Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-04-25 / 17. szám

Vízkeresztség

„Március 22-e éjszakájára már csak alig néhány tucatnyian maradtunk. A töltések magasítását befejezték, így a legszükségesebb véderőt leszámítva mindenkit újabb feladatokhoz mozgósítottak. Mi meg ültünk a társaimmal együtt a Tiszaliget kellős közepén álló bázisunkon. Ültünk, néztük egymást és találgattuk: bírja-e a nyomást, vagy átszakad a gát? Miközben körülvett bennünket a tengerré dagadt Tisza és a népte- len liget síri csendje. Tényleg félelmetes volt...”

Mindezt Vámosi Antal, a szolnoki Búvár Kft. vezetője idézte fel a közelmúltban átélt emlékeiből. Ő azoknak a búvároknak az egyike, akik Szolnokon és környékén merültek a hömpölygő folyóba a települések és a Tiszaliget védelmében. Az ország különböző pontjairól érkezett mintegy 40 búvárnak talán legta- pasztaltabbika, aki maga is az első vonalban harcolt minden idők legnagyobb tiszai áradatával.- Mióta foglalkoztatja a víz alatti világi— kérdezem bevezetőül.

— Krisztus születése élőitől vagy utántól kíváncsi rá? - érdeklődik gyermeki tekintettel, majd folytatja: — 1959-ben merültem először, majd hatvanegyben alapító tagja voltam az első szolnoki könnyűbúvár szakosztálynak. - Az árvízi véde- ezésbe

milyen körülmények között kapcsolódtak be?

— Március 17-étől a szolnoki Búvár Kft. négy tagja készenléti szolgálatot látott el a Kötivízig kötelékében. Aztán másnap éjszaka 23 órakor értesültem róla, hogy 19-én budapesti búvárokat várnak a Ti- szaligetbe. Ekkor derült csak ki, hogy a mi munkánkra is szükség lesz a ligetben. Természetesen szívügyünknek éreztük Szolnok zöldövezetének sorsát — hiszen a telephelyünk is itt van — és azonnal megszerveztük a búvármentőosztagot

— Mi volt a feladatuk?

— A Tiszaliget mindkét oldalán volt néhány, kritikus állapotú töltésszakasz. Ezek fóliázását végeztük. A körülmények nem voltak túl eszményiek: 4-6 fokos, teljesen átláthatatlan vízben merültünk 3-5 méteres mélységekbe. Ehhez összeszokottság, gyakorlat kell. Mi már 3-4 alkalommal átestünk a „vízkeresztségen” az elmúlt harminc évben, de a fiatalabbaknak még nem volt ebben tapasztalatuk.

— Milyen felszerelésben dolgoztak?

— Vízhatlan, zárt búvárruhában. Általában mindenkinek volt felszerelése, de a búvár összetartó „embertípus”: ha úgy hozta a szükség, meg is osztoztunk a készleteinken. Egy ilyen ruha egyébként elég borsos áron szerezhető be, 150-200 ezer forintba kerül. A kiegészítők sem olcsók: kesztyűink 6-10 ezer forintot érnek. Persze ott és akkor a védekezésnek ennél sokkal nagyobb tétje volt. Felbecsülhetetlen értékek forogtak kockán. És erőfeszítéseink ellenére minden pillanatban ott lebegett előttünk a gátszakadás, a megáradt folyó „hatalomátvételének” lehetőik»

tam, majd ezután jelentkeztem a főiskolára.- Volt valaha szerepálma?- Nincsen ilyen álmom, renge- 1 teget játszottam már a legkülönfé- ! lébb darabokban, de konkrét „szerepálmom” soha nem volt.- Játszik színházban, filmekben vállal szerepet, rendezőként is bemutatkozott már. Hol, melyik területen érzi magát a legotthonosabban?- Egy magyar színésznőnek nincsen lehetősége választani, hogy „hol érezze jól magát”. Mindig azt kell szeretni, amit az ember épp csinál! Ha filmszerepet kapok, örülök neki, ha színházban dolgozom, ott érzem jól magam.- Olyan határozott az életben is, mint amilyen határozottsággal, temperamentummal színészként dolgozik?- Tele vagyok energiával, ez kétségtelen, talán ez érezhető alakításaimban is.- Ha a sok munka közben egy kicsit ki szeretné magát fújni, mit csinál? Hogyan tud kikapcsolódni?- Mit csinálok, ha pihenni szeretnék...? Dolgozom! Szeretek búvárkodni a tengerekben, az nagyon kikapcsol. Sajnos erre nagyon ritkán van lehetőségem. Voltam már a marokkói tengerparton, Los Angelesben, Bulgáriában, Horvátországban, Olaszországban. A legjobb Malibuban, és egy görög félszigeten, Halkidikin volt.- Mit csinál mostanság, min dolgozik?

— A Vígszínházban rendezem a Sok hűhó semmiért című Shakes- peare-darabot, június 1-től pedig a prágai nemzeti színházban fogok rendezni. Mindeközben életem egyik legnagyobb próbálkozásán, a május 3-án E. Tangó címmel megjelenő lemezemen dolgozom. Ezen régi dalokat énekelek modern feldolgozásban. Remélem jól sikerült, és a közönség kedvezően fogadja.- Ha olyan sok dolga van, miért vállal vidéki fellépéseket? Ez egyfajta feltöltődés?

— Egyfajta feltöltődés — anyagilag! Persze szeretem ezeket a kis esteket, mert nagyon bensőséges lehet. B. Cs.

A népszerű színésznő, Eszenyi Enikő a hét elején Jászberénybe látogatott. A Déryné Művelődési Központ Pódium-sorozatának legutóbbi vendégével fellépése előtt beszélgettünk.- Már eredetileg is színésznőnek készült, vagy a sors játéka, hogy a csengeti lány a színpadot választotta?

— Nem vé' letlen. Először táncosnő akartam lenni, később Debrecenben színházi stúdiókba járMivel 1999 táján az emberiségnek több mint a feléről van szó, és a szebbik nem számaránya a mi országunkban is megelőzi az erősebbik nemét, a válaszok talán ezrek, talán tízezrek véleményét tükrözik. Természetesen csak hölgyeket: fiatalabbakat, idősebbeket bombáztunk a korántsem egyszerű kérdéssel.

Éva szőke, huszonkét éves főiskolás lány. Most nincsen barátja.

— Hogy nőnek születtem, úgy gondolom, adódik ennek jó és rossz oldala is. A múlthoz képest az a jó, hogy több a lehetőségünk, hiszen például a családomban én leszek az első nő, aki remélhetőleg diplomát szerez. Az árnyoldal az, hogy a lehetőségekkel együtt nőttek a terheink is. Mert akár segít a párunk, akár nem, egy teljes napot ledolgozó nőre még otthon is rakódik sok-sok teher. Ennek ellenére szeretek nő lenni, bár egy kicsit kipróbálnám, mit jelentene mondjuk a másik nemhez tartozni. Mert az is érdekes: megfigyeltem, hogy egy nő a gyerekét magáért szereti, míg egy férfi azt várja, hogy a csöppség valamiben kitűnjön. Ez az én fiam, vérein — mondják. Pedig akkor is az, ha átlagos vagy gyenge, sőt annak kell a segítség.

Nagyné Erzsiké 74 múlt.

— Az én nagymamái, női mivoltom akkor fontos a családban, ha sütni kell az unokáknak. Nem irigylem a mai fiatalokat, a lányom is elvált, szerintem elhamarkodta. Az én fiatalságom idején egyszerűbb volt a szereposztás, most sok a teher a nők vállán. Hetvennégy év ide, hetvennégy oda, azért nekem is jólesik, ha dicsérik a frizurám vagy a ruhám.

H. Rita 24 éves és hat esztendeje ugyanaz a szerelme.

— Hányszor érzi magát nőnek, a szó fizikai értelmében? Ha nem akar, kérem, ne válaszoljon.

— Miért ne?

Hetente kétszer. Ez kevésnek hangzik, de nekem így jó.

Ő Pesten lót- fut, én itthon húzom az igát, olykor este hétig.

Gondolhatja, ezt követően mennyire lelkes a turbékolás. Egyébként sok nő nem érzi jól magát nőként, és szerintem erről a férfiak is tehetnek.

— Mikor házasodnak?

— Összeköltözni is jó lenne, de hová? Most megyek ki pénzt keresni Nyugatra, és remélem, valami kialakulhat belőlünk.

D. Izabella 24 és fél éves lesz a jövő hónap elején.

— Én azt látom, tapasztalom, ez egy igazi, tipikus férfivilág, ezért sokszor nem érdemes nőnek lenni. Itt vagyok én: eddig hozzám hasonló lököttekkel hozott össze a sors, így nemlett belőlük tartós kapcsolat. A munkahelyen is valami olyasmi van: ha fiatal egy nő, még tapasztalatlan, így nem mindig veszik komolyan. Vagy a másik véglet: gyere az ágyba, angyalom, téged az isten is oda teremtett!- Azért akadnak sikeres nők.

— Nem vitatom. Általában ők azok, akik férfias vonásokat vesznek fel. Határozottak, kemények, következetesek és valahol magányosak, hiszen nagyon sokszor egyedül maradnak. Mert ezeket a nőket férfias tulajdonságaikért hosszú távon nem vállalják a férfiak. Ha meg egy nő olykor sírva fakad a munkahelyén, jön a bélyeg: hisztis.

Domán Anita, akinek óriási plakátjai hamarosan el- árasztják Szolnokot, Budapestet, meg az ország nagyvárosait, így érvel:

— Szerintem egy nőnél mindig jó, ha az ember elfogadja a korát, és 79 évesen nem akar 19- nek látszani. Én szeretek a bőrömben lenni, van egy aranyos párom, aki bízik bennem, hozzám tartozik. Egyébként szerintem, hogy egy nő hódítson, több kell, mint szépség. Kisugárzás, ami vagy kialakul, illetve megvan, mert tanulni sok mindent lehet, de ezt aligha.

N. Juditék huszonévesek, és a nyáron házasodtak.

— Boldogok vagyunk, nagy a szerelem, és hetente háromszor érzem igazi feleségnek magam. Az igaz, többet is „elviselnék”, de a párom hét közben hajnali fél ötkor már úton van és kilenc, tizenegy mire hazaér. Aligha kívánhatom, hogy 500 kilométer vezetés, gyors vacsora, fürdés után engem babusgasson, amikor mire belopózom hozzá, sokszor már alszik.

Harmincöt, negyven körüli szép nő, egy cég negyedik számú vezetője.

— Hogy én nő is lennék, az itt fel sem tűnik, hiszen dolgozó vagyok. Munkaerő, vezető, aki követel is és akitől követelnek. Ráadásul, ha a sors úgy hozza, este 9-ig, 11-ig is benn maradok. Pedig egyedül nevelem a gyerekem, és neki kellenék. Hét végén bepótolom az elmaradt takarítást, főzést, sütést, mosást, leckekikérdezést, és máris itt a hétfő. Sem időm, sem lehetőségem az ismerkedésre. Lehet, bennem is adódhat hiba, de saját bőrömön érzem, nem könnyű ma vezetőnek és nőnek is lenni. Igaz, nőnapon, meg anyák napján köszöntenek, de hát egy esztendő további három- száz-egynéhány napból áll. Nem igaz?

Az bizony, erről vita sem lehet. Akár arról, hogy napjaink hölgyeinek sem egyszerű a szerepe: helytállni itt is, ott is, amott is, sőt még kívánatosként, szépként hódítani. De hát férfinak lenni sem egyszerű — a másik nem a megmondhatója. Nem tehetünk mást, ennek is utánajárunk egyszer ...

D. Szabó Miklós