Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-09-19 / 38. szám
1999. szeptember 19. ★ KÖZELRŐL ★ 3 Paragrafus Előbb erdész lett, aztán ügyvéd. Tervezi, egyszer majd a kettőt együtt gyakorolja. Nős, felesége belgyógyász, kisfia féléves. Szabadidejében Plafont olvas és kerti tűzhelyet épít. Kedvencei a kaktuszok, érdekli a pszichológia. A születésnapját a huszonötödik óta nem számolja. A múló Idő arra emlékezteti, hogy porrá lesz minden. Szereti a családfáját, mert nincs, így móriczi rokonok sem. Közép- iskolás kora óta ír verseket. Önmagának. Szomorkásakat, Amilyennek az életet is látja ... Pólyák György Jászapátin született, negyven éve. Pe dagógus apja miatt sokat vándoroltak, aki sűrűn elküldte a kocsmába szeszért. Mátraszentim- rén felfedezte, hogy a helyi erdész is mindig az ivóban van, mégis nagy házat épített és szépen gyarapodik. Ekkor döntötte el — nyolcévesen —, hogy ő is erdész lesz. „A diófák... /Tudom!/egyszer megvénül- nek./ Szalagfűrész, szögek, kopogás,/ koporsó, diófapác,/ és sok egyéb marhaság... ” Már Egerbe járt erdészeti szakközépiskolába, mi kor egyszer a szobatársainak házi feladatként verset kellett írniuk a léptekről (!). Ő is próbálkozott, örömét lelte benne. Nem sokkal később Adyt lapozgatva határozta el, hogy ír ezer verset. Évente százat. Tíz év alatt meglett. Nem csak azért, mert megfogadta - egyébként sze réti a fogadalmait betartani, mert tartást ad az embernek —, hanem azért is, mert már nem tud az írás nélkül meglenni. Cetlire ír, aztán írógépen lepötyögi, végül kötetbe rendezi. Barátai illusztrációkat készítenek hozzá, aztán a könyves polcra kerülnek, a többiek mellé. Pólyák György túl szemérmes ahhoz, hogy rímbe szedett gondolatait árulja. „Számomra nincsen emlékezés, sem jövő/ A hajnali banánillatú, lányok reggelén,/ De úgy érzem, nekem/ A hajnali banánillatú lányok kellenek/ Akik délre már izzadt ságszagúak, lucskosak. ” Néhány évet ténykedett erdészként, amikor hirtelen rádöbbent, hogy ő léginpoétika kább egyetemista szeretne lenni. így került a jogi egyetemre Budapestre. Szerinte a legjobb életkorban, mivel ő már tudta értékelni, mit nyert az egyetemi élettel. Bár főleg a nyári szünetet kedvelte és Cila büféjét, ahol megtanult egy kenyérre való vajjal négyet megkenni, és a világ legvékonyabb gépsonkáját szeletelni. Ezért a tudományáért étellel fizetett a jószívű büfésnő. Pálya- módosítását egyébként az egyik érettségi találkozón azzal indokolta: az erdőn télen nagyon hideg van, nyáron meg nagyon meleg. Édesanyját még 1981-ben elveszítette. Győzött a leukémia. „Nem is Te jutottál eszembe,/hanem aszkétizmusod,/ múmiaködből előbújt/ könnyes szemed. ” Apjával egyetemista korában találkozott utoljára. Mikor — egy időben — a WC-papír hiánycikk volt, akkor gyakrabban, ugyanis a gyiviben, ahol apja akkor épp dolgozott, volt toalettpapír. És Pólyák György közreműködésével lett a szobatársaknak is. Végzés után jogtanácsosként dolgozott a jászkiséri Lenin Tsz-ben. Majd miután széthordták alóla a termelőszövetkezetet, ügyvéd lett. Egy kidobásra ítélt Lenin-mellszobor emlékezteti ezekre az időkre a szekrény tetején. Foglalkozik gazdasági és büntetőügyekkel meg válóperrel is. Nagyon büszke rá, hogy már három házasságot megmentett. Igaz, így elesett az ügyvédi díjazástól, de nem bánja. Mert Pólyák György még soha, semmit nem bánt meg. Azt sem, hogy megnősült... „Mint festés előtt / a lekopott falak,/Faggyújáték/ Tüzes serpenyőben/ az életünk. ” J. Zs. l'_ Szeptember 12., vasárnap: Rákóczifalván Lengyelország, Szlovákia, Ukrajna, Románia és Magyarország futói a II. Rákóczi Ferenc fejedelem tiszteletére rendezett emlékfutáson vettek részt. • Megyei díjugrató lovasbajnokságot rendeztek a szolnoki lovaspályán. Szeptember 13., hétfő: Megkezdődött a tanév a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán. • Ünnepélyes keretek közt köszöntötték a szolnoki Gyorsreagálású Zászlóaljnál az arab-izraeli ütközőzónából egy év szolgálat után hazaérkező tizenkét katonát és hat rendőrt. Szeptember 14., kedd: Tizenhét új pedagógus állt munkába Törökszent- miklóson, ebből az alkalomból a városházán külön köszöntötték őket. Szeptember 15., szerda: Nem vezettek eredményre a tárgyalások a szolnoki Tiszamenti Vegyiművekben, ezért a dolgozók kétórás figyelmeztető sztrájkra készülnek. • Megkezdődött megyénkben a sorozás. Szeptember 16., csütörtök: Ismét tűz ütött ki a jászberényi Electrolux-Le- hel Hűtőgépgyárban, és teljesen kiégett egy anyagraktár. • Pokorni Zoltán oktatási miniszter fórumot tartott Jászberényben. Szeptember 17., péntek: Karcagon országos családbarát konferenciát rendeztek. • Kisújszálláson megkezdődött a kun viadal eseménysora. Szeptember 18., szombat Samsung-futást és az I. szolnoki gulyásfesztivált rendezték meg a megyeszékhelyen. A ma 66 éves, Tiszakürtön lakó nyugdíjas pedagógust, Benkó Józsefet nem akármilyen fából faragták. A matematika-fizika szakos tanár harminchét évig okított az arborétumáról híres községben — de nemcsak erről nevezetes. Arról Is, hogy a rádióamatőrként már felnőtt ^ fejjel kezdett ehhez a hobbihoz, és eddig a világ kétszázötven államával, szigetével mintegy hetvenkétezer összeköttetése volt. Ennyi lap bizonyítja, hogy szót, gondolatot váltott japán, maláj, brit, brazil, ugandai, indonéz, kirgiz, arab vagy éppen lett rádióamatőrökkel. Bármilyen hihetetlen, nem is olyan régen érte egy - szavait használva — agylöket. Lebénult a bal oldala, de nem akármilyen kitartással újra megtanult járni, kerékpározni, kocsit vezetni. Persze ez csak leírva egyszerű, a valóságban irtózatos nehéz volt napról napra egy lépéssel többet megtenni. Amiért ez a cikk íródott, az mégis más. A tanár úr arról híres, hogy már jóval túl a negyvenen, afféle családi noszogatásra megismerkedett a rádióamatőrkö- dés alapjaival. Nem szégyell- te járatlanságát, együtt tanult a gyerekekkel, és láss csodát: egyre többre vitte ő is, diákjai is. Eltelt pár év, és ha országos versenyt rendeznek, az első kér dés általában így hangzott: — Itt vannak a ti- szakürtiek? — Igen, jöttek.- Jajaj, az nem jó! - így az ellenfelek. Ki tudja, hány rádióamatőr országos bajnokot, válogatott kerettagot nevelt, sőt védencei hat alkalommal nemzetközi versenyeken is bizonyítottak. De bizonvít ő nyert egy országos versenyt Sopronban, amelyikért most, szeptemberben veszi át az első helyezettnek járó díjat. Az iskolába vissza már nem jár: a fia, a lánya, a felesége, az öt unoka, a rádiózás leköti az életét. A HA 7ML rádióhívójel fogalom a világban, az az övé. Csak mellesleg vetem papírra: akad bélyege is, nyolcvanhat tele album. Az éremgyűjteménye sem átlagos, és legújabban borászkodással is foglalkozik. Palackozza a drága nedűt, bizonyítva, a szőlő levéhez sem akármilyen szinten ért. D. Szabó Miklós Kádár György, a megyei közlekedési felügyelet igazgatója augusztus húszadika alkalmával vehette át szakminiszterétől a kimagasló szakmai munkájáért odaítélt „A közlekedésért” Szakmai Érmet. A kitüntetett elárulta, már kisiskolásként is a reál tantárgyak érdekelték, későbbi tanulmányait is céltudatosan folytatta, több évtizedes munkássága pedig kizárólag a közlekedés jegyében telt. Ezzel az életpályával meglehetősen messze esett az alma a fájától, Kádár György ugyanis a nagy múltú Kádár cukrászdinasztia leszármazottja, ám ő nem „vitte tovább” nagyapja és édesapja mesterségét. A nagyapa az 1800-as évek végén Kunszentmártonban nyitotta első cukrászdáját, majd Szolnokra települt, hogy a ma már Tünde néven ismert cukrászda épületét felépíttesse. Azt talán még a helybeliek közül sem sokan tudják, hogy a házat eredetileg kétemeletesre tervezték, ám végül csak egy emeletre futotta a költ- ségvetés- ből. Az üzlptpt kpKormányzár Úgy tűnik, kelendőek, mondhatnám kapósak a kormányzati gépkocsik. Eddig ugyanis már tizenhét kormányzati autót lovasítottak meg ismeretlen elkövetők. A legutóbbi éppen a napokban történt, amikor is a kulturális államtitkár, Várhegyi Attila szolgálati Audi A6-osát — amely mintegy tízmillió forintot ér — „kötötték el” a lakása elől. Jómagam persze egyszerű adófizető polgárként úgy gondoltam, hogy eme gépkocsikat, amelyeket a kormányzati emberek használnak, mégiscsak jobban őrzik, kiemelten odafigyelnek rájuk — ha már ilyen nagy értékű gépkocsikról (és emberekről) van szó. Mert ha eltűnnek, akkor bizony pótolni kell őket, hasonló összegben. De nem. Úgy viszik ezeket a tolvajok, mint a cukrot. Talán még dörzsölik is utána a tenyerüket: haha, úolnap busszal kell munkába mennie a kormányzati személynek! (Na jó, tudom, ez nem pont így van ...) Azt mondják erre sokan: jobban megbecsülné az autót, ha a sajátjáról lenne szó. Szó édesapja vette át, aki először bejárta Európát, hogy több országban is tanulmányozhassa a cukrászat művészetét. Párizsba felesége is elkísérte, ott született fiuk, György is. A szolnoki cukrászdát 1950-ben államosították, ami a rendszerváltást követően sem kerülhetett vissza a család tulajdonába. Kádár György egyébként is más szakmáról álmodozott. — Nálam szóba sem kerülhetett a cukrászat, egyszerűen nincs érzékem hozzá. Elismerem, becsülöm a cukrászatot, de az igazság az, hogy én nem is vagyok oda az édességért. A fagyit azért szeretem - árulta el. A műszaki egyetem elvégzését követően a Csepel autógyárban kezdett dolgozni, ahol egy tervezőcsoport tagjaként részt vett például a Csepel 344-es teherautó katonai változatának tervezésében. A sport, a vízilabda révén aztán hazakerült Szolnokra, ahol a rendőrfőkapitányságot, a közúti igazgatóságot, a megyei tanácsot is megjárta úgy, hogy mindvégig a közlekedési szakterületen maradt. 1991-ben az egységes közlekedési hatóság létrejötté- vei nevezték ki a megyei közle- ~ "v__ kedési felügyelet élére. \ A szakember ekként vélekedik a mai Magyarországot jellemző közlekedési helyzetről:- Általában nem rossz, de lehetne jobb is. A két fő gondot az utak állapotában, illetve a közlekedésben részt vevő tehergépkocsi-állomány állapotában látom. H. Gy. VASARNAP REGGEL ami szó, én is naponta többször kitekintek a lakásablakon, vajon megvan-e a lakótelepi ház előtt parkoló — mert garázsra még nem futotta —, hatéves (nem szolgálati) Lada Samaránk. Mert ha az eltűnik, senki nem vesz másikat helyette. Ajánlom ezért a kormányzati emberek figyelmébe a kormányzárat (vigyázat, nem politikai fogalom!). Lehet, hogy nem túl esztétikus szerkezet, de azzal már kicsit macerásabb a dolga a tolvaj úrnak, azzal már piszmogni kell, esetleg fűrészelni, farigcsálni, lehasalni, az meg ugye mégsem olyan elegáns, mint kinyitni az ajtót, és már suhanni is az autóval. És még valami: menjenek ki a hozzájuk legközelebb eső lengyel piacra, mert ott is lehet nagyon jó kormányzárakat kapni. Egyben így meg is lehet merítkezni a nép sűrűjében — még kormányzati autó nélkül is. Baranyi György