. A biztonsági erők több városban fokozott erővel vonultak fel an­nak a figyelmeztetésnek a hatásá­ra, hogy terroristák merénylete­ket készítenek elő. Ezek feltétele­zett helyét azonban a hatóságok nem ismerik. Az izraeli rendőr­ség szombaton letartóztatta a ciszjordániai Ramallah egyik egyetemén működő iszlám moz­galom vezetőjét, valamint három másik palesztint Betlehem köze­lében. Damaszkusz és Bejrút ugyan­akkor aggodalmának adott han­got azzal kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok a Hezbollah sí­ita szervezetet teszi felelőssé az utóbbi hetekben fellángolt fegy­veres viszályért. Miután telefo­non egyeztetett egymással Faruk as-Saraa szíriai külügyminiszter és Szelim el-Hossz libanoni kor­mányfő, a szíriai külügyminisz­térium illetékese elmondta: a két ország értetlenül áll Madeleine Albright amerikai külügyminisz­ter álláspontja előtt. Damaszkusz és Bejrút szerint Albright össze­keveri az agresszor és az áldozat fogalmát, amikor a Dél-Libanon izraeli megszállása ellen harcoló Hezbollahot vádoljál._________■ Elhunyt Péterfy Ida nővér Az amerikai Szent Szív apácarend megalakítója volt Los Angeles Hetvenhét éves korában el­hunyt Péterfy Ida nővér, aki Amerikában megalapította a Sacre Coeur, azaz a Szent Szív apácarendet. Magyarországon született, és 1940-ben lépett be a vallási taní­tásra felesküdt apácarendbe. A világháború vérzivataros évei alatt nagyon sok zsidó család Péterfy Idának és bátor apáca­társaiknak köszönhette, hogy túlélte a háborút. Ám a hősies helytállásra a háború múltán is szükség volt. Amikor a szerze­tes- és apácarendeket Magyaror­szágon megszüntették, nehéz idők jöttek. Péterfy Ida mégis képes volt a nővéreket együtt tartani. Különleges találékony­sággal gép- és gyorsíróiskolát alapított, és ennek égisze alatt megmenekülhettek, együtt ma­radhattak a nővérek. 1956-ban menekült Ameriká­ba. Apácatársaival együtt tovább­ra is a rend eredeti elhivatottsága szerint a gyerekek vallási nevelé­sével, oktatásával foglalkozott. A . csendes nővérek mégis megdöb­bentették Amerikát, ugyanis rendjük elsőként szakított az apá­cák hagyományos viseletével. An­nak idején kisebbfajta botrányt kavart az amerikai katolikusok körében ez az úttörő elhatározás. Életének fantasztikus fordula­tai, hősies helytállása, ahogy mondani szokták, regényíró után kiált. Örkény István akár róla is mintázhatta azt a művét, amely­ből később nagy sikerű tévéfilm született. Csak kevesen tudták akkoriban - a hetvenes években -, hogy a főhős valóságos sze­mély, aki akkor már jó ideje Los Angelesben élt. _____________■ P énzt vagy munkát! Sok bírság közhasznú tevékenységgel megváltható Berlin Tavaly 43382 berlini lakost ítéltek kisebb szabálysérté­sekért pénzbüntetésre. Kö­zülük 800 nem leülte, ha­nem ledolgozta a büntetést. Jeanette Kenkel 35 éves német nő az utóbbi években többször ke­rült összeütközésbe a törvény­nyel. Kisebb-nagyobb szabályta­lanságok egész sora terheli a múltját. Bliccelt villamoson, bu­szon, vonaton, jogosítvány nél­kül vezetett, és így tovább. Két éve egy berlini bíróság ezért ösz- szesen 1500 márkára ítélte. A nő azonban régen munkanélküli, ráadásul egyedül neveli 12 éves kislányát. Ezért kérelmezte, hogy behajthatatlan 1500 márkás pénzbüntetését ledolgozhassa. Egy ilyen pénzbüntetés meg­váltásáért a vonatkozó törvények szerint negyven napot kellene ül­nie. De mi lenne addig a kislányá­val? Ezért engedélyt kapott, hogy egy társadalmi egyesület révén munkával váltsa meg a büntetést. Kötelessége kertészkedni, mosni, takarítani, házmesteri teendőket ellátni, betegeket ápolni, és a sor hosszan folytatható. Német szakemberek szerint sokkal több ilyen büntetést kelle­ne kiszabni. Ez ugyanis az állam­nak is nagyon kifizetődő volna. Egy elítélt napi fogva tartása 184 márkába kerül, a ledolgozással az adófizetők pénzéből évi hat- millió márka takarítható meg. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom