Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-09-12 / 37. szám

FOTÓK: GORDON ÉSZTÉI És ami még ennél is meglepőbb: a profik újra elővették Mészöly Kálmánt, akinek rovott múltja bizony normális helyzetben aligha le­hetne jó ajánlólevél. A játékosként maradan­dót alkotó, sportvezetőként viszont finoman szólva is kétes ügyekbe keveredő Szőke Szik­la ténykedése olyan, mint a velünk élő törté­nelem: jobb, ha nem bolygatjuk. Ha mégis, akkor kiderül: erkölcsileg először akkor amortizálódott le, amikor zalaegerszegi edző­ként felvette a bundát, másodjára pedig ak­kor, amikor egy anyagilag kecsegtető szaúd­tenetesen megverte riválisait: 125-öt kapott, míg a profik által favorizált Sárközy csak 37- et. S ez legalábbis jelzésértékű lehet Mezeynek - nem csodálkoznánk, ha ezentúl éppenséggel a túloldalon, az amatőrök tábo­rában keresgélné a boldogulást. Ezt erősíteni látszik az az általunk ugyan nem ellenőrzött, ám ezennel közölt információ, miszerint Mezey pénteken találkozott Kovács Attilával, a visszahívott MLSZ-elnökkel. Ha igaz, a többit már sejthetik. Akár egy­mást is erősíthetik. Nádler Balázs arábiai ajánlatért odahagyta a válogatott szö­vetségi kapitányi posztját. Erénye jobbára ab­ban merül ki, hogy a miniszterelnök lábtengópartnere. Mellesleg egy éve az általa generált Kovács-ellenes puccs is hamvába holt, s a küldöttek még a napirendre sem tűn­ték a Mészöly-Kovács párbajt. Mindazonáltal Mezeyt annak ellenére sem szabad leírni, hogy a profiknál pillanatnyilag vesztőre áll. Jóllehet, az elnökválasztás szempontjából édes mindegy, hogy ki hány ajánlást gyűjtött össze, de Mezey e téren rét­Ki kicsoda? A profiliga által javasolt elnökségi tagok 1. Mészöly Kálmán (FC Fidesz), 2. Fáky László (Demecser fideszes polgármestere), 3. Lajtai István (a Vác FC elnöke), 4. Makray Balázs (a fideszes debreceni polgármester holdudvarába tartozik, amúgy az Epona lovas falu egyik elöljárója), 5. Frank Tamás (Casino Vigadó), 6. Klement Tibor (a közvetítések fölött diszponáló Bodnár György lá­tókörébe tartozik, amúgy a Matáv Sopron klubigaz­gatója), 7. Tóth Géza (zalaegerszegi elöljáró). Betliző Ferrari Van még mit javítani a Ferrarin A versenysorozat leggyorsabb pályáján, Mon­zában esedékes nagydíjra a csapatok és pilótáik különböző módszerekkel készültek. A Ferrari két versenyzője - Irvine és Salo - a tesztek után pihenni tért, hogy a legideálisabb állapotban vegyék fel a küzdelmet a nagy vetélytárssal, az utóbbi két futamon kettős győzelmet arató West-McLaren-Mercedesszel. Bár a világbajno­ki címért hajtó Irvine-nek nincs túl jó kedve, hi­szen csapata a következő szezontól inkább a brazil Barrichellóra tett. Lehet, emiatt betlizett a két ferraris pilóta a hazai pályán, Salo hatodikként, Irvine pedig csak nyolcadikként startolhat Monzában. A belgiumi futamon győztes Coulthard vi­szont egy kis adrenalinnövelő programon vett részt csapata varsói fellépésén. A Módiin reptéri West-McLaren-Mercedes adrenalin-hétvégén előbb falra mászott, kipróbált egy Mercedes ka­miont, majd miután nagy nehezen kiráncigálták belőle, körbevitt egy-két újságírót az istálló két­üléses versenygépével. A szerencsés kiválasztot­takat a hideg rázta, amikor a skót versenyző 250 x il FOTÓ: TRACO |! km/h sebességgel száguldott az egyenesekben. Amikor sikerült élve megúszniuk a kalandot, mindegyikük megfogadta, hogy azonnal temp­lomba megy, és hálaimát rebeg a Teremtőnek. Ugyanakkor lapértesülés szerint Ecclestone 940 millió fontért hajlandó eladni Forma-l-es bi­rodalmának egy részét. Ismét felmerült, hogy Damon Hill abbahagyja még az idény közben, mert elégedetlen az idei teljesítményével. Eddie Jordan sietve cáfolta a volt világbajnokkal kap­csolatos híreszteléseket, és kijelentette, már hiá­nyozna neki, ha egy verseny előtt nem kellene | Hill visszavonulásával foglalkoznia. B. M. L. A világbajnoki címvédő finn Mika Häkkinen ti­zenegyedszer indulhat az első rajtkockából. Az Olasz Nagydíj rajtsorrendje: 1. sor: Häkkinen (West-McLaren-Mercedes) és Frentzen (Jordan), 2. sor: Coulthard (West-McLaren-Mercedes) és Zanardi (Williams), 3. sor: Ralf Schumacher (Williams) és Salo (Ferrari). WÊÊÊÊÊÊÊKKËÊÊÊKÊÊÊÊÊÊÊE8BÊKÊBËiiÊiÊÊiÊÊ$iÊÊÊÊÈfSÊtÊÊMïËêÊ Vadonatúj V G 1 O OO00CH o c ; c c : már jelen van t Nokia 3210/SL* nettó 25 200 Ft* bruttó 31 500 Ft A Westel 900 szolgáltatásai már ma is a hotnapol Idézik. DUAL készülékeink 900 és 1800 Mhz-tn Is tökéletes megoldást nyújtanak Sőt. vadonatüj DUAL mobiltelefont Is kézhez vehet mér nettó 9 520 Ft-tÓl’* (bruttó 11 900 R-tóO. Leteszi és viheti Hálózatunkat folyamatosan fejlesztjQk. hogy az 1800 MHz-es frekvencián is minőségi szolgáltatást nyújthassunk. A MenüASZ kártyát Magyarországon elsőként kínáljuk. így a Westel 900-asok menüből érhetik el a legfontosabb szolgáltatásokat (Megapress hírek. Reuters 6SM. E-mait). Es mindez éppolyan magától értetődő számukra, mint beszélni vagy SMS-t (mi. Több mint 700 000 előfizetőnknek igy minden készülék és minden hívás kézzelfogható bizonyíték: a jővő már jelen van. ‘A készülék esek Westei 900 etőteetói kártyával ha&máth«tó ’* Csak új Westei 900 előftzetéwel. két*ve* ezerződéseet, «míg â késztet tort. Az a kezdő resztet. amelynek befizetése után a fcéazüíék elvihető. At érikhoz «4 havi fért*«Wré»ztet é* 2*xt375 Ft havi feroelmj^kedvezmény tartozik mtwnbéwő 184 (<*ak a Weitet 900 hétéwtéből hM>ató - «jmentetefM. Í*5-*2I0 vagy www vmtetTQO hu Keravill OFOTtRT <*XKi IBPT ES PUHLT IS ^T&CSRA TETTÉK F Bármily hihetetlen, de ettől még igaz: a profiliga és az amatőrök a megannyi brusztolás után hajlandók a gentlemen’s agreement szabályait betartva közös nevezőre jutni és egymás érdekszféráit kölcsönösen békén hagyni. A profik elnökjelöltjei: Sárközy Tamás és Bozóky Imre. Az amatőrök még hallgatnak. Az új MLSZ-elnökség tagjainak névsora kapcsán azonban már kiegyezett a két tábor, hetet az egyik, hetet a másik fél delegál, sőt a profik már megnevezték jelöltjeiket is. De ebből a névsorból is kimaradt a nemrégiben még potenciális el­nökjelöltként emlegetett Mezey György és Puhl Sándor!

Next

/
Oldalképek
Tartalom