Új Néplap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-15 / 12. szám
| 2000. Január 15., szombat MEGYEI KÖRKÉP 3. OLDAL Megőrizni az osztály jó szellemét Nem költekeznek túl Új, pénzügyi vonzattal járó kötelezettségvállalást vagy az új vezető mozgásterét korlátozó döntést nem foglal majd magában Jászapáti 2000. évi költségvetése — szögezte le Járvás István megbízott polgármester érdeklődésünkre. Jászapáti A város polgármesterének lemondását követően - ahogy azt megírtuk - március 26-án tartják meg az időközi polgármester-választást. Addig viszont a törvényi előírásoknak megfelelően meg kell alkotni a település idei költségvetési rendeletét. Járvás István kiemelte, hogy a város rendelkezik az intézmények zavartalan működéséhez szükséges tartalékokkal. A választásig semmilyen nagyobb beruházásról nem születik döntés. Költségvetési vonzattal járó fejlesztések megvalósításáról már korábban született döntés az önkormányzatban. Ügyelni fognak arra, hogy a szennyvízhálózat fejlesztését célzó pályázattal — amit évek óta folyamatosan frissítve, megújítva bead a város — minden rendben legyen, az ehhez szükséges engedélyeket határidőben megszerezzék, illetve a pályázat önerejéhez megfelelő forrásokat különítsenek el. Anyagi erőt kell biztosítani a már megkezdődött fejlesztés, a regionális hulladéklerakó építéséhez is, valamint a várhatóan még idén megalakuló, a hulladékkezelést végző üzemeltető társaság létrehozásához is. Napi feladatként jelentkezik a tavasszal várható belvízre való felkészülés. A belvízvédekezési terv elkészítése is költségvonzattal jár, de megalkotása elengedhetetlen. Mindezek mellett a napi működéshez szükséges anyagiak rendelkezésükre állnak - hangsúlyozta Járvás István. Európa-nap — kollégistáknak Több százezer forintos pályázati forrásból Európa-napot szervez diákjai számára a szolnoki Városi Kollégium. A február második felében sorra kerülő eseményt az Európai Unióval és hazánk, illetve régiónk csatlakozásával kapcsolatos programok alkotják majd. A szervezésben a szolnoki Technika Házában működő Európa Pont és a megyei önkormányzat is együttműködik az intézménnyel. BUGÁNY / Lakástámogatás... (Folytatás az 1. oldalról) A bankok egy része már februártól, mások két-három hónap múlva képesek folyósítani új lakás építéséhez azokat a kedvezményes hiteleket. Valószínűleg a hitelezéssel foglalkozó valamennyi pénzintézet folyósítja majd a kiemelten kedvezményes kölcsönöket. A híradásokból lehet tudni arról, hogy például az OTP Bank Rt. már felkészült a kedvezményes hitel folyósítására, így február 1-től fogadja a kölcsönigénylőket, akárcsak a Postabank és Takarékpénztár Rt., de például a Kereskedelmi és Hitelbank Rt. az elképzelések szerint csak áprilistól tud folyósítani kedvezményes hitelt. Ugyancsak február 1-től él majd a lakáscélú támogatási rendszerben a kamattámogatásos hitel. Ez esetben bárki bármilyen lakáscélra — használt lakás megvásárlása, új építése, bővítés, korszerűsítés - igénybe veheti majd az állam által biztosított háromszázalékos kamattámogatást jelzáloghitel felvétele esetén. Ez a típusú hitel annyiban különbözik a kereskedelmi bankoknál folyósított lakáshitelektől, hogy a kihelyezett pénzt nem a betétekből, hanem jelzáloglevelek kibocsátásából teremtik elő. Az igénybe vehető összeg maximum 30 millió forint, a kölcsön nagysága a hozzá kapcsolódó jelzáloglevéltől függ, a futamidő pedig 10-15 év lehet. A legolcsóbb jelzáloghitel kamata várhatóan 13 százalék körül alakul februártól. A kamattámogatásos jelzálog- hitelt februártól nemcsak a Földhitel- és Jelzálogbanktól lehet majd felvenni, hanem azoktól a kereskedelmi bankoktól is, amelyek szerződést kötnek vele. Értesülések szerint az új lakástámogatási rendszer iránt eddig húsz bank érdeklődött. A kormány idén egyébként összességében 2,3 milliárd forintot szán a rendszeren belül a hitel- és jelzálogkamattámogatásokra. Az új lakástámogatási rendszer remélhetőleg növelni fogja a lakásépítési kedvet és az ingatlanpiac megindulását, mivel a tavalyi évben például megyénkben csökkent a lakásépítések száma. Az 1999 első kilenc hónapjában átadott 269 lakás az azelőtt egy évvel korábban használatba veiteknél 23 százalékkal kevesebb. Kisorsolták a Heliker decemberi vásárlói akciójának a nyerteseit tegnap délután Szolnokon az Egyes ABC előtt. Több mint 13 ezer vásárló nevét tartalmazta az üvegkád, melyből 25-öt húztak ki. A fődíjat, az Opel Corsát Báli Miklós martfűi lakos nyerte. ________________________________________________________________ ___________________________________________FOTÓ! MÉSZÁROS V Ü res a kassza, csak a víz nem fogy Kunszentmárton és Cser- keszőlő hasonló cipőben jár mostanság. A belvíz szinte minden erejét leköti az önkormányzatoknak. Munkával még csak-csak bírnák, viszont pénz nélkül lassan lehetetlen helyzetbe kerülhetnek. Jóval nagyobb költségekről beszélhetünk Cserkeszőlö esetében, ahol november óta folyamatosan működnek a szivaty- tyúk, s ha nem segítenek a helyi vállalkozók, akkor bizony komoly nehézségi lennének az ön- kormányzatnak. Cserkeszőlő egyébként kapott a tavalyi év végén hatmillió forintot a megyei védelmi bizottságtól, de ez sem old meg minden gondot. Kunszentmárton volt az elmúlt időszakban megyénk legcsapadékosabb települése, ám állami segítséget eddig nem kaptak. A város vezetői kénytelenek voltak hitelbe árkot ásatni egy fővárosi céggel, mivel pénzük egyelőre nincs kifizetni a nyolcmillió forintos számlát. Dr. Czuczi Mihály polgármester nem amiatt kesereg, hogy pénzt visz el a védekezés, amiatt bosszankodik, hogy egyelőre nem kerül az illetékesek látómezejébe a város.- Hiába kellett több családot kiköltöztetni, mégsem kaptunk eddig egyetlen fillért sem — panaszkodott. - A hitelbe végeztetett árokásással együtt már több mint tizenötmillió forint a számla, s ez az egész évben hiánnyal küszködő önkormányzatunknak komoly érvágás. Mi mindenesetre összegeztük a kiadásainkat, azt eljuttattuk a megyei védelmi bizottságnak. Reméljük, ezúttal kapunk segítséget. _________________________________________PB Befagyott a határ (Folytatás az 1. oldalról) A belvízzel borított terület a Kö- tivízig területén 56 ezer hektár. Az FVM megyei hivatala szerint megyénkben mintegy 44,5 ezer hektárt borít összefüggő, befagyott víz. Ebből 16,5 ezer hektáron őszi vetés, 17 ezer hektáron pedig szántó került víz alá. Rétlegelőből 7,5 ezer, míg egyéb mezőgazdasági területből 3,5 ezer hektárnyit borít a víz. A felmérés szerint a túltelített terület nagysága eléri a 72 ezer hektárt. A vízügyi igazgatóság tájékoztatása szerint vasárnaptól újabb időjárási front éri el az országot, aminek hatására 10 milliméternél nagyobb csapadék eshet hó formájában, melyet akár erős széllökések is kísérhetnek. _________________________________E. Z., L Z. N em lehet panaszkodni ezen a télen sem arra, hogy ne lenne hó. A gyerekek és a téli sportok szerelmesei nagyon örülnek a tegnap éjjel hullott szép, friss hólepelnek, míg a belvízzel sújtott területeken minden bizonnyal nem kívánták az emberek; ott már nem égi áldás, inkább átok. _______________________________________________________________________________________________________________________FOTÓ! MÉSZÁROS Millenniumi előkészületek Ha lehet, még az eddigieknél is bőségesebb program- választékkal várja idén a vendégeit Abádszalók. Miután már megtartotta első ülését a községi millenniumi bizottság, elmondható, hogy a „paletta” tovább színesedik, mert kiderült: a település valóban méltó módon kívánja megtisztelni államalapításunk 1000. évfordulóját. ________Abádszalók_______ L ugosiné Urbán Erzsébet, a Szabadidős és Információs Szolgálat vezetője arról adott tájékoztatást lapunknak, hogy a tizenegy tagú bizottság elsődleges feladatának tartotta egy olyan tervezet elkészítését, amely minden egyes korosztálynak az év során folyamatosan kínálhat választási lehetőséget. A súlypontozott rendezvények ezzel együtt szeptember utolsó hétvégéjére, azaz a millenniumi napokra esnek. Azért éppen akkorra, mert 104 esztendeje ekkor egyesült Abád és Szalók. így talán az sem véletlen, hogy ekkor szeretnék vendégül látni azon településeket, melyek nevében szerepel a Szalók vagy pedig az Aba elnevezés. Az abádszalóld csúcs része lesz az emlékpark megnyitása, vélhetően ekkor avatják majd a település szülötte és díszpolgára, a világhírű tudós, kutató, orvosprofesszor, dr. Laki Kálmán mellszobrát, s a szervezőbizottság dédelgetett terve az is, hogy ekkorra létrejöhet az a kiállítás is, amely a település másik nagy szülötte, Kovács Mihály festőművész képeit mutatná be. A hosszú programsorból feltétlenül érdemes megemlíteni a vadászati napokat, a történelmi játszóházat, a könyvtár „ezredéves” rendezvényeit, a zászlókiállítást, a világbajnok orvos-fociválogatott játékát, valamint a szintén abád- szalóki indíttatású és kötődésű, Csikós Nagy Márton szobrászművész kiállítását és Varga Csenge Flóra orgonahangversenyét. PM Vízben ázó temetők Megyénk több településén is tilos a kopor- sós temetés. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) megyei intézetének napokban készült összesítése szerint számos településen voltak kénytelenek korlátozásokat elrendelni. Megyei információ Az előírások szerint úgynevezett rátemetéses temetőkben két és fél méternél, egyébként pedig egy méter hatvan centiméternél nem állhat magasabban a talajvíz — mondta el érdeklődésünkre dr. Kicsi Jenő megyei tiszti főorvos Ezeknek a feltételeknek az ÁNTSZ legutolsó, január 3-án készült összesítése szerint több település köztemetője nem felelt meg. így a belvíz miatt korlátozásokat rendeltek el Alattyánon, Kétpón, Kuncsorbán, Mezőtúron, Tiszasülyön, Tószegen, Túrkevén, Zagyvarékason. Mesterszálláson pedig közel egy esztendeje folyamatosan érvényben vannak a tilalmak. Tiszaje- nőn az év elején nyílt volna meg a köztemető, ám még ott senkit sem helyeztek örök nyugalomra. Horthy Csaba polgármester szerint a hivatalos átadásra már nem sokat kell várni, ám kérdéses, hogy temetkezni lehet-e majd. Új vezető főorvosa van a He- tényi Géza kórház I. számú belgyógyászatának. Dr. Ujj György a Debreceni Orvostudományi Egyetem II. sz. belgyógyászati klinikájáról pályázott az osztály élére. Szolnok — Nagyon jó osztályra kerültem — összegzi tapasztalatait néhány napos ismerkedése után a vezető. — Előttem olyan vezetők dolgoztak itt, akik betegcentrikus szemléletet valósítottak meg az osztályon. Szeretném megőrizni ezt a szellemet. kényelmesebbé szeretném tenni az osztályt a kórház lehetőségeihez képest.- Milyen szakmai újdonságokat tervez?- Korábban sokáig nem volt hematológus a megyében. Mivel a hematológia a szakterületem, így ez a fajta szakorvosi ellátás biztosított, és ennek a korszerűbbé tételén szeretnék dolgozni. Tervezem, hogy néhány olyan modern laboratóriumi vizsgálat lehetőségét is megteremtjük az osztályon, ami eddig nem volt, és ami megkíméli a beteget az utazgatástól. Elsősorban genetikai, immunológiai vizsgálatokra gondolok. Az a célom, hogy lehetőleg minél kevesebb megyei páciens kerüljön el máshová, hogy ne kelljen Debrecenbe vagy Szegedre utazni csupán azért, hogy egy gyógyszert felírjanak nekik. Ezek mellett a szakorvosképzésben is kell feladatot vállalnia a kórház belgyógyászatának. PAULINA ÉVA NÉVJEQYi Neve: dr. Ujj György Életkora: 50 éves Szakterülete: hematológia Tudományos fokozata: kandidátus Családi állapota: nős, két gyermek édesapja, felesége nyelvtanár