Új Néplap, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-13 / 10. szám
NAGYRÉSZT FELHŐS ÉG Részletek a 12. oldalon KISÚJSZÁLLÁSON JÁRTUNK Nagy Béla nyugdíjas, középiskolai tanár, aki egy éve túljutott a hetvenen. Messze, nagyon messze érkezett erre a világra: Bácsfaluban született. Ez Négyfalu legelső települése, és 1950 óta Szecsele városhoz tartozik. 7. oldal Újabb emlékmű Hat évvel ezelőtt kezdték el építeni az új központot. Azóta alaposan megváltozott minden: városháza, templomok, szobrok díszítik a Szent István teret. Idén grandiózus műalkotással befejezik a kialakítást. Kevés igénylés Bár január elsejétől igényelhető a gyed, a megyei egészségbiztosítási pénztárnál egyelőre több az érdeklődő gyed-ügyben, mint az, aki már be is nyújtotta az igénylését. Megyei információ A megyei egészségbiztosítási pénztárnál gyermekgondozásidíj ügyben január végén, február elején várják a nagyobb mennyiségű igénybenyújtást. Most inkább csak érdeklődnek az ügyfelek — tudtuk meg Tóth- né Gregor Judit betegségi-ellátási osztályvezetőtől, Felhíyta a figyelmet arra, hogy minden érintett számolja ki, hogy számára a gyes helyett megéri-e igényelni a gyedet, amelyből a nyugdíjjárulék mellett adót is vonnak. __________/FOLYTATÁS A 3. OLDALON! J önnek az adócsomagok * Várhatóan a jövő héten megyénkben is kézbe vehetik az adóbevallási csomagot mindazok, akik az elmúlt évben adtak be ilyet a megyei adóhatósághoz. Megyei információ Megyénkben várhatóan a jövő héten postázzák az 1999-es év elszámolásához szükséges adóbevallásokat, összesen mintegy 86 ezret. Ez közel megegyezik a tavalyi tényleges bevallások számával. Minden egyéni vállalkozó, illetve azok az őstermelők is kapnak csomagot, akik az elmúlt évben számot adtak jövedelmükről. kovács Antalné, a megyei adóhatóság osztályvezetője elmondta, január 31-ig minden, bevallásra kötelezett megkapja a szükséges nyomtatványokat. Ha ez mégsem történne meg, akkor az APEH ügyfélszolgálatainál lehet érdeklődni. Az osztályvezető arra is felhívta a figyelmet, hogyha valakinek tavaly nem volt bevallásköteles jövedelme - például a nyugdíjas 1999-ben csak nyugdíjat kapott -, s most mégis kézbe vehette a bevallási csomagot, akkor idén nem szükséges neki kitölteni és megküldeni az adóhatóságnak, tekintettel arra, hogy ő például nem kötelezett bevallásra. A 13 mellékletet tartalmazó bevallás kitöltéséhez segítséget nyújt az APEH január 21-től ingyenesen hívható zöld száma: 06-80-660-033. I.Z. Tűzoltók „megrázó” élménye A 2. magyar hadsereg doni tragédiájára emlékeznek országszerte. Felvételűnk tegnap este készült Abonyban. ahol már hatodik alkalommal gyújtottak emléktüzet. Dr. Egedy Zsolt alpolgármester ünnepi beszédét követően Imát mondtak az egyházak helyi vezetői, a Gyulai Gaál Általános Iskola énekkarának és az ökumenikus énekkarnak a közreműködésével. fotó-, mészáros----------f ----------------------------------------------------------------------------:------------------------------Ma rtfű Azért akad még az augusztus 19-i ünnepélyes átadásig jócskán feladat: el kell készíteni a millenniumi emlékparkot, melyet az országos közterület-szé- pítő verseny résztvevőinek cserjéi, fái díszítenek. A leendő dísztó mellett állítják fel Gyurcsek Ferenc, Munkácsi-díjas szobrászművész alkotását, az Időkaput. Az emlékmű a magyarság ezeréves történetét mutatja be. Az építmény bronzelemeit Karcagon öntik ki, és árpilis környékén kezdik el a fölállítását. A Szent István tér teljességéhez hozzátartozik még majd két szökőkút is, de augusztus 19-ig ezek is készen lesznek. ■ Kevés az erdő, sok a szegény ember Évente 12-13 ezer köbméter fát lopnak el a megyében a SZOLNOK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ valamennyi szolnoki (Széchenyi, Jólét, Vosztok, Munkás, Ifjúság, Bőség, Barátság, Szanda, Lokomotív, Híd ABC, 111. sz. Coop ABC) és vidéki ABC áruházában, valamint a Tiszavidék Áruház szupermarket osztályán Eh. egész csirke (fejjel, lábbal) 329 Ft/kg Eh. csirkecomb 399 Ft/kg Eh. csirke far-hát 129 Ft/kg Poly és Coop tej 1/1 2.8 % 112 Ft Oké reggeli ital 1/1 2.8 % 105 Ft Milli kefir 175 g 45 Ft Milli ivójoghurt ízesített 175 g 55 Ft Milli gyümölcsdarabos Joghurt 0.15 59 Ft Milli tejföl 20 % 175 g 63 Ft Milli tejföl 12% 175 g 60 Ft Camping tejszínes sajt 200 g 179 Ft Coop almaié 1/1 69 Ft Coop narancsital 1/1 74 Ft Coop margarin tégla 25 g 79 Ft Coop tészta 500 g spagetti, szarvacska 115 Ft Coop csemege uborka 720 g 119 Ft Coop zöldborsó 720 ml 109 Ft Coop tea filteres 99 Ft Coop sertésmájkrém 65 g 25 Ft Coop sárgabarack lekvár 410 g 119 Ft Coop papírzsebkendő (100 db) 69 Ft Coop mosogatószer 0.5 99 Ft lók. Az ilyen esetekkel szemben mind az erdészeti hatóság, mind a tulajdonosok, mind pedig a rendőrség alig tud tenni valamit, hiszen az elkövetési érték rendszerint nagyon csekély. Létezik azonban a falopásoknak egy másik válfaja is. Ezt a nagyfokú szerve: zettség és a gépi háttér jellemzi. Ebben az esetben kizárólag üzleti céllal, előre kitervelt módon vágják ki más erdejét, illetve annak egy részét, hogy aztán jó pénzért értékesítsék a zsákmányt. A erdészeti hatóság szakembere szerint évente 3-4 ilyen esemény történik a megyében, és így 2-3 ezer köbméter fa tűnik el az erdőkből. Ennek szintén nehéz elejét venni, amíg ugyanis a fának is létezik feketepiaca, addig sajnos az ilyen kitermelésekkel is számolni kell. Olyan is előfordult már viszont, hogy az erdő tulajdonosa hatósági engedély nélkül kivágatta a fát, és mindezt úgy tüntette fel, mintha lopás történt volna. /FOLYTATÁSA 3. OLDALOMI Üzleteinkben a Békéscsaba Hűtőipari termékei széles választékban kaphatók. És ezen kívül sok egyéb más élelmiszert és vegyi árut kínálunk engedménnyel, amíg a készlet tart! Szövetkezeti tagoknak további 3 % kedvezmény. Egyre többe kerül a védekezés A települések majd 70 százaléka harcol a belvíz ellen elektromos hősugárzót működtetett. Kintről vette észre, hogy füst szivárog a cserepek alól, ő maga kezdte meg az oltást, arra pedig, hogy értesítse a tűzoltókat, egy arra járót kért meg. A szolnoki egység hamarosan megérkezett, ám még mielőtt locsolni kezdték volna az égő épületet, szokás szerint meggyőződtek arról, hogy a ház villanyórájánál ki van-e kapcsolva az áram. ________________IFOLYTATÁSA 3. OLDALOMI Ily entájt, hideg időben meglehetősen gyakori, hogy tüzelőnek szánt fát lopnak az erdőkből. Emellett léteznek gépesített, szervezett tolvajbandák is, akik üzleti megfontolásból dézsmálják meg az állami és magánerdőket. Az ellenük való védekezés szinte lehetetlen, bár az erdőtulajdonosok nem szemlélik mindezt ölbe tett kézzel. Megyei információ Fekete József, az Állami Erdészeti Szolgálat szolnoki erdőfelügyeleti osztályának a vezetője érdeklődésünkre elmondta, a megélhetési bűnözés kategóriájába sorolandó lopások főként a települések közelében fekvő erdőket sújtják. Becslése szerint évente tízezer köbméter fa tűnik el ily módon. Mindez szezonális, gyakorlatilag a fűtési idényben történik az ilyen cselekmények döntő többsége, és jellemzően egy-egy alkalommal csekély mennyiségű fától szabadítják megaz erdőket a rászoruAz elmúlt év november 22- e és december 31 -e között 116,6 millió forintot emésztett fel a belvíz elleni védekezés. Az előzetes felmérések szerint majd négyszeresére nőhet ez az összeg március 31-ig. Megyei információ A megyei területfejlesztési tanács titkársága december közepén végzett utoljára felmérést arról, hogy a belvíz elleni védekezéshez mekkora összegű forrást kémek az önkormányzatok. Akkor 26 település 66 millió forintos védekezési kiadást jelzett, melyhez legalább előleget kértek. Az említett összegből 36,7 millió meg is érkezett az önkorAz Alcsi-szigetre hívták ki kedden reggel a városi tűzoltókat, a bejelentés szerint egy hétvégi ház alsóépülete égett. Az oltás ugyan nem tűnt különösebben nehéz esetnek, a tűzoltókat mégis megrázó élmény érte munka közben. Szolnok mányzatokhoz, ám időközben jelentősen változott a helyzet. A területfejlesztési tanács titkárságának vezetője, Magyar Béla kérdésünkre elmondta, hogy az elmúlt napokban valamennyi települést megkérdezték: mennyit költöttek belvíz elleni védekezésre november 22. és december 31. között? Összesen 42 önkormányzat (a december közepi duplája!) jelzett kiadásokat, melyek összege 116,6 millió. Ha ebből levonjuk a már folyósított előleget, akkor még mintegy 80 milliós kielégítetlen igényük van a településeknek. A felmérés kiterjedt a jövőre is: kérték az érintetteket, jelezzék, hogy március 31-ig várhatóan mennyi pénz szükséges védekezési kiadásokra. A megye településeinek majd 70 százaléka, összesen 52 polgármesteri hivatal prognosztizált kiadást, méghozzá 401 millió forintot. Magyar Béla nem szolgált információkkal, hogy az említett 80 müliót mikor kapják meg az érintettek, s hogy miből. Azt tudni lehet, hogy a 2000. évi megyei vis maior keret ismét fel van töltve, ám az ebben lévő összeg csak 60 millió forint. Vélhetően ismét kormányzati intézkedés születik majd az ügyben. ________________IFOLYTATÁS A 3. OLDALON/ A hétvégi házban egy férfi tartózkodott, és hogy ne fázzon, XI. évfolyam, 10. szám 2000. január 13., csütörtök Jasz-Nagykun-Szolnok megyei napilap Ara: 45 Ft HOLNAP 977086591504700010