Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-10-17 / 42. szám
1999. október 17. ★ KÖZELRŐL ★ 5 „Szolnokon dőlt el. mii en ember leszek” munka mellett három gyermek édesanyja vagyok, én viszem őket iskolába, én hozom el őket onnan, délután tanulok velük. Továbbá jelenleg pénzügyjogot is tanítok. És mint minden magyar nő, házHogy én most kormányfő felesége vagyok, azt egy élethelyzetnek tartom, melyben az ember olyan élményeket szerezhet, melyek — bár csak a jelenlegi helyzetben élhetőek meg —, örökre megmaradnak, és akkor is hasznosíthatóak lesznek, ha a család körülményei és helyzete megváltozik. - Említene néhány példát? — Nagyon hasznosnak tartom mindazt, amit a protokollosoktól tanulhattam mind a külföldi, mind a hazai utak során. Az is fontos, hogy az ember közszereplései során tudjon megfelelően helytállni nagyobb reflektor- fényben. Számtalan érdekes emberrel — politikussal, üzletemberrel, művésszel — ismerkedtem meg, sokat tanultam az Európai Unióról, az egyes külföldi államok irányításáról, gazdaságuk működéséről. Ami pedig az élményeket illeti, megemlíthetném azt az utamat, amikor az Erdélyi Református Nőszövetség meghívására Marosvásárhelyen jártam. Nagyon nagy szeretettel fogadtak. Tudtam, hogy ez nem annyira a személyemnek szól, hanem inkább annak a ténynek, hogy az ottani magyar hölgyek két napot együtt tölthettek a magyar miniszterelnök feleségével. Ezáltal valamilyen formában azt is átélhették, hogy a magyar nemzet részei. Bevallom, nagyon meghatódtam, és ez az élmény is fontos útra- való lesz egész életemre. szilvási Dr. Lévai Anikó a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat aktivistájaként a napokban szülővárosában, Szolnokon adott át iskolai padokat és székeket. A Zöld Iskola aulájában felstócolt asztalok, székek között ültünk le néhány percre, s elsőként arról beszélgettünk, vajon vannak-e a miniszterelnök feleségének „hivatalból” teendői. — Magyarországon van hagyománya annak, hogy egy közjogi méltóság felesége közszereplést vállaljon. Például Göncz Árpád köztársasági elnökünk felesége, Zsuzsa néni felkarolta a mozgás- sérült gyermekeket és megalapította a Kézenfogva Alapítványt. Az ő tevékenysége csodálatra méltó. Én is úgy vélem, hogy ha valaki, akár áttételesen is, de bizonyos „tisztségbe” kerül, akkor az kötelezettségekkel jár. Mindezt szívesen csinálom. Amúgy számomra ez a fajta munka nem új. Ügyvédként több egyesület, alapítvány létrehozásában és jogi képviseletében vettem részt. Példaként említhetném a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot, mely 10 éve alakult a lakásunkon, és azóta is sikeresen működik. Az elmúlt másfél évben is sokan megkerestek. Ha tehetem, és a célokkal egyetértek, akkor igyekszem segíteni és a munkában részt venni. A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálattal nagyon sokat dolgozom együtt, segítünk az árvíz által tönkretett óvodák és iskolák felújításában a Bodrogközben és Kárpátalján. Legutóbb pedig a Nemzeti Lovardában jártam, ahol autista gyermekeknek szerveztek lovasterápiát.- Szolnokiként egykori iskoláját, a Verseghy gimnáziumot is segíti. — Az túlzás, hogy segítem, mindössze egy-egy csomag am FOTÓ: BARTALOS könyvet küldtem karácsonykor és tanév vége tájt azzal a kéréssel, hogy a legjobban tanuló diákoknak adják. Szerencsére sok ilyen diák akad a gimnáziumban. — Mennyire sikerült megőrizni az egykori szolnoki kötődéseket, kapcsolatokat? — Gyakran látogatok haza szüléimhez, testvéreimhez. Most is az „igazi” otthonomból, a Rózsa utcából érkeztem. Tizennyolc éves koromig itt éltem, egyetem után itt voltam ügyvédjelölt, tehát itt tanultam a szakmát. Ügy érzem, az, hogy milyen ember vagyok, itt dőlt el. Ez mindenképpen meghatározó. — Azzal, hogy a férje miniszterelnök lett, minden bizonnyal gyökeresen megváltozott az életük. — Gyakran teszik fel nekem ezt a kérdést. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de nem változott meg. Férjem közszerepléseihez volt időm hozzászokni. Tíz éve, 1989. június 16-a óta Orbán Viktort mindenki ismeri. Az utcán nem tudtunk úgy végigmenni, egy moziba, kávéházba beülni, hogy fel ne ismerjék. Mindeközben én megpróbálom saját életemet is élni. Korábban is volt és most is van munkahelyem. A kötelezettségek és az alapítványi A napokban színvonalai és megható rendezvénynek * adott otthont a szolnoki Hozam Klub. Megyénkben ugyan|é itt osztották kiÇtso alkalommal az Év Mecénásaidat,. A z elismerést jegy gazdálkodó szervezet és egy Magánszemély vehette át. Ennyit a száraz tények- ről. Mi áz utóbbi kategória győztesével beszélgettünk, - s ez a beszélgetés sokkal |öbb volt, mint egy szokvá- nyos interjú. A mecénás helyett ugyanis egy EMBER osztOtlSfinég velünk gondolatait. Az év mecénása Önök milyennek képzelnek egy mecénást? Őszintén be- ! vallom, én eddig úgy hittem, J " az adakozás alapvető feltétele a pénz. Pedig nem egészen így van. Elég, ha tőkéje van hozzá az embernek. S ezt a tőkét képezheti akár szeretet- : bői, segítőkészségből is. Mindezt az év megyei mecénása, a 84 esztendős, szolno- 1 ki Gondos Béláné értette meg velem, meglepően egyszerű I módon: „csupán” a saját életéről mesélt.- Pedagóguscsaládban születtem, mi más lehettem ; volna, mint tanítónő. No nem muszájból, hiszen az már korán kiderült, hogy különös ér- I zékem van a gyerekekhez és a beteg, elhagyatott emberek- ; hez. Kalandos, olykor keserves, mégis vidám fiatalságot éltem át. Másfél évig például amolyan klasszikus tanító voltam egy apró, 129 lelket számláló felvidéki falucskában. Később Szolnokra kerültem, de itt is a hivatásomnak éltem. Általában kicsiket tanítottam, de volt idősebb, napközis osztályom is. Velük annyira „összenőttünk”, hogy délutánonként alig akartak hazamenni. Egy nagy szomorúság azonban beárnyékolta az életemet. Három gyermekem közül Dénes fiam betegen született. Fogyatékossága esendővé és érzékennyé tette, én pedig tudtam, csak a szeretetemmel segíthetek rajta. Megadtam neki mindent, amit lehetett. Vigyáztam rá, és talán ennek köszönhető, hogy 44 évesen, csak néhány esztendeje távozott el közülünk. Azok a hetek és hónapok nagyon nehezek voltak. Csupán az tartott életben, hogy éreztem: szeretet vesz körül. És persze az unokáim, akik imádni valók, és mindig a boldogság fényével ragyogják be a napjaimat. Ezután kezdtem el havonta segíteni a mozgássérültek megyei egyesületét. Nem is értem, miért kaptam ezt a gyönyörű díjat, hiszen olyan kis összegeket tudok csak adni abból a 30 ezer forintból, hogy igazán nem érdemeltem meg... Egyébként a nyugdíjamra nem panaszkodom, eddig még mindig be tudtam osztani, és lám, még másnak is jut belőle. Persze elégedetlenkedni, haragudni más miatt sem szoktam. Olyan rövid ez az élet, igyekszem inkább mindenben meglelni a pillanat örömét. Mert minden napban van valami jó, csak észre kell venni! Egy kis „injekció”, ami segít megérni a másnapot. Szerencsés vagyok, mert alapvetően derülátó a természetem. Szeretek mindenkit: az embereket, a gyerekeket, a virágokat, a zenét és a táncot. Haragosom soha sem volt, szerétéiből vagyok. Persze velem is előfordul, hogy rossz kedvvel ébredek, vagy elszomorodom, de olyankor elkezdek énekelni. Először csak szomorkás dalok jutnak eszembe, aztán jön a többi, és azon veszem észre magam, hogy kiénekeltem a bánatomat. Mostanában viszont csak örömömben énekelhetek, mert amellett, hogy másokon segíthetek, különös boldogsággal tölt el, hogy a dédunokám születését várhatom. Bugány János — Ügy tűnt, törzsrajongóik is vannak.- Igen, van egy szépszámú társaság, amelyik mindenhová elkísér bennünket. Ide most csak húszán tartottak velünk. Jöttek volna többen is, de mondtam: ácsi, gyerekek, mégiscsak zártkörű rendezvény.- Szolnokról mi jut eszébe? — Egyik zenésztársunk testvére ott él. Meg a művelődési központ, szoktunk ott fellépni. — l-egközelebb mikor?- Előreláthatólag decemberben.- Az utolsó szó jogán mit mondana el? — Nagyon finom volt az ökör, ilyen jót még soha, sehol nem ettem. J. Zs. Csípős szél nyargal a gát tetején, aztán bukfencezik egyet, beletép a fák lombjaiba, bekúszik a vastag pulóverek alá. A nyárson ökör forog, színes sátrakban jókedvű vendégsereg. Nem messze — elkerítve — kecskék, lovak, birkák. A ti- szasülyi határban lovas hintó kanyarog, nyomában porfelhő kerekedik. Egy farmon vagyunk — több kilométerre a lakott településektől —, egy jótékonysági rendezvényen. A nap sztárja a sülyi tanyavilágba ellátogató Budapest Ragtime Band (és a házigazda Foltos névre hallgató kutyája.) A zenekar Szentiványi András gazdálkodó lakóépülete előtt a homokos fövenyen kétórás, fergeteges koncert adott a viszontagságos idő és az nyársra húzott ökör felől szálló fojtó füst ellenére.. A zenerajongók gyűrűje is mind szorosabbra zárult körülöttük. A bátrabbak még táncra is kerekedtek Gayer Ferenc zenekarvezetővel, bőgőssel egy valódi, működő búbos kemence mellett váltottunk néhány szót. — Hogy kerültek Tiszasüly- re? — Hívtak, jöttünk. Óvodások,: iskolások alapítványára utalják át az itt összegyűlt összeget. Egyébként, ha tu dunk, szívesén segítünk, különösen a gyerekeken.- De miért éppen itt, ahol a madár se nagyon jár?- Az igazsághoz tartozik, hogy a hárátom. Másrészt csodálatos az itteni táj. Három éve magam is vásároltam Tiszasülyön egy hétvégi házat, ahová lejárok a családommal, barátaimmal. — Gyakran zenélnek? — Most koncerteztünk tíz napig Németországban, és ezen a héten például négy fellépésünk volt. - Sikeres vendégcsalogatónak bizonyultak. Sokan épp az Önök kedvéért jöttek el. Mi a titkuk?- A jót „megveszik” az emberek.
