Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-03 / 282. szám

1999. december 3., péntek Hazai Tükör 5. oldal Felelőskeresés a bíróságokon A bíróságokon felhalmozódott több tízezer, egy éven túl folya­matban lévő ügy mielőbbi befeje­zését szeretné elérni az Orszá­gos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT). Az ítélkezés gyorsítása jegyében jövőre öt bíróval nő a Legfelsőbb Bíróság létszáma. A bírák nem ritkán több száz ügyet visznek párhuzamosan, ez is oka a késlekedő ítélethozatal­nak. A strasbourgi emberi jogi bíróságon pz eljárás elhúzódása miatt már született is a magyar államot elmarasztaló ((élet. Ezért kérte a közelmúltban az igazságügy) tárca vezetője az OIT-t, vizsgálja meg. mit lehet tenni annak érdekében, hogy a bíróságok ésszerű határidőn be­lül befejezzék a pereket. A ta­nács - mipdenekelőtt a megyei bírósági elnökök segítségével - felméri, hogy mely okok miatt halasztják el a birók leggyakrab­ban a tárgyalásokat. Erre több­féle indok is lehetőséget ad, pél­dául nem jelepik meg a vádlott, a sértett, a felperes, a védő, vagy a szakértő. Számos esetben elő­fordul, hogy a tárgyalásra szóló idézés nem volt szabályszerű, azt rossz címre, vagy nem a megfelelő személynek küldték ki. Ezek a hiányosságok megala­pozhatják akár a bíró, akár a tit­kár felelősségre vonását. A jövő év első felében vala­mennyi tyróságon megvizsgál­ják^ két éven túl húzódó, folya­matban lévő peres ügyeket. Az igazságszolgáltatás irányítói szerint maga a vizsgálat ténye is az ügyek gyorsabb befejezését segíti majd. H. M. Nemzetképformáló tanácskozás Itt az ideje, hogy megtörjük a Magyarországról elterjedt „csikós- gulyásos” sablont, s igazi arcunkat mutassuk a világnak - jelentet­ték ki többen is a Fidesz-frakció kezdeményezésére tegnap rende­zett nemzetkép-konferencián. A tanácskozásra diplomaták, tudó­sok, egyházi személyek, politikusok, művészek, egyetemi tanárok, illetve a külföldön élő magyarság képviselői kaptak meghívást. A Fidesz-frakció külügyi és kul­turális kabinetjének, valamint úgynevezett pemzetkép- és kultúrdiplomáciai stratégiai mű­helyének ötlete volt, hogy közös goncjolkodáshqz egymás mellé ültessék mindazokat, akik a leg­többet teljetik hazánk jóhíréért. Eddig a szükségesnél keve­sebb ideje és energiája maradt a kormánypak a nemzetképfor- málásra - jsmerte el nyitó elő­adásában Orbán Viktor minisz­terelnök, hozzátéve, hogy a ka­binetnek tulajdonképpen e te­vékenység összehangolása, nem pedig az arcplat kitalálása a dolga. A kormányfő szerint a pemzetképbe ugyanúgy bele kell férnie a régről ismert speci­ális „magyar ízeknek”, mint a rendszerváltás nehézségein túl­jutott ország mai sikereinek. Szörényi László irodalomtör­ténész az egyes tárcákra váró feladatok szükségszerű össze­hangolásáról, Tempfli József nagyváradi püspök az egyhá­zak tudatformáló szerepéről, míg Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja ügyve­zető alelnöke a határainkon be­lül és kivül élő rpagyarság egy­másrautaltságáról beszélt. Schmitt Pál, a NQB alelnöke a sportdiplomáciai erőfeszíté­seket ecsetelte, Pröhle Gergely, a kultuszminisztéripm közigaz­gatási államtitkára pedig az idén 1 milliárd 700 millió fo­rintnyi központi támogatásból gazdálkodó, külföldön műjcö- dő magyar kultúrintézetek híd­szerepéről szólt. Hankiss Agnes kormánybiztos a brüsszeli Európába fesztiválon való sike­res szereplésünk kapcsán gzt bizonygatta: bár időnként ke­mény harcot kell folytatni a ró­lunk „téves országképet” sugár­zó külföldi sajtóval, megéri. Szalay Annamária, a rendez­vény egyik szervezője érdeklő­désünkre elmondta: a kor­mányprogramban is szereplő arculatváltást nagyban segítik a konferencián elhangzott ötle­tek. Magvalósításukhoz a poli­tikai tqkét a Fidesz-frakció ad­ja, a munkát a Miniszterelnöki Hivatal országképtitkársága hapgolja rpajd össze. A fő cél az, hpgy hazánkat egyformán lássák - rpondjuk - Franciaor- szágbap és a tengeren túl is. A nemzetkép formálására (egye­bek piellett külföldi rendezvé­nyek lebopyolítására és színvo­nalas prospektusok kiadására) 2000-ben 4 milliárd forintot különítettek el a Miniszterelnö­ki Hivatal költségvetésében, de az egyes tárcáknál is van pénz e feladatra. Takács Mariann Rákkórház gyermekeknek Évente csaknem 300 új rákos megbetegedést fedeznek fel az orvosok gyermekkorúakon. Ez a szám sajnálatos módon évről év­re növekszik. Tavaly a hivatalos statisztikák szerint 376 gyereket vesztettünk el. A gyógykezelések mindennapi gondjai miatt elkese­redett szülők a Gyermekrák Ala­pítvány segítségével egy közpon­ti gyermekonkológiai központ létrehozását szorgalmazzák. A szülők legnagyobb problémája az, hogy a gyermekeikkel kórház­ról kórházra kell járniuk a külön­böző kezelésekre. A legtöbb gyermekosztályon nagy a zsúfolt­ság és a fprtőzésveszély, nincs megoldva íj vidékről feljáró szü­lők elhelyezése, a bajba került családok lelki segítése. A legtöb­ben anyagilag is tönkremennek a kezelések során, miközben azt tapasztaljál^, hogy nem minde­nütt törődnek megfelelőep a ki­szolgáltatott betegekkel. Dr. Alexander Herczog, egy frankfurti gyermekklinika igaz­gató főorvosa tegnap Budapes­ten elmondta: Németországban a rákos gyermekek 80 százalé­kát sikerül meggyógyítani, mert egyetlen intézményen belül, a lehető legjobb színvonalú keze­lést kapják. Balogh Istvqn, az alapítvány elnöke, aki egy rákból meg­gyógyult gyermek édesapja, be­számolt arról, hogy a Soros Ala­pítvány 150 millió forintot he­lyezett letétbe egy Budakeszin létesítendő új kórház megépíté­sére. Az Országos Egészségbiz­tosítási Pénztár szerződést is kötne a működtetésére, ha már állna az épület. (Egy-egy beteg kezelése 30-40 millió forintba kerül, ezért elképzelhetetlen, hogy a kórház magánklinika­ként működjön.) Az egészség- ügyi miniszter ugyanakkor a gyermekgyógyászati szakmai kollégium véleményétől tette függővé a támogatást. A kollégi­um ellenzi az új kórház megépí­tését, inkább a meglévő hálózat fejlesztését javasolják. n. zs. Átruházható praxisjog Az Országgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottsága csütörtö­ki ülésén az önálló orvosi tevé­kenységről szóló törvényt érin­tő kormányzati előterjesztések­hez benyújtott, csaknerp 140 képviselői indítványt vitatta meg. A bizottság nem támogat­ta azokat a javaslatokat, ame­lyek szerinj az önálló orvosi te­vékenységről szpló törvény a háziorvosok mellett a j áróbeteg- szakellájásban dolgozó orvo­sokra is kiterjedne. Egyetértett a bizottság azzal, hogy a tör­vény a területi ellátási jcötele- zettséggel működő háziorvoson és fogorvoson kívül a házigyer­mekorvosok esetében is alkal­mazható legyen. A bizottság az­zal kívánja kiegészíteni a tör­vényt, hogy a működtetési jog - közismert nevén praxisjog - át­ruházható és örökölhető vagyo­ni értékű jogot képviseljen, to­vábbá, hogy a háziorvosi, házi­gyermekorvosi és fogorvosi ellá­tásra szolgáló vagyont a tulajdo­nos önkormányzat az orvos ké­relmére ingyenes használatba adhassa, vagy gz orvosqak elad­hassa. Támogatást élvezett az a módosító javaslat is, hogy csak a törvény hatályba lépése nap­ján megszerzett működtetési jpg maradjon illetékmentes, ajándékozás vagy értékesítés esetén már ne. NOVEMBERI MUNKANÉLKÜLISÉGI RÁTÁK RÉGIÓNKÉNT (1995-1999) Észak-Magyarország . Nyugat-Dunántúl-,51 1&4 16,2 ^ 16,4 i«1A4Wim 154 1995 1996 1997 1998 1999 1995 1996 1997 1998 1999 Dél-Alföld 10,4 10-9 10; 11995 1996 1997 1998 1999 Kevesebb állástalan, kevesebb állás Változatlanul csökken a munka- nélküliség hazánkban - derül ki a szociális tárca, valamint az Or­szágos Munkaügyi Módszertani Központ felméréseiből. Novem- berbep 390 ezer volt a munka- nélküliek száma, ez négyezerrel kevesebb a tavalyi adatnál. A számszerű csökkenés azonban mégis Q,4 százalékos emelkedést jelent. Ennek a keresőképesek száminak zsugorodása az oka. Változatlanul Borsod, Sza­bolcs, és Nógrád megyében p legmagasabb a munkanélküli­ség. Az idén majdnem 800 fővel emelkedett az állástalan diplo­mások száma. • Egy másik felmérés szerjnt népszerű a vállalkozások foglal­koztatási támogatása, ám egy jelentős réteg e nélkül is mű­ködtetné cégét, s alkalmazni dolgozóit. Hírek röviden Díjkiosztás Kiosztották a Magyar Művészetért Díjat, amit a színház-, a film-, a képző- és a zene­művészet, az irodalom és a népzene, vala­mint a határokon túli magyarság művésze­te kategóriában Cserhalmi Györgynek, Sára Sándornak, Kocsár Miklósnak, Tóth Bálintnak, Lajkó Félixnek, Péterfy László­nak, Gergely Andrásnak, Fodor Sándor­nak, Wass Albertnek (posztumusz) és a Kaláka együttesnek ítéltek oda. Fontos erőforrás Magyarország az Európai Unió államai kö­zötti versenyben csak akkor lehet sikeres, ha egyetlen tehetséges fiatalt sem veszít el, hiszen ez qz ország legfontosabb erőforrá­sa - hangsúlyozta Pokorni Zoltán a Buda­pesten megrendezett nemzetközi diákhitel- konferencia megnyitásakor, csütörtökön. Az oktatási miniszter kitért arra is, hogy várhatóan 2000 januárjában vagy február­jában kerül a kormány elé a diákhifel- konstrukcióról szóló javaslat. Keményebb fellépés A MÁV Rt. bérajánlatával szembeni kemé­nyebb fellépés stratégiáját tárgyalja meg a Mozdonyvezetők Szakszervezetének (MOSZ) ügyvivő bizottsága december 6-ai rendkívüli ülésén, ha a munkáltató decem­ber 9-ig nem mozdul el mostani álláspont­járól - jelentette be Borsik János, a MOSZ alelnöke csütörtökön, a Vasúti Érdekegyez­tető Tanács (VÉT) ülésén. Vízum bankon keresztül December 1-jéfől a Magyar Kereskedelmi Bankon (MKB) keresztül kell a budapesti nagykövetség részére befizetni az amerikai vízurp jelenleg 45 dolláros kezelési költsé­mok budapesti kjilképviseletének ügyfél- szolgálata. ítélet első fokon Két fogdaőrt bűnösnek mondott ki, társu­kat pedig bűncselekmény hiányában fel­mentette első fokon a Fővárosi Bíróság ka­tonai tanácsa csütörtökön. A vád a whis­kys rablóként ismeretes Ambrus Attila júli­us lQ-ei szökését elősegítő, szolgálatban el­követett kötelességszegés volt. ✓ Hagyományok-Izek-Régiók A program nemzeti tanácsa tegnapi ülé­sén prról döntött, hogy az egyes térségek­ben kezdjék meg a hagyományos, tájjelle­gű élelmiszerek gyűjtését. A beterjesztett termékek közül a testület eddig 305-öt fo­gadott el. gét - közölte csütörtökön az Egyesült Álla­Képeken az ár. Az elmúlt évben a nagy mennyiségű hó, illetve az özönvízszerű esőzések tetemes károkat okoztak országszerte. A rombolás nyomai ma mpr alig láthatók, a helyreállítást koordináló Helyreállítási és Újjáépítési Bizottság befejezte munkáját. Tevékenysége összegzéseként dokumen­tum- és fotókiállítást állított össze, amit Pintér Sándor belügyminiszter (képünkpn) tegnap nyitott meg. ' FOTÓ: FEB/KÖRMENDI IMRE Vezet vagy iszik - az ezredfordulón is Az elmúlt hetek korán ránk köszöntött tele sok gépkocsivezető) vá­ratlanul ért. Jó néhány jármű keresztbe fordult az utakon, ezérj vé­geláthatatlan dugók keletkeztek. Dr. Keres László, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezető­je azt ajánlja a gépkocsivezetőknek, hogy használjanak téli autógumit. A téli gumi persze nem csoda­szer. Indulásnál, emelkedő, ha­vas úton segít, de szárazon a rendes gumi jobban tapad az út felszínéhez, tehát a téli gumi új kanyartechpikát igényel.- Nagyobb balesetek nem tör­téntek, koccanás viszont nagyon sok volt.- Ilyenkor kapnak nagy szere­pet a passzív biztonsági rend­szerek, amelyek a kisebb balese­tek ellen is védenek. Ha megte­hetjük, vegyünk légzsákkal fel­szerelt autqt. Nem szabad azon­ban elfelejteni, hogy ha a biz- tqnsági öy nipcs becsatolva, a légzsák is okozhat nagyobb ká­rokat.- A téli időben is folytatják a gépjármű-ellenőrzést?- Január 1-jéfől azt várjuk, hogy az autópályákon növeked­ni fog a forgalom. Ezért az el­lenőrzéseket is fokoznunk kell. Itt azonban nem lehet kiállni az út szélére és leintenj az autókat, mert az veszélyezteti a forga|om biztonságát és a rendőrök életét is. Ezért a gépjárműveket bekí­sérjük vagy betereljük a legköze­lebbi parkolóba, ahol az ellenőr­zés zavartalan lehet. Aki vezet, ne igyon alkoholt szilveszterkor sem, vagy hagyja otthon 4 kocsjt.- Mi a helyzet a drogellenőrzé­sekkel?- Dőre az az ember, aki azt hiszi, hogy az Andrássy út kel­lős közepén állítjuk le drogéi- lenőrzésre a járműveket. A tör­vényszabta előírás úgy szól, hogy ahol gyanúját látja a rend­őr a drogfogyasztásnak, ott el­lenőrizhet. Azt hiszem, semmi kivetnivaló pines abban, hogy a diszkqkbpl kijöyet - különösen azoknál, amelyeket mi már drogügyben jól ismerünk - el­lenőrizzük a gépkocsivezetőkön kívül az autókban ülőket is. Er­re a jpvőben fokqzottabb mér­tekben lesz módunk, mert ma már széles körben állnak ten­derezésünkre a szükséges esz­közök. (kpós)

Next

/
Oldalképek
Tartalom