Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-12-05 / 49. szám
// fii O Ï^O ;>0 ;0-O Nyerjen Mercedest az iNéplap&i Játsszon velünk november 21. és december 12. között! Hívja a játék telefonszámát: , 06-90-330-300 Jász-Nagyknn-Szolnok megyei heHlap Már a kertek alatt kopogtat a Mikulás. Jeles ünnep ez, leginkább a gyerekeknek, fiataloknak, hiszen ennyi tisztára, fényesre glancoit, suvickolt lábbeli soha sincs az országban. Meg kell tisztítani a topánkákat, mert amelyik saras, piszkos, azt állítólag a nagyszakállú messze ívben elkerüli. Vajon ki mit óhajt, szeretne valódi vagy képzeletbeli cipőjébe ajándékképpen a kucsmás, bundás, csizmás, szánkós, évente csak egyszer felbukkanó távoli jövevénytől? Kürti Vera, 15 éves gimnazista: - Jó lenne a cipő mellé egy iskolatáska, meg egy kalap. Az utóbbi szép szegélyű, egyszerű, ugyanakkor sötét legyen, meg elegáns is. Azután nem ártana, ha valamilyen úton-módon közölné velem, hogy milyen lesz a félévi értesítőm. Mert a matek kivételével szeretném, ha ugyanazon jegy, az ötös ismétlődne benne. Fátyol Imre, hetedikes kisdiák: - Nálunk most nem lesz Mikulás, mert négyen vagyunk, és anyu egyedül bajlódik velünk. Apu elköltözött tavasszal, máshol, mással él. Tavaly még almát, egy banánt, szaloncukrot kaptunk a cipőbe. Most ez nehezebb, mert a két kicsinek rendes cipője sincs, mivel a régi elszakadt. így szandálban mennek ki, vagy pedig megvárják Ferit, aki ebéd után hazajön a suliból és átadja a csukáit. A suliban korábban kaptam fél kiló szaloncukrot, hármat megettem, a többit hazavittem a kicsiknek. Palágyi Gábor, Kisújszállás polgármestere: - Nekünk számlákat hoz a nagyszakállú: ki kell fizetni a városnak a felújítások, javítások költségeit. Pedig ha letenne a topogók mellé pár tízmilliót, még az ő csizmáját is kipucolnánk. Otthon nem várok semmit, mert a hivatal, a benti munka úgy lefoglal, hogy a decemberi vendég hamarabb találkozhat velem benn, mint a lakásunkon. És mivel keveset vagyok otthon, lehet, hogy még virgácsot is kapok. Abonyi Gábor, 18 éves, érettségi előtt álló negyedikes: - Jó lenne, ha a cipőmbe egy darab papírra felírná a félévi bizonyítvány előzetesét, hogy tudjam, hol és mit javítsak. Ugyanis főiskolára jelentkeztem és a hetedik félév eredménye nagyon fontos. Negyvenkettes a topogóm, és illene bele egy slusszkulcs, mivel a jogsit már nyáron megszereztem. De hát ez csak ábránd. Még annyit, most nincs barátnőm, mert a tanulás, az érettségire, felvételire való készülődés nagyon lefoglal, de egy szép, csinos diáklány nem lenne rossz, ha kiesne a puttonyából. Nagy-Bana Zsanett, a szépség- versenyek többszörös, országos döntőse: - Nem cipőt, csizmát rakok ki, 38-as a lábam. A virgácsokon, szaloncukrokon kívül jó lenne bele egy szakajtónyi siker a munkámban. Akkor, ami december 12-én lesz Törökszentmikló- son a művelődési központ nagytermében. Azután nem ártana egy hosszú ujjú pulóver és sapka sem. Hátha olvassa a Mikulás, esetleg Dián Tamás. (Folytatás a 3. oldalon) ly Bűnbe hajszolt hamisító Különös utat járt be az a postai takarékbetétkönyv, amelyet a minap foglaltak le Szolnokon a nyomozók. A könyvecskét valahol Szabolcsban lopták egy személyi Igazolvánnyal együtt, hogy később pénzt csináljanak az okiratok felhasználásával. A legérdekesebb a dologban az, hogy ez egy alkalommal sikerült is a tetteseknek. A kalandos történet végére Szolnokon, a nagy postán tettek pontot, ott ugyanis már tudtak a tartalmában meghamisított betétkönyv létezéséről. Itt ezért hiába próbálkozott pénzhez jutni az elkövető, a kért 40 ezer forint helyett csupán rendőrrel „szolgálhattak” az alkalmazottak. Nem úgy az előző postahivatalban, Cegléden ugyanis sikerrel járt. A rendőrségi kihallgatáson aztán, ha nem is minden, de jó néhány kérdés tisztázódott. Többek között az, hogy a lopott betétkönyvben egy fillér sem volt. Talán emiatt nem is jelentette eltűnését a tulajdonosa. A román állampolgárságú gyanúsított, K. Tibor ezen úgy segített, hogy saját tollával beleírt 600 ezer forintot. A személyiben pedig az eredeti fényképet kicserélte a sajátjára. Cegléden még minden gond nélkül felvehette az általa igényelt összeget. A turpisságra csak akkor derült fény, amikor a postások kénytelenek voltak szembesülni a ténnyel: nincs fedezete a kiadott pénznek. A takarékbetétkönyv letiltása ezt követően történt meg. K. Tibor azzal védekezett, hogy a bűncselekményeket nem saját elhatározásából követte el, hanem mindenre kényszerítették őt az ukránok. Hogy kik, az persze nem ismeretes. A gyanúsítottat őrizetbe vették, majd elszállították Nyíregyházára. Erre azért volt szükség, mert az ottani bíróság adott ki körözést ellene. Abban az ügyben 18 nagy értékű autó ellopásáért kell felelnie, és a bűnbe - állítása szerint - akkor is az ukránok hajszolták bele. Tény viszont, hogy a fiatalembert az előzetes letartóztatásból való szabadulásától egészen mostanáig hiába keresték a hatóságok. H. Gy. I gatSkUTóAuemmÉsz ■qZATHMABY Mm Az új bösch Silver akkumulátor: v teljesen gondozásmentes ✓ megnövelt hidegindítási képességű ✓ hosszabb élettartam ✓ nagyobb működési biztonság Ez Bosch, a XXI. századból. A Bosch hivatalos márkakereskedője: SZATHMARY-CAR KFT. Szolnok, Móricz Zs. u. 16. TT: 56/512-710 4,27,36,63,78 HU® Hogy Takács Attilának ügyes keze van, arról már minden kosárszurkoló régen meggyőződhetett, hiszen remekbe szabott triplái több holtponton átsegítették már a szolnoki Olaj KK együttesét. A véletlennek köszönhetően azonban olyan tulajdonságára Is fény derült, amelyet mostanáig gondosan titkolt. Taki ugyanis kitűnően rajzol, grafittal és ecsettel egyaránt jól bánik. Ez utóbbit bizonyítják lakása falai is, hiszen az ott látható képeket bizony bajos lenne egyszerűen leakasztani. Azokat ő maga festette oda, részben saját ötletei alapján, részben pedig öccse biztatására. A figyelmet főként az a műve vonzza, amely első pillantásra poszternek tűnik: mintha teraszról néznénk a görög tájat. A fehér falú házak, a bájos öböl, a IVICO MÓRA GT KFT. Szolnoki Iroda 5000 Szolnok, Mártírok út 57. T/F: 56/425-363, 210-149 hihetetlenül kék tenger a mediterrán vidékre varázsol minket. De honnan örökölte tehetségét? Nagyapja, aki Dunaújvárosban élt, festőművész volt. Kis unokája pedig, amikor nála nyaralt, figyelte, hogyan dolgozik. Sőt, segített is neki, egyszer például egy templom restaurálásánál inaskodott. Később azonban a kosárlabda került előtérbe, a rajzolás, a festés feledésbe merült. Csupán néhány hónapja vett újra ecsetet a kezébe. Akkor is csak azért, hogy lakását egy kicsit kipofozza. Aztán kedvet kapott hozzá, hogy néhány üde színfolttal felvidítsa az összképet, fgy születtek meg a festmények, melyeknek jobb alsó sarkában ott virít a védjegy: Taki 11. szs Biztos pont a biztonsághoz! 2,10,15,16,22,29 SARKUNKBAN A JOVO! Dönteni bármikor lehet, de most ÉRDEMES! Karácsonyi ajándék: TURBO DAILY rendelés esetén a jármű szervizköltségeit 1 évig mi fizetjük. Érdeklődjön az 56/425-363, 210-149-es szolnoki és a 62/425-017-es szegedi számokon! „AMI NEM TUD BETELNI” „A TEHER MÁR NEM TEHER” „AZ IGAZI CSAPATJÁTÉKOS” 35.10 V furgon 15,4 m' 35.10; 35.12 extra felszereltséggel 35.10 D1+6 fő IVICO A szállítás világa A modern nők hetilapja! minden HÉTFŐN Ai A A VII,r\l ,- I I www. hölgyvilág, hu /