Új Néplap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-14 / 11. szám
2000. Január 14., péntek 9. OLDAL A gyerek és a stressz Ha alaposan szétnézünk a gyermekorvosi rendelőkben, nemcsak lázas, köhö- gős, tüsszentős gyerekeket láthatunk, hanem olyanokat is, akiknek életébe alattomosan belopakodott a stressz, s akiknek a szülei csak nagyon nehezen akarják tudomásul venni, hogy a testi tüneteket sokszor lelki bajok okozzák. Erről beszélgettünk dr. Varga Mária gyermekorvossal.- Honnan lehet észrevenni, hogy stresszes a gyerek?- Ha gyakran panaszkodik fejős hasfájásra, s mégsem mutatható ki semmilyen szervi elváltozás, állandóan jéghideg a keze-lá- ba, gyakran izzad a tenyere, elpirul, rágja a körmét, rosszat álmodik, vagy éppen nem tud elaludni, ezek mind intő jelek. A gyakorlott szakember szinte azonnal felismeri a kis betegben a belső feszültséget, a vegetatív idegrendszeri problémákat. Ez önmagában azonban még nagyon kevés, és hosszú út vezet odáig, mire a szülő elfogadja gyermeke betegségét, és hajlandó aktívan közreműködni a gyógyulási folyamatban.- Milyen életkorban támad a stressz?- Sajnos egészen kicsi, akár 1- 2 éves korban is szenvednek már tőle! Leglátványosabb tüneteket azonban általában az óvodába, iskolába kerüléskor vagy iskola- váltáskor okozza. Ha a kisgyermek nem jön ki az óvó nénivel, nem szeret, nem akar óvodába menni. Reggelente kitalálja, hogy hol itt, hol ott fáj. De olyan is megesik, hogy menetrendszerűen hány mindennap.- Mi okozza a gyerekekben felgyülemlő óriási feszültséget?- A családi, az óvodai, iskolai konfliktusok, a televízió és a videó. A gyerek megpróbálja hárítani vagy lenyelni a problémát, ám előbb-utóbb úgyis összegyűlnek, s a tudatalatti dolgozni kezd. Megemlíteném, hogy a mai mesékben, rajzfilmekben rengeteg agressziót tapasztal a gyerek, célszerű lenne tehát együtt televíziózni, és megbeszélni a látottakat. Talán kevesebb éjszakai felsírás lenne.- Mit tehet a család?- A család szerepe döntő, mert ha a gyermek biztonságban, harmonikus légkörben, szeretet- ben nevelkedik, beszélgetnek, játszanak vele, akkor valószínűleg kiegyensúlyozott lesz életében. Ha viszont valami, valaki miatt mégis problémája adódik, akkor is elsősorban ugyancsak a hozzátartozóitól remélhet segítséget.-És az óvodában, iskolában?- Egyértelműen a pedagógus feladata a stressz oldása, hisz ő a felnőtt, ő az, akihez a gyermek bármi gond esetén fordul, akitől segítséget kér. Nagyon fontos, hogy a gyerek érezze: elfogadja, szereti őt a tanár néni vagy bácsi.- Lehetővé teszi ezt a mai iskolarendszer?- Sajnos a mai iskolákat nem könnyű elviselni a gyerekeknek. December és május elejére már teljesen elfáradnak, mert agyonterheltek. Az óriási követelmények, a napi több dolgozatírás sem használ nekik. Jó lenne, ha figyelembe vennék az eltérő, egyéni tűrőképességet.- Az óvodás, iskolás gyerekek hány százalékát érinti a stressz?- Valamennyi gyermeket. De az egészséges stresszre szükség is van, s aki fel tudja dolgozni, annak nem is jelent problémát. Azoknak kell segíteni, akik egyedül nem képesek erre, hogy ne szorongjanak állandóan, mert nem feltétlenül muszáj így élni. Természetesen minél hamarabb észreveszik, annál hatékonyabb a gyógyulás. Összességében pedig a gyerekek 30 százalékánál okoz, hangsúlyozom: komoly problémákat a fel nem dolgozott stressz. — Kik stresszelnek leggyakrabban?- A kitűnő tanulók, akik mindenáron meg akarnak felelni a szülők és a pedagógusok elvárásainak. A nagyon csendes, befelé forduló, túl jó gyerekek, és azok, akiknek zaklatott a családi élete. No és persze az örök vesztes típusok. Pedig rajtuk is lehet, sőt kell is segíteni, még ha a szülő azt is mondja, ő is ilyen volt gyerekkorában.- Hogyan lehet segíteni?- Mindenekelőtt a szülővel kell megértetni, hogy csemetéje testi panaszai lelki, vegetatív idegrendszeri eredetűek. Ezt sajnos nem akarják elfogadni, vagy csak nagyon soká, hetek, hónapok múlva törődnek bele, ami mind késlelteti a gyógyulást. Aztán meg kell találni a problémát, és végül, ami a legnehezebb, a gyereknek le kell győznie saját magát és a megfelelő önbizalmat kifejlesztenie. Hangsúlyozom, csak szakember segítségével valósítható meg mindez. De tény, hogy mindenki fejleszthető, csak az első lépés nehéz.- Milyen módszerekkel lehet az önbizalmat fejleszteni?- A probléma megfogalmazása után sok-sok beszélgetéssel, szerepléssel; először csak odahaza, később közösségben is. Rendkívül hatékony a mozgás, a sportolás, a tánc.- „Úri nyavalyának" számít-e még a lélek betegsége?- Sajnos a szülők még mindig nagyon szégyellnek pszichológushoz, pszichiáterhez fordulni, mert mit szólnak az iskolában, mit mond a nagyszülő, hogy „dilis” a gyerek... Ehelyett tablettától, sziruptól, kenőcsöktől várnák a gyógyulást. A nyugtató nem megoldás, és a lélekgyógyász szakembertől sem lehet csodát remélni, mert legfeljebb utat tud mutatni, de azon nekik kell végigmenni. Ami általában hosszú és rögös. De nagy élmény az út végén állni. Önkéntesek összhangja A Tisza-tó mellett tanácskoztak a hét elején a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetsége (LÖTOSZ) képviselői. A találkozón egyhangú határozati javaslatot fogalmaztak meg. _\_;_;_ Ab ádszalók Gombor István, a LÖTOSZ elnöke érdeklődésünkre elmondta, olyan finanszírozási javaslatot készítettek el a Belügyminisztérium kérésére, amely valóban a vállalt feladatok arányához illesztheti a központi finanszírozást. A közös határozati javaslat mellett az is igényként fogalmazódott meg, hogy az önkéntesek célja nem lehet más, mint az, hogy a szervezeti szabályozásuk, finanszírozásuk, a működésük jogi garanciái révén elérjék, a működési területükön élő minden állampolgár védelmét egyenlő feltételekkel biztosíthassák. Ehhez elsősorban a tűzvédelmi törvény módosítása szükségeltetik, valamint az is, hogy a létesítményi és önkéntes tűzoltói állomány az idevonatkozó európai normák szerint tudjon eleget tenni vállalt kötelezettségemet __________________■ M EGYE I KÖRKÉP A King’s Singers farsangja A világhírű King's Singers énekegyüttes ad koncertet szombaton este a tiszaligeti körcsarnokban. A hat angol úriember — David Hurley, Nigel Short, Bob Chilcott, Philip Lawson, Gabriel Crouch és Stephen Conolly — néhány napos turnéra érkezett hazánkba. Mi Miskolcon értük őket utol telefonon. __________ Szolnok___________ E lőször a magyarországi programjukról érdeklődtünk. — Karácsony óta ez az első turnénk, frissen, kipihenten érkeztünk tehát Magyarországra. Miskolcon próbálunk az itteni szimfonikus zenekarral, majd először Nyíregyházán, utána Miskolcon, Szolnokon, végül Budapesten a Zeneakadémián lépünk fel.- Két évvel ezelőtt már jártak Szolnokon. Hogyan emlékeznek vissza arra a koncertre?- Na, azt az estét azóta is emlegetjük — mondja Nigel Short. Korábban még sohasem fordult elő, hogy az egész közönség dalolva fogadjon bennünket. Ilyet még életünkben nem láttunk: Vass Lajos, a program szervezője rávette a közönséget, hogy egy igazi magyar népdalt, a Tavaszi szél vizet áraszt címűt elénekeljék. Isteni volt, csodálatos élmény, ahogy kétezer ember énekel.. Már várjuk, idén vajon mivel lepnek meg minket...- A King's Singers rendkívül sokoldalú együttes, a komolyzenétől a könnyedebb műfajig széles repertoárral rendelkeznek. Szombat estére miért éppen ezeket a darabokat választották?- Farsang idején vagyunk, kézenfekvő tehát, hogy vidámabb, könnyedebb műveket válogattunk össze. Strauss zenéjétől Gershwinen át Beatles-dallamo- kig sokféle dalt hallhatnak tőlünk, akik eljönnek a Tiszaligeti Sportcsarnokba.- A magyarországi turnét követően hogyan alakul a programjuk? — Járjuk a világot, előbb Észtországban lépünk fel, majd Franciaország és az Egyesült Államok következik. És persze bízunk benne, hogy hamarosan ismét ellátogathatunk Magyarországra. HHH9 u A JlnJU KAPC SOLAT WESTEL 900 mintabolt: Szolnok. Baross u. 1. tol.: 06-56/422-232,06-30/936-3900.06-30/900-9017 Hivatalos üztctkötóink: 06-30/930-5326 _______________________________________________ O folért Jászberény. Lehel Vezér tér 17. • Tetemobíl 96 Kft.: Szolnok. Tiszavidék Áruház (Ady E. út 4.) Oobraí és Oobrai Kft.: Karcag. Szt. István sugárút 17. • Jáger János: Jászfényszaru, József A. u. 23. Apex Elektronika Kft.: Jászberény. Lehel Vezér tér 29. • Chip-Elektroník Gmk.: TőrSkszentmíktós. Kossuth L. út 120. • Harker-2000 Bt: Szolnok. Baross út 51. • Szolnok. Tószegi út 5. • Alszeg Szolgáltató Szöv: Albertirsa. Köztársaság u. 10. További fetlátelsk az üzletekben és a DOMINO Üzletszabályzatban • A készülék csak Westel 900 előfizetői kányával használható. Amíg a készlet tart. " A SÍM kártya 45 nap elérhetősége! biztosit, majd a DOMINO SÍM teltőttése után további 333 napig vagy elérhető. *** Felhasználhatod beszélgetésre, a Hangposta átérésére, de SMS küldésre Is. Informáaó. 1777 (csak a Westel 900 hálózatából hívható - díjmentesen). 265-9210. www.vMsM900.hu rwtfe Keravill ofotért Q IS) Ez az év is jól kezdődik. DOMINO CSOmag már 25 000 Ft-tÓl, széles DUAL készülékválasztékkal. Benne például az ALCATEL MAX DB/SL* DUAL készülék, a DOMINO kártya és egy mobiljegy 333 nap elérhetőséggel**. A csomag ára 9 000 Ft értékű telefonhasználatot*** is tartalmaz. És persze DOMINO SMS díjcsomaggal is választhatod. Nálunk hálózaton belül kedvezményesen telefonálhatsz. Szereid fel magad az új évezredre!