Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-01-17 / 3. szám

games. I I lyentájt Szolnokon, a Kereskedel­mi és Gazdasági Főiskola folyosó­ján várakozók, könyveket bújók, látszólag fesztelenül beszélgetők között kétféle ember létezik. Az egyik szorgalmasan tanul, a közel­gő megmérettetés már nemcsak hőemelkedést, de lázat, vizsgalá­zat varázsol az arcára, szemére. A másik a fáradtan nyugodt, a látszó­lag lezser: akiről lerí, túl van a ne­hezén. Legalábbis az aznapi meg­mérettetésen. Nagy Andrásáé, a tanulmányi osztály vezetője nem unatkozik. Szinte állandó­an nyílik az ajtaja. Ki halasztást szeret­ne, más szepegve érkezik: kitagadják otthon, ha nem sikerül a vizsga. Van, aki valamilyen igazolást, pecsétet óhajtana. Ahány ember, annyi kérelem, sóhaj. A soproni hallgató- Záhonytól-Hegyeshalomig, Szentgott- hárdig négyezer nappali, levelező, táv­oktató hallgatónk ad számot ilyentájt tu­dásáról. Egyéb, rövidebb képzésben ré­szesülők is akadnak vagy ötszázan. A le­velezőknél ez most 5-6, a nappalisoknál 7-8 vizsgát jelent.- Mennyi a bukás?- Nem mindegy, ki hányadikos és szigor­latról, netalántán kollokviumokról van szó. Általában 10 százalék körüli. Plechl Sándor 32 éves, és az ország túlsó feléről, Sopronból érkezett. Vendéglátó­szálloda szakos, elsős.- Dolgozom a Lővérekben, és minden­képpen kellene a diploma.- Hány vizsgát kell legyűrni?- Hatot. Öt kollokvium, egy gyakorlati jegy. Még kettő van hátra, mert hála Is­tennek a matek kettesre sikerült.- Hogy tetszik a város?- Lehetek őszinte? Afféle szocialista kiné­zetű. A Tisza-partot, néhány épületet ki­véve panelművek sora. Segít-e a kabala? Távolabb hölgyek rágják a körmüket. Pestről, Szegedről, míg Kálmán Adrienn Ajkáról jött.- Negyedik vizsgám lesz. Kettő sikerült, a matek nem, most ismételek Nagy Ta­más tanár úrnál.- Hányadéves?- Elsős, levelezős. Otthon, édesapámnál dolgozom, korábban Németországban is töltöttem másfél évet. Nyelvtanulásnak remek volt.- Kabala?- Nincsen. Esetleg ökölbe szorítom a ke­zem, hátha segít. Van viszont kabalája annak a félhosszú hajú hölgynek, aki egy Duna melletti vá­rosból vonatozott ide.- Ez a kavics, foglalatban a kezemben. Afféle segítő talizmán, én hoztam fel a Duna fenekéről. A többiek nevetnek, biz­tatják:- Ázt is áruld el, mi a má­sik fontos babonád! Elpirul a hölgy, és ne­vetve kéri a neve elhall­gatását.- Minden vizsga előtt két­szer pisilek a vécében. Eddig bejött, egyszer már voltam, de a másik se­hogy sem jön össze. Nem pontos a szám, hogy Záhonytól Hegyes­halomig akadnak diá­kok, mert ennél távo­labbról is. Huszonegy külföldi is vizsgázik, köztük még koreai úr is. Nem vetkőzött le tesi- órákra, mivel állítólag csinos hölgyek tanítják ezt a tárgyat. No, az úr­nak nem meztelenre, csak sportöltö­zékre kellett volna. Most kivételesen aláírták az indexét, de kötelezték, hogy a jövő félévben minden tesiórán részt kell vennie. Ellenkező esetben nincs aláírás: le is út, fel is út. Más az imaszőnyegére esküszik, és arra kéri Allahot, segítse. Eddig segítette, de- hát azért a könyvet, jegyzeteket sem árt megtanulni, átnézni. Amikor a hóhért akasztják Hogy néhány légről is essék szó: a leg­fiatalabb 19 lesz, a legidősebbik hall­gató férfi, februárban tölti a 44-et, ám­bár a hölgyek között akad, aki nem enged a 48-ból. Foglalkozást nézve vannak vállalkozók, akik meseautók­kal érkeznek, háziasszonyok, ők vo­nattal döcögnek, helybeliek, a busz gyorsan ideér velük. Még itt tanító ta­nárok is tanulnak itt és vizsgáznak bi­zonyos szakokból. Ahogy hallottam, furcsa érzés a kollégát faggatni, dehát aki itt akar oklevelet szerezni, annak tudni kell. Akkor is, ha másik karon tanár. Úgy szokták ezt mondani: ezek azok az esetek, amikor a hóhért akasztják. Eddig remekül sikerült az „akasztás”, a főiskolai tanárok jól vet­ték a vizsgákat. Holott a tételeket ugyanúgy becsukott szemmel húzták, mint a diákok. Igaz, akkor ők is azok voltak... D. Szabó Miklós 1999. január 17. Közelről Hetedik oldal Ezüstpénz, favödör és sparhelt Akár egy orvosi rendelőben, hasonlóan „ijesztően” sejtelmes vegyi illat terjeng a levegőben Császár Péter restaurátor dol­gozószobájában. Persze van némi párhuzam a két hely kö­zött, hiszen míg az orvos az embert gyógyítja, addig Péter a réges-régi fémtárgyakat varázsolja újjá. A szolnoki Damjanich János Múzeum restaurátorműhelyének szegle­tében Péter dolgozóasztalain az ember a történelem egy-egy részleté­vel, a civilizáció már-már szétporladt apró tárgyaival szembesülhet, pél­dául III. Béla pénzével, különféle vas- és avarkori tárgyakkal, de itt vár felújításra többek között a milléri vízügyi múzeum több, nem ennyire régi időkbeli tárgya is. Péter halk szavú, csendes fiatalember, kerek szemüveges, mint a tudós­emberek. Kis túlzással az is, hiszen hogy a régi tárgyak megszépülje­nek, ismernie kell a vegyészet csínját-bínját. Ezen tudás nem is hiány­zik belőle, a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban kémia szakosként végzett. Nyaranta a múzeumban segédkezett az ásatásoknál, így került kapcsolatba a régészettel. Iskola után nem véletlen, hogy a múzeum­ban kezdett dolgozni, de hogy restaurátor lehessen, el kellett végeznie a Képzőművészeti Főiskolát, viszont hogy ide bekerülhessen, öt év gya­korlattal kellett rendelkeznie. Ez teljesült, ahogyan a főiskola is, ahol 1991-ben végzett. A főiskolán ismerkedett meg a tűzzománccal. Akkor kötelezően ki kel­lett próbálni a technikát, és hogy ez nem volt számára megerőltetés, mu­tatja, ma is szívesen szentel időt az igen aprólékos munkára. Tíz év alatt - a szemlélődő állíthatja - gyönyörű munkák születtek a keze alatt. Nemrég volt az első kiállítása másik négy tűzzománcossal - érde­kesség, hogy három művész a Vargában végzett -, és Péter nem bánta meg, hogy eddig csak magának alkotott. Mostanra ugyanis mint egy jó bor, úgy beérett a művészete. Bátran mondhatjuk, hogy Péter méltón kép­viseli a négyezer éves ötvös zománctechnikát. A már említett „ötösfogat” legközelebbi kiállítása január 21-én lesz Tiszafüreden. Ahogyan Péter tré­fásan fogalmazott, immár elindultak világhódító útjukra alkotásai. Egy-egy műve hosszú ideig készül, hiszen nem kis feladatot jelent szá­mára a múzeumbeli kötelezettség sem. Két kollégájával - Horváth Mári­ával, aki a kerámia- és Turóczi Tiboméval, aki a fatárgyakat restaurálja - csak hárman vannak restaurátorok, így tetemes munka szakad rájuk. És hogy melyik restaurálására emlékezik vissza különösen szívesen? A jászsági ezüstpénzleletre, mert mennyisége hatalmas volt, egy, a kecskeméti múzeumnak kolléganőjével közösen felújított avarkori, bronzpántokkal ellátott favödörre, valamint - és ez nem vicc! - egy 1930-as évekbeli, a szolnoki tájházban látható míves sparheltre... Tóth András Maximálisan jól érzi magát a Minivel Van, akinek az Audi, a Ford Es­cort jelenti álmai autóját - a kar­cagi Király Ferencnek azonban a Mini Cooper a favorit. Az autó­szerelő fiatalember két lányt hagyott már ott ezen szenvedé­lye miatt. S hogyan is kezdődött ez a nagy szerelem? Prózai mó­don: a túrkevei középiskolában magyarórán verselemzés he­lyett inkább a pad alatt autós­könyvet olvasott. Ebben látott egy Mini Coopert, s abban a pil­lanatban tudta, ez az az autó, ami neki kell! így kezdődött „minimániája”, mely már két év­tizede tart. A csak Cooper becenévre hallgató fi­atalember már általános iskolában vonzódott az autókhoz, így nyolca­dik után a túrkevei Ványai Ambrus Közlekedésgépészeti Szakközépis­kolába jelentkezett. Ennyi év távlatá­ból már bátran bevallhatja, hogy verselemzések helyett szívesebben nézegette az autós könyveket. így előfordult, hogy nem tudta a verset - ám ha valamelyik gépjárműtípusról kérdezték volna, akkor jeles lett vol­na a felelet. Ha szerelméről, az autóról van szó, bármilyen áldozatra képes, így ami­kor meglátta a Mini Cooper fotóját, prospektust kért róla Angliából. Miu­tán nem tudott angolul, húsz forin­tért lefordíttatta levelét, így küldte el kérését a Leyland cégnek, majd ausztráliai, finnországi és ausztriai cégképviseletek következtek. Aztán kezdte beszerezni a fellelhető szak- irodalmat és kereste a Mini-tulaj­donosokat, így képes volt elmen­ni Párádra, hogy meg­nézze Ko- tász Lászlót versenyzés közben, vagy felutazni Budapestre Tóth Imre műhelyébe, ahol lefotózta a javításra váró Minit. Több ország minisével vette fel a kapcsolatot, szerepel az amerikai Mi- ni-klubregiszterben is. A minisek imakönyvét, az Angliában megjelenő Mini World Magazint is olvassa, így már mindent tud álmai autójáról. Szülei belátták, hiába is próbálnák lebeszélni szenvedélyéről, beletö­rődtek, hogy spórolt pénzéből élete nagy álmát, egy 1974-es Innocenti Mini Cooper 1300 Escortot vásárolt, melyet azóta is nagy becsben tart. Külön sztori az is, ahogy övé lehetett ez a ritkaság, melyet Tóth Imre köz­vetítésével vehetett meg.- A tulajdonos azonban nem akarta nekem eladni az autót - meséli Király Ferenc -, mert túl fiatalnak tartott. Hosszú, kitartó telefonálásaimnak kö­szönhetően, ami akkor még nem is volt olyan egyszerű, hiszen Karcagon nem volt crossbar- központ, így mun­ka után átmentem Püspökladányba, és onnan hív­tam Józsi bá­csit, aki végül beadta a dere­kát. Ferihe­gyig ő vezette az autót, majd könnyes szemmel adta át a kulcsait. A kisautóval azóta már több külföldi találkozón is járt Király Ferenc, ahol szintén ilyen fanatikusokkal találko­zott. S bár nem beszél angolul, nem esett kétségbe, rajzkészségével jól kommunikált. Sporttársának rajzolta a Minit elölről hátulról, s így magya­rázta el, mit szeretne tudni az autója motor­járól, teljesítményéről. Öt éve egyik tiszaúj vá­rosi sporttársával meg­alapította a Mini Club Hungary-t, ahol a leg­fiatalabb minitulajdo­nos 17, a legidősebb 72-73 éves. Évente ren­deznek találkozókat, s ilyenkor több tucat Mi­ni vonul végig Budapest utcáin. Az idén negyvenedik szüle­tésnapját ünneplő kisautó tulajdono­sai évadnyitó találkozójukat március 6-án Budapesten a Közlekedési Mú­zeumban tartják, ahol időszaki kiál­lítás is nyílik Király Ferenc rendezé­sében. Április 17-én a salgótarjáni Palóc tavaszon, május 9-én a karcagi „Álferenc-napi” találkozón csodál­hatják meg a Miniket az érdeklődők. Június- b a n jáL Szlová- k i a , júli­us- Á ban Kaposvár az úti cél, augusztus 13-15. között pedig a 40 éves angliai jubileumi találko­zóra szeretne el­menni Király Fe­renc. Daróczi Erzsébet Király Ferenc ha szerelméről, a Mini Cooper autóról van szó, bármilyen áldozatra képes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom