Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-02-21 / 8. szám

„Minél több tárgyad van, annál kevésbé vagy szabad”- vall­ja Sípos László, a 29 esztendős szolnoki világjáró. Most - kivételesen - egy klasszikus fazonú útitáskát vitt magával a hátizsák helyett. Amit hoz, sosem pénzben méri. Emléke­it szívében, tudását szürkeállományában raktározza. Ha mégis pénzre van szüksége, az utóbbit beváltja... Az asztalon földszínű japán teáskészlet, vendéglátóm tö­rökülésben. Kedvesen kínál. Nem merem visszautasítani, pedig a japán gabonatea illata nem kifejezetten csiklandozza a szaglószervemet. Mindjárt kész a tempura is. Pár perc múlva kör alakú rántott „vala­mit” rak a tányéromra két pál­ca kíséretében. Ő ördöngösen forgatja, én szenvedek. Háta mögé állva próbálom ellesni a titkot.- Két ujj mozog, három me­rev - mutatja nevetve. Nekem öt percig mind az öt merev. Az­tán heuréka-érzés tölt el. A va­lami különben finom. Mint utóbb kiderül: sütőtök porcuk­ros szójapanírban kisütve. Sípos László közvetlen em­ber. Törökülésben hallgatom, kérdezni sem kell, olyan, mint­ha mindig is ismertük volna egymást. Fél nap telt el így, de kevés volt. Gyermekkorában szüleivel bebarangolta az országot, az­tán a Tisza Néptáncegyüttes tagjaként a világot is. Ekkor már biztos volt benne, hogy so­kat jár majd külföldre. Nem be­vásárolni, hanem megismerni más nemzetek életét, kultúrá­ját, nyelvét. Gimnazista évei­ben hazai tájakon főként a két­kerekűt részesítette előnyben, külföldre már stoppal járt. így jutott el barátjával Nyugat-Ber- linbe, akkor, amikor még lát­hatta a fal mindkét oldalát. Ha épp nem táncolt és világot járt, tanult matematika-fizika sza­kon, földrajzból és kémiából pedig versenyekre járt. A katonaságtól - ahol teher­autó-sofőrként ténykedett - még hetente háromszor haza­utazott próbálni a „Tiszába”, aztán elsős egyetemista korá­ban végképp szakított a tánc­cal. A Budapesti Műszaki Egye­tem első évfolyama után átje­lentkezett az angol tannyelvű képzésre. Szerencsére a felvé­telin magyarul kérdezték meg tőle, hogy tud-e angolul, ugyanis a gimiben németet ta­nult. De fél év múlva már angol nyelven tette le a vizsgáit na­pi 2-3 óra intenzív nyelvtanu­lás után. A ' 92-es évet az emléke­zetesek között * tartja számon. Megjárta Albániát az első szabad választások után két héttel. Ez azért is érdekes, mert mások minimum fél évig ácsingóztak a vízumért, ő egy fél óra alatt megkapta. Akkor senki nem értette, hogy az a hippi kiné­zetű ember-féle hogy tudta ezt elintézni. A titok egyszerű: egy szak­mai fogadáson megismerkedett a budapesti albán nagykövettel, aki civilben építészmérnök. Szóval egyik barátja papájának Ford Scorpiójával megnézték Albánia római és török kori épí­tészeti emlékeit, miközben es­ténként a torkolattüzek világí­tottak. A Fordra pedig nagyon kellett vigyázniuk, mert a helyi maffiavezérnek majdnem meg­fájdult rá a foga. Ugyanebben az évben ösztöndíjasként fél évet Barcelonában töltött, s az anda- lúziai bevándorló családtól - akiknél lakott - megtanult spa­nyolul. 1993-ban hat hónapig egy amerikai állami egyetem ösztöníjasa volt, Japánban két­szer volt szakmai úton, Albáni­ába is visszament egy hétre, Ko- szovón keresztül. A következő évben építész- mérnökként vehette át a diplo­máját, majd Kanadába ment expohelyszíneket tanulmá­nyozni. Itt igen durván bántak vele, mivel csak öt nyelven be­szélt, s a francia történetesen nem volt ezek között. Ezért bosszúból az adott városban nem hagyott ott a pénzéből egy centet sem. így történhetett meg, hogy menhelyen és az üdvhadseregnél húzta meg ma­gát társaival, macis adomány­pizsamában, vállalva a közös fürdésen, étkezésen és a köte­lező misén való részvételt. Ka­nada után két évig a Malév kö­vetkezett, közben a mérnök-to­vábbképzőn ingatlan-érték­becslő oklevelet szerzett. 1996 és ‘98 között városépíté­szetet tanult Japánban. És ma már - állítása szerint - nemcsak beszélni, hanem gondolkodni is tud japánul. Most ismét a távoli országban van. Egy ottani barát­jával közös interjúkötetet készí­tenek. Márciusban érkezik haza, az lesz a századik repülőútja. A következő célpont: Kína. Tervei szerint még márciusban felkerekedik. Meg akar tanulni kínaiul. S hogy nagyobb nyo- matékot szerezzen elhatározá­sának, azzal fenyegette meg ön­magát, ha ez nem sikerül, akkor megnősül. Sipos László egy kocsiban el tudná vinni az összes berende­zését, a hangfalakkal együtt. Nem ragaszkodik a tárgyak­hoz, nem engedi, hogy elve­gyék a helyet a lényegesebb dolgoktól. Valamikor gyűjtötte a szótárakat. Ma már nem. Nem férnének el a hátizsákban. Élvezi a szabadságot, ami sze­rinte olyan egyirányú utca, amibe ha beletéved valaki, ugyanoda már nem térhet visz- sza, ahonnan elindult. Hogy meddig élvezheti még a szabad­ságot, az valószínűleg nagyban függ attól, megtanul- e kínaiul vagy sem... Járvás Zsuzsa 1999. február- 21. Hetedik oldal Békefenntartó misszióban A szolnoki gyorsreagálá­sú zászlóalj a békefenn­tartók felkészítésének országos központja. Az Itt szolgálatot teljesítők tevékenysége nem any- nyira a technikához, mint Inkább a rátermett­séghez kötődik. Talán nem véletlen, hogy 1996 óta számtalan itteni ka­tona, köztük mintegy tíz nő is helytállt már Cipru­son és a Sínal-félszige- ten, a békefenntartó misszióban. Vajon mi készteti arra a „gyengébbik nem” néhány el- szántabb képviselőjét, hogy részt vegyen egy ilyen, távol­ról sem veszélytelen kikülde­tésben, sok ezer kilométerre otthonától, szeretteitől? Töb­bek között erre szerettünk volna választ kapni három - Sínát vagy Ciprust megjárt - katonahölgytől. Sándor Zsoltné hivatásos törzsőrmester 29 esztendős. Katona férje és egy iskolás ko­rú kisfia van. 1997 őszétől fél évet töltött felcserként Cipru­son.- Az emberben egy ilyen döntésnél a bizonyítás vá­gya él a legerősebben - állít­ja. Persze a dolgok anyagi oldala sem elhanyagolható szempont, hiszen egy béke- fenntartó a hazai átlagfize­tés tízszeresét kapja. Vi­Sándor Zsoltné szont ezért 50 fokos hőség­ben ötvenkilós riadófelsze­relést kell cipelni, és elvisel­ni az állandó feszültséget a törökök és görögök zavargá­sai miatt. Igaz, majdnem minden feladatba keveredik egy csipetnyi humor, jó pél­da erre az az eset, amikor ki­rendeltek bennünket egy SS38S88?^8g«»3St8ag88S8S88833838S««8SSS8888SS888888SaiWaW(mim»OmWOOJOOIOnC«flMgOtlOtlPGODlí tüntetés biztosítására. El le­het képzelni, hogyan néz össze 22 állig felfegyverzett ember, amikor megpillant­ják a tüntetőket: egy csapat 4-5 éves gyermeket... Novák Katalin 23 éves, szerződéses őrvezető, a Sínai- félszigeten egy évig teljesített szolgálatot járőrként. Novák Katalin- Izrael és Egyiptom ütkö­zőzónájában állomásoztunk. Nőkre azért van itt szükség, mert jórészt amerikaiak a tá­bor lakói és soraikban termé­szetes a nők jelenléte is. Azonban éppen emiatt a fiúk lazábban fogják fel a másik nem közelségét és előfordul, hogy a kontingensen belül szexuális zaklatás miatt kell nyomozást indítani. Ezt vi­szont az amerikai csapatok vezetői igen szigorúan ve­szik, a vizsgálat alapos és ko­moly. Ahhoz pedig, hogy mindez hatékony és pártatlan lehessen, a nyomozati felada­tokkal kívülálló nőket bíztak meg. A táborban egyébként havonta öt nap szabadságot is kaptunk, ilyenkor kirándulni, strandolni, vásárolni is futot­ta az időnkből. Szerencsére amíg ott voltam, komolyabb konfliktus nem történt, bár a veszélyhelyzet lehetősége mindennap „benne volt a levegőben”. Szabó Éva szerződéses szakaszvezető 23 évesen egy eszténdőt töltött századírnok­ként Cipruson.- Színesebb, de kiszámítha­tatlanabb munkát végeztünk, I mint itthon. Az egyre erősödő J honvágy ellenére is otthon 1 éreztem magam a táborban, | hiszen háziasszonyi teendők- | re is „befogtak” bennünket. Tulajdonképpen magunk kö­rül mindent nekünk kellett j rendben tartani, így a rendfo­kozatokat is elhomályosította az egymásra utaltság. A törö­kökkel és görögökkel nagyon | kellett vigyázni. A diplomáci­ai érzék itt az életbe maradást jelenthette. Emlékezetes pél­da erre, amikor röviddel érke­zésünk után egy török század­parancsnok „pofavizit- I vacsorára” invitálta a társasá­got azzal, hogy az italról ő I gondoskodik, a nőket pedig mi hozzuk. Már az sem volt túl bizalomgerjesztő, hogy az j étkezés egy felrobbantott falu | közepén álló, istállószerű f épületben zajlott. A menü is kissé kétes eredetű ételekből állt, ráadásul a vendéglátónk meglehetősen erőszakosan biztatott, hogy az utolsó mor­zsáig és cseppig fogyasszuk el az elénk tett étket és italt. Szabó Éva Nem tehettünk mást: egymás­ra néztünk, és ettünk-ittunk § az utolsó leheletünkig a bé­kesség kedvéért. Ez egy nagy | tett, igazi hazafias cselekedet volt - különösen a körülmé­nyeket figyelembe véve -, és | szerencsésen megúsztuk ki­adós gyomorrontás nélkül. Bugány János Apu, te hiszel az álmokban? Hogy mennyit bír ki valaki a sors : csapásaiból, embere válogatja. Hogy miért sújt valakit az élet hatvanéves korára, erre nincs fo- I lelet. A kunhegyes! presszóban I előttem ülő lapáttenyerű bá- I nyászt Jó évtizede nem láttam. I Pedig a Cseppenték nagy család­nak számítottak valaha. Minden i fiú tanult, szakmunkás lett. Ket­ten, köztük Lali is, bányász. Pécs, Tata, Putnok, a Mátra kör­nyéke volt a lakóhelye, haza 1 csak korosodó szüleit Járt éven­te néhányszor meglátogatni. Ar- ! cára mintha bányászcsákánnyal I metszették volna a hat évtized vonásait. Későn nősült, negyvenegy esztendő- I sen. A nagy, fiatalkori szerelme végül mást választott, pedig Laci igazi bá- f nyászszíwel várt rá. Később kide­rült, rosszul döntött a szomszéd tele- I pülésen élő lány: a férje ivott, így a két gyereket maga nevelte. Azután Lalira is ráragyogott a boldogság, 41 , évesen mondta ki az igent egy szép, I 28 éves diósgyőri lánynak, Icának. ■ Szerencséje volt - még dicsősége tel- I jében, amikor bányásznak lenni nem I akárminek számított -, ötvenévesen I nyugdíjba mehetett. Éltek Szűcsiben, I Füzesabonyban, majd a felesége szü- I leivel építettek együtt egy kétszintes I házat Diósgyőrben. Az öregek lakták 1 a földszintet, ők az emeletet. 1981­ben megszületett a fiuk, és határtala­nul boldogok voltak.- Sajnos, több gyermek nem lehe­tett egy komoly nőgyógyászati műtét miatt, de így is csodálatos évek követ­keztek. Én még dolgoztam pár évet, majd magas hűségjutalommal me­hettem nyugdíjba. Nyitottam egy kis trafikot közel a házunkhoz, szóval szépen elvoltunk. Közben az apó­som, majd négy év múlva az anyó­som is meghalt, így lejöttünk a föld­szintre. Úgy voltunk vele, az emelet majd jó lesz a fiunknak, ha megnő­sül. Valami azonban aggasztott: a pá­romnak mindig magas volt a vérnyo­mása. Szedte a gyógyszert, így elvolt. A fiunk múlt szeptemberben negye­dikes lett, remek srác. Egyetlen né­gyes nélkül vágott az évnek, jogi pá­lyára készült. Maga elé néz, mintha itt lenne a deli, 190 centis legény az asztalunk előtt. Mikulás estéjén, tavaly, decem­ber 5-én még együtt örültek. December 10-én a fiú korán ment iskolába, és az asszony iszonyatos fejfájásra ébredt. Bevitték a kórház­ba, de este már képtelen volt beszél­ni. Csak a könnyei folytak, és valami olyasmit szeretett volna mondani: vi­gyázzon a fiukra! Másnap, december 11-én meghalt. Életében először Laci nagyon berúgott, a fia támogatta ha­za a közeli presszóból.- Gyere, apu, majd én vigyázok rád Anyu helyett is! De te is vigyázz magadra! - ölelte át a 17 éves legény. Naponta kijártak a sírjához, kará­csonyra a fára egy fekete kendő ke­rült. Gyertyát gyújtottak érte, úgy nézték a táncoló lángokat. A szil­vesztert is együtt töltötték: ment a műsor, de gondolatban máshol, más­nál jártak. Amikor elmúlt éjfél, pezs­gővel koccintottak, és fia vette a ka­bátját, sapkáját. Szót sem váltottak, tudta az apa is, a száz méterre lévő te­metőbe ballag. Mikor visszajött, né­hány könnycsepp csillogott a szemé­ben.- Ezt követően elkészült a februá­ri szalagavatójára a csodaszép öl­töny. Úgy nézett ki benne, mint egy isten. Január 16-án, szombaton azzal állt elém: kocsival négyen elautózná­nak diszkóba a szomszéd faluba. Ne­gyedikes diszkó, meg házibuli is len­ne. Ingattam a fejem. Ne menj fiam, rosszat álmodtam rólad az éjjel: sza­kadt ruhában, véresen motoroztál.- Apu, te hiszel az álmokban? Csak most az egyszer. Nem lesz eb­ből rendszer, már csak anyu emléke miatt sem. Hajnali négyre itthon le­szek ...- Elengedtem, pedig egyszer azt is megálmodtam, amikor ránk szakadt a tárna. Néztem a tévét, és hatkor ri­adtam fel. A fiú sehol: elágyaztam, borotválkoztam, kávét főztem. Nyolc lehetett, amikor csengettek. Hárman álltak az ajtó előtt.- Cseppentő Lajos úr?- Igen, már hatvan éve. Fáradjanak beljebb! Arra még emlékszem, hogy azt mondták, autóbalesetben azon­nal meghalt a fiam, majd sötét eresz­kedett rám. Nehezen eszméltem. Furcsa mondat jött a számra: itt az öl­tönye kiakasztva a szekrényre. Ezt adom oda, öltöztessék fel tisztessége­sen. De nem válaszoltak, nézték egy­mást, majd kis idő teltével felelt az egyik: megpróbálják, biztosan meg­próbálják. De tudja az egyik keze, és a lába ... Újra csend dübörgött a fü­lemben. Bonyolult volt a temetés, nem akarták engedni, hogy a nemrég elte­metett édesanyja mellett induljon an­nak a hosszú, hosszú útnak a páros sírban. Azóta anya és fia együtt ál­modnak. Nem tudom miről. Talán ró­lam, az érettségiről, vagy a február vé­gi szalagavatóról. Esetleg a diósgyőri M8SM házról, ami hej, de nagy lett! Nem is J bírok ki csak három napot az üres la- | kásban. A fiam szobájában minden | úgy maradt, ahogyan volt. Az aszta­lon a tételek, a táska a polcon, ha vé- | gighúzom az ujjam, már látszik, de | nincs lelkem takarítani, porolni. Há- | rom, néha négy napot itt töltök a szü- I lői házban. Kiballagok a temetőbe, ott j tanyázok egy sort. Nem érdekel a hi- | deg. Majd megyek vissza Diósgyőrbe, j A sírjuk előtt érzem jól magam, újra közel lehetek hozzájuk. Megvan a tra­fik is, alkalmazott van benne. Keresett j a régi szerelmem is, de nem visz rá a bocskorom, hogy elmenjek hozzá. Ő el- | vált, én özvegy vagyok, de ha nem kellet- | tem neki fiatalon, most már minek? Hogy majd az idő gyógyít a sebe- | ken? Ah, nem. Megvárom a 2000. évet, január 17-ét, aztán felkötöm ma- f gam. Ez olyan biztos, ahogy itt ülök. f Azért, hogy újra együtt lehessünk, | mind a hárman. Én itt, ők meg lenn ; nélkülem, ez elfogadhatatlan. Erős i vagyok, majd én gyámolítom őket ab­ban a másik világban. Búcsúzom. A kocsmában legalább | meleg van, fény, emberek. Szóval élet. j De ha hazaballag a cseréptetős szülői | házba, és kikulcsolja az ajtót, ott csak | az emlékek akasztódnak rá. Miköz- | ben szülei, testvérei fiatalkori, falon J csüngő fényképei csodálkozva figye­lik, ahogyan leszedi az ágyterítőt, a | dunnát, és megveti az ágyat... D. Szabó Miklós

Next

/
Oldalképek
Tartalom