Új Néplap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-21 / 17. szám
2000. Január 21., péntek 5. OLDAL HÁZ A I T U K O R Közeledő álláspontok a vasútnál Budapest Miért drágul Bár az egészségügyi miniszter korábban bejelentette, hogy január elsejétől nem várható gyógyszeráremelés, mégis számos patikaszer drágult a 2000. év elején. Ezt a lépést azzal magyarázzák a szakemberek, hogy a társadalombiztosítás által nem támogatott körben gyakorlatilag bármikor emelhetik az árakat a forgalmazók. Dr. Oberfrank Ferenc, az egészségügyi minisztérium közigazgatási államtitkára kérdésünkre elmondta, hogy a gyógyszerek jelenleg Magyarországon szabadáras termékek. A gyártók a gyógyszerészeti intézet engedélyének birtokában szabadon értékesíthetik patikaszereiket. Árképzésüket csak a piac törvényei, a kereslet-kínálat változásai befolyásolják. Bizonyos értelemben az állam is vevőként jelenik meg a gyógyszerpiacon, mivel a társadalom- biztosítás a legnagyobb vásárlója az eladni szánt termékeknek. Mint ilyen, képes arra is, hogy a gyógyszerek bizonyos körében „kordában tartsa” az árakat. Az állam úgy alakítja ki a patikaszerekkel kapcsolatos támogatáspolitikáját, hogy az emberek megfizethető áron juthassanak hozzá a szükséges készítményekhez. Mi történt az év elején? Hasonlóan más termelő vállalatokhoz, a gyógyszergyárak is bejelentették szokásos év eleji áremelésüFEB-információ Népszerűségvesztésének okai helyett egyelőre inkább kormányzati feladataira összpontosít a Magyar Demokrata Fórum - mondta a párt idei tervei kapcsán Herényi Károly elnökségi tag. A képviselő légből kapott hírnek nevezte mind Dávid Ibolya esetleges köz- társasági elnöki jelölését, mind az MDF MSZP-hez való közeledését. Az MDF elégedett jelenlegi helyzetével - derült ki Herényi szavaiból ezért semmi oka arra, hogy változtasson politizálási stílusán, illetve hogy elvesztett népszerűségi pontjai visszaszerzésén törje a fejét. A fórumosok úgy vélik: pártelnökük, Dávid Ibolya kimagaslóan vezeti az igazságügyi tárcát, ami nagyban hozzájárul a koalíció eredményességéhez. Az MDF és a Fidesz közötti jó munkakapcsolat fenntartása 2000-ben is alapvető közös érdek, emellett persze bizonyos törvényjavaslatokat „saa gyógyszer? két. Ez átlagosan 6 százalékos növekedést jelent a tb-támogatott patikaszerek körén kívül eső készítményeknél. A szaktárca kötelezettsége, hogy a gyártók és a forgalmazók által bejelentett áremeléseket közzétegye az Egészségügyi Közlönyben. Ez a gyakorlat a betegek érdekét szolgálja, mert így lehet garantálni csak, hogy az egész ország területén, valamennyi patikában azonos áron kerüljenek forgalomba a gyógyszerek. A közigazgatási államtitkár tájékoztatása szerint összesen 317 készítmény ára változott. Átlagosan 6 százalékkal emelkedett 262 termék térítési díja. A többinél mintegy 4-5 százalékkal csökkentették az árakat. A társadalombiztosítás által támogatott készítményeknél árváltozás nem történt. 1,3 és 52,4 százalék közötti mértékben emelkedett a többi között a fogamzásgátló tabletták ára. A tárca politikai államtitkárától megtudtuk, hogy várhatóan 2001. január 1-jétől vezetik be azt a rendszert, amelynek segítségével a szociálisan rászorulóknak - orvosi ellenőrzés mellett - térítésmentesen biztosítanák a fogamzásgátló tablettát. Ha a gyógyszergyártók az inflációt meghaladó mértékben, 6 százaléknál magasabb áremelést akarnak, a kormány javasolni fogja a hatósági ár bevezetését - mondta tegnap Frajna Imre államtitkár, a gyártó cégekkel folytatott egyeztetés után. ját képükre formálva” igyekeznek véglegesítem. Ilyen egyebek mellett az első lakáshoz jutást segítő új jogszabály. Herényi szerint az utóbbihoz íródó végrehajtási utasítás finomításra szorul, mert jelenleg nincs kellően tisztázva a finanszírozásban részt vevő önkormányzatok szerepe. Mint megtudtuk, a párt vezetését egyelőre nem zavarja, hogy népszerűségi mutatójuk a parlamenti küszöb alját súrolja. Úgy vélik: 2002-ig van még idő a bizonyításra, a támogatottság öncélú hajkurászásának semmi értelme. Herényi Károly légből kapott hírnek nevezte a Dávid Ibolya esetleges köztársasági elnöki jelöléséről szóló sajtóértesülést, illetve a szocialistákhoz való állítólagos MDF-es közeledést. Megjegyezte: noha a fórum a párbeszéd híve, az MSZP-vel való hírbe hozása minden alapot nélkülöz. Arra a kérdésre, hogy el tudnák-e képzelni Torgyán Józsefet az államfői székben, kitérő választ adott. Mint mondta, erről akkor nyilatkoznak, ha majd Torgyán végleges jelöltté válik. _______ TAKÁCS MARIANN A z érdemi tárgyalások kezdetének minősítette Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke a csütörtöki egyeztető tárgyalást a MÁV Rt. és a szakszervezetek képviselői között. A MÁV új elvi nyilatkozatot adott át az érdekképviseleteknek a vasút megújításáról, a kiszámítható bér- és foglalkoztatási viszonyok megteremtéséről. Ebben a munkaadó vállalja, hogy három év átlagát tekintve garantálná az inflációt meghaladó keresetnövekedést, természetesen a MÁV gazdasági mutatóinak függvényében. Mindezt egy három évre szóló kollektív szerződésben rögzítenék - mondta Kukely Márton vezérigazgató. Az új szándéknyilatkozat tehát előrelépés a korábMunkatársunktól Eddig egy adásvételi szerződés esetén a Földhivatal azt jegyzett be, amit a szerződésből ki tudott olvasni. Ezután az ügyfélnek konkrétan meg kell jelölnie, mi kerüljön bejegyzésre. Változás az is, hogy az ingatlan eladójának engedélye nélkül nem írhatják a biakhoz képest, amikor csak az szerepelt a tervezetben, hogy a vállalat célul tűzi ki mindezt. A megállapodás azt is jelentené, hogy a szakszervezetek három évre biztosítanák a munkabékét, tehát nem hirdetnének sztrájkot. Márkus Imre elmondta, hogy a szakszervezetek az elvi nyilatkozatot, a kollektív szerződést és a kollektív erejű bérmegállapodást egyszerre akarják elfogadni. Az idei bérfejlesztés kérdését és a kollektív szerződés ügyét január 31-ig szeretnék rendezni. Áz elvi nyilatkozat szellemében külön kötnének középtávú megállapodást a bérek alakulásáról és több évre szóló kollektív szerződésről, március 31-ig. A szakszervezetek az elvi nyilatkozatban szereplő hat pont 90 százalékával egyetértenek, néhány pontosításra azontulajdonjogot a vásárló nevére. Előfordulhat tehát, hogy például részletfizetés esetén az adásvételi szerződés ugyan a hivatalnál lesz, de a bejegyzési engedélyt csak akkor kapja meg az új tulajdonos, ha már a teljes árat kifizette. Nem fordulhat elő többé, mint ahogy néhány fővárosi lakótelepen ez most még jellemző, hogy bán még szükség van. A MÁV által átadott elvi nyilatkozatot a szakszervezetek további 2 ponttal kiegészítenék; az egyik szerint a privatizációról előzetes tájékoztatást kérnének, és szerepelne a dokumentumban a munkaügyi kapcsolatok rendezése is. A szak- szervezetek azt javasolják: az idei bérekről még ebben a hónapban állapodjanak meg, hogy mielőbb visszavonhassák a sztrájkfelhívást. A kollektív szerződést pedig a MÁV-val ellentétben nem csak három évre, hanem határozatlan időre kívánják megkötni. A meghirdetett vasutassztrájk idejére nyújtandó szolgáltatásról péntek délelőtt, az elvi nyilatkozatról, a bérekről, a kollektív szerződésről hétfőn és kedden délelőtt tárgyalnak a MÁV Rt. és a szakszervezetek képviselői. ■ az egyes öröklakások adásvételi szerződései már a földhivatalban vannak, ugyanakkor maga az épület még telekkönyvezve sincs. Várhatóan ez év végéig Magyarország teljes ingatlan-nyilvántartását számítógépre viszik. A jogszabály azt is lehetővé teszi, hogy a hivatalokban is felállítsanak számítógépet. Elképzelhető tehát, hogy sorban állás helyett az ügyfelek a saját tulajdoni lapjukat erről kérik le. Sőt, ha szükségük van rá, egy nem hitelesített másolatot is hazavihetnek majd. TANKÖNYVEK. Átlagosan 20 százalékkal drágulnak az idén a tankönyvek. Az alsó tagozatosaknak várhatóan egyötödével kell többet fizetniük szeptemberben a kiadványokért. Az Oktatási Minisztérium által kiadott és az iskolákba év végéig kiküldött tankönyvjegyzékről az intézmények február 15-ig választhatják ki a könyveket és az oktatást segítő kiadványokat. LAKTANYÁK. A honvédelmi miniszter csütörtökön a laktanyák, a lakóházak, illetve más, nem lakáscélú épületek működtetéséről tárgyalt a honvédségi objektumok fenntartásáért és üzemeltetéséért felelős gazdasági társaságok vezetőivel. A szaktárca vezetője nyomatékosan felhívta a vállalatok vezetőinek figyelmét szerződésben vállalt kötelezettségeik maradéktalan teljesítésére, mindenekelőtt a fűtés-, a melegvíz- és az egyéb szolgáltatások folyamatos biztosítására. VADÁSZAT. Az agrárturizmus fellendülésével a következő években növekedni fog a magyarországi vadgazdálkodás jelentősége, s hosszú távon sikeres ágazattá tehető. Az 50 ezer magyar vadászon kívül évente 25 ezer külföldi érkezik trófeákért az országba; ez a forgalom az évi 10 milliárd forint árbevételt produkáló ágazat működése és jövőbeni fejlődése szempontjából meghatározó. TOVÁBBKÉPZÉS. Német ha tárőr tisztek közreműködésével egyhetes továbbképzés kezdődött a határőr-igazgatóságokon dolgozó útlevélkezelők számára. A koblenzi szakemberek a hamis okmányok fölismerését mutatják meg az ország keleti részén lévő négy határőr-igazgatóság útlevélkezelőinek. NYELVVIZSGA. Azok, akik a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) budapesti vagy vidéki vizsgahelyein márciusig nyelvvizsgára jelentkeznek, megfelelő eredményű bizonyítványukat májusban honosíttatni tudják az Idegen Nyelvi Továbbképző Központban (Rigó utca). A szervezet felhívja a figyelmet, hogy ezzel az eljárással a májusban érettségizők és felvételizők beszámítható pontszámhoz juthatnak, illetve néhány főiskolán mentesülhetnek az egyik tantárgy felvételi vizsgája alól is. DAJKATERHESSÉG. Az Alkotmánybírósághoz fordul az SZDSZ annak a törvénymódosításnak a megsemmisítését kérve, amellyel a kormánykoalíció a tavalyi év végén megszüntette a dajkaterhesség lehetőségét. A szabaddemokraták álláspontja szerint a jog megvonása sérti a jogállamiság elvét. __________■ N . ZS. Az MDF koalíciópárti A fórum nem közeledik a szocialistákhoz Pedagógusbér márciusban Több településen nem fizetik ki februárban a pedagógusoknak járó emelt bért, csupán a tavalyi illetményt - értesült a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Az érdekvédők alkotmányos jogsérelmet sejtve az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordulnak. __ Tudósítónktól- Állandó küzdelemben vagyunk azokkal a helyi közigazgatási szervekkel, amelyek az állam- háztartási törvényre hivatkozva csak márciusban, vagy még rosszabb esetben, áprilisban fizetik ki - visszamenőleg - a pedagógusoknak járó emelt illetményt - tájékoztatta lapunkat a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára. Borbáth Gábor véleménye szerint az önkormányzatok tévesen értelmezik szerepüket, ők ugyanis nem mérlegelhetik, hogy mikor utalják át a pedagógusoknak járó megemelt bért. A közalkalmazottak, s köztük a pedagógusok évek óta kénytelenek eltűrni, hogy a központilag garantált béremelésüket két-három hónappal később kapják kézhez. A 8,25 százalékos béremelést a központi költségvetés január elsejétől garantálja, így az emelt illetményt valamennyi pedagógusnak már február elején át kellene utalni. Az érdekképviselet számára nem elfogadható indok, hogy az önkormányzatok csupán február végére készítik el saját költségvetésüket, és addig nem vállalhatnak többletkifizetést. Borbáth Gábor ugyanakkor elmondta, számításaik szerint körülbelül havi 800 millió forintot tartanak vissza az önkormányzatok mindaddig, míg nem fogadják el költségvetésüket; ekkora összeggel gazdálkodhatnak tehát szabadon egy-két hónapon át. Érthető a Pedagógusok Szakszervezetének kifogása, és elfogadható a tanárok érvelése is, ám az önkormányzatok nem sérthetnek jogszabályt még akkor sem, ha azzal nem értenek egyet - nyilatkozta lapunknak Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének (TÖOSZ) főtitkára. Jogszabályi hiányosság, hogy a központi költségvetés elfogadása után két hónap áll az önkormányzatok rendelkezésére saját pénzügyi kereteik meghatározására, és addig nem rendelkezhetnek szabadon pénzeikkel. A településeknek ugyanakkor nincs tartaléka arra, hogy a pedagógusoknak járó megemelt összegű bért azelőtt kifizessék, hogy elfogadták volna saját költségvetésüket. Számos önkormányzat már így is eladósodott, mert a kötelezően kifizetendő 13. bérre hitelt kellett felvenniük. A TÖOSZ főtitkára szeretne megnyugtatni minden pedagógust: az ön- kormányzatok márciusban visszamenőleg át- utalják az emelt összegű béreket. ______horváth N yilvántartott ingatlanok Nagyobb biztonság a régi és az új tulajdonosoknak Elsejétől szigorodtak az ingatlan-nyilvántartás szabályai. Az új, úgynevezett egységes ingatlan-nyilvántartás lényegesen több garanciát ad a tulajdonosoknak, tulajdonszerzőknek és befektetőknek egyaránt - mondta el Jójárt László helyettes államtitkár. Pepót ismét meghallgatják A környezetvédelmi támogatások felhasználását vizsgálják Nem sikerült előrébb jutnia a környezetvédelmi bizottság ellenőrzési albizottságának annak vizsgálatában, hogy megtudja, mi alapján kaptak sportlétesítmények, klubok, rendezvények környezetvédelemre szánt központi pénzekből támogatást. Ezért úgy határozott a testület, hogy később újra meghallgatják Pepó Pál minisztert. Parlament Az ellenőrzési albizottság tegnap hallgatta meg a környezetvédelmi minisztert arról, hogy a múlt évben hogyan és miként osztotta el a tárca a környezetvédelmi alapok célelőirányzatának pénzeit. Fodor Sándor, az albizottság elnöke azzal indokolta a meghallgatást, hogy az utóbbi időben a sajtóban számos olyan hír jelent meg, amelyek kérdésessé tették a pénzek előírás szerinti felhasználását. Az albizottsági tagok csupán egy nappal a miniszter beszámolója előtt kapták meg a tárca összefoglaló jelentését. Ezért már az ülés elején megfogalmazódott, amit később meg is szavaztak: mivel nagyon rövid idő állt rendelkezésükre a vaskos anyag tanulmányozására, a tagok két hét múlva térnek vissza a témára. Addig talán mindenki kellőképpen áttekintheti a számtalan kiadási tételt, és azok indoklásait. Pepó Pál miniszter mindenesetre visszautasította a sajtóban megjelenteket; szerinte egyoldalúan tájékoztatták a közvéleményt, s még így is hibásan. Elmondta, hogy az alapítványi pénzeket teljesen jogszerűen osztották szét. Különös tekintettel voltak a környezeti értékek megóvására, a környezet veszélyeztetésének megelőzésére, és jelentős támogatást adtak a zöldszervezeteknek. Fodor Gábor SZDSZ-es képviselő siralmasnak ítélte a tárca és a civil szervezetek viszonyát, valamint sajnálatosnak minősítette, hogy a minisztérium döntései szakmai kérdésekben is politikai jellegűek. Erre hozta fel példaként az FTC-pályának átutalt több tízmilliós összeget. Pepó ez utóbbiról azt mondta, hogy ők csak az elődök, vagyis az MSZP-SZDSZ-es koalíció által szakmailag megalapozott döntést viszik tovább. ________ SZALÓKY ESZTER Ú j személyi igazolványok Akár mobil, akár stabil iroda, a rendszer akadozva működik Miért várom a személyi igazolványomat? Erre a kérdésre kellett válaszolnia a Belügyminisztérium pályázatán részt vevő általános iskolásoknak, akik közül a 21 legszellemesebb, legátgondoltabb munka készítőjét tegnap jutalmazta meg Pintér Sándor belügyminiszter. Az ünnepség keretében kortársaik közül ők kapták meg elsőként az újfajta, csippel ellátott iratot. A diákok mellett kitüntetésben részesült a személyigazolványok kiállításával foglalkozó okmányirodák megszervezésében részt vevő 12 köztisztviselő is - ők emlékaranygyűrűt vehettek át a tárca vezetőjétől. Mindeközben az okmányirodák működése országszerte továbbra is akadozik, s szinte teljes a káosz. -w-