Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-04-25 / 17. szám

1999. április 26. Negyedik oldal Riport FRIDERIKUSZ HAT HÓNAPIG Szandra i SOMOS ÁGNES ÍRÁSA FOTÓ: DIÓSI IMRE Á MAMA KÖLTSÉGEIT • AZ ÁLLAM 90 EZER MÁRKÁVAL SEGÍTETT / / koronázása „Fokozatosan egyre súlyosodó ge­rincferdülésemet kemény műanyag fűzővel orvosolták, amelyet éjjel- nappal kellett hordanom. Persze nem túl vidáman... Kénytelen vol­tam tűrni a többi gyerek gúnyolódá­sát, izzadtam, a szüleim bejárkál­ták az iskolába tornaóra előtt leven­ni rólam a fűzőt, majd visszatenni rám. így ment ez hét évig! Nyolcadi­kos ballagásom idején már tudtuk, nagy a baj. Vagy operáció, vagy semmi esélyem az életre. A gerincem \ és a bordáim lassan összenyomták j volna a tüdőmet, már így is egyre j gyakrabban kapkodtam levegő J után, de itthon senki sem vállalta a \ műtétemet...” j^ zandra ideadta a naplóját, amelyet tavaly áprilisban kéz- j 4JPdett írni... Könnyed és izgal- j más, rajzokkal teli, mégis torokszo-1 rító. Olvasom, miközben Soma a Iá- j búnknál kockacukorért kuncsorog, ! „Apám és anyám mindketten szín- ) házi emberek. Sokáig vártak rám, j aztán egyke maradtam. Az én gyó- \ gyításomra összpontosítottak, és tit- f kolták előttem, hogy mindketten ha-1 lálos betegek. A mama rákos, leszá- j zalékolták, a papa hét éve leukémi- j ában halt meg. Az ő utolsó ajándé- J ka volt Soma kutya, a »múzsám«, | aki ezer kilométerről is ihletet adott j Hospital-dog-rajzaimhoz... ” » z asztalon markáns arcélű fér- j jŰfc fi portréjának fénymásolata. Ä JliSzandra elmélyülten erősítge- ! ti rajta a vonalakat. Az eredetije Je- f szenszky Dezső doktornál maradt a j németországi kórházban. Ő az a naplóban lazán csak Jeszinek becé­zett, magyar származású or­vos, aki Szand­rának visszaad­ta veszendőnek hitt életét. „Felsorolni is nehéz, kik segítettek, 1 hogy kiutazhassak a műtétre... A kéz- j deményező józsefvárosiak, az Egész­ségbiztosítási Pénztár, színészek, ala- ] pítványok, ismerősök, ismeretlenek, j és nem utolsósorban Friderikusz Sán- j dór, aki azt intézte és fizette, hogy anyu a kórházban lakhasson..." % zandra jót nevet. Szegény Fri­di! Csak két hónapra számí­tott, aztán sorra kapta a faxo­kat, hogy még egy hónap, meg még j egy... de állta a költségeket. Június j A BETEG KISLÁNY NAPLÓJÁBÓL Egy ritka betegség miatt hátul púpos, elől beesett mellű volt. Csigolyái összecsúsztak, elmozdul tak, a bordái megtekeredtek, a nyaka szinte eltűnt. És mégis... Aki a régi fényképeket vizslatja, majd belenéz a tizenhat esztendős Szonday Szandra csészealjnyi, égszínkék szemébe, nem az önsajnálatot, hanem a szépséget és a vidámságot láthatja. Pedig Szandra eddigi rövid életé­ben annyit szenvedett, amennyit emberi ésszel felfogni is nehéz. 7-én indultak a nagy és beláthatatlan kimenetelű útra. Reggel fél hatkor riad­tam fel, pedig az óra nem csörgött, már So­ma sem volt otthon, hogy ébresszen... Nem voltam álmos, pedig éjfélig beszél­gettem Olivérrel. Nehezen bú­csúz k o d- tunk. Anyám szalámit szele­telt, kenyeret vajazott. Kér­deztem, hogy ilyen sokat csinál? Azt mond­ta: hosszú az út.. osszabb volt a hosszúnál. Hat hónap! Eltelt a nyár, az ősz, és még decemberben is azon tréfálkozott Jeszivel, hogy ők a doktor Mikulás-ajándékai. „Este 11 körül, szakadó esőben ér­keztünk meg Langensteinbachba. Reggel anya elment a felvételi irodá­ba, majd a gyerekosztályon megmu­tatták a helyemet. Jeszenszkyvel csak késő este tudtunk beszélni, ad­dig nagyon idegeskedtem. A szobám sem tetszett. Féltem. Láttam Debo- rát, aki ugyanolyan eset, mint én: és őt már két hete nyújtják. Megijed- ! tem a »koronától«, amelyet a fején ; kellett hordania...” C |. zandra sejtette, hogy rá is a j| „koronázás” vár, de a környe- I 4 zet hamar megtette a hatását. I Ez egy igazi fekete-erdei klinika, lelkendezett. Van uszoda, lehet \ naponta zongorázni, internetezhet j Olivérrel és az ONIC-tagokkal, va- j gyis az „osztályból nekem írók j clubjához” tartozókkal. Miközben I egyenes derékkal ül - milyen ) nagy szó ez neki! -, sovány, még j erőtlen felsőtestén a pólót mutat I ja, amelyet a kórházban festett. Ott díszeleg az összes orvos, nővér aláírása. „Elmaradt az angolórám, mert jött az elektromágneses rezonanciavizs­gálat. Minden fémtárgyat le kellett vennem, kaptam két viasz füldugót, és egy tepsibe feküdtem. Betoltak egy csőszerűségbe, anya ott ült az alagút szélénél, a fején óriási fülvédővel, és a kilógó lábamat fogta. Bár nem akartam, mégis féltem. Azért tartott sokáig, mert eldeformálódott gerince­met nehéz volt lefényképezni. ” ip-« lérkezett a nevezetes „koroná­éi zási nap” (1998. július 2.), amely csak a kínszenvedések I kezdete volt. Szandra két rajzon is mutatja. Az egyiken ő látható teljes harci díszben - „Először megkoro- náztak, aztán felakasztottak, mint ; egy átlagkirályt!” felirattal -, a mási- kon meg Soma, akit minden póz­ban, helyzetben ábrázolt, amelyet maga átélt. így került a tárlatba So­ma a vérvételen, Soma a röntgengép mögött, Soma a műtét előtt nem akar levest enni, Soma az intenzív osztályon... „Öten gyűltek körém a tornaterem­ben: Jeszi, a főkoronázó, Lamos doktornő, Liz, az »abendes«, a ked­venc nővérem, egy ismeretlen nővér, és persze anyu. Jeszenszky megkér­dezte tőle, bírja-e a gyűrődést? Egy speciális ágyra fektettek. Iszonyúan féltem, képtelen dolognak éreztem, hogy a fejembe csavarok kerüljenek. Jeszi mellém ült a borotvával, mert oldalt néhány hajtincset el kellett tá­volítani. Ekkor már nevettem: Euró­pa egyik legjobb gerincspecialistája a fülem mögött borotvál!” — megkoro­názva, egy toló­székben ülve, később speciális járókerettel köz­lekedve, miköz­ben egyre több súllyal nyújtják, és a furcsa póz miatt nem tud rendesen se enni, se inni - más fon­tos életfunkciók­ig ról nem is beszélve! U.-, ez nem tartozik I éppen a leányálmok kategóriájába. | „Ma először fürödtem »akasztva«, j Muris volt. Anya segített, Elke beöl-j töztette műanyag köpenybe, gumi-1 csizmába, mintha lovat csutakolná- j nak... Miután visszajöttem, elkapott Käthe, a gyógytomásznő, és mutat- j I ta, hogyan kell az ágyban feküd- I nőm, mert állítólag nem csináltam j jól, haha! Megint nőttem, ülve 10 j centit, állva 11,5 centit. Hallottam, amint az orvosok és a nővérek azt f mondják: egészen különleges, hogy j valaki így nyúljon, mint én. Anya j szerint is szépen alakul a hátam. A | mai nap sutty, gyorsan eltelt!” Aztán elérkezett a szeptember, az OP, vagyis az operáció ideje. „Izgulok? Nem tudom. Alig tudok rendesen beszélni, röhögcsélek és fel vagyok dobva. Ez lenne a nagy j beletörődés jele? Végül is örülök, hogy holnap túl leszek az egészen. Ï Úristen, már másfél éve készülök Î erre az eseményre! Érdekes, éppen ma vettem fel azt az édes zoknit, ■ amelyet tavaly augusztus 4-én vett ; nekem anya Pécsett. Ez az a dá- f tűm, amikor dr. Illés Tamás közöl-1 te, hogy operáció nélkül nincs sem- j mi esélyem az életre, de a kettős | műtétet se bírom ki. Akkor anya úgy döntött, hogy nem lesz OP, és ( élek, ameddig élek. ’’ mama szeme még az emlék felidézésekor is elhomályo-1 sül. Az első OP nem sikerült! Szandra nyaki artériája megsérült, a mellkasa tele lett vérrel. Ugyan hal­lotta a szirénázó rohamkocsit, de honnan sejthette volna: a lányával rohannak az érsebészetre. „Ébredés. Éreztem, hogy lélegezte­tőgépen vagyok, automatikusan fú- jódik fel a mellkasom. Láttam a mennyezeten a fura formájú szellőz- tetőket. Az ágyam fölé a régi kapasz- kodórúd hajolt, levontam a követ­keztetést: már biztosan nincs a feje­men a korona...” któber 16-án ismét indulás a műtőbe. Gyötrően hosszú % - r idő múlva Jeszenszky doktor fáradt hangja a telefonban: „Kész a műtét, mozog keze, lába, és nincs púpja, a bordát is sikerült rendbe tenni!” Utána a napok egybefoly­tak, Szandra rémálmokat látott. Hat napig hallucináltam. A nővér kérdésére, hogy mikor jön be a ma­ma, azt feleltem, nem jön többet, mert meghalt. Amikor anyu betop­pant, nem akartam elhinni, hogy \ visszaengedték a túlvilágról... Lekö­tözték a kezemet, mert kirángattam az infúziót, piros masnis kényszer- j zubbonyt is kaptam. Senki sem akarta megérteni, hogy süllyed a ha­jó, közeleg a vihar, és a falon egy \ ronda pók mászik! Szegény anyuval levetettem a falról az órát, mert azt j hittem: a hátára van írva, hogy meg akarnak ölni! Ez nagyon szörnyű le­hetett...” A rémálmok elmúltak, Szandra el- : indult a lassú felépülés útján. j. „Hogy vagy? - mindenki ezt kérdezi. j Kezdem unni. Hát nem látják, mi­lyen boldog vagyok? Minden séta?te­vékenység örömet szerez. Büszke va­gyok, ha megmosom a fogamat, vagy egyedül felöltözöm, és csodálkozom, milyen kicsi lett a póló. Anyám, Käthe, mindenki összement, és én belenőttem a kabátomba!" zandráék december 'H/. 11-én repülőn in­dultak haza, de a kislányt előbb a Sváb­hegyre egy szana­tóriumba vitték. hívott „Nemrég anya. Soma nála van, ott­hon. A kutya keresett engem a szobámban. Keresett... Én olyan boldog vagyok! És amikor : végleg hazaértem, fantasztikus érzés volt, hogy az emberek mennyire örül­tek a viszontlátásnak, mosolygós bó­kokat kaptam, érdeklődve hallgatták locsogásomat a távoli klinikáról...” ■ ‘Tgicsit még lassan mozog, óva­tosabban viháncol Somával, ■ és kíséret nélkül nem mer buszra szállni. A Fazekas-suliban is - ahol kitűnő volt - egyelőre magán­tanuló. De amikor a zongorához ül, j hogy játszani kezdjen, olyan egye- j nes a dereka, mintha vonalzóval húzták volna meg. Nyolc évvel ezelőtt derült ki, hogy Szandrának 17 fokos gerlncferdülése van. Mire a műtétre ser került - a döbbenetes röntgenfelvételen is látható - 160 fokos eltérést kellett korrigálni ____ zmmmmmm- Anya, ne Izgulj, minden rendben lesz! - mondta Szandra az intenzíven. Istenem, még ő vigasztal! w üttiZ „Ma van Soma születésnapja! Istenem, de hiányzik az a dög! Éjszaka is vele áfmondtam, hogy a lakásunkban vagyunk dögönyözom..." «iS "Sx

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom