Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-23 / 299. szám
Ajándékok apristinai katonáknak 2. oldal A szerkesztőség postájából 5. oldal A XXI. század színvonalát képviseli a Hetényi új létesítménye A miniszter avatta fel a műtőblokkot Dr. Gógl Árpád és dr. Baksai István a baleseti fogadó ablakán egy műtétet tekint meg fotó: m. j. Dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter adta át tegnap a Hetényi Géza megyei kórház új műtőblokkját. Az épület, amelyben már október óta végeznek műtéteket, a tervezett határidő előtt 5 hónappal készült el. Dr. Gógl Árpád köszöntőjében méltatta azt az utat, amelyet a kórház korábbi nehézségeiből kilábalva megtett az új, korszerű műtőblokk átadásáig. Mint mondta, az új egészségügyi rendszerben fontos szerepet szánnak a szolnoki kórháznak. A rendezett alapellátás mellett megbízható sürgősségi ellátó rendszert létesítenek. Ebben a rendszerben tölt be fontos szerepet a most felépült, jól felszerelt műtőtraktus. Ezután Búsi Lajos, a kórháztulajdonos megyei közgyűlés elnöke beszélt a műtőrekonstrukció megvalósulásáról. A közel 1,9 milliárdos beruházáshoz több mint 1,7 milliárd volt az állami támogatás, 112 milliót a megyei önkormányzat, tizenhatot pedig a kórház adott hozzá. A generálkivitelező Békés Megyei Általános Építőipari és Vállalkozási Rt. a tervezettnél 5 hónappal korábban elkészült a munkálatokkal. Az új műtőblokkban kapott helyet a központi műtő, a sterilizáló, a szeptikus műtő, az intenzív osztály, a baleseti fogadó. (Folytatás a 3. oldalon) Hitelgaranciaszövetkezet Dömpingtol tartanak a cégbírók az alaptőke-emelés miatt A megyében 316 fantomcéget töröltek Jövő év júniusáig megyénkben több mint 1800 kft.-nek kell alaptőkét emelnie, ám egyelőre attól tartanak a cégbírók, hogy a többség kivár az utolsó pillanatig, ez pedig jelentős ügytorlódáshoz vezet. Közben a cégellenőrzés is folyamatos, s eddig 316 társasvállalkozást töröltek a nyilvántartásból amiatt, mert nem volt fellelhető. Még 1997 nyarán módosította a parlament a gazdasági társaságokról szóló törvényt, mely egy évvel később lépett hatályba. EbA megyei vámnyomozók gyakorlatában az utóbbi hónapokban sajnos nem számít egyedi ben a módosításban mondták ki, hogy a korlátolt felelősségű társaságoknak (kft.), illetve a részvénytársaságoknak (rt.) meg kell esetnek, ha idős asszony ellen kell büntetőeljárást indítani a hazánkba becsempészett, záremelniük alaptőkéjüket. Erre egyrészt az inflációs hatások miatt is szükség volt, s így a kft.-nek egyről hárommillióra, míg az rt.- nek 10-ről 20 millió forintra kell emelniük jegyzett tőkéjüket 2000 júniusáig - magyarázta érdeklődésünkre dr. Hegyvári Sándor kollégiumvezető bíró. (Folytatás a 3. oldalon) jegy nélküli cigaretta árusítása miatt. Néhány héttel ezelőtt egy 72 esztendős jászárokszállási hölgy került emiatt kellemetlen helyzetbe, azóta viszont még ketten, egy törökszentmiklósi és egy kengyeli nyugdíjas kénytelen viselni az illegális ügylet következményeit. (Folytatás a 3. oldalon) A kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítására az idén két hitelgarancia szövetkezet létrehozását támogatja a kormányzat. Ezek helye Győr és Nyíregyháza. Nyíregyházán az Észak-alföldi Regionális Tagi Vállalkozást Segítő Szövetkezet létrehozása mellett döntöttek a régió három megyéje, Jász-Nagy- kun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg képviselői. A Kis- és Középvállalkozói Érdekképviseleti Szövetség (KÉSZ) tagszervezetei adják a szövetkezet tagságát. A Gazdasági Minisztérium 20 millió forinttal vett részt a szövetkezet létrehozásában, a tagszervezetek minimum 10 ezer forintos részjegyet vállaltak. A szövetkezet célja a tőkeszegény kis- és középvállalkozások felvirágoztatása. A hitelt fölvevő vállalkozók által fölvett kölcsönre ötmillió forint értékhatárig a Hitelgarancia Rt. vállal kezességet, a szövetkezet pedig viszontgaranciát nyújt a részvénytársaságnak. Nyomozás a zárjegy nélküli dohányt értékesítő nyugdíjasok ellen Almát, krumplit, csempészcigit tessék! Szinte kizárt, hogy a vámnyomozók által adócsalás és vámorgazdaság alapos gyanúja miatt kihallgatott nyugdíjas asszonyok tudatában voltak annak, hogy tevékenységük - noha az kétségkívül nem szabályos - milyen súlyos következményekkel járhat. Ha tisztában lettek volna a bűncselekménynek minősülő ügylet jogi következményeivel, bizonyára nem is vállalkoztak volna a valójában nem is igazán jól jövedelmező üzletre. A tűzoltók szerint a szilveszter veszélyesebb Csak a gyertya égjen, ne a fa! Megyénkben szerencsére évekre visszamenően elmondható, hogy nem történt tragédia a karácsonyi „ tüzeskedések” miatt. Az ünnep természetesen nem képzelhető el karácsonyfa és az elmaradhatatlan gyertyák és csillagszórók nélkül, ám a tűzoltók nem győzik hangsúlyozni, mennyi veszélyt rejthet magában az, ha nem bánunk eléggé figyelmesen ezekkel az eszközökkel. Mrena József őrnagy, a szolnoki önkormányzati tűzoltóság tűzmegelőzési szakembere lapunknak elmondta, tragédiák ugyan nem, de kisebb tűzesetek történtek már idén is az adventi koszorúk elfelejtett égő gyertyái miatt. A tűzoltó szerint mivel ma már nem mindennapos kellék a háztartásban a gyertya, vannak, akik hajlamosak megfeledkezni arról, hogy azt meggyújtották. A gyertya aztán teljesen leég, a tűz pedig könnyen átterjedhet a bútorra. A karácsonyfával összefüggő legveszélyesebb időszak az ünnepek utáni napok, ugyanis akkorra annyira kiszáradhatnak a fenyőfák - különösen a távfűtéses lakásokban -, hogy a legkisebb láng, akár a csillagszóró hője is lángra lobbanthatja. Ha pedig egyszer a száraz fenyő lángra kap, nem sok esély van ara, hogy megfékezzék a terjedő tüzet. Mrena őrnagy ezúttal azonban nem elsősorban a karácsonytól tart, a tűzveszélyesség szempontjából szerinte problémásabb lesz a közelgő szilveszter. Úgy véli, hogy a 2000-es ünnepen sok illegálisan birtokolt petárda, illetve más pirotechnikai eszköz is ropog majd. Ez a fajta szórakozás nem véletlenül engedélyköteles, biztonsági okokból csak a tűzoltóság és a rendőrség engedélye alapján működtethetők. A szolnoki tűzoltósághoz egyébként eddig 25, újév- köszöntő tűzijátékról érkezett előzetes bejelentés.-hOtthonápolás Karcagon is Karcagon továbbra is öt fogorvosi szolgálat lesz, januártól többet kell fizetni az ivóvízért és az autóbuszjegyért, valamint megkezdheti tevékenységét a Szent Rita Otthonápolási Kft. — mindezekről tegnapi ülésén döntött az önkormányzat. A Szent Rita Otthonápolási Kft. — mely Debrecen területén a DOTE állományában lévő betegek szakápolását végzi - működési területét Karcagra is szeretné kiterjeszteni, mégpedig úgy, hogy nemcsak az ellátandók, hanem a szakápolók is karcagiak lennének. Á kft. vállalná a bővítés költségeit, finanszírozási szerződést a MEP-pel kötnek, az önkormányzattól anyagi támogatást nem kérnek. Novemberben az ÁNTSZ már kiadta részükre a működési engedélyt, így kérésüket a városatyák tudomásul vették. A város magán fogszakorvosának a kérésére a fogorvosi szolgálat ellátási területének felülvizsgálatával is foglalkoztak a képviselők. A törvény értelmében alapellátási fogászati ellátás vegyes szolgálatnál körzetenként 3600-6000 lakosig szervezhető. Ez Karcagon az öt fogorvos esetében 2604-5268 lakos között mozog, ami megfelel a jogszabálynak, így a városatyák a doktornő kérésével ellentétben nem kívánnak új fogorvosi körzetet kialakítani. (Folytatás a 3. oldalon) Kész az okmányiroda Mezőtúr, csakúgy mint azon többi település, melyekben rendőrkapitányság működik, januártól okmányirodát működtet majd, ahol a szükséges azonosító iratokkal kapcsolatos ügyintézés történik a jövőben. Az előkészítéssel megfelelően haladnak, ám még számos kérdés válaszra vár. Az elmúlt két hónapban, amióta a BM-mel Mezőtúr aláírta az együttműködést, intenzív munka folyt a városházán az iroda kialakítása érdekében (mely Túron kívül Túrkevéről és Kétpóról is fogadja majd az ügyfeleket). Dr Németh Pál jegyző elmondta, a tárcától 4 millió forintot kaptak az iroda berendezésre, kialakítására. Ezen felül az összes technikai eszközt is központilag biztosítják. A két dolgozó, akik a munkát végzik, már elvégezték a szükséges tanfolyamot, s igen jó eredménnyel vizsgáztak. Gyakorlatilag csak finomítások vannak vissza a leendő irodában, kevés kivétellel az összes berendezés a helyszínen van, kiépült a biztonsági rendszer is. A jegyző elmondta, a hivatal többet nyert az intézkedés révén, mint ami a számok mögött rejtőzik. Ugyanis a biztosított támogatás arra is elegendő volt, hogy a városháza számítástechnikai hálózatának egy részét megvalósítsák, illetve — mivel az okmányirodába tervezik a népesség-nyilvántartást — más ügyekben is gyorsulhat az ügymenet. Bár januártól csak a személyi azonosítókat adják ki az új irodában, a tervek szerint később a gépjármű okmányok kezelése is itt zajlik majd. gg Ünnepélyesen átadták tegnap Cserkeszőlőn az új buszpályaudvart. Az eseményen több volántársaság is jelen volt, megyénket Pozsonyi István, a Jászkun Volán Rt. vezérigazgató-helyettese képviselte. Mintegy tizenötmillió forintba került az új buszpályaudvar, amely a 44-es főút menti megál- [ lókat volt hivatott fölváltani. Ez nem csupán kényelmi szempont- [ ok miatt volt fontos, de a baleset- veszélyes út menti várakozóhelyek sem okoznak ezentúl izgalmakat. A váróterem érdekessége, ahogyan a fűtését megoldották: a termálfürdőből kifolyó használt, de még mindig meleg vizet átfolyatják a padlózat alatti csöveken, így olcsó padlófűtést nyertek. Szeretnék még megoldani a biztonságos kanyarodást is a főútvonalról a község felé, erre pályázatot nyújtottak be. PE ■■■■■■■Hi / IJj buszpályaudvar Cserkeszőlön