Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-07-18 / 29. szám

Szülőfalu, gyermekkor, iskolatársak Az egykori osztályfőnök és osztálytársnő szerint Ambrus Attila gyenge tanuló, de kiváló sportoló volt Nem volt különösképpen találékony és furfangos, nem volt simlis és sumák, nem volt a társaság, az osztály központja, nem voltak fantasztikus ötletei, elképesztő tervei, nem ragadtak rá a lányok, nem volt színes egyéniség, általában nem kockáztatott, és soha nem hazardírozott. Róla tökéletesen meg lehetett volna mintázni az átlaggyerek és az átlagfiatal szobrát. Bármennyire megdöbbentő is, a fenti véleményeket Ambrus Attilá­tól mondták olyanok, akik valóban ismerték az elmúlt évtizedek leg- nagystílűbb magyar rablóját. Hogy a Whiskys milyen kisfiú és fiatal­ember volt, hogyan élt, mit csinált az első 20 évében, arról szülőváro­sában, az erdélyi Csíkszeredán és környékén próbáltunk minél töb­bet megtudni rokonaitól, ismerő: séitől, tanáraitól. Az idő megállt Romániában. Legalábbis, ami az utakat illeti. Ki­lenc órába telik, amíg megérke­zünk a határtól alig több mint négyszáz kilométernyire fekvő Csíkszeredára. A Hargita népe szerkesztőségében nagyon készsé­gesek, bár kollégáink sem tudnak sokkal többet az ügyről. Csak any- nyit, hogy a magyar rendőrök fel­vették a kapcsolatot a románokkal, de ők hallgatnak, mint a sir. Iskola A Márton Áron líceum titkárságán sokáig töpreng a három hölgy, hogy valóban járt-e ide Ambrus. Régi naplókat vesznek elő, de nem találják a nevét. Közben rábukkan­nak egy Ambrus Attilára, de kide­rül, az egy másik.- Ha a tanulónk lett volna, bizto­san emlékeznék rá - mondja a kor­elnök, aki már évtizedek óta kop­tathatja itt a könyökvédőjét. Köz­ben telefonálnak más középisko­lákba, de ott sem tud senki sem­mit. Végül siker koronázza erőfe- szítéséiket.- Á, itt van! A kilencediket és a üzediket járta nálunk. Arról is van bejegyzés, hogy a rendőrség adato­kat kért róla 1984-ben. Többet nem mondhatok igazgatói enge­dély nélkül. Apa Kalász negyed. Lepusztult lakótelep panelépületekkel. Az egyik ház ne­gyedik emeletén lakik most Amb­rus Károly, a Whiskys édesapja. Várt bennünket, a Hargita szerkesz­tőségéből hívtuk telefonon, s azon­nal ráállt a beszélgetésre. Alig 52 éves, de nem látszik rajta a kor. Pontosabban, nem az látszik rajta.- Kétéves volt Attila, amikor a feleségem elhagyott bennünket - kezdi szinte azonnal, amikor le­ülünk az egyszobás, kicsit sötét lakásban. Szól a tévé, valamelyik magyar adást nézte korábban. - Azóta az asszony többször is férj­hez ment, és Jehova Tanúja lett. 1982-ben váltunk el hivatalosan, a bíróság nekem ítélte Attilát. Az­óta csak egyszer érdeklődött a gyerekéről. Attilát 10 éves koráig a nagy­anyja nevelte a közeli Fitód falu­ban. Amikor ő meghalt, a gyerek visszakerült Csíkszeredára a nagynénjéhez, Ambrus Károly húgához.- Én nem tudtam törődni Attilá­val, mert olyan volt a munkabeosz­tásom, hogy gyakran éjjel és ün­nepnap is dolgoznom kellett. Az áramszolgáltató vállalat fődiszpé­csere voltam. Meg is becsültek emiatt. De azért adtam pénzt a hú- goméknak, s amikor Attila akart, eljöhetett hozzám - magyarázko­dik hevesen a férfi. A fiú a 8. osztály elvégzése után került a Márton Áron líceumba. De nem érettségizett le, mert a barátai­val betört a kötöttárugyárba, és el­vitték a cég zenekarának a felsze­relését.- Tudom, hogy a fiam hibás volt, de nemcsak ő. Mégis magára vál­lalt mindent - emlékszik vissza az apja. Ambrus Attilát javítóintézetbe vitték, ahol kitanulta a villamos- sági automatizálási szakmát. Amikor kiengedték, az apja cégé­hez ment dolgozni, de nem fűlt hozzá a foga, hogy póznáknak ás­son gödröket. Máshova a múltja miatt nem vették föl. A katonaság után eltűnt. Fél év múlva derült ki, hogy 1988-ban Magyarország­ra szökött.- Sokat leveleztünk egymással. Azt írta, jó helyen van, Újpesten hokizik. Ez megnyugtatott - mondja, majd előveszi a megsár­gult papírokat és régi fényképeket.- Szép gyerek volt már akkor is - mutatja büszkén a fotókat. A romániai forradalom után, 1990 májusában meglátogathatta a fiát Budapesten, Attila az év őszén ment haza.- Leültünk beszélgetni. Mond­tam neki, hogy kisegítem, veszek neki egy Daciát. Azt válaszolta, nem kell neki, Magyarországon az nem autó. Én erre fölemeltem a szavam: mi az, hogy nem autó, Romániá­ban majdnem mindenki azzal jár. Akkor találkoztam vele utoljára. Pedig ennek már kilenc éve. Ambrus Attila azóta többször járt Romániában, felkereste a roko­nait is, de az apjához nem ment többé.- Tessék elképzelni, hogy mit éreztem idén januárban, amikor megtudtam a magyar tévéből, hogy mit csinált, s láttam megbi­lincselve. Nevelőszülők Egykori nevelőszülei, Attila apjá­nak a húga és a férje egy közeli, szintén szocreál típusú panelház­ban laknak. Csak a férfi, Szabó László van otthon. Nem jelentkez­tünk be előre, mégis kedvesen fo­gad, és a konyhába invitál.- Van apja, meg anyja, de szere- tetet csak a nagyanyjától és tőlünk kapott. Pedig rendes, jóravaló, szó­fogadó gyerek volt világéletében - kezdi a nevelőapa. Miután Attila Magyarországra szökött, náluk aludt, amikor haza­jött Szeredára. Nem sokat beszélt magáról, csak annyit, hogy hoki­zik, és üzletelésből él. Az sem tűnt fel nevelőszüleinek, hogy jobbnál jobb autói voltak. Azt mondta, Magyarországon köny- nyebb sok pénzhez jutni.- Hallottuk, hogy januárban is csak a kutyája miatt tudták elfogni. Ez érdekes. Miatta veszett össze velünk is másfél évvel ezelőtt. Te­lefonált, hogy hazajönne, de vele lesz a kutyája is. Mondtuk neki, hogy várjuk, de az állatot ne hoz­za, mert a lányunk fél tőle. Ezen annyira megsértődött, hogy azóta nem is beszéltünk - mondja az apa, s kissé elkomorul. Szabóéknál semmi olyan tárgy, emlék nem maradt, amely nevelt fiuké volt. Mindent elvitt magával, amikor elköltözött. A férfi egyedül azt az 'ágyat tudja megmutatni, amelyben Ambrus aludt hajdanán.- Megdöbbentünk, amikor meg­tudtuk, hogy mit csinált az Attila. Nagyon bánt bennünket, s főleg a feleségemet viselte meg az ügy. Csak nehogy baj érje, mert beteg a szíve. De az biztos, hogy nem a gyerekkora miatt jutott ide. Mi csak jóra neveltük. S azt sem ér­tem, mitől lett ő whiskys - gondol­kodik el, amikor kikísér bennünket -, korábban sörön kívül más alko­holt nem ivott. Tanár és osztálytárs Csiszár Lajos egy Csíkszeredái szép nagy kertes, úgyis fogalmaz­hatnék - ha ezt manapság nem le­hetne félreérteni -, polgári házban lakik. A tanár úr a nappaliban idé­zi vissza emlékeit. Kilencedikben és tizedikben volt az osztályfőnö­ke, és matematikát tanított neki.- Sem rosszat, sem jót nem tu­dok mondani róla. Kiváló sportoló, gyenge tanuló volt. Ambrus és több társa sportosz­tályba járt, és emiatt kivételezett helyzetben voltak. Gyakran jártak edzőtáborba, versenyekre, s csak az volt az elvárás velük szemben, hogy valahogy végezzék el az isko­lát, első a hold. Ez meg is látszott a tanulásukon.- Több évtizedet töltöttem el a katedrán, ezért nyugodtan kije­lenthetem, a személyiségéből egy­általán nem következett, hogy bű­nöző lesz. Minden szempontból átlagos diák volt, teljesen szürke egyéniség. Nem Ambrus Attila volt a meghatározó figura abban az osztályban.- Valóban így van - helyesel Vákár Katalin, az egykori osztály­társ, akit a tanár úr közben áthívott -, egyetlen csínytevésére sem em­lékszem, de olyanra sem, hogy va­lami miatt kiemelkedett volna.- A lányok kedvelték?- Nem nagyon - pirul el, ki tudja miért, s örömmel veszi kézbe a Va­sárnap Reggel múlt heti számát, ahol a címlapon szerepel Ambrus fényképe.- Az elmúlt tíz évben szinte sem­mit nem változott, csak a körsza- kálla új. Ezután osztálytárs és tanára so­káig beszélgetnek arról, hogy nem értik, Ambrus Attila hogyan jutott idáig, miért csinálta, mi vitte rá a bűnözésre.- Lehet, hogy az járt a fejében, ha már szeretetet nem kapott, leg­alább pénze legyen - szól közbe Csiszér Lajos felesége. A tanárnő­nek igaza lehet, állapítjuk meg egyöntetűen, és egy jó kupica csíki pálinkával koccintunk arra, hogy megtaláltuk a megoldást. A Whiskys listája 1993 Összesen: 10134000 FI 01.22. - XII., Villányi út 113. postahivatal: 460000 Ft 03.12. - II., Hűvösvölgyi út 137. postahivatal: 667000 Ft 04.03. - IV., Árpád út 75. Budapest Tourist: 1800000 Ft 08.28. - VII., Orczy út 44. postahivatal: 3300000 Ft 09.07. - XVII., Pesti út Nagykáta és Vidéke Takarékszövetkezet: 3500000 Ft 11.03. - Nyugati téri aluljáró, Budapest Tourist: sikertelen 12.27. - XI., Villányi út 52. Kolibri utazási iroda: 407000 Ft 1994 Összesen: 6 362 450 Ft 02.02. -1., Mária tér 1. Mór és Vidéke Takarékszövetkezet: 1000000 Ft 03.21. - IX., Ráday utca 59. Bakonyvidéke Takarékszövetkezet: 4562450 Ft 07.21. -VI., Ó utca 15. Eurotours utazási iroda: 800000 Ft 1995 összesen: 5600000 Ft 01.12. - IX., Ráday utca 59. Bakonyvidéke Takarékszövetkezet: 2800 000 Ft 07.27. - III., Lajos utca 68. Pilisvörösvárés Vidéke Takarékszövetkezet 2800 000 Ft 1996 Összesen: 37 639 OOO Ft 03.25. -XI., Kemenes utca 1. postahivatal: 9539000 Ft 08.29. - XI., Fehérvári út, postafiók: 5500000 Ft 09.24. -XXIII., Grassalkovich út 128. OTP: 9000 000 Ft 11.21. - Budakeszi, OTP: 13600000 Ft 1997 Összesem 59 690 OOO Ft 01.15. - Budakeszi, OTP: 7090000 Ft 03.10. - Békásmegyer, OTP: 9635000 R és Kelenföldi pu„ postahivatal: 3965000 Ft 05.29.-XXIII., Grassalkovich út 128. OTP: 28000000 Ft 12.16. -XXIII., Grassalkovich út 128. OTP: 11000000 Ft 1999 Összesen: 10 OOO OOO Ft 02.05. - XI., Irinyi utca, OTP: 5000000 Ft 03.11. - Békásmegyer, OTP: 5000000 Ft 1999 Összesen: 18240000 FI 01.05. - X., Újhegy sétány, OTP: OL15. - II., Frankel Leó utca, OTP: 240000 Ft 18000000 Ft Felére csökkenhet Ambrus büntetése? A büntető törvény- könyv 83. §-a szerint a büntetést úgy kell ki­szabni, hogy az igazod­jon a bűnösség foká­hoz, továbbá az enyhí­tő és súlyosító körül­ményekhez. A törvény szerint „az okozott kár megtérítése enyhítő kö­rülmény, csekélyebb mértékben még akkor is, ha a megtérülés az elkövetőtől független”. A büntetési tétel le­hetséges enyhítéséről a 87. § intézkedik. Ez kimondja, hogy olyan bűncselekmények ese­tén, amelyeket a tör­vény legkevesebb tíz­évi szabadságvesztés­sel fenyeget, a bíróság az enyhítő körülmé­nyeket figyelembe vé­ve legkevesebb ötévi szabadságvesztésre is ítélheti a vádlottat. Csala Zsuzsa milliós szereptől esett el A népszerű színésznő igencsak meg volt lepve, amikor múlt szombaton 12 óra körül nyolc tagbaszakadt nyomo­zó csengetett be hozzá.- Tőlük tudtam meg, hogy Ambrus Attila megszökött a börtönből - mesélte Csala. - Azért jöttek, mert emlékeztek Attila üzenetére, hogy amint kiszabadul, elugrik hozzám egy tányér levesre. A színésznő már régóta köszönő viszonyban volt a Whis­kyssel. Természetesen fogalma sem volt róla, hogy az álta­la néha látogatott klubban rulettezó fiatalember az ország legkeresettebb bankrablója. Ma már azt sem tartja furcsá­nak, hogy Ambrus a klubbal szemközti OTP-t is kirabolta.- Nyilván elfogyott a pénze, ezért átugrott egy kis zse­tonra valóért - ironizált a művésznő. - Ha annak idején si­kerül örökbe fogadnom a whiskys kutyáját, most biztosan rendőri felügyelet alatt állnék. Ráadásul a száznegyven két milliót ígérő producer jelentkezése óta nem tudok szaba­dulni a gondolattól: ha hozzám került volna Don, most egy többmilliós filmszerep várományosa lehetnék...

Next

/
Oldalképek
Tartalom