Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-23 / 299. szám

1999. december 23., csütörtök Sport 15. oldal A szolnoki pólósok a zöld asztal mellett is győztek Szombaton 11-9-re nyert a SZVSC vízilabdacsapata a Szentes el­len. Azonban a vendégek a mérkőzés végén bírói műhibára hivat­kozva megóvták a meccset, mert szerintük a másodszori időké­résüket jogtalanul négyméteressel büntették a játékvezetők. A szentesiek a mérkőzés lefú­jása előtt 26 másodperccel, 10-9-es hazai vezetésnél kikér­ték második idejüket, csak­hogy szolnoki kézen volt a labda. Ilyenkor ez szabályta­lan, s négyméteressel büntet­tek a fehér ruhások, de a Csongrád megyeiek épp erre „utaztak”. Ha kimarad a bün­tető, és ők szerzik meg a lab­dát, talán egyenlíthetnek is. Ráadásul a jogtalan időkérést a szabálykönyv nem veszi idő­kérésnek, azaz, akár még egy „time-ot” is felmutathat Fülöp Tibor edző, hogy annak letel­te után csapata a hazaiak ka­puja elől támadja végig a 26 másodpercet. És kis híján be­jött a taktikai húzásuk, hiszen Varga kihagyta a négyméte­rest, így az edző már mutatta is: időt kér. Csakhogy: a játék­vezetők ezért a jelzésért újra büntetőt ítéltek. A vendégek ezt az ítéletet óvták meg, mondván: nem a harmadik idejüket kérték ki, csupán a másodikat, de ha egyébként a harmadik, jogtalan idejüket kérték volna is ki, akkor is csupán egy szabaddobás jár­na ellenük a félpályáról. Nos, tegnap délután dön­tött az ügyben a Marjai Zoltán vezette versenybizottság: a jegyzőkönyv értékelése, vala­mint a játékvezetők, az ellen­őrijelentés és a felek meghall­gatása után úgy döntött, hogy a mérkőzés eredményét hely­ben hagyja. Indoklásuk sze­rint a kimaradt négyméteres után holttérbe pattant ki a labda, azt egyik fél sem birto­kolta (ezt a szolnoki vezetők egy videokazettával is bizo­nyították), s ilyenkor szintén nem lehet időt kérni, ellenke­ző esetben négyméterest kell ítélni. Az SZVSC így másodjára is eredményesen küzdött meg a két pontért... Mészáros Vívás Világkupa Pótvizsga előtt versenyzőink Az országos vívóbajnokság után rövid pihenő következik, majd január elején elkezdődnek az egyes fegyvernemek Világkupa-küzdelmei, me­lyek közül — a magyarok olimpiai részvétele szempontjából — a férfi tőrözők és párbajtőrözők sorozata a legfontosabb. A novemberi szöuli világbaj­nokságon a férfi kardozók, vala­mint a női tőrözők és párbajtő­rözők szereztek olimpiai kvótát. Női kardban nem rendeznek öt­karikás versenyt! a férfi tőrözők és párbajtőrözők viszont elsza- lasztották a kínálkozó lehetősé­get. Nem elképzelhetetlen azon­ban, hogy közülük is elindulhat valaki az olimpián. Ehhez kima­gasló Világkupa-szereplés szük­séges. Április 30-ára - az addi­gi versenyek eredményei alapján - kialakul egy Vk-sorrend. A lis­tán szereplők közül kiveszik azon nemzetek vívóit, melyek már jogot szereztek az indulás­ra. Akik maradnak, azok közül az első három szintén utazhat Sydneybe. Elméletileg az is elő­fordulhat - bár nagyon kicsi az esélye -, hogy ez a három vívó egy országból kerül ki, s így csa­patként is pástra léphet a trió a nyári játékokon. A tőrözőknél elsősorban Juhász Attilának, Ju­hász Bencének és Marsi Márk­nak, a párbajtőrözők közül a már tavaly világbajnoki címet szerzett csapattagoknak: Fekete Attilának, Kovács Ivánnak, Imre Gézának és Kulcsár Krisztián­nak van esélye a sikeres „pót­vizsgára”. Kovács Tamás technikai igaz­gató lapunknak elmondta: már január elején elkezdődik a kö­zös felkészülés, a válogatott ke­ret tagjai április 30-ig az összes versenyre elutaznak. Ha azon­ban a kiemelkedő szereplés alapján valamelyik vívó koráb­ban biztosítja az olimpiai rész­vétel jogát, neki már nem kell részt vennie a hátralévő erőpró­bákon. A Világkupa-sorozat a többi fegyvernemben szereplők szá­mára is fontos, hiszen többek között az itt mutatott teljesítmé­nyek alapján jelöli ki Kovács Tamás a sydneyi olimpiára uta­zó csapatot. Az olimpián részt vevő együttes tagjai április vége után sem állnak le, további ver­senyeken vesznek részt, és közö­sen készülnek az olimpiára. Férfi kosárlabda, NB I., A-csoport, 14. forduló Nem sikerült az év utolsó meccse Flextronics-ZTE KK—Szolnoki Olaj KK 72-64 (31-33) Parkerék fennakadtak a Bukva által magasított falon fotó: m j. Zalaegerszeg, 1800 n., v.: Váradi, Várhalmi. ZTE: Bodrogi 14/6, Mészáros R., KAMAN 20/3, Mujanovics 16/3, BUKVA 11. Csere: SI­MON 9, Béres 2. Edző: Heinrich Róbert. Olaj KK: Maljkovics 4, Walke 11/3, PARKER 22/3, Filipovics 6, IVKOVICS 16. Csere: Tre- pák, Takács A. 5/3, Boldizsár. Edző: Zorán Kmézics. Kipontozódott: Ivkovics a 39., Filipovics a 40. percben. A kezdés nem úgy indult ott, mint azt Egerszegen remélték, 2- 6-ra elhúzott a Szolnok, de gyor­san jött a Zete válasza: 11-6. Az Olaj fordított, és az már ekkor ki­tűnt, a védekezés, de legfőképp annak „stílusa” meghatározza majd a továbbiakat. Bukva és Iv­kovics valóságos közelharcot ví­vott, gyűjtögették egymásról ren­desen a személyi hibákat. A Szolnok előnye azonban meg­maradt az óriási birkózásban, melyben folyamatos játék szinte alig alakult ki. Egyenlő erők küz­döttek tehát az első félidőben, így nem lehetett csodálkozni a rendkívüli szoros eredményen. A folytatás a remekül játszó Ká- mán kosarával indult, ezt követő­en pedig heves érzelmeket vál­tott ki a játékvezetők ténykedése mindkét oldalon. A Szolnok las­sította a játékot, kosár alig esett, az izgalmakra viszont nem lehe­tett panasza senkinek. Főleg úgy, hogy az idő egyre fogyott, a két csapat pedig nem tudott egymás­tól elszakadni. A 32. percben még 46-47-re vezetett az Olaj. A hajrában aztán alaposan felpör­gött az egerszegi legénység, ame­lyik előbb meglépett 54-48-ra, és mint kiderült, ezt az előnyt meg is tudták tartani a kék-fehérek. A mérkőzés vége már a „kölcsö­nös” faultok jegyében telt el, nyerni tudott tehát a ZTE egy vé­gig kiélezett csatában, a jól küz­dő Szolnokkal szemben. Heinrich Róbert: - Második félidei védekezésünk nagyon jó volt, semlegesítettük a Szolnok kulcsjátékosait. A kritikus pilla­natokban mindig akad olyan a csapatomból, aki a gyűrűbe ta­lált, és ez sokat számított. Zorán Kmézics: - A ZTE na­gyon jól játszott, mindent meg­tettünk a győzelemért, csapa­tomnak gratulálok az eddigi tel­jesítményéért. További eredmények: Sopron— Dombóvár 71-67, Bp. Honvéd— Albacomp 74-90, Atomerőmű SE—Kaposvár 99-84. Nők: FTC-OSC 100-37, Szekszárd- DKSK-BorsodChem 60-65, Sop­roni Postás—MiZo-PVSK 50-61, BSE-GYSEV 58-68. Otthon a jugók? Horváth Frigyes, a Magyar Ko­sárlabdázók Országos Szövet­ségének főtitkára úgy nyilat­kozott: eddig nem kapott hi­vatalos értesítést arról, hogy a jugoszláv klubcsapatok 2000- ben már saját pályájukon bo­nyolíthatják le hazai európai kupamérkőzéseiket. Az APA osztrák hírügynök­ség szerint a nemzetközi szö­vetség (FIBA) szerdán Mün­chenben arról határozott, hogy a férfi Euroligában sze­replő Crvena Zvezda a Pana- thinaikosz, a Real Madrid és az Olimpia Ljubljana elleni ta­lálkozóit Belgrádban rendez­heti meg. A kupaidény előtt a FIBA a zavaros jugoszláviai politikai helyzet miatt megtil­totta, hogy az országban nem­zetközi kosárlabda-mérkőzé­seket játsszanak. Az elmúlt hónapokban több jugoszláv csapat Magyarországon, köz­tük a Partizán Beograd Szol­nokon rendezte mérkőzéseit. Igaz, a Partizán nem jutott túl a csoporttalálkozókon, tehát nekik már mindegy. 51. heti totótippek 1 Derby-Aston Villa x2 2. Everton-Sunderland 1 3. Leeds-Leicester 1 4. Newcastle-Liverpool xl 5. Sheffield-Middlesbrough 2x 6. Southampton-Chelsea x 7. Tottenham-Watford 1 8. Wimbledon-West Ham 2 9. Blackburn-Nottingham xl 10. Crewe-Huddersfield xl 11. Fulham-Ipswich 1 12. Norwich-QPR x 13. W. Bromwich-Manch. lx +1 mérkőzés 14. Coventry-Arsenal 2 Kitett magáért a martfűi kézilabdás hölgykoszorú A fiatal irányító, Valaczkai (a labdával) szép jövő előtt áll fotó: m. j. Remekül szerepeltek az NB I./B keleti csoportjában az újonc mart­fűi kézilabdás lányok, tudniillik 18 pontjukkal a táblázat negyedik helyét foglalják el Száva Flórián ta­nítványai.- Szó ami szó, a várakozáson felül teljesítettünk, a kezdésnél senki nem gondolt arra, hogy az élme­zőnyben kötünk ki - kezdte a fia­tal tréner. - Most aztán igazán fel van adva a lecke, hiszen ezzel a sze­repléssel magasra került a mérce. Otthonukban száz százalékosan szerepeltek, ám idegenben több fá­jó vereséget is elszenvedtek. Vajon miért?- Hazai pályán valóban szár­nyalt a társaság, még pontot sem vesztettünk, mindez köszönhető fanatikus közönségünknek is, amelyik meccsről meccsre buzdí­tott bennünket. Az idegenbeli sze­replésünkről annyit, hogy csupán az előttünk végzett csapatoktól, valamint a Hajdúnánástól szen­vedtünk vereséget, talán egyedül azon a találkozón okozott csaló­dást együttesünk.- Sokaknak úgy tűnt, megállt a tudomány, ha ellenfeleik kikapcsol­ták két junior válogatottjukat Szrnka Hortenziát és Valaczkai Il­dikót.- Valóban, a szezon elején oko­zott némi zavart sorainkban, mi­kor semlegesítették két kulcsem­berünket. Ennek az ellenszéru­mát a jövőben még többet fogjuk gyakorolni. Azt azonban el kell mondani, hogy nemcsak rájuk épült a játékunk, Klembucz Móni sokszor remekelt a kapuban, indí­tásait pedig szélsőink, Sápi Szilvi és Tóvizi Anita rendre jól használ­ták ki. A jobb átlövő, Horváth Ági is sokat fejlődött, egyenleteset nyújtott a beállós posztján Ma­gyar Móni.- Tervezik-e megerősíteni állo­mányukat?- Lövő posztokra akarunk mi­nőségi játékosokat igazolni, a tár­gyalások már megkezdődtek a ki­szemeltekkel. Elképzelhető, hogy a január 10-én kezdődő alapozás­kor már ők is velünk lesznek - tudtuk meg Száva Flóriántól. (vécsé) Jó hangulatban és színvonalas mérkőzésekkel telt el a 6. Monse-kupa teremlabdarúgó-torna Rákóczifalván. A végső győzelmet a Jánoshida és a MÁV közös csapata nyerte meg Fegyvernek előtt. Harmadik helyen a Szajól végzett, míg a házigazda Monse- Rákóczifalva a negyedik lett. Képünk a Törökszentmiklós (fehérben) és a vendéglátó küzdelmét örökítette meg. fotó: csabai Kun-Metalokála teremlabdarúgó-toma Túrkevén és Abonyban Csak a csoportgyőztesek örülhetnek A tavalyi nagy sikerre való tekin­tettel a megyei labdarúgó-szövet­ség 2000. januárjában ismét megrendezi az I. osztályú csapa­tok téli teremtornáját. A me­zőnyt területi alapon két részre osztották, s a jászságiak, illetve a kunságiak külön-külön selejtező csoportból vívhatják ki a négyes döntőben való szereplés lehető­ségét. Bár a legtöbb csapat csak ak­kortájt tartja az új esztendő első edzéseit, s az átigazolási időszak is javában tart még, a kétnapos rendezvény jól szolgálhatja a fel­készülést a tavaszi idényre. A ki­írás értelmében az új szerzemé­nyek közül csak azok léphetnek pályára, akiket már hivatalosan is átigazoltak a klubok, s vala­mennyi labdarúgónak érvényes sportorvosi igazolással kell ren­delkeznie. Az összecsapásokon az 5+ 1-es, hagyományos kispályás szabá­lyok érvényesek — mindkét hely­színen vonalra játsszák a találko­zókat—, 15 játékos nevezhető, de csak 12 léphet pályára. A selejte­zőmeccsek időtartama 2x15, a döntőké 2x20 perc. A túrkevei fi­náléban a négy csoportgyőztes körmérkőzéssel dönti el a végső helyezések sorsát. A program Január 15., szombat, Túrkeve, Városi Sportcsarnok - A-cso­port, 8.00: Mezőtúr—Tiszaföld- vár LC, 8.35: Fegyvernek-Ti- szaszentimre, 9.10: Tiszaföld- vár—Fegyvernek, 9.45: Tisza- szentimre—Mezőtúr, 10.20: Fegyvernek—Mezőtúr, 10.45: Tiszaföldvár—Tiszaszentimre. C-csoport, 11.30: Túrkeve— Kunhegyes, 12.05: Rákóczifal- va—Törökszentmiklós, 12.40: Kunhegyes—Rákóczifal va, 13.15: Törökszentmiklós—Túr­keve, 13.50: Rákóczifalva—Túr­keve, 14.25: Törökszentmik­lós—Kunhegyes. Abony, Városi Sportcsarnok - B-csoport, 8.00: Jászladány— Jászapáti, 8.35: Jászkisér—Já­noshida, 9.10: Jászapáti—Jász­kisér, 9.45: Jánoshida—Jászla­dány, 10.20: Jászkisér-Jászla- dány, 10.45: Jánoshida—Jász­apáti. D-csoport, 11.30: Abony— Jászjákóhalma, 12.05: Tószeg— Jászfényszaru, 12.40: Jászjákó­halma—Tószeg, 13.15: Jászfény- szaru-Abony, 13.50: Tószeg- Abony, 14.25: Jászjákóhalma- Jászfényszaru. Január 16., vasárnap, Túrkeve, Városi Sportcsarnok - 8.00: Al-Bl, 8.45: Cl-Dl, 9.30: Al—Cl, 10.15: Bl—Dl, 11.00: Al—Dl, 11.45: Bl—Cl, 12.30: Eredményhirdetés. (Géléi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom