Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-10-03 / 40. szám

VASÁRNAP i I 1 9f 1 HL 9 t I I A Kovács Attila visszahívásával végződött augusztusi MLSZ-közgyűlés előtt az Ifjúsági és Sportminisztérium körfaxszal üzent a megyék képviselőinek: a hivatal te­levízióval, videokamerával és -magnóval, valamint másológéppel kívánja támogatni munkájukat. Kovács Attilát augusztus elején visszahívták posztjáról. Az MLSZ egy héttel ezelőtti tisztújító közgyűlése előtt ismét dolgoztak a faxgépek. Információink sze­rint újfent csak az ISM-ből érkezett az útmutatás, miszerint: most nyolc garnitúra Toti mezt postáznak nekik, valamint egyéni igényeket is elbírálnak. Va­gyis Totira mentek. Az ilyeténképp dresszúrázott megyei képviselők hathatós támogatása folytán az­tán Kováccsal szemben az ISM támogatottja, dr. Bozóky Imre nyerte a választást. Az inkognitója megőrzéséhez szigorúan ragaszko­dó informátorunk állítja, az ISM ezzel jelentősen be­folyásolta az MLSZ-elnökválasztás végkimenetelét, hiszen, szavait idézve: „Aki ezekből az üzenetekből nem ért, az hülye sportvezető.” Szerintünk is figyelemre méltó az egybeesés, mi­szerint a magnók és a kamerák ígérete az augusztu­si visszahívás, a mezekkel történő kecsegtetés pe­dig a választás előtti héten (és véletlenül sem utá­na) került a faxgépbe. Mindazonáltal az ISM ügyelt a részletekre, mivel emberünk amondó: a hivatal „kínosan vigyázott arra, a levélben véletlenül se le­gyen benne, hogy az üveggyöngyökért cserébe kire kell szavazni, csak az, hogy az ISM támogatni kíván­ja a labdarúgást, meg minden csak értünk van”. S lám, a küldöttek értettek is a kor szavából. Nádler Balázs GYÖNGYÖZŐ SIKER A NŐI MEZŐNYBEN Compaq Grand Slam-kupa Szexis sör is Boris München ezen a héten több szem­pontból is a figyelem középpontjá­ba került. A sörkedvelők az Oktoberfest sátraiban, míg a te­niszrajongók a városi sportcsarnok­ban áldozhatnak az élvezetek oltá­rán. Szép számmal akadnak olya­nok is, akik halmozzák a jót. A Grand Slam-kupa idei versenyének legna­gyobb esélyese az amerikai Andre Agassi új szerelme, Steffi Graf oldalán érkezett Mün­chenbe, majd a Boris Beckerrel elfogyasztott sörök után hihetetlen gyorsasággal távozott a teniszpályákról is. Nem akarunk vészmada­rak lenni, de az Agassi karrierje során felbuk­kanó nők mindig hullámvölgybe vezették a tar fejű csillagot. Brooke Shieldsszel kivitele­zett házassága alatt egészen a 141. helyig süllyedt a világranglistán, majd láss csodát, amikor megromlott a viszonyuk és elváltak, Andre újra világelső lett. Apró, de biztos jele, hogy Agassi ismét sze­relmes: megint az első fordulóban esett ki, méghozzá úgy, hogy a német Haas bucira ver­te. Hamar követte őt legnagyobb vetélytársa, az orosz Kafelnyikov is, aki az általa diktált eről­tetett menet végére - hónapok óta állandóan pályán van - teljesen leeresztett. A fináléban Haas Rusedskivel meccsel. A hölgyeknél viszont, ha egy hónap késéssel is, de bejött Williams papa jóslata. Két, egyéb­ként egyre szexisebben öltözködő gyöngyhajú lánya egymással játssza a női egyes mai döntő­jét, miután a Floyd hurrikán módjára minden el­lenfelüket lefújták a pályáról. Már csak az a kér­dés, hogy a bajoroknak is lesz-e Venusa, vagy New York után most is Serena veheti át a győz­tesnek járó több mint másfél millió dolláros csekket. (b. molnár) Eredmények Férfiak, elődöntő: Haas (német)-Enquist (svéd) 6:3, 6:4, 6:7, 6:4, Rusedski (brit)-Medvegyev (ukrán) 6:3, 3:6, 7:6, (7-1), 7:5. FORMA-1 ■ »MC Lauda elveszett fülét kereste Az elmúlt hót végén igencsak mozgalmas versenyt láthattunk a Nürburgringen: a futa­mot akár régi kedvenc rajzfilmünk alapján flú- gosnak is lehetne ne­vezni, amelynek mind előzményei, mind utó­hatásai is méltóak vol­tak a kétórás őrülethez. Kezdődött azzal, hogy vesekő­problémái miatt kórházba szál­lították Gerhard Bergert. így a BMW sportigazgatója kórhá­zban izgulta végig az Európai Nagydíjat. Alex Zanardinak idén nem sok oka volt eddig az örömre, ám a humorérzékét még nem vesztette el. A verseny előtt meglehetősen furcsa vi- gyorral és kéréssel ment oda a később hatalmasat boruló Pedro Dinizhez. Megkérte a fiatal ver­senyzőt, hogy vigye már körbe feleségét, Danielát a Nürburg- ringen.- Velem nem akar jönni, mert túl gyors vagyok neki - magyarázta Zanardi. - Ezért arra gondoltam, hogy kere­sek valakit, aki jóval lassabb nálam. Diniz nemcsak ezt a poént, hanem a balesetét is keményen viselte. A fiatal brazil már va­sárnap elhagyta a kórházat. Niki Lauda, az egykori három­szoros világbajnok sem vesztette el humorérzékét. Miután né­hány újságíró észrevette, hogy sétálgat a pályán, azonnal a nyo­mába szegődött. Amikor a pályá­nak arra a szakaszára értek, ahol Lauda 1976-ban teljesen össze­égett, megkérdezték az egykori versenyzőt, hogy mit csinál itt?- Az akkor elveszett füle­met keresem - hangzott a vá­lasz. Ugyanakkor kiderült, hogy Damon Hill az Európai Nagydíj után sem száll ki a Forma-1- ből. Az angol versenyző csapat­főnöke nagy örömére bejelen­tette, hogy be fogja fejezni a szezont, és rajthoz áll a még hátralévő két versenyen. Az ok elég prózai, Jordan úr csak ak­kor fizette volna ki Hill éves jö­vedelmét, ha az évadot végig is versenyzi. B. Molnár László UTAZZON A NYARBA! Repülővel közvetlenül Budapestről LAST MINUTE 1 hét/Ft tói 2 hét/Ft tói október 7. MALLORCA 49900 74900 október 10. KRÉTA 54900 október 11. TUNÉZIA 49900 69900 október 14. MALLORCA 44900 október 21. TUNÉZIA 49900 69900 október 24. EGYIPTOM 59900 79900 október 28. TUNÉZIA 39900 49900 október 30. EGYIPTOM 74900 89900 Last Minute Mallorca** (PP) (Egyágyas felár 12 000 Ft) Santa Ara ***(FP) Playa Cala Mayor**** (FP) Mallorca Október 7., 14. csütörtök 1 hét/fő/Ft-től 2 hét/fő/Ft-tól 49900 Ft 69900 Ft 74900 Ft 89900 Ft last Minute Justinia*** Üdüljön kényelmesen félpanziós szállodá­ban, medencével és közel a tengerparthoz 1 hét/Ft-tól 2 hét/Ft-tól 69900 89 900 79 900 84 900 109 900 99 000 149 900 Samara*** de luxe (FP) 89900 Ft 99900 Ft TUNÉZIA Október 11., 21.. 28. 1 hét/fő 49 900 Ft reggeli) 64 900 Ft 000 F ír 11 1 FI) 84900 Ft 129900 Ft 17 nap/fő 69 900 Ft 84900 Ft 109 900 Ft MALLORCA Mallorca** KRÉTA Gortyna*** TUNÉZIA Samara de luxe*** EGYIPTOM Menavilt*** Ha novemberben vagy a téli időszakban szeretne üdülni, nagyon ked­vező ajánlataink vannak, ha most foglalja le útját. CSOPORTOS NYARALÁS Ha több mint 10 fő szeretne együtt üdülni, speciális ajánlatokat tudunk biztosítani. Áraink.tartalmazzák a repülőjegyet, a szállást, a transzfert és a magyar nyelvű idegenvezetést. Rendeljen ingyenes katalógust! 312-2513 (éjjel-nappal hívható) £canHoüda^Slt Utazási Iroda Kft. —iMHaaaa—na—— Scan Holiday Utazási Iroda Kft. 1061 Budapest, Jókái tér 6. Tel.: 332-3126, 332-5107 nyitva: H-P 9-18 óráig, Sz 10-14 óráig »•mail: scanholiday@scanholiday.hu Partnerek: IX., Ferenc krt. 22. Tel.: 216-6281, VI., Lázár u. 18. Tel: 331-7793, VHf., Oltói út 24. TeL: 317-1710, XIV., Egressy út 17-21. Tel.: 221-6532, V., Ferenciek tere 3. TeL: 267-6275. 11! 49 jmm

Next

/
Oldalképek
Tartalom