Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)
1999-07-04 / 27. szám
1999. Július 4. ★ KÖZELRŐL ★ 3 TŰI Ibi Németi Eszter még a múlt században, 1899. Június 28-án született Kunhegyesen. Csizmadia édesapja, háztartásbeli édesanyja nagy szeretettel nevelték. Húszévesen ment férjhez Győri Jenőhöz, aki körzeti csendőrparancsnokként szolgált. Ez azután később olyannyira nem számított Jó pontnak, hogy a házukat végül is meghagyták, de a nyugdíjukat elvették. Szőlővesszőket árultak, kertészkedtek, pia- coztak, és ha Eszter néni tudott venni a forintokból egy tyúkot, az jó hétnek számított. 1969 óta özvegy, gyermekük nincsen. A rendszerváltást követően személyesen írt Antall Józsefnek, és azóta nyugdíjat is kap. Bár bőven jutott neki az élet árnyékos oldalából is, elmondása szerint szép, küzdelmes volt ez a száz év. A jeles esemény alkalmából köszöntötték rokonai, a polgármester, a református pap, a jó szomszédok. Göncz Árpád sem feledkezett meg róla, a köztársasági elnök levele a falon van, bekeretezve. Birkapörkölt, csirkepörkölt, francia saláta, rengeteg sütemény, tészta, egy kis itóka is színesítette a napot. ©3ÛL A ragyogó szellemi frissességben élő, legidősebb kunhegyesi az élet értelmét humorosan így foglalja össze: — Feladni soha sem lehet. Különben is, szerintem az emberek mindennapjaiban rendszerint az első száz év a legnehezebb... Az ő szájából mindez hihető, hiszen június 28-ával már túljutott ezen a dátumon is a hófehér hajú kunhegyesi nyugdíjas. D. Sz. M. is Június 27., vasárnap: A szolnoki Széchenyi-lakótelep egyik tízemeletes épületének szemétlerakójában tűz ütött ki. Az oltásban részt vettek a ceglédi, a mezőtúri, a jászberényi és a nagykátai tűzoltók is a szolnokiak mellett. • Ezrek ünnepeltek Kunszentmárton- ban a tiszazugi napokon és a zenei fesztiválon. Június 28., hétfő: Betegtájékoztató információs pultot adtak át kipróbálásra a Hetényi Géza kórházban. Az országban jelenleg még három hasonló rendszer működik. • Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász- Nagykun Szolnok megye hat kistérsége kötött megállapodást Tisza- ugon, mely szerint a jövőben közösen lépnek fel érdekeikért. • Három halálos baleset is történt a megyében: egy kisfiú vízbe fulladt, két férfi áramütést szenvedett. Június 29., kedd: Jászalsószentgyörgyön felújítják a Zagyva-hidat. • A Jászsági Önkormányzatok Szövetsége Jászboldogházán ülésezett. • A Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola hallgatói egyenruhás rendőrökkel járőröznek idén nyáron is megyénkturisztikai szempontból kiemelt településein. Június 30., szerda: A megyeházán ünnepélyes keretek között átadták az idei megyei egészségügyi és szociális díjakat. • Új jegyérvényesítőket szereltek fel több Jászkun Volán-buszra. Július 1., csütörtök: Tiszaug e naptól Bács-Kiskun megyéhez tartozik • Fejér Andor, a megyei közgyűlés alelnöke díjátadással egybekötött ünnepségen köztisztviselőket köszöntött. • A megye legfiatalabb rendőreit avattak őrmesterré. Július2„ péntek: Csilléi Béla a Roma Esély Alapítványi Szakiskola igazgatója az egyik delegáltja annak a kéttagú magyar küldöttségnek, amely hazánkat képviseli egy brüsszeli nemzetközi tanácskozáson. • A Tisza-tavi térség tizenöt településén kémiai szúnyogirtást végeztek. • Elkezdődött a hatszáz éves Jászladány tiszteletére rendezett program- sorozat. Július 3., szombat Falunapot rendeztek Jászdózsán. ■■■■ Gyakran elhangzik az utóbbi időben, hogy semmi nem olyan már, mint régen. Megváltoztak az emberek és megváltozott az őket körülvevő környezet Is. Sokak meggyőződése: erről talán éppen mi, civilizáltnak kikiáltott élőlények tehetünk leginkább. Ám ha feltételezzük, hogy a világ átformálása, a technika egyre beláthatatla- nabb fejlődése mind nyilvánvalóbb változásokat idéz elő a természetesnek már alig-alig nevezhető természetben, akkor azt Is be kell látnunk, hogy mindezek következményeire még nem vagyunk felkészülve. Az elmúlt egy esztendő alatt sajnos kis hazánk, sőt térségünk, megyénk lakói is több ízben a saját bőrükön tapasztalhatták meg, mit is jelent váratlan, elemi erejű természeti csapások ellen felvenni a harcot. S e küzdelmet sokszor családok, egyéni sorsok tragédiái kísérték, jellemezték. Ahogy az emberemlékezet óta levonult legnagyobb közép-tiszai árhullám jövőjíik- ben elbizonytalanodott, zokogó, mindenüket elvesztett, tönkrement családokat hagyott hátra maga után, úgy nemrégiben Medárd mutatta ki a „foga fehérjét Negyven napig ugyan nem esett az eső, de hei Harminchat éve élek ebben a házban — mutat körbe keserűen a jászárokszállási asszony az egyik, nemrég még hetven centiméte rés vízzel elárasztott szobában lyenként néhány nap vagy akár órák alatt negyven napra való víz zúdult alá, újabb fájdalmat és szenvedést okozva, így járt a múlt hét keddjén a 72 esztendős, jászárokszállási, gyermekével, unokájával és menyével élő özvegy Simányi Lászlóné is, akiket — hat másik családdal együtt — borított el a hirtelen jött óriási felhőszakadás.- Harminchat éve élek ebben a házban — mutatott körbe keserűen az egyik, nemrég még hetven centiméteres vízzel elárasztott szobában. — Délután jött a vihar, és rövid idő alatt az egész kert, minden árok, út vízben állt. Aztán egyszer csak elkezdett bugyogni a házban, a padló alól is, és perceken belül már térdig jártunk benne. Nem volt mit tenni, a bútorok egy része is tönkrement. Pedig hát aki csak élt és mozgott - szomszédok, polgármester, barátok, ismerősök —, mind próbáltak szivattyúzni, és mentették, ami menthető. Ez a ház olyan volt, mint egy.kis kápolna, és most úgy néz ki, hogy a szívem szakad meg, amikor körülnézek. A polgármestertől kaptak egy szükséglakást, de Surányi Lászlóné nem tudta megszokni. Három napig aludt ott, aztán hazament.- Nem szeretek a családom terhére lenni, hiszen naponta harminchárom szem gyógyszeren élek, cukorbeteg vagyok és asztmás, ráadásul alig látok. Csak az akarat visz most is előre. A legnagyobb baj mégis az, hogy a biztosító nem akar fizetni. Kölcsönt már nem vehetek fel, még a megélhetésre is alig futja a nyugdíjból. így éjszakánként álmatlanul ücsörgők kint a kertben, és sírok, állandóan sírok. Most várni kell, míg kiszárad minden, de a szakemberek azt mondják: kevés annak a reménye, hogy lakható marad a házunk. Én pedig nem megyek innen sehová — sírja el magát. - Ez a kis ház az egész életem. Akkor sem költözök el, ha rám szakad a teteje... Bugány János Szerencsére nem lőttek ránk A NATO-kötelékbe felajánlott 89. Szolnok Vegyes Szállító Repülőezred AN—26-os százada olyan speciális feladatok végrehajtására is alkalmas, mint a teherdeszanto- lás. Erre akkor van szükség, ha olyan helyekre kell csomagokat eljuttatni, ahol a repülőgépek nem tudnak leszállnl. Az AN—26-osok és jól képzett személyzetük a Balkánon dúló háború kapcsán is helytálltak. — Mivel a politikai vezetés igen gyorsan reagált az eseményekre, ezért ahogy megindult a koszovói albánok menekültáradata, a század gépei és a személyzete az elsők között vett részt a segélycsomagok célbá juttatásában — tudtuk meg Hochsor- ner Csaba (képünkön) őrnagytól, a század parancsnokhelyettesétől, aki több alkalommal is mint repülőgép-parancsnok vett részt ezekben a bevetésekben. — Először takarókat, gyógyszereket, élelmiszert és orvosi felszereléseket vittünk, de mi szállítottuk ki a magyar orvoscsoportot is a menekülttáborokba, illetve gondoskodunk jelenleg is a már kint lévők számára az utánpótlásról. Az őrnagy mezőgazdasági pilótaként kezdett, évekig repült a Malév egyik TU— 134-esén, majd katonaként további tízet az AN—26-oson, így nehezen képzelhető el, hogy tartogathat még meglepetéseket számára a repülés. — Minden út egy-egy újabb kihívás számomra, mert mindig adódik olyan szituáció, ami rendkívülivé teszi a dolgokat — derül ki a valóság. Bár ahol ők megfordultak, a tiranai reptéren nem zajlottak harci esemé nyék, azért a háború közelsége igencsak érezhető volt. — Megesett például, hogy a határ közelében történt zavargások miatt egyszerűen bezárt a reptér, és az is, hogy kifutottunk az egy napra engedélyezett maximum 14 órás repülési időnkből, és a gépben voltunk kénytelenek éjszakázni, de szerencsére egyszer sem lőttek ránk. Azt, hogy mit jelent egy katona számára az „éles” bevetés, Hochsorner Csaba így fogalmazta meg: — A feladatot vállalnunk kellett, katonák vagyunk, ez a dolgunk, nem is adódott ebből semmiféle probléma. Az pedig kimondottan jó érzés, hogy azt a munkát végezhetjük, amire kiképeztek bennünket. Kipróbálhatjuk, mit ér a gyakorlatok során szerzett tudásunk. H. Gy. VASÁRNAP REGGEL Viszlát Esmeralda! Bizony, lelkifurdalással búcsúzom tőled, Esmeralda, mert egyszer sem láttalak. Legalábbis a sorozatban nem. Láttam viszont a veled készült riportokat meg a sajtótájékoztatódat, így értesültem a létezésedről. Sokan vannak azonban, akik nem könnyű szívvel búcsúznak el kedvenc sorozatuktól, gyanítom, még meg is könnyezik, mint amikor kedves ismerőstől köszön el az ember. Esmeralda több volt egy sorozatnál, szinte üggyé vált egy egész ország számára. Milliók izgultak érte: vajon visszanyeri-e a szeme világát? Boldog lesz-e? Nemegyszer hallottam asszonyokat, akik így köszöntek el ismerősüktől: „Na sietek haza, hogy elérjem Esmeraldát”. A következő lépésben esetleg azt várhattuk volna, hogy vonat- és buszindulásokat igazítsanak az epizódok kezdetéhez. Esmeralda ügy lett a másik tábor számára is, akik nem szerették. Menő volt vele viccelődni, meg ujjal mutogatni azokra, akik nézik. Pedig hát tulajdonképpen mi történt? Az, hogy millióknak szinte semmi pénzük nincs arra, hogy a szabadidejüket másképp töltsék el. Sokaknak megfizethetetlen az étterem, a kirándulás, a színház, a mozi, egy könyv ára legalább ezer forint (jómagam maximum két este alatt elolvasom). Mi marad tehát százezreknek délutáni és esti programként? A televízió. Amelyik nem kényezteti el éppen a nézőt. Mint ahogy egy ötvenes hölgy fogalmazott: „Esténként három csatornán folyik a vér, akkor inkább ezt nézem. Az Esmeralda legalább kikapcsol.” És ma már ez sem utolsó szempont. Paulina Éva
