Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-02 / 281. szám
1999. december 2., csütörtök Sport 11. oldal Labdarúgás, PNB, MK Leiskolázták a Fradit PNB 14. forduló Debreceni VSC—Gázszer FC 1-1 (1-0) Debrecen, 2000 néző, V: Bede. Gólszerzők: Ulveczki (5.), illetve Szalai (78.) Egyenlő erők küzdelmében igazságos eredmény született. Nagykanizsai FC—Szeged LC 1-2 (0-1) Nagykanizsa, 1500 néző, V: Kassai. Gólszerzők: Agics (55. - 11-esből), illetve Faragó (14.), Jere- mejev (92.) A végi nagy lelkesedéssel küzdő vendégek a túlórában szerezték meg a győzelmet. MK nyolcaddöntő Vasas DH—Ferencváros 4-1 (0-0) Fáy utca, 5000 néző, V: Kiss B. Gólszerzők: Kabát (64.), Szili (66.), Sowunmi (70., 78.), illetve Horváth P. (71.) Már az első félidőben is nagy fölényben játszott az angyalföldi gárda, a szünet után pedig nem túlzás állítani, leiskolázta a Ferencvárost. Az idén már nem mutatkoztak válságjelek a megyei lovassportban Kialakulóban a fogathajtás versenynaptára Igazi krízishelyzetben vergődött megyénk lovassportja a kilencvenes esztendők elején. Sorozatban szűntek meg a szövetkezeti és egyéb állami tulajdonú iskolák, rohamosan csökkent a lóállomány és a lovasok száma. Mára azonban már teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy szinte már nyoma sincs a válsághelyzetnek, 1999-ben minden korábbinál több versenyen mutatkozhattak be az újak és a régiek. A palánkok alól jelentjük A hét végén folytatódik a férfi felsőház küzdelemsorozata. A 11. forduló keretében a Szolnoki Olaj szombaton 18 órakor a Marc-Kör- mend gárdáját fogadja a Tiszali- getben. Bemelegítésképpen Ivko- vicsék a Nyíregyháza legénységével meccseitek a minap, 49-30-as félidő után 95-61-re legyőzték Rezük László csapatát. A szolnokiaknál sérülése múltán ismét pályára lépett Borisz Maljkovics és Mészáros Áron, mindketten biztatóan mozogtak a szombati rangadó előtt. A mieink a bajnokság mellett a Magyar-kupában is érdekeltek, a nyolcaddöntő sorsolásátjövő kedden tartják az MKOSZ-ben. Eddig 14 csapat kvalifikálta magát a legjobb 16 közé, a felsőházasok közül egyedül a Dombóvár búcsúzott a küzdelmektől. Mivel a bajnokságban jövő év február 25-ig lehet igazolni, néhány együttes menet közben is igyekszik erősíteni sorait. A Kaposvár előbb az Albacompot is megjárt irányítót, Albert Karnert, majd a Körmendről ismert bedo- bót, Delmonte Madisont szerződtette, az utóbbival egyelőre e hónap végéig kötöttek kontraktust. Eb-középdöntő, 3. forduló Nők: Oroszország-Magyaror- szág 85-45 (47-22) Férfiak: Magyarország—Szlovákia 68-52 (23-35) (v.cs) Floor-ball ob., 1. forduló Marcangoltak a kannibálok Remekül kezdődött az idei floor- ball magyar bajnokság a szolnokiak szempontjából. A korábban ob-t és Magyar-kupát is nyert kannibálok eddig csupán férfi- csapatot indítottak, ám a „vérszomjas emberevőkhöz” idén hölgyek is csatlakoztak, aki természetesen a női mezőnyben aggatják körmeiket. Az első fordulóban mindkét együttes az Ares Hungáriát fektette két vállra. Férfiak Sz. Canniballs—Ares Hungária 10-4 (5-2, 3-2, 2-0) Széchenyi Gimn., v.: Papp P, Kalcsó Szolnok: Lauer — Pafféri, Strausz, Hajdú 2, Szabó, Bedö 4, Gyenes 3, Fekete 1, Nagy Sz., Nagy A., Gál, Bartakovics, Molnár, Tánczos. Nők Sz. Canniballs—Ares Hungária 7-1 (3-0, 2-0, 2-1) Széchenyi Gimn., v.: Papp P, Kalcsó Szolnok: Sári — Popovics, Fekete 1, Balázs, Farkas 3, Dani, Ago 3. M. G. Babocsay György, a megyei lovasszövetség versenymenedzsere több, mint negyedszázada él a térség lovasvilágában. Pontozza a versenyzőket, ellenőrzi az akadályokat, egyszóval sportszakmai munkát végez a szervezés mellett. A menedzser szerint: - Immár valamennyi ló, szerszám és egyéb felszerelés magántulajdonba került, a viadalok rendezéseinek terheit jobbára az önkormányzatok vállalták magukra oly módon, hogy a lovasversenyeket valamilyen jubileumhoz, ünnepi eseményhez kapcsolják. Megszűnt az ország regionális felosztása, helyette minden megyében és a fővárosban önálló szövetségek működnek. — De azt is látni kell, hogy csak a megyei lovasok részvételével nem lenne garantált a színvonal. — így igaz, de a mi versenyeinkre rendszeresen érkeznek nevezések Ceglédről, Kecskemétről, Hatvanból, Gyöngyösről, Hevesről, de még néha Miskolcról is. Velük vegyülve aztán rendre nívós, izgalmas és értékes rendezvényeket tartottunk a lassan elmúló évben. — Melyik volt közülük a legkiemelkedőbb? — Mindenképpen a nyári szolnoki esemény, amely ugyan B kategóriás versenynek lett hirdetve, ám a lovasok között — Túri, Szász, Sasvári, Fábiáncsics — olyan nevek tulajdonosai szálltak nyeregbe, akik egyértelműen A kategóriássá minősítették ti- szaligeti lovas napokat A jó szervezés mellett a díjak értéke emelte tovább a rangot, amit a sok néző csak tetézett. Azon kívül meg kell még említenem a jászberényi Electrolux által finanszírozott díjugratást, amelyen a fiatalok előretörésének örvendezhettünk, de hasonlóan jó visszhangja volt szenttamási és a karcagi összejövetelnek. A rékasi Lukács Edina (Olgával) is a régió ifjú tehetségei közé tartozik fotó: archív- Megyénk területén kik a felnövekvő generáció képviselői? — Két jászberényi fiatalt kell kiemelnem. Balogh Donát és Karádi Réka igen szépen fejlődik, míg Zagyvarékason továbbra is Lukács Edina tartozik a reményteljes utánpótlás korosztályhoz. Nekik egyetlen gondjuk az, hogy a felnőttek között kell versenyezniük, mert az ifjúsági korosztály mezőnye igen gyér.-A felnőtteknél kik érdemelnek dicséretet? — A két szolnoki közül S. Papp Jenő — aki az ötévesek országos rangsorában a második — kívánkozik az élre, utána szorosan Fodor István következhet, a „vidékiek” közül a kunhegyesi Beke Endre rendelkezik olyan lóval, amely gazdájával számottevő eredményre lehet képes. — A kecskeméti kettesfogat-haj- tó világbajnokság magyar sikereinek hatása nem gyűrűzött még be a térségbe?- Próbálkozások már a korábbi években is voltak, sőt jövőre külön verseny- naptárt készítünk a fogato- sok részére. Az idei tapasztalatok alapján rájöttünk arra, hogy a díjugratással egy napon nem szabad kocsihajtást rendezni. 2000- ben ezért külön szakágként kezeljük a fogatokat, amelyek egyelőre csak akadályhajtásban és stílusban mérhetik össze magukat. Ha már a lósport válfajait említi, megjegyezem, hogy egyre szélesedik a Kassaiféle lovasíjászat tábora a kisújszállási Horváth György irányításával, de például maratoni hajtásban vagy akár a lovastornában eddig senki nem adott életjelet magáról. — Mit vár a következő évtől? — Bevallom, nagyfokú előrelépésre nem számitok. A mi térségünk „kapacitása” kimerül abban a negyven lóban és harminc lovasban, akik rendszeresen eljönnek a versenyeinkre. Fontosabbnak tartom azt, hogy stabilizálódjanak azok a „műhelyek”, ahol eddig is sokat áldoztak önként a sportág fenntartásáért.- néderSülyi foci A Tiszasülyi művelődési házban december 4-én teremfocitornát rendeznek a Mikulás-kupáért. Az első sípszó 9 órakor hangzik el. A kapitány számára nem meglepetés a tiszások remek szereplése ,31a már művészet fenntartani a sportágat” A szolnoki Tisza Evezős Egylet évadzárójának egyik vendége volt Melis Zoltán, a felnőtt válogatott szövetségi kapitánya, akit nemcsak az ünneplés, hanem szakmai okok is vezérelték a megyeszékhelyre. Bár már sokan nem emlékeznek rá, de a kapitány egykoron az 1968- as mexikói olimpián ezüstérmet szerzett hajóban lapátolta a vizet, sajnos azóta sem értek el hasonló szép sikereket honfitársaink. Többek között erről is beszélgettünk a szakemberrel.- Jó dolog, hogy emlékeznek még erre a több mint harminc év előtti eseményre - kezdte a beszélgetést a kapitány. - Ha hiszik, ha nem, még ma is összejár a csapatunk, igaz, versenyen ma már ritkán indulunk. Ha emlékezetem nem csal, legutoljára hat évvel ezelőtt a veterán vébén markoltuk meg a lapátot testvéremmel, Melis Antival, illetve Csermely Zolival, Sarlós Gyurival -, és ne feledkezzünk meg arról a két fiúról, akik előtte, majd utána is bekerültek a négyesbe, mint Lusánszky Gyuri és Czakó Anti. Természetesen a baráti kapcsolat mindegyikükkel megvan, szerencsére ők ma is a sportág közelében tevékenykedik.- Milyen most az evezés helyzete hazánkban?- Nem könnyű ma az egyesületeknek, hiszen szinte mindegyikük a létéért küzd, roppant nehéz, mondhatni művészet ma már egy evezős klubbot életben tartani. A mi sportágunk ráadásul nagyon drága, különösen sokba kerülnek a technikai felszerelések. Gondoljanak bele egy lapát ára 150-200 ezer forint között mozog, ráadásul egy magyar gyártmányú kétpárevezős hajó 700 ezer, míg a külföldieké legalább hárommillió forintot kóstál.- A közelgő sydney-i olimpiára sikerült-e kvótát szerezni versenyzőinknek?- Szerencsére, igen. Kétpárevezősben: Haller Ákos-Pető Tibor, női könnyűsúlyban pedig a Remsei Mónika-Alliquander Anna duó szerzett eddig olimpiai kvalifikációt. Reméljük, ezzel még nincs vége a júniusi luzerni regattán legalább még két egységünk kiharcolja a sydneyi indulásjogát. Az ötkarikás játékokon pedig arra számítunk, hogy legalább egy hajónk végez majd pontszerző helyen.- Mit szól a szolnokiak kirobbanó sikereihez?- Számomra nem meglepetés a Tisza Evezős Egylet remek szereplése. Tudom, hogy ez nem a véletlen műve, hiszen versenyzőknek, edzőknek egyaránt nagyon sok munkája fekszik ezekben az eredményekben. És ha azt nézzük, hogy öt évvel ezelőtt szinte a semmiből indultak, csak dicséret illeti őket, az országos rangsorban elért negyedik helyükért. Nem ünneprontás, de ezt már nehéz lesz túlszárnyalniuk.- Egyénileg mennyire ismeri a Tisza-parti fiatalokat? Tulajdonképpen jövetelem egyik célja is volt, hogy föltérképezzem, hogy mint tudnak az ifi válogatott gyerekeik. Közülük különösen szépen fejlődik, Sárvári Gergely, PüskiAttila és Szabó Kornél. Az utóbbi két fiúnak minden esélye megvan kijutni a jövő évi zágrábi korosztályos világbajnokságra - hallottuk a kapitánytól. (vécsé) Kézilabda, női világbajnokság Gondmentes folytatás Magyarország—Kongó 39-17 (17-10) Magyarország: Pálinger - Balogh 7, Siti 1, Nagy 2, Kökény 1, Farkas A 5/4, Takács 5. Csere; Farkas A. (kapus), Deli 7/3, Pignicz- ki 6, Brigovácz 3, Pádár 2. Mocsai Lajos, a magyarok szövetségi kapitánya: - Minden úgy történt, ahogy vártam. Az elején még kicsit lassabbak voltunk, de azután beindult a gépezet. Második félidei játékunk nagyon hatékony volt. Ekkor már a kapusteljesítménnyel, a védekezéssel és a támadással is elégedett voltam. Várakozásom szerint csütörtökön Kínával szemben még jobbak leszünk. Jean-Claude Mbani, a kongóiak szövetségi kapitánya: Nem a fáradtság miatt vesztettünk nagy különbséggel, egyszerűen ennyit tudunk. Országos lábtoll-labda-bajnokság Az újszásziak trónfosztása Újszászon először ’93 novemberében rendeztek lábtoll-labdaversenyt. Azóta minden év minden utolsó előtti hónapjában ebben a kisvárosban adnak egymásnak randevút a sportág legjobbjai, s ezek az évzáró viadalok ’95-től hivatalos felnőtt országos bajnoksággá fejlődtek. Legtöbbször a verseny elején szét lehetett volna osztani a vendéglátók között az összes érmet, ezúttal azonban kiegyenlítettebb mezőny állt a háló mögé. A hölgyeknél mindjárt két cím- fosztásra is sor került, hiszen az egyéni és a csapatküzdelmeket is a nagykanizsaiak nyerték a házigazdák előtt. A férfiak küzdelmébe azonban még idén sem tudtak beleszólni a vendégek, közülük a csapatban negyedik kisnánaiak érték el a legjobb eredményt. A versennyel egy időben ülésezett a Magyar Lábtoll-labda Szövetség közgyűlése, mely elfogadta a ’99-es esztendőről szóló beszámolót, pénzügyi jelentést, valamint elfogadta a jövő évi versenynaptárat. Majd megválasztotta Tóth Gábor és Földi Nikoletta (újszásziak) személyében az év lábtoll-labdázóit. A legjobb ifjúsági játékosok Hartyányi Dániel (Újszász) és Gozdán Ágota (Nagykanizsa), míg a serdülők Alapi Zoltán és Szarvák Henrietta (újszásziak) lettek. Eredmények, férfiak, egyéni: 1. Tóth G„ 2. ifj. Fehér J., 3. Petrik és Sipos (mind Újszász). Csapat: 1. Újszász I. (Alapi, Nagy Z., Sipos), 2. Újszász II. (Petrik, Simon, Tóth G.), 3. Újszász IV. (Herczeg, Lakatos A., Lakatos Z.). Nők, egyéni: 1. Gozdán (Nagykanizsa), 2. Földi (Újszász), 3. Budavölgyi (Nagykanizsa) és Fülöp (Újszász). Csapat: 1. Nagykanizsa (Budavölgyi, Gozdán, Tolnai), 2. Újszász III. (Bartáné, Nagyné, Szórádné), 3. Újszász I. (Földi, Fülöp, Szarvák). Sorokban Asztalitenisz A női NB II Schmiedl-csoportjá- ban mindkét csapatunk asztalhoz állt a hét végén. A szolnokiak hazai környezetben fogadták a szegedieket. A párosok után úgy tűnt, hogy van esély a győzelemre, hiszen 2 : 0-ra elhúztak a vendéglátók. A folytatásban bár Farkas Klára kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a többiek ehhez „csak” 3 győzelemmel járultak hozzá, így döntetlenre végződött a találkozó. Volán-Nefag Szolnok— Szeged 9 : 9 Győz: Farkas 4, Hortobágyiné 2, Vass 1, valamint az Árkosi-Terék és a Farkas-Hortobágyiné páros. A csoport másik meccsén a mezőtúri lányok jó színvonalú mérkőzésen biztos győzelmet arattak, és újabb sikerükkel a bajnoki tabella élére kerültek. Mezőtúri VSI—Orosházi MTK II. 11:7 Győz: Hajdú 3, Sós 3, Horváth 2, Lukács 1, valamint a Horváth- Hajdu és a Sós-Lukács duó. Diákfutball Szajolban Mikulás-Góliát-kupa néven rendeztek teremtornát 7-8 éves futballista-palánták számára. A megméretésen öt csapat küzdött a helyezésekért. Közülük a szolnoki Széchenyi Krt.-i Általános Iskola nebulói nyertek (edző: Lippai János), másodikként Nagykörű (Csörghe Tamás), míg harmadikként Szajol (Kun Mihály) csapata végzett. A gólkirály Bujáki Bence (Széchenyi), a legjobb játékos Szentmik- lósi Dániel (Szajol), a legjobb kapus Nyerluc Gábor (Nagykörű) lett. A szolnoki gyermekváros tornatermében a Szakiskola DSE rendezett egy villámtornát 1980 után született focisták számára. Végül is nyolc csapat küzdelméből a Faipari és Építőipari SZKI együttese került ki győztesen, a Szakiskola DSE és a Gépipari SZKI legénysége előtt. A legjobb játékosnak Bozsó Krisztiánt, a legjobb kapusnak Katona Árpádot választották, míg a gólkirály Varga Richárd lett 13 találattal. Triatlon Dobogókőn tartotta évzáró bálját a Magyar Triatlonszövetség. Az évzáró keretében a szövetség megalakulásának 10. évfordulója alkalmából a „Magyar Triatlon- ért” kitüntető címet adományozták Nagy Imrének a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Duatlon- és Triatlonszövetség elnökének, a sportág fáradhatatlan szervezőjének, népszerűsítőjének. Az évzárónak két újszászi szereplője is volt. Böröcz Mária az év szenior sportolójaként kapott díjat. Szabó Henrietta pedig a gyermek du- atlonranglista harmadik helyezettjeként kapott értékes ajándékot. Vívás A Szolnok Városi Vívószövetség meghívásos tőrversenyt rendezett általános iskolások számára. A megméretésre a helyi MÁV SE-n kívül a Körösi Csorna Á. I. , valamint Debrecen, Kecskemét és Szentes csapata érkezett. így nem kevesebb, mint tíz fiú és hat leány együttes küzdött a helyezésekért. A leányoknál a debreceniek nyertek, miután a fináléban 7:2 arányban legyőzték a szolnokiakat (Ihász Emese, Szakács Adrienn, Varga Zsófia). A fiúknál a Szentesi MÁV óriási küzdelemben 5:4 arányban verte a Sz. MÁV I. (Vasas, Szelei, Solti L.) csapatát. Jellemző a nagy harcra, hogy öt mérkőzésből hármat csak 1-1 találattal vesztettek el a kék-sárgák. A bronzérmet a Szolnoki MÁV IL, a negyedik helyet Körösi Csorna Á. I. szerezte meg. A sportszerűségi díjat Mezei Dóra (Debrecen) és Solti Zsolt (Szolnok) kapta.