Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-10-24 / 43. szám

* Novembertől februárig tombol a nyár ! lélnyugat-Afri kában. Májustól őszig viszonylag eny i óbb az idő, este 12 fok van, nappal 28 fokos a le )gő. A hősei napokat kihasználva három magyar 1 í rfi útnak in­dult — köztük Kövér Gyula szolnoki efqemelő —, hogy szafarivadászaton vegyen r — Régóta dédelgetem az afrikai ka land gondolatát. Kedvenc filmem a Sivatagi show. 23 évig spóroltam nem voltam nyaralni sehol. Ügy gondoltam, most hosszabb útra megyek — emlékszik vissza Gyula, aki korábban 17 évig hivatásos vadász volt. A szállás a reptérről 130 km-re volt, terep­járóval utaztak oda a magyar vendégek. — Nemcsak a német házigazdák, de a hely­beli lakosok is rendkí­vül barátságosak, segítő készek. A bennszülöttek na­gyon értenek a vadászathoz, se­gédkeznek a vadfigyelésnél, a trófeák elbírálásakor. Az euró­pai embernél jobban látnak és hallanak — véli Gyula. — A szavannán csend van. Nincs busz, vonat. A főút- , nak nevezhető ke- I réknyomon ritkán I tűnt fel terepjáró. I Többször is előfor- ’ dúlt, hogy egy-két napig nem találkoztunk emberrel. A kietlen vidék la­kói mégsem félnek, a farmok zártak, kerítés védi őket. Helyben megcsinálnak min- j dent. Olykor keres­kedők érkeznek szí­nes ruhákkal meg­rakva. Az itt élők szá mára a tűz sem ese­mény, a szavanna ugyanis minden év ben meggyullad. — Minden fa, amit láttám, égett volt- meséli Gyula. Ha lángra kapnak az ágak, nem oltják el. Nincs rá ember, eszköz, víz. A távol ságok óriásiak, a 40 fokos hőségben a tűzfészek megközelíthetetlen. A levegő egyébként is hi­hetetlenül száraz, az em­ber szája állandóan kicserepe sedik. A szavannán több helyen is várják a külföldi vadá­szokat. Ahány farm, annyiféle állat: zebra, kudu, tehén­antilop, varacskos disznó. A klasszikus szafarivadászaton terepjáróról lövik ki a vadat, de lesvadászattal, vagy cserke léssel is elejthetők az állatok. Gyula szerint a cserkelés kívánja a legtöbb ügyességet. — Távcsővel hosszabb ideig kémleljük a tájat. Aztán ha feltűnik egy csorda, akkor gyalog megközelítjük. Az észrevétlenség titka, hogy szél alatt kell menni. A tíz nap alatt kilenc vadat ejtettem el: öt antilopfélét, egy zebrát és három varacskos disznót. Első zsák­1999. október 24. ★ KÖZELRŐL ★ 3 mányom egy varacskos disznó volt, amit éppen sö­tétedés előtt lőttem. Örömömben fülét, farkát megfogtam és megemeltem. A négerek álmélkod- ni kezdtek, a farmtulajdonos pedig fotózott. Úgy gondoltam, ráteszek még egy lapáttal, és a közel százkilós jószágot a hátamra vettem. Mondta is a német gazda, hogy az elmúlt 13 év alatt sok va­dásszal találkozott, de ilyet még nem látott. Utam során __\ M zebra elejté­se volt a legnehezebb, van belőlük, de nagyon óva­tosak. A zebrát hegyek között cél­ba venni nem veszélytelen. Egy rossz mozdulat, megcsúszik az autó, s meg sem áll a szakadék aljáig. A vadászokra más veszély is leselkedik: a mérges kígyók. Ha például egy pufogó vipera vagy egy mamba megmarja az arra vetődött embert, az végze­tes, mivel ellenszérum nincs a közelben, s egy nagy testű embernek jobb esetben is csak tíz perce van hátra. Szerencsére Gyulának csak szép emlékei vannak, közülük is a legemlékezetesebb az utolsó vadkaland. Hazautazásuk napján a magyar vadászok össze­csomagolva várakoztak az indulásra. Ekkor azonban a házigazda Gyulát egy búcsúterepjárásra in­vitálta. A nyugal­masnak ígérkező délutáni sétából még csak fél óra telt el, amikor tévedt egy varacs­kos disznó. — A vadászláz megmagyarázhatatlan érzés. Csak arra gondoltam, vajon bevár-e az állat. Tíz percig cserkeltük. Aztán elejtettem. Ez már önmagában is ajándék volt, hát még amikor megálla­pították, hogy aranymedálos agyara van. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy 42 évesen még megvalósulhat az álmom. Most pedig úgy érzem, szívesen visszamennék Afrikába. Belefér az életembe még egy kaland. Varga Hajnalka Bizonyára van valamilyen oka, de tény, Kisújszálláson mostanság is több művész él, alkot. Közéjük tar­tozik a szakállas, első ránézésre ko­moly, komor tekintetű, de végtele­nül meleg szívű Czobor Sándor is, aki önmagát röviden afféle magá­nyos farkasnak nevezi. Nem idevalósi, fenn, északon Csőváron született, és képzőművészeti szakközép- iskolát végzett a fővárosunkban. Ez a vi­lág, az ott tanultak, a környezet úgy meg­fertőzte, hogy azóta is a képzőművészet örökös elkötelezettje. Házasságkötése óta Kisújra költözött, és ennek lassan két év­tizede. Tulajdonképpen eddig úgy telt el az élete, hogy belekóstolt több művészeti ágba. Ha a sors úgy hozza, fest, ha más­képpen, grafikákat készít. De csinál szob­rokat is bronzból, fából. Elmondása sze­rint általában nem a természet után dol­gozik, hanem belső érzéseit, lelkivilágát igyekszik megörökíteni. Akadnak mun­kái, amelyek elvontak, mások a valóság másai. Mint például az a csodaszép női bronzszobor, amely most a Papi Lajos al­kotóházban tekinthető meg. Hogy mi­lyen mű kerül ki keze alól, az legtöbbször függ a megmunkálandó anyagtól is. Sza­vaival élve az anyag hatá­rozza meg, mi lesz belőle. Röviden nehéz felsorol­ni, mi mindennel foglalko­zott eddig. Ő készítette el Kisújon a Kossuth is­kola névadójának, Kunhegyesen a középiskolában pedig Nagy László dom­borművét. Azután mu­tatós cégért varázsolt a kisújszállá­si posta elé, de a ze­neiskola is őrzi keze nyomát. Rengeteg kül- és belföldi tárlaton szerepel, mi­közben félállásban a helyi művelő­dési ház kiállításszervezője. Hogy meg lehet-e ebből élni, né­mi akasztófahumorral azt fe­leli: még élek. A környé­ken egyre több címert rendelnek tőle. Tagja a Művészeti Alap­nak, meg egy kísér­letező fővárosi művészcsoport­nak. Kisebbik fi­uk a Kandón ta­nul, s az érdek­lődési köre első­sorban Budapes­ten teljesedhet ki. így elképzelhe­tő, hogy hamaro­san közelebb hú­zódik hozzá. De addig is remekül érzi magát a ko­nok kunok kö- J zött. D. Szabó Miklós Czobor Sándor kezében Czobor Sándor: a szobrot ő készítette, gyermekkori önma­FOTÓ: M. J. irnrnämmmmMmmmmmmmmmi Október 17., vasárnap: Ászok a pályán elnevezés­sel teniszmérkőzést ren­deztek a szolnoki Tiszali- getben, ahol helyi politiku­sok és üzletemberek vív­tak mérkőzéseket. • Vé­get ért Berekfürdőn a Ma­gyar Cserkészszövetség ti­zedik találkozója. Október 18., hétfő: Dr. Magyar Levente vezetésével megala­kult a megyei közgyűlés egészségfejlesztési koordinációs bi­zottsága, melynek feladata az egészségfejlesztő és -megőr­ző programok kidolgozása. Október 19., kedd: Az Electrolux jászberényi gyárában elké­szült az egymilliomodik porszívó. • Dr. Szepesházy Kálmán geológus felbecsülhetetlen értékű képzőművészeti gyűjte­ményt adományozott a szolnoki Damjanich múzeumnak. Október 20., szerda: Átadták az utazóközönségnek a nagy- révi kompátkelőt. • Megkezdődött a „Rákóczifalvai jóléti program’’. Október 21., csütörtök: Dr. Ranschburg Jenő pszichológust az agresszióról hallhatták a jászapáti művelődési házban. • Kovács László, az MSZP elnöke Kongresszus után címmel előadást tartott Szolnokon. Október 22., péntek: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bal­eset-megelőzési Bizottság játékos formában a helyes közle­kedés szabályaira oktatott 4-12 éves gyerekeket. Október 23., szombat: Nemzeti ünnepünkön megyeszerte megemlékeztek az 1956-os forradalomról és szabadság- harcról.- Na, lépjen már ki a fa mögül, ha van egyáltalán valami mutogatnivalója! Nem érek rá itt ácsorogní.. VASÁRNAP REGGEL De Id olvas? Hétfőn véget ért az 51. Frankfurti Könyvvásár, melyen ezúttal Magyaror­szágot köszöntötték díszvendégként. A felvonultatott csaknem négyszázezer kötet könyvből mintegy tízezer magyar vonatkozású volt. — „Magyarország mindig is része volt az európai kultúrhistóriának nyilat­kozta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának köz- igazgatási államtitkára. Meg azt is mondta, a magyar iroda­lomnak eddig rejtett rétegei tárultak fel a német olvasókö­zönség és a kulturális sajtó előtt, mely ugyancsak elismerő­en nyilatkozott fiatal íróinkról és a határon túli magyar iro­dalomról is. Ha valamitől, hát ettől igazán dagadhat a hazafiúi és hon- leányi kebel, meg nemzeti öntudatunk ebben a mindennapi botrányoktól hangos-haragos világunkban. A kérdés csak az: ki olvassa ezeket a könyveket? Nálunk, itthon, Magyarorszá­gon? A szakemberek korszerű vizsgálati módszerek adataival alátámasztva azt bizonygatják, mára igencsak megváltoztak az olvasói szokások. A kommersznek van keletje, de azt is lassan kiszorítják a televíziós szappanopera-áradatok. A kis­ember azt mondja, ő szívesen olvasna, csak nincs másfél­kétezer forintja egy könyvre. A „nagyember” meg azt: kínos annak, aki a kábeltévé, a videó és az internet korában lera­gadt a könyvlapozgatásnál. A tanárok zöme úgy véli, a diákok nem olvasnak. Sőt né­melyik magyartanár már ki is meri mondani — igaz, még csak halkan —, hogy mindez azért van így, mert nem tanul­tak meg olvasni a gyerekek, aminek logikus következménye, hogy nem is szeretnek. De az igazán bátrak azt is bátorkod­nak megfogalmazni, hogÿ a kötelező és ajánlott irodalmát sem ártana a mai kor igényeihez igazítani. Persze ez nem azt jelenti, hogy Madách vagy Csehov elavult volna. Nem helyet­tük, melléjük kellene egy kis frissítés. Lehet, hogy a Frankfurti Könyvvásáron most megjelent könyvek között is akadna erre a célra alkalmas. De ki teszi közhírré? És ki olvassa el?... Járvás Zsuzsa

Next

/
Oldalképek
Tartalom