Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-22 / 298. szám
4. oldal Gazdasági Tükör 1999. december 22., szerda Vasúti reform Remény van arra, hogy a jövő év elejétől hozzá lehet látni a vasút reformjához - hangoztatta Takácsy Gyula, a MÁV Rt. elnöke kedden. A reform során a tervek szerint szétválasztják a pályavasúti és a forgalmi vasúti funkciót, és ezzel megteremtődik a verseny feltétele. Kukely Márton vezérigazgató tájékoztatása szerint az idén 156,5 millió utast szállított a vasút, 43,9-44 millió tonna áru fuvarozásával számolnak. A MÁV Rt. az idén 180,4 milliárd forint bevételt ért el és kiadásai meghaladják a 195 milliárd forintot. A részvénytársaság 15,5 milliárd forint veszteséggel számol az idén, ami 600 millió forinttal több a tervezettnél. Kukely Márton elmondta még, hogy a vasúttársaság november elején tudatosan alakította ki bértárgyalási stratégiáját. Előre' megmondta: üzleti terve jövőre 8,5 százaléknál magasabb bérfejlesztési ajánlat megtételére nem ad lehetőséget. A vezérigazgató hozzátette: a vasút a munkabékében érdekelt, és keresi azokat az alternatívákat, amelyek a megállapodáshoz vezethetnek. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai ( 1 egységre forintban) Angol font 404,94 Cseh korona 7,05 Euró 254,18 Német márka 129,96 Osztrák schilling 18,47 Lengyel zloty 60,75 Svájci frank 158,87 Szlovák korona 6,01 USA-dollár 251,94 Csak lassan csökken a környezetszennyezés Példát mutatnak a multik Magyarország vizeinek állapota híven tükrözi az elmúlt negyven év fejleményeit. Magyarán: keveset költöttünk folyóink, tavaink védelmére - jelentette ki lapunknak Somlyódy László akadémikus. A Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára szerint európai uniós csatlakozásunk egyik kulcsfontosságú kérdése vizeink minősége. Somlyódy László lapunknak elmondta: nagy folyóink - ellentétben Csehországgal, Szlovákiával, Lengyelországgal vagy Romániával - bővizűek, hígító-képességük nagy, következésképpen vizeink szennyezettsége alacsonyabb, minősége a környező országokénál jobb. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincsenek gondok. Felszín alatti vizeink egy része erősen sérülékeny, nagyon érzékeny a szennyezésre, ezért ezeket is védeni kell. Sok tehát a megoldandó feladat. Magyarország és az Európai Unió közötti tárgyalások alkalmával az egyik kulcsfontosságú kérdés a vízminőség, ezen belül is a csatornázás és a szennyvíz- tisztítás. Ezen a területen nagyon nagy a lemaradás, a szakemberek becslése szerint mintegy 1500 milliárd forint (!) beruházásra volna szükség. Hazánk 13 év halasztást kért, hogy ez teljesíthető legyen. Az ipari szennyezésről szólva az akadémikus kifejtette: a multinacionális külföldi befektetők sokkal környezet-érzékenyeb- bek, mint korábbi nagyvállalataink voltak. Magyarországon már száz vállalat működteti az ISO 14 000-es szabványt. Ez azt jelenti, hogy ezeknél a cégeknél a környezetvédelem jobban beépül a gazdálkodásba és nagyobb mértékben érvényesül a megelőzés is. A mezőgazdaságot viszont már nehezebb megítélni, vélekedik Somlyódy, mivel ebben az ágazatban nagyon lassú az átalakulás. A birtokszerkezet olyan nagymértékben aprózó- dott szét, és olyan kicsik jelenleg a birtokok, hogy nehéz befolyásolni a környezetérzékeny gazdálkodás irányába a termelőket. Az agrártárca feladata lesz a megfelelő szabályozók kialakítása és azok betartatása. Újvári Gizella Jól vizsgáztak vállalataink Az a képesség, hogy egy ország vállalatai milyen gyorsan és jól reagálnak a külföldi keresletben, árakban és különösen a fontos importköltségekben - mint például az olajárakban - bekövetkező változásokra, fontos eleme egy-egy ország versenyképességének. Mindez hogyan működik? Ha a bejáratott piacokon növekvő keresletet tapasztalunk, változtatunk kínálatunk összetételén, lehetőleg a magasabb árfekvésű áruk és szolgáltatások javára. Ha azt látjuk, hogy a piacokon a jövedelmi különbségek nőttek, a drágábbá vált importáru helyettesítésére, vagy fel- használásának fajlagos csökkentésére teszünk lépéseket. Ha az ország exportját-importját adó cégek zöme a fentiek szerint viselkedik, akkor az ország gyarapszik. Ez elsősorban a cégek és menedzsereik érdeme, jóllehet minden kormány igyekszik az eredmények javulásáért az érdemeket magának tulajdonítani. A visszaesésért persze ritkán vállalják a felelősséget, még akkor sem, ha az részben rajtuk múlott, például a hibás adópolitika, vagy árfolyam-politika következményeként. Vállalataink, elsősorban az exportunk zömét adó multinacionális nagyvállalatok és hazai beszállítóik jól vizsgáztak, amikor az első negyedévi külföldi pangásra lassulással, a második negyedévi élénkülésre felzárkózással és július óta gyorsítással reagáltak. Ebben persze sokféle ok közrejátszott, de a legfontosabb kétségtelenül az volt, hogy képesek voltak a külső gazdasági környezet kedvező változására gyorsabb fokozatra kapcsolni. Az Európai Unióban - hazánk külkereskedelmének csaknem háromnegyed része ma már ott bonyolódik - emelkedett a gazdasági növekedés, s ezzel az importigény is. Azt azonban, hogy a többletet honnan szerzik be, az egyes országok exportőreinek alkalmazkodóképessége dönti el. Azé az üzlet, aki árban, minőségben, szállítási határidőkben előnyösebb ajánlatot tesz. Ez az alkalmazkodóképesség, amely folyamatosan javult, immár elégedettségre ad okot, s az ország fontos gazdasági mutatóinak javulásában jutott kifejeződésre. Ha az állam is megtette volna a magáét az alkalmazkodás terén, akkor a költségvetési hiány nem lett volna már augusztusban több, mint az éves előirányzat, és később nem lett volna szükség kozmetikázásra. Nem kellett volna például az OTP-részvények eladásából egyszeri mérlegjavító bevételre szert tenni, meghozta volna a kívánt eredményt az állami költekezés tartósan ható csökkentése is. (bácskai) Kiegészítő támogatás Az önkormányzati törvény alapján az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatokat kiegészítő támogatás illeti meg, A területileg illetékes szakbizottságoknál 358 ön- kormányzat pályázott támogatásra. A szakbizottságok javaslatával a parlament illetékes bizottsága javaslatára 268 ön- kormányzat több mint 1 milliárd 683 millió forint, 5 megyei önkormányzat 138 402 millió forint támogatást kap. 98 helyi önkormányzat kérelmében nem kellően támasztotta alá forráshiányát, így kérésük nem támogatható. A helyi önkormányzatok támogatása - megyénként Megye Támogatott Támogatás ____________________települések száma ezer Ft-ban Baranya 19 40 645 Bács-Kiskun 6 76151 Békés 14 101 572 Borsod-Abaúj-Zemplén 64 448 214 Csongrád 10 142 567 Győr-Moson-Sopron 5 8 432 Hajdú-Bihar 11 70719 Heves 4 63219 Komárom-Esztergom 3 47665 Nógrád 11 57467 Pest 9 99 484 Somogy 23 77 058 Szabolcs-Szatmár-Bereg 47 378 938 Jász-Nagyku n-Szol nők 9 112877 Tolna 3 22 628 Vas 6 9 035 Veszprém 8 44 444 Zala 16 24 418 A BUX ALAKULÁSA XII. 15-21-IG j^ 8409.77 B.chem: 9 605 Ft* Fotex: 89 Ft * /8456,65 Matáv: 1 720 Ft * Mól: 4 700 Ft * OTP: 14 510 Ft t Rába: 2 400 Ft * Richter: 15 105 Ft t Z.kerámia: 1 715 Ft * >'8244 84 8022,02, 8107,71 Szerda Csütörtök Péntek Hétfő Kedd Napi érték Nyitóár: 8411,71 Minimumár: 8355,56 Maximumár: 8534,40 H-GENERÁL Kft. fll ™ Jászberény, Móra F. u. 3. I/3. Telefon/fax: 57/412-978 Telefon: 06-30/9439-368, 06-30/9459-542 minden kedves ügyfelünknek poí'Lfi w @gEvaîiir-ïp KFT KÖNYVELÉS, ADÓTANÁCSADÁS Szolnok, Nagysándor József út 24. Tel./fax: 56/378-906 Ï IRODA: Szolnok, József Attila út 82. Tel.: 56/411-073, 411-272 JÁSZBERÉNY VÁROS POLGÁRMESTERE PÁLYÁZATOT HIRDET önkormányzati sajtóreferensi munkakör betöltésére PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: ■ magyar állampolgárság, ■ büntetlen előélet, ■ szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettség, ■ újságírásban, szerkesztésben való jártasság (2 év). A PÁLYÁZATNAK TARTALMAZNIA KELL: ■ a pályázó legfontosabb személyi adatait, ■ részletes szakmai önéletrajzát, addigi munkaköreinek ismertetését, ■ jelenlegi munkakörét, beosztását, ■ sajtóreferensi tevékenységére vonatkozó terveit, elképzeléseit. A PÁLYÁZATHOZ MELLÉKELNI KELL: ■ az iskolai végzettséget, szakképzettséget tanúsító okiratok közjegyző által hitelesített másolatát, ■ 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, ■ újságírásban, szerkesztésben való jártasság igazolását. Az önkormányzati sajtóreferens foglalkoztatása megbízási jogviszonyban történik, díjazása megegyezés szerint. A PÁLYÁZAT ELBÍRÁLÁSÁNÁL ELŐNYT JELENT: ■ sajtóreferensi tevékenységben szerzett gyakorlat, ■ idegen nyelv ismerete. A munkakör betöltéséről Jászberény Város Polgármestere dönt. Az önkormányzati sajtóreferensi megbízás 1 évre szól, amely alkalmasság esetén a polgármester megbízatásának időtartamára meghosszabbítható. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. január 17. A munkakör betölthető: 2000. február 1-jétől. A pályázat elbírálásának határideje: 2000. január 31. A pályázatot postai úton vagy személyesen Jászberény város polgár- mestere - Dr. Magyar Levente - részére kell benyújtani. Cím: 5100 Jászberény, Lehel Vezér tér 18. Tel. : 57/412-648 A munkakörrel kapcsolatban tájékoztatás kérhető Dr. Magyar Levente polgármestertől. •391.* FELVESSZÜK A RITMUSÁT s CIB BANK 5000 Szolnok, Szapáry út 22. Telefon: (56) 511-290 Érvénves: 1999. október 20-tól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési Idő Éves kamat, 1M Ft felett (%) (EBKM) 1 hét 8,000 (8,11) 2-3 hét 10,500 (10,65) 1-2 hó 12,500 12,67 3 hó 12,500 12,67 6 hó 12,000 12,17 12 hó 11,500 (11,66 Folyószámla 3,00 (3,08) MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFt 5-10 MFt 10 M Ft felett Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42) 3 hó 12,500 (12,67) 12,625 12,80 12,750 12,93 6 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 12 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42] Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla XL/Classic sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-100 E Ft-ig 3,500 3,61/3,60 100 E Ft—500 E Ft 6,000 6,26/6,22 500 E Ft felett 10,500 11,18/11,08 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) EBKM 0-50 E Ft-ig 3,500 3,61 50 E Ft—500 E Ft 8,500 8,97 500 E Ft felett 12,500 13,44 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,000 13,18 6 hónap 13,000 13,18 12 hónap 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. A KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) EHM‘ 1 hó 12,000 -12,00 3 hó 13,000 13,00 6 hó 13,000 13,00 12 hó N 12,500 12,50 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezőek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 1999. október 20-tól Éves kamat (%) Folyószámlahitel 24,00 Betétörző hitel 19,00 Lombardhitel 20,00 Ingatlanfedezetes hitel 23,00 Éves kamat (%) HUF prime rate 16,250 CIB^06 40 242 242 ' A BANCA COMMERCIALE ITALIANA-CSOPORT TAGJA Karácsonyi jCTZL-I és órák Kedves Előfizetőinknek! Az ünnepek alatt egy kicsit több idő van a barátokra, ismerősökre, de még a távoli levelező partnerekre is. Hogy ez a több idő ne kerüljön Önnek többe, szeretnénk átnyújtani ünnepi ajánlatunkat! 1999. december 13-a és 1999. december 31-e között a Nyill csomag használati díja 3 Ft/perc helyeit míndÖSSZO 1 Ft/pOfC. A helyinek minősölő internet hívások telefontarifája a kedvezményes időszakban a,SO Ft/p»«-*»®, az éjszakai időszakban 2 Ft/perrre mérséklődik. Ez a kedvezményes percdíj a JászTel Rt.-ri kívül az egyéb internet-szolgáltatók előfizetőinek internet hívásaira is érvényes. Azon kedves előfizetőink részére, akik új havidíjas csomagjaink valamelyikét használják, egy ajándék csomagot kínálunk: A jászfel Rt. internet-szolgáltatásának csomagban foglalt teíefondíj- mentes óraszámait megemeltük, a PROFI csomagokban 10%-kal, a HOBBI csomagokban pedig as%-kai. A csomagokba foglalt óraszám az akció ideje alatt: fi’tllií itt mmm ÉkaáNET PROFI HOBBI 5,5 óra 5 óra (5 óra helyett) (4 óra helyett) PROFI HOBBI 27.5 óra 37.5 óra (25 óra helyett) (30 óra helyett) PROFI HOBBI 66 óra ÍOO óra (60 óra helyett) (80 óra helyett) A JászTel Rt, Internet-szolgáltatásának új havidíjas csomagjait használók részére a csomagban foglalt telefondíj-mentes óraszám feletti forgalom esetén a kedvezményes és az éjszakai tarifasávban ugyanaz a kedvezményes tarifa, mint a nem csomagot használó, illetve a más internetszolgáltatók előfizetői részére, vagyis kedvezményes időszakban üt,SO Ft/p»r«, az éjszakai időszakban pedig 2 Ft/perc . Minden kedves előfizetőnk, aki eddig még nem tért át az új csomagjaink valamelyikére, és ezen időszak alatt cseréli le régi csomagos előfizetését valamelyik új csomagra, a januári havidíjból 30% kedvezményi kap! Kellemes ünnepi világjárást kivártunk minden kedves előfizetőnknek! A JászTel Rt. ingyenesen hívható teiefonszáma JászTel Inter NET