Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-06-20 / 25. szám

/ 0 fcjj Ju m totaaoO» OltbM' m toto a JlllilíJíj 1999. június 20. A nemrégiben bajnoki címet szerzett Tiszaföldvárl VSE ké­zi labdacsapatának egyik leg­boldogabb játékosa az a Tóth László volt, akit a városban Jacsának ismer mindenki. Öröme érthető, hiszen nem kevesebb, mint tizenhét évet várt az aranyéremre. Aki nem tudná, ő nemcsak a kézilab­dában jártas, hanem rend­szeresen szerepel a Tisza­földvárl LC futballistái kö­zött, sőt néhány kispályás fo­cicsapatban Is rendre feltű­nik a vékonydongájú játékos.- Elmesélné, hogyan került kap­csolatba a kézilabdával?- Annak idején a mezőtúri szakmunkásképzőben Cs. Nagy tanár úr szerettette meg velem ezt a sportágat, majd 17 éves ko­romban visszatértem Földvárra, azóta is itt játszom az NB Il-es együttesben. Nem akarok sze­rénytelen lenni, de már nem is számolom, hogy hányszor vol­tam a harmadosztály gólkirálya.- Tulajdonképpen melyik az igazi sportága?- Egyértelmű, hogy a kézilab­da, de mivel imádom a focit is, és lábbal is elfogadhatóan bánok a játékszerrel, attól sem tudok el­szakadni. Ha hívnak, szívesen beszállok futballozni akár a nagy-, akár a kispályán.- Annak idején legendák ke­ringtek arról, hogy hány csapat Kajak-kenu vb-válogató, Szolnok A földváriak játékosa nem hivatalos csúcsot tart, ugyanis néhány éve 21 gólt ért el a Tiszakecske elleni bajnokin akarta elcsábítaniön mégis ma­radt Tiszaföldváron. Vajon mi­ért?- Itt születtem, minden ide­köt. Egy időben tényleg sokan megkerestek, Siófoktól Bé­késcsabáig, sőt a ' 80-as évek közepén a Szolnoki Olajbá­nyászhoz aláírtam az átigazo­lási lapot.- Akkor miért nem szerepelt a szolnokiaknál?- Azért, mert másnap vissza­vontam az egészet. A helyi csa­pat bankettjén ugyanis bejelen­tettem, hogy eligazolok Szolnok­ra, és azután mindenki kétség- beesett. Végül is egy éjszakai gondolkodás után úgy döntöt­tem, hogy maradok Földváron. Csillaghullás a Holt-Tiszán v Már az első válogató első napja hatalmas meglepeté­seket hozott. Pénteken csillaghullás volt a Holt-TIszán... A kenusok mezőnyében délelőtt egyesben 1000 méteren Pulai, dél­után 500-on Belicza búcsúzott a döntőtől. Rajtuk kívül az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki kettő­sünk, Horváth-Kolonics C2 500-on esett ki az előfutamokban. Nekik azonban megadatott, hogy a máso­dik szolnoki válogatón javíthat­nak, s amennyiben akkor nyernek, úgy kijuthatnak a milánói vébére. A kajakos hölgyeknél a Hon- véd-Westel és az UTE versenyzői között folytak a csatározások - kü­lönösebb meglepetések nélkül. Tegnap, a rövidebb távokon már csak a betegeskedő Belicza gyen­gélkedése volt szembetűnő, ám a kenus komoly betegségen ment keresztül a napokban. Egyébként pedig a fiatalok „húzgálták” meg az idősebbek bajuszát, Iván és Ma- lomsoki is igencsak ráijesztett a „világhírű” magyar mezőnyre. De ennek ellenére a döntőbe vereked- ték magukat az esélyesek, s még az aüantai olimpia után búcsúzko- dó Gyulai Zsolt is finalista lett a K2 200 m-esek között. Örömhír a házigazdáknak, hogy az SZVSI kiválósága, Bordács Dóra kajak egyes 500 m-en, vala­mint kettesben is második lett a serdülőknél. Ezáltal Schmidt Gá­bor szövetségi kapitány behívta Dórát az olasz Auronzóban sorra kerülő nemzetközi versenyre ké­szülő válogatottba. Mészáros Labdarúgó NB III. Gödöllő - Jászberény 1-1 (0-1) Veresegyháza, 300 n., v.: Paulusz JSE: Farkas - Szabó (Tasi), Gephart, Tóth G., Molnár, Bató, Mosonyi, Lukácsi, Kövesdi (Tóth Cs.), Ládi, Karsai (Demők). Edző: Szabó Imre. Gólszerzők: Tornyai (73.), ill. Molnár (35.) Bár az utolsó fordulóra leeresztve érkezett a már bajnok berényi csapat, nem vette félvállról a meccset. Ambrózi István: - A legjobb csapat nyerte a bajnokságot. Szabó Imre: - Köszönöm a vezetőknek a két éves bizalmat és a játékosoknak a kitartó munkát. Újabb három évre szóló jelentős szponzori megállapodást írt alá a Góliát-McDonalds FC elnöke, dr. Baksa László (balról) és a McDonalds Kft. marketing igazgatója, Sztaricskai Tamás. A szerződés értelmében az amúgy is komoly összeg minden esztendőben 20 százalékkal emelkedik a bázisértékhez képest. Sport „ / H Kilencedik oldal * Schobert Norbert Korfuról érkezik Szolnokra Tévésztárt igazolt a Fitness City- Ezek szerint nem bánta meg?- Engem minden ideköt és szerénytelenség nélkül mondha­tom, kedvelnek is itt a városban. Talán azért is, mert soha nem voltam lumpen, nem iszom és nem dohányzom. A családom­nak élek, legfeljebb akkor hiány­zóm otthonról, ha kézilabdázók vagy focizok valahol.- A magasabb osztályban is folytatja?- Természetesem, remek a csapatszellem mostanság ná­lunk, amíg társaimnak szük­ségé van rám, addig folytatom a játékot, elsősorban a kézi­labdázók között - jelezte Tóth Jacsa. (vécsé) Idén január negyedikén nyi­totta meg kapuit a nagykö­zönség előtt Szolnok város mindeddig legifjabb sport­terme, a Fitness City. Ezer­kétszáz négyzetméteren a hét minden napján aerobik, fitness és önvédelmi órák, konditermi foglalkozások állnak a mozogni vágyók rendelkezésére. Már eddig sem panaszkodhatott a klubvezető, Tóháti József ok­tatói munkájára, hiszen a dr. Tupi Judit, Kiss Mónika és az Európa-bajnoki érmes kyoku- shin karatemester, Pékó Gábor óráit több, mint kétszáz állandó vendég látogatta. Most azonban egy újabb „nagy ágyút” igazolt a fitness-csapat, a TV2 aerobik- sztárját - minden délelőtt képer­nyőn van -, napjaink egyik leg­elismertebb és legtöbbet foglal­koztatott oktatóját, Schobert Norbertét sikerült elcsábítani a Tisza partjára. A 28 esztendős, Rendőrtiszti Főiskolát, Testne­velési Egyetemet végzett - két évet letudott már a jogi karon is - fiatalember jelenleg Korfun vendégszerepei egy filmforgatá­son, ám június 30-án, 16 órakor már ő vezeti a Thököly úti fog­lalkozást. Természetesen nem véletlenül választotta újabb ál­lomáshelyéül Szolnokot a haj­danán triatlonversenyt is nyert edző. A hírek szerint szíve húz­ta megyeszékhelyünkre, meny­asszonya (egyben tanítványa is) ugyanis nem más, mint a Miss Zsaru ' 98 fitness-verseny győztese, dr. Tóháti Ildikó. Schobert Norbert korfui filmforgatás után Szolnokon is hirdeti az igét Ahhoz azonban, hogy a leg­modernebb követelményeknek megfelelő órák helyszíne lehes­sen a Fitness City, teljes gép­park-cserét kellett végrehajtani az elmúlt napokban. Schobert Norbert a tréningek vezetésén kívül edzéstervek készítésével, táplálkozási tanács­adással is segíti tanít­ványai fejlődését.- Hogy Norbi nem bort iszik és vizet pré­dikál bizonyítja, hogy tizenhat éves korában közel egy mázsát nyo­mott, de hat hónap alatt negyven kilót fo­gyott - mutatja be tá­vollétében leendő só­gorát Tóháti József. - Igaz, ehhez a teljesít­ményhez hihetetlen elszántságra, akarat­ra, munkára volt szükség. Hölgyeim és uraim, a példa tehát adott, le­het utánozni! Aki egy kicsit, esetleg nagyon túlsúlyosnak érzi ma­gát, szeret (ne) mozog­ni vagy csak egyszerű­en kíváncsi, június 30- án délután kipróbál­hatja, mire képes. (Géléi József) Görkorcsolya. Jászberény, városi stadion, 9.00. Kajak-kenu. Válogatóverseny: Szolnok, Holt-Tisza, 8.30 és 13.30. Labdarúgás. NB III.: Csongrád - KUTE, Szajol - Mezőberény, Malév - Kisújszállás, Újszász - Tiszafüred, Mátranovák - Rákóczifalva, 17.00. Lovassport Elektrolux díjugrató verseny: Jászberény, hűtőgépgyár, 10.00. 15 OOO Ft 24 OOO Ft A fiatalos Alcatel Club/SL* és Alcatel Max/SL’ új előfizetéssel bruttó 9 000 Ft**, a GSM 900 és 1800 Mhz-en is tökéletes megoldást nyújtó Siemens C25/SL* Dual új előfizetéssel bruttó 15 000 Ft** , és a kicsi, de mindent tudó Ericsson GF 7&8/SL* új előfizetéssel bruttó 24 000 Ft**. WESTEL 900 mintabolt: Szolnok. Baross u. 1. tel: 06-56/371-511.06-30/900-9017 Hivatalos uztetkőtőmk: 06-30/930-5326; 06-30/930-5328________________________________________________ Ofotért Jászberény. Lehel Vezér tér 17. • Telemobil 96 Kft. Szolnok. Tiszavidék Áruház (Ady E. út 4.) • Dobrai és Dobrai Kft. Karcag. Szt István sugárút 17. • Jáger János: Jászfényszaru. József A. u. 23. • Apex Elektronika Kft.: Jászberény. Lehel Vezér tér 29. • Chip-Elektronik Gmk.: Törtkszentmiktós. Kossuth L út 120. • Harker-2000 Bt . Szolnok. Baross út 51. • Szolnok. Tószegi út 5. • Alszeg Szolgáltató Szöv: Albertirsa. Köztársaság u. 10. * A készülék csak Westet 900 előfizetői kártyával használható! ** Csak új Westet 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel amíg a késztet tart További fettételek és kedvezményes ajánlatok az üzletekben Információ 6s házhoz szállítás 265-92-tO. 06-30/930-30-30 vágy 184 (csak a W«stel 900 hálózatától hívható - dlimentasenl http://vAivw.westet900.hu WfEfe Keravill ofotért vtfcim ÚJ NÉPLAP-VASÁRNAP REGGEL Jász-Nagykun-Szolnok megyei hetilap, az Axel Springer Magyarország Kft. lapja. Főszerkesztő: BERKI IMRE. Szerkesztő: TÓTH ANDRÁS. Tervezőszerkesztő: POZSA JÓZSEF, ZSOLDOS GYÖRGY. Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető. Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. Pf. 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Cofinec Hungary Rt., Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/482-192. Nyomdaigazgató: FÁBIÁN ENDRE. Terjeszti: Rónahír Rt., KLK, és a kiadó saját árushálózata. ISSN 1419-0141

Next

/
Oldalképek
Tartalom