Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-06 / 284. szám

1999. december 6., hétfő Megyei Körkép 3. oldal A Sári bíró a harmadik Uj bemutatóval kezdte új évadját a társaság Kőrútjukon is nagy siketre számíthatnak a darabbal Új bemutatóval jelentkezett a jászárokszállási Népfőiskolái Társaság Színjátszó Köre. Az árokszállási felnőtt amatőr szín­játszás újjáéledését követően im­már a harmadik évadját kezdte meg a társaság, a harmadik be­mutatóval. Idén a lelkes csoport Móricz Zsigmond Sári bíró című vígjá­tékát vitte színpadra Kovács Bé­támé rendezésében. A háromfel- vonásos darabban 15 szereplő közreműködött. Bár az eredeti mű nem zenés vígjáték, a szín­játszó kör tagjai mégis úgy érez­ték, hogy a darab hangulatához illik a zene, a nóta, így a csopor­tot egy kis zenekar is kiegészí­tette. A szombati premier, illetve a vasárnapi bemutató is egyaránt nagy sikert aratott. A települé­sen elég volt három esztendő ahhoz, hogy a helybéliek de­cember elejét összekössék a színjátszó kör új bemutatójá­val, így idén is nagy várakozás előzte meg a szombati évadkez­detet. Jászárokszálláson legkö­zelebb január 8-án és 9-én lesz megtekinthető az előadás, majd az előzetes tervek szerint jász­FOTÓ:'SÁRKÖZI sági körútra indulnak, hogy minden érdeklődőnek bemutat­hassák legújabb darabjukat. Az előadás létrejöttéhez nagyban hozzájárult a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztéri­uma pályázatán elnyert összeg, de számos helybéli is támogat­ta a színjátszókat. Hogy sokak érdeklődésével találkozik a színjátszók kezdeményezése, munkája, mutatja, hogy még egy jászberényi vállalkozó is ér­demesnek tartotta a támogatás­ra a csoportot, miután megte­kintette a darabot. bcs Torgyán József az egyedüli elnökjelölt Tizenhárom családnak segítenek A polgármesteri hivatal előkészí­tésében Kisújszállás önkormány­zata a Magyar Máltai Szeretet­szolgálat Együtt a vízkárosulta­kért pályázatán 1,89 millió forint támogatást nyert. Az öszszeget a polgármesteri hivatalon keresz­tül folyósítja a szeretetszolgálat az általa megállapított célra és feltételek szerint a kiválasztott ti­zenhárom család részére. Mint Palágyi Gábor polgármestertől megtudtuk, ezért a hivatal szer­ződést köt az érintettekkel, akik­nek az önkormányzatnak el kell elszámolniuk. így ha bemutatták a helyreállítás, építés vagy vásár­lás tényét igazoló eredeti doku­mentumot, megkaphatják a tá­mogatást, melyet a város vezetői a támogatott lakók nevében ez­úton is köszönnek. Polgárőr polgármester Kétpón jelenleg kilenctagú a pol­gárőrcsoport, ám közülük érde­mi munkát csak 4-5-en végeznek. Ezen az állapoton az aktív tago­kon kívül a polgármester is vál­toztatni szeretne. A kérdés egy nemrégiben tartott megbeszélé­sen került előtérbe, melyen az önkormányzat és a községük közrendjét óvókon kívül a helyi körzeti megbízott is részt vett. A csoport vezetője úgy vélte, a je­lenlegi állapot tarthatatlan, nagy szükség lenne a fiatalok munká­jára, hogy hatékonyabban tudja­nak működni. Elmondta azt is, a falu által vásárolt rádió nem vál­totta be a hozzá fűzött reménye­ket, mivel azt már több mint fél éve nem is használhatják. Abban a polgármester is egyetértett a polgárőrökkel, a rádiót értékesí­teni kell, mivel az abból befolyó pénz a csoport támogatására len­ne felhasználható, eszköz- vagy üzemanyag-vásárlásra. Boldog István polgármester je­lezte, mintegy példát mutatva az ifjabb korosztálynak, maga is be­lép a csoportba, s havi egy szol­gálattal a konkrét tevékenységből is kiveszi a részét. Egyben ígére­tet tett arra, hogy Kétpó költség- vetésének tervezésekor megvizs­gálják annak lehetőségét, milyen módon tudnák támogatni a bűn- megelőzésben oly fontos tevé­kenységet. gg Keményítenek A Mozdonyvezetők Szakszerve­zetének ügyvivő bizottsága rend­kívüli ülést tart ma, amelyen megtárgyalja a keményebb fellé­pés stratégiáját a munkáltató bér­ajánlatával szemben. A kemé­nyebb fellépésről a csütörtöki közgyűlésen dönt majd a szak- szervezet vezető testületé. Az ügy háttere, hogy a MÁV Rt. 8,5 százalékos jövő évi bérfejlesztési ajánlatával a szakszervezet elége­detlen. v MTI — A koalíciós szerződés szerint 2000-ben a köztársasági elnök személyére a Független Kisgaz­da Földmunkás és Polgári Párt tesz jelölést. Ha a párt valakit je­löl, az nem lehet más, mint dr. Torgyán József. A párt vezetősé­ge ezzel egyetért, de a jelenlegi földművelésügyi és vidékfejlesz­tési miniszter még nem nyilatko­zott arról, hogy akar-e köztársa­sági elnök lenni — mondta dr. Bernáth Varga Balázs országgyű­lési képviselő, az FKGP főtitká­ra a párt Jászberényben tartott rendezvényén. A politikus szerint az elnökvá­lasztás első két fordulója nem le­het eredményes, hisz a parla­menti erőviszonyokat tekintve és a kétharmados szabályt figye­lembe véve csak a 3. forduló — mikor már egyszerű többség is elég a választáshoz — lehet ered­ményes. Bernáth Varga Balázs bízik abban, hogy a koalíció meg fogja szavazni jelöltjüket. Nyo­matékosan felhívta a figyelmet arra, hogy amíg a pártelnök nem nyilatkozik arról, hogy nem vál­lalja az elnökséget, az FKGP-nek nincs más jelöltje a posztra. A képviselő — aki az ország­gyűlés önkormányzati bizottsá­gának elnöke is — kérdésre vála­szolva elmondta: információi szerint a következő évben a sze­mélyi jövedelemadó öt százalé­kánál magasabb hányad marad majd a településeken, de pontos százalékos arányról nem tett em­lítést. Korábban elmondta, hogy szerinte jövőre az önkormány­zatok nem kapnak kevesebb pénzt, mint ebben az évben, de be kell látnia mindenkinek: van­nak olyan települések, ahol szin­te luxuskiadásokra is futja az óri­ási helyi adókból, és van, ahol a működtetés is gondot jelent. Ilyen körülmények között az el­osztás soha sem lehet teljesen igazságos. A jászberényi pártok házának nagytermében megrendezett telt házas fórumon egyebek mellett rámutatott, nem csodálható az a gyűlölethullám, ami jelenleg rá nyomja bélyegét a parlament * munkájára. Öt évtizeden keresz­tül osztályidegennek, üldözött­nek tekintettek rengeteg ma­gyart, akik, vagy akiknek a gyer­mekei most az országgyűlésbe kerültek, természetes, hogy azok ellen fordulnak, akik annak ide­jén üldözték őket. A képviselő szerint máig nem történt meg igazán a rendszer- váltás Magyarországon, mert nem számoltatták el azokat, akik közreműködtek a fölhalmozott vagyon elherdálásában. Rámuta­tott, a kisgazdapárt látja az or­szág gondjait, problémáit, de nincs olyan döntési pozícióban, hogy azt egy csapásra meg tudná változtatni. A fórumot követően a párt he­lyi szervezetének évzáró taggyű­lését tartották. Itt a törvényi ren­delkezéseknek megfelelően le­mondott pártbéli funkciójáról az FKGP eddigi jászberényi elnöke, Kasza Antal, akit a megyei FVM- hivatal vezetőjének neveztek ki december 1-től. B. Cs. Újraszentelt szobor Dr. Seregély István egri érsek, a Katolikus Püspöki Kar elnöke ál­dotta meg és szentelte fel tegnap délben Jászjákóhalmán a Mária- szobrot. A katolikus egyházi ve­zető a község maradandó értéké-1 nek, a jászjákóhalmiak keresz­tény magyar hűségének emléket állító alkotásnak nevezte az újra­szentelt több mint kétszáz éves szobrot. A Mária Immaculata-szobrot még 1761-ben a legtöbb földet váltó redemptus jászjákóhalmi, Guczonay Ferenc állította. Vala­mivel több mint kétszáz évig há­borítatlanul állt helyén a jákóhal- mi Mária kertben, mígnem a '80- as években egy vihar ledöntötte oszlopáról. A helyi honismereti szakkör tagjai mentették meg az alkotást, gondolva arra, hátha új­ra eredeti helyén, megszépülve állíthatják fel majd a későbbiek­ben. Az elképzelés tegnap vált valósággá. A szobor helyreállítá­sához a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 2,9 mil­lió forintot biztosított a település számára. bcs A felnőtté válás első állomása A 4. c tanyai tiroli lánccal köszöntötték szüleiket A karcagi Gábor Áron Gimnázi­um és Egészségügyi Szakközép- iskola végzős diákjai szombaton, a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban tartották szalagava­tó báljukat. A diákokat táviratban köszön­tötte dr. Fazekas Sándor polgár- mester, aki az önkormányzat és a polgármesteri hivatal nevében szívből gratulált a végzősöknek, és sok sikert, örömet kívánt ne­kik az iskolai és a magánéletben. Ezután a szalagtűzésre várók zenés irodalmi műsorral köszön­tötték szüleiket, diáktársaikat, majd Ju/iászné Zsadányi Erzsébet igazgatónő szólt a negyedikesek­hez. Mint elhangzott, a mai sza­lagtűzés a felnőttség kezdete is egyben, így arra kérte diákjait, hogy az ezzel járó felelősséggel és tisztességgel viseljék azt. Ez­után az osztályfőnökök feltűzték a szalagot a diákoknak, akik tánctudásukat is bemutatták. A szülőktől vastapsot kapott az á- sok bécsi keringője, a b-sek szambája, a c-sek tiroli összeállí­tása, melyet Kacsora Tamás tánc­tanár tanított be. de Emléktáblát avattak szombaton a szolnoki Szé- chenyi-lakótelep egyik útjának névadója, Botár Imre tisz­teletére. A tábla leleplezése előtt a Verseghy gimnázium ta­nulói adtak műsort, iskolájuk hajdani, híres pedagógusára emlékezve. Képünkön a helytörténész-tanár családja, köz­tük (jobbról az első) Balázs Péter színművész, Botár Imre vej e látható. fotó: b. j. Hagyományos alapítványi bálját tartotta szombaton a rákóczifalvai általános iskola „Rákóczi diákjai” Alapítványa. Képünk a hangulatos rendezvény egyik műsorszámát, az iskola játékos gyermektornacsoportjának produkcióját örökítette meg. fotó: bugány j. Vásárral egybekötött Mikulás-délutánt tartottak tegnap a szolnoki Széchenyi vá­rosrész Zöld iskolájában. A Széchenyi Lakótelepért Egyesület által szervezett rendezvényt óri­ási érdeklődés kísérte. A Lurkó Színpad műsorát követően — némi tolongás árán — több száz gyermeket ajándékozott meg csomaggal és vattacukorral a Mikulás. fotó: bugány János i

Next

/
Oldalképek
Tartalom