Új Néplap Vasárnap Reggel, 1999. január-december (2. évfolyam, 1-51. szám)

1999-03-14 / 11. szám

Labdarúgás: PNB, 20. forduló Tizedik oldal ' 1999. március 14. Vakvágányon a Győri I A mára már nyugdíjas ko- ® rú Koszta János (BVSC) s szerencsésebb volt, mint * társa, ugyanis hiába bi- I zonytalankodott, rúgta ki Átkozhatták döntésüket, akik az ebéd utáni szieszta helyett inkább a Szőnyi utat vá­lasztották, bár a néhány zajos szurkoló­tól eltekintve nyugodtan szundikál­hattak egy órácskát. Az első félidő­ben ugyanis alig akadt említésre méltó esemény, mindössze két helyzetet jegyezhettek fel a krónikások. A 18. percben Fűzi 25 méteres lövését véd­te Baji, negyedórával ké­sőbb pedig Somogyi 20 ni­es szabadrúgását ütötte ki a bal felső sarok elől J Koszta. A második já­tékrészben aztán né­mileg felgyorsult a játék, és a 63. percben Bállá be­bizonyította: a gólhoz néha 20 másodperc is elég. Alig állt be ugyanis a győri csatár, Somogyi jobbról beívelt szögletét kö­zelről lőtte a léc alá (0-1). Hét perc múl­va egy másik csere, Anghel középre adását Baji elcsípte ugyan, ám kiejtette á labdát az éppen ott ólálkodó Rósa elé, 1 aki nyugodtan passzolhatott az üres ka­puba. A BVSC a 74. percben döntötte el a meccset: Anghel ugratta ki Détárit, aki a kivetődő Baji mellett higgadtan gurított a bal alsó sarokba (2-1). A végén még Hanyecz játékvezető is szerepelt egy kicsit, Somogyi ütését nem vette észre, pedig ezért kiállítás járt volna, Fűzi reklamálását viszont meghallotta, és második sárgá­I többnyire vaktában a lab­dát, hibáit nem tudta ki- I használni az ellenfél. Baji Tamás (Győr) I ugyanakkor a találkozó ne- gatív főszereplője lett, hi- I szén egy gyengén középre ívelt labdát Rósa elé ejtett, I megmozdulásából pedig gólt szerzett az ellenfél. Siófokon a két kapus között a tudásukon kívül az előttük álló védők is döntöttek. Posza Zsoltnak (Siófok) sokkal kínosabb helyzetekben kellett helytállnia, mert a vendégek nemcsak távol­ról, hanem közelről is lő­hettek, nem csoda, hogy hibázott. A második gól­ban nem hibás, Sebők lö­vését nem védhette. Kövesfalvi Csaba, a Gázszer kapusa „imádja” Simeket, legalábbis rend­Baji Tamás sőre bizonytalan megmoz- jg dulással vétette magát ész- ® re, amikor aláfutott Nyilas | beadásának. Később ma­gabiztossá lett, a 60. perc- 8 ben például ziccerben 8 tisztázott Vincze elől. Udvarácz Dancu Celeszkí szeresen az ő nevét üvölti a kirúgásoknál. Persze nem mindig találja meg a labdával a jobb oldali kö­zéppályást. Németh Gábor (Hala­dás) két hónapos kiha­gyás után tért vissza, és a kapott gólok ellenére ma­gabiztosan védett. Dancu Celeszkinek (Nyírség) talán csak az róható fel hibaként, hogy néha bi­zonytalanul mozdult ki kapujából. Babos Gábor (MTK) el­lldvarácz Milán kezdetben néhány nem különösebben erős lövést § hárított, majd nagy bra- vúrral védett Preisinger fe- | jesénél. A gólokról nem te- hét, kiszolgáltatott hely- 1 zetben kapta azokat. PANNON GSM *▼▼▼▼ Az élvonal. Az élvonal meccseiről a Pannon GSM segítségével tudósítottunk. val, azaz kiállítással „jutalmazta". Mindenesetre az eredményen ez már nem változtatott, és úgy tűnik, i a BVSC vonata elindult, míg a Győr 1 a múlt heü kisiklás után továbbra is vakvágányon halad. (sch) I örvendeztette meg a zuglói szurkolókat. A forduló kérdése: vajon óvnak-e emiatt a győriek? így osztályzunk! 6 = Beférne a Real Madridba 5 = Bicskei fjeimébe ajánljuk 4 = Megéri a pénzét 3 = Hozta a magyar átlagot 2 = Harmatgyenge 1 = Övé a labda?! ÁLLÁSA A PNB 1. MTK 20 16 2 2 47-15 50 2. Győr 20 11 6 3 36-22 39 3. ZTE 20 11 5 4 30-19 38 4. Újpest 20 12 2 6 37-27 38 5. Dunaferr 19 11 3 5 36-24 36 6. Diósgyőr 19 10 5 4 43-32 35 7. Vác 20 10 4 6 34-29 34 8. FTC 19 9 6 4 37-24 33 9. DVSC 20 8 3 9 30-26 27 10. Vasas 19 7 4 8 27-29 25 11. Gázszer 20 6 7 7 22-24 25 12. Nyírség 20 6 5 9 33-36 23 13. Kispest 19 5 5 9 22-36 20 14. Haladás 19 5 2 12 17-35 17 15. Siófok 20 2 7 11 16-30 13 16. BVSC 20 2 6 12 15-31 12 17. III. Kerület 19 3 3 13 18-47 12 18. Videoton 19 2 5 12 22-36 11 A Vasas-Diósgyőr mérkőzést ma 15.00 órakor, a III. Kerű­let-Videoton és a Kispest-Dunaferr találkozókat hétfőn, a Haladás-Ferencváros összecsapást később rendezik. BVSC GYŐR Tudósító: Schiller Zsolt Szőnyi út, ÍOOO néző Vezette: Hanyecz 40 /o Koszta 2 Szakos 2 Bondarenko 2 Bérczy 3 Forrai 3 (Polonkai 69., -) Rósa 3 Fűzi 2 Détári 4 Aubel 1 (Csillag 91., -) Usvat 2 Potemkin 2 (Angel 46., 3) Edző: Tajti József Gólszerzők A legtávolabbi „szurkoló" minden bi­zonnyal a győri Mracskó Mihály, aki pró­bajátékra Kínába utazott. Mint elmond­ta, Pekingben is szorít csapatáért. A legszerencsésebb gázolás: szerdán a Mosoni-Duna töltésén futottak a győri labdarúgók, ám egy motoros a focisták közé rohant, és elgázolta Csiszár Ákost. A játékosnak szerencsére az ijedtségen kívül más baja nem esett. A legkapósabb csatár a zalaegerszegi Sebők József, aki után ciprusi és izraeli csapatok is érdeklődnek. A leggyorsabb gyógyulás Szabics Im­réé, aki kedden még kisebb agyrázkó­dással érkezett a Nap-kelte stúdiójába (a csatárnak a múlt szombaton volt egy koccanásos balesete, és beütötte a fejét), ám csütörtökön már ugyanúgy edzett, mint a többiek. A legsorsüldözöttebb futballista Orosz Ferenc az MTK-ból. Az őszi FTC-MTK-n Mátyus rúgta szét Achille- sét, Orosz azóta folyamatosan jelent sé­rültet (jelenleg a vádliját fájlalja) - az el­SI0F0K ZTE Tudósító: Szabó Gábor Siófok, 3000 néző Vezette: Szabó Zsolt 50% A forduló legjei múlt fél esztendőben mindössze félórát focizhatott élesben, történetesen az ZTE ellen. A legkatonásabbnak bízvást a Balaskó, Csordás, Erős Hungária körúti hármas fogatot tekinthetjük. Nevezettek ugyanis megkapták behívójukat. Az MTK természetesen szolgálathalasztá­sért folyamodik. A legjobb jósnak a BVSC edzője, Tajti József bizonyult, aki a forduló előtt azt jövendölte: ha Détári gólt sze­rez, győznek. A leggyorsabb gólt a győri Bállá szerezte, aki húsz másodperccel pályára lépése után talált Koszta hálójába. A legmuzikálisabb mérkőzést Kál­mán Imre szülővárosában, Siófokon ját­szották, ám a várt hazai dallamok helyett végig „Strauss-keringők” szóltak, a ha­zaiak nem tudtak ritmuszavart okozni a zalai „Stúdió 11” játékában. A legelhagyatottabb hely az akasztói stadion lelátója, melyet tegnap mindösz- sze 300 néző tisztelt meg jelenlétével. Tudta-«, hogy... ...az FTC 1992 májusában arat­ta utolsó győzelmét a Hungá­ria körúton: MTK-FTC 0-2? ...Csank János bajusza mos­tanában ünnepli 25. születés­napját? A szakember egyszer elhatározta, hogy megszaba­dul arcának ékességétől, de csak a feléig jutott, ezért az­tán meggondolta magát. ...hosszú évek kínkeserve után 1983 novemberében az MTK kiütötte a Ferencvárost (4-0)? A meccsen Boda két és Handel egy gólja mellett a jelenlegi klubigazgató, Fülöp Ferenc is betalált a zöldek hálójába. ...az MTK-nál még a legna­gyobb meccsek előtt sincs összetartás? A klubnál ugyanis az a nézet tartja ma­gát, hogy az önálló életvitel­re nevelt sportemberek nem élnek vissza helyzetükkel. Részegítő győzelem A 23. percben, Urbán kiállítása után az újpesti kispad egy em­berként tiltakozott, és Bukovics játékvezetőnek nem sikerült lecsillapítania a kedélyeket. A kispadon egyébként jogtalanul ülő sérült Véber (képünkön) még egy vizesflaskát is a debrece­ni közönség soraiba dobott, s a bíró ekkor az öltözőbe paran­csolta az illuminált középpályást Véber mintegy fölös energiáit levezetendő, a debreceni öltözőfolyosó ajtaját célozta meg és mivel kiváló a rúgótechniká­ja, sikerült is berúgnia azt. Hatvanpercnyi futball után újra megállt a játék. Várhidi edzőt két hazai rendező próbálta a neki kijelölt helyre kísérni, ám nem sok sikerrel, mivel Herédi Attila pályaedző is főnöke segítségére sietett. Röpködtek a nem éppen szépirodalmi kifejezések, aztán szép lassan helyre­állt a rend, ám ehhez sajnos Bukovicsnak semmi köze nem volt. DVSC ÚJPEST GAZSZER VÁC ma LJ EBI vív HALADAS NYÍREGYHÁZA Tudósító: Nehéz Attila Debrecen, 7500 néző Vezette: Bukovics 60% Tudósító: Lózs István Akasztó, 300 néző Vezette: Szabó J. 30% Tudósító: Török Tibor Szombathely, 3000 néző Vezette: Cserna 60% Győr ■§ SIÓFOK ÍZTE 1 I DVSC 1 I ÚJPEST ■ 1 GÁZSZER I VÁC ■ 1 HALADÁS Baji 1 ; Posza 3 Vlaszák 4 II Fekete 2 Bíró 3 J! Kövesfalvi 3 Hámori 3 Német 3 Celeszki 3 Stark. 2 Kovács B. 3 Szabó 1. 4 Ü Gojan 2 Tamási 3 Dulics 3 Nyikos 2 ; Horváth 4 Ács 3 Lakos 2 j Bimbó 3 Strasser 4 Vadicska 3 Urbán- : Szalai 3 Nagy T. 2 Balassa 3 Markovics 2 Korsós 2 Sailai 3 Molztenár 4 § ■: Sándor 3 Szekeres 3 Bekő 2 Kovács P. 2 Zugor 4 Szatke 3 Salagean 1 (Juhász 61., -) Csóka 4 1 (Bagoly 46., 3) Pető T. 3 ' Simek 2 Kasza 2 Tóth P. 3 Bessenyei 3 Somogyi 2 II Szabadi 2 Babati 3 Pető Z. 3 Kiskapusi 3 1 II Urbonas 3 Vojtekovszki 2 N Fehér 5 (Márkus 78. -) Csiszár 2 (Kun Gy. a szün., 2) Szabó II. 3 || Dombi 3 Jenei 3 Dvéri 3 Báblk 2 Bonchis 4 Gradlnariu 3 Bognár 2 Ördög 2 Arany 3 |j Bodnár 4 Szanyó 3 Korol 2 (Grezsák 68., -) Kovács 3 Kiss 3 (Böjté 80., -) (Pest 61., -) Német 3 || Böőr 3 Tóth N. 3 Medvid 3 Vén 2 Kocsis 3 Szabó A. 4 Baumgartner 2 : Csoknay 4 (MolnárA. 63., ­) Szatmári 3 Herczeg 4 v Földes 2 (Kriska 46., 2) / (Meczpál 83. -) (Nagy S. 71. -) Lazar 2 ! Győri 3 Sebők 5 ; (Siklósi 46, 3) Kovács Z. 4 ! (Király 66.,-) Romanek 2 III Kosztics 3 Karkusz 3 (Balia 62., 3) László 4 (Tóth Sz. 86., -) II Csehi 3 ; Tiber 3 Horváth P. 2 (Vidóczi 46., 3) Baranyi 3 Szarvas 2 ■ Lukács 3 Ferenczi 2 Sabo 3 Füle 2 1 Jakoba 3 Kirchmayer 4 Szabó Z. 3 (Jovanovics 62., 3) (Azoitei 58., 3) Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Edző: Reszeli-Soós István Nagy László Strausz László Garamvölgyi Lajos 1 Várhidi Péter S Hartyáni Gábor Csank János Mihalecz István Őze Tibor 1-0: Bállá (62.) 1- 1: Rósa (69.) 2- 1: Détári (74.) Gólszerzők 1- 0: Molnár B. (4. 2- 0: Sebők (44. Gólszerzők: 0-1: Herczeg (31.) 0-2: Kovács Z. (64.) Gólszerzők: 1-0: Dvéri (38.) Gólszerzők: 1-0: Fehér (23.), 1-1: Szabó A. (26.), 1-2: Kirchmayer (31.), 2-2: Zugor (53.), 3-2: Bonchis (71.). Kiállítva: Fűzi (89., 2 sárga) Kiállítva: Urbán (23.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom