Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-01 / 280. szám

1999. december 1., szerda Megyei Körkép 3. oldal A magyar gazda útja az EU-ba Magyar gazda címmel egész na­pos rendezvénynek ad otthont de­cember 10-én a szolnoki VMZK, ahol többek között hazánk euró­pai uniós csatlakozásának várha­tó hatásait, az agrár- és vidékfej­lesztés aktuális kérdéseit vitatják meg adott témák szakértői, vala­mint a megyei gazdálkodók — je­lentették be tegnap Szolnokon a földművelésügyi tárca és a Szféra Kft. képviselői. A tájékoztatókkal, vitafórumok­kal, kiállítással is szinesített ren­dezvénysorozatot áprilisban in­dította útjára az FVM azzal a cél­lal, hogy tájékoztassa a gazdákat az ágazat előtt álló stratégiai fel­adatokról. A szolnoki esemé­nyen minden bizonnyal a viták kereszttüzébe kerül az agrárium EU-integrációja, az ágazat min­den nyűge-baja és a vidékfejlesz­tés aktuális tennivalói. A nemzeti hagyományok meg­őrzése és az európai korszerűség jegyében megtartandó találko­zón, amelyet a fővédnök, dr. Tor- gyán József miniszter nyit meg, díjjakkal jutalmazzák például a közönségszavazás, illetve a szak­mai zsűri által a legeredménye­sebbnek ítélt megyei gazdálko­dót és a legkreatívabb Junior” termelőt. (A szavazócédulát la­punk közli.) Mint megtudtuk, el­sősorban azoknak az innovatív gazdáknak a részvételére számí­tanak, akik a földből és a földért élnek, s akik tudják, mit akarnak, merre tartsanak. Várkonyi Balázs, a FVM sajtó- - főnöke kérdésünkre elmondta, hamarosan a falugazdászoknál lesz az az ingyenes kiadvány, amely az EU-integrációra való felkészüléshez ad segítséget a gazdálkodóknak. L. Z. Egységben az erő Egységben az erő — vélik a Ma­gyar Demokrata Fórum, a Ma­gyar Demokrata Néppárt és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség megyei szervezetei. Éppen ezért a napokban együtt­működési megállapodást kötöt­tek egymással. Hasonló együtt­működésre már az ország kilenc megyéjében van példa. A szerve­zetek országos vezetői között is rendszeresek az egyeztetések. A dokumentumot aláíró megyei el­nökök úgy látják, szükség van a keresztény, nemzeti erők össze­fogására. Ennek érdekében az MDF, az MDNP és az MKDSZ részt vesz egymás rendezvénye­in, közös fórumokat szervez, és együttesen fellépve hallatja sza­vát az ország, a megye szempont­jából fontos kérdésekben. A poli­tikusok azonban hangsúlyozták: összeolvadásról nincs szó, a há­rom politikai szervezet továbbra is megtartja önállóságát. T. J. Zökkenőmentes dátumváltás Vas megye is segített egymillió forinttal a községnek Újra kinyitott az óvoda Újra birtokba vehették az óvo­dát az örményesi gyerekek. Az intézmény a belvíz okozta károk miatt volt eddig zárva. Teljes létszámmal, ötven kis­gyerekkel kezdhette az újbóli foglalkozásokat az örményesi óvoda a felújítása után. Nyá­ron derült ki, a belvíz oly mér­tékben megrongálta az épüle­tet, hogy nem tudja fogadni a gyerekeket. Amíg a felújítási munkák folytak, a kicsiket az iskolában helyezték el, és csak azokat a gyerekeket tudták el­helyezni, akiknek a szülei dol­goztak. Az óvoda felújítása kétmillió forintba került. Egymillió forint támogatást a Vas megyei önkor­mányzattól kapott Örményes. A gyűjtésből származó pénzt me­Az első csendes pihenő a felújított óvodában gyénk javaslata alapján juttatták ennek a községnek. Viszonzásul az örményesi óvodások kará­csony előtt ünnepi műsorra hív­ták meg a Vas megyei önkor­mányzat képviselőit. A községben hamarosan be­fejezik a szintén károsodott polgármesteri hivatal felújítá­sát is. A két épületre összesen 3 millió 900 ezer forint a kár­igény. Az önkormányzatok, államigazga­tási szervezetek az anyagi erejük­höz mérten próbáltak felkészülni a 2000. évvel járó dátumváltásra, így számítástechnikai szempont­ból a megyében zökkenőmentes­nek ígérkezik a dátumváltás. A dátumváltás problémája a me­gyei Államigazgatási Kollégium tegnapi ülésén is szóba került. Me­zei Imre, a Tákisz igazgatója el­mondta, hogy az önkormányzato­kat rendszeresen tájékoztatják a dátumváltással kapcsolatos fel­adatokról. Egy kormányrendelet még arra is kötelezte az önkor­mányzatokat, hogy tervet készítse­nek a számítógépek 2000-es átál­lítására. Ezt — a szeptember végén készült felmérés szerint — me­gyénkben mindössze tizenegy ön- kormányzat nem tette meg. Gon­dot mindez azonban aligha jelent, hiszen kisebb, csupán egy-két komputert működtető önkor­mányzatok maradtak el a terve­zésben. Annál elgondolkodtatóbb eredményt hozott egy másik vizs­gálat. A Tákisz szakemberei 47 önkormányzatnál és 110 intéz­ményben mérték fel, hogy a szá­mítógépek alkalmasak-e a dátum­váltás problémájának kezelésére. A vizsgált ötszáz komputerből mindössze 190 felelt meg a köve­telményeknek. Nélkülözhetetlen­nek ítélték a fejlesztést 173 számí­tógépnél, 131-et pedig ki kell cse­rélni. A korszerűsítések az anyagi erőkhöz mérten elkezdődtek, így Mezei reméli, a 2000. esztendő számítástechnikai szempontból zökkenőmentesen kezdődik a me­gyében. TJ Kulturális cserekapcsolat született Ma hazatér megyénkből az a francia küldöttség, amely a napokban egy jászalsószentgyörgyi és abádszalóki általános iskolával ismerkedett. A delegáció látogatása nyomán e két intézménynek lehetősége nyílik arra, hogy részt vegyen a Kulturális Örökségek Európai Osztálya el­nevezésű mozgalomban és egy-egy osztály jövőre a franciaországi Aisne megye két iskolájának vendége lehessen. A vendégek hétfőn a jászalsó­szentgyörgyi általános iskolával is­merkedtek. Az intézmény tanuló­inak nagy sikert aratott bemutat­kozó műsorát (képünkön) követő­en Molnár Tamás igazgató beszé­dében kiemelte, az oktatási intéz­mények feladata az is, hogy a gyer­mekekben kialakítsák az európai identitástudat alapjait. Ehhez kap­csolatokra, személyes élményekre van szükség. Ezek megszerzésé­hez nyújthat előrelépést az az együttműködés, amely megyénk külkapcsolatai révén francia isko­lákkal körvonalazódik. Gilbert Ri­chard, a francia közoktatási mi­nisztérium e mozgalom irányítá­sáért felelős szakembere a prog­ramról szólva elmondta, a csere- kapcsolatok középpontjában álta­lános iskolás korú gyermekek és tanáraik állnak, akik a mozgalom támogatásával megismerhetik egy­mást, valamint a másik ország kul­túráját, nevezetességeit. Patrik Garcontól, a küldöttség francia programfelelősétől és Báli Istvántól, a megyei önkormányzat nemzetközi referensétől megtud­tuk, megyénk 1995 óta részese a mozgalomnak. Azóta több iskola - köztük úttörőként az abádszaló­ki intézmény - diákjai is jártak már Franciaországban és fogad­tak ottani tanulókat. A mostani lá­togatás eredményeként januárban a két iskola képviselői tehetnek hasonló ismerkedő látogatást Aisne megyében, majd megvaló­sulhat a francia és magyar osztá­lyok egy-egy hetes cserelátogatása is. bugány Kritikus helyzetben Tiszafüred Rendhagyó eseménnyel kezdődött a tiszafüredi önkormányzat tegnapi ülése: a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége megbízásá­ból Galuska László, Nyékládháza polgármestere diplomával ismerte el Tiszafüred azon hozzáállását, miszerint 1989 óta alapítóként támo­gatja a szövetség munkáját. Ezt, majd az interpellációkat követően ke­rült sor az 1—3. negyedévi költségvetési beszámoló megtárgyalására, ami azzal együtt ígért izgalmat, hogy a városban elterjedt: Füred cső­döt fog jelenteni. A kora esti órákig csődöt ugyan nem jeleztek, de már a beszámo­ló száraz számadataiból is kide­rült, hogy bizony igen szorosra kell húzni a nadrágszíjat, ha Fü­red meg akarja oldani pénzügyi gondjait, mert hiánya még min­dig meghaladja a 250 millió fo­rintot. Fokozza a gondokat, hogy a költségvetés lényegében önhibáján kívül görgeti maga •előtt az évek óta növekvő hiá­nyát. A hozzászólásokból kide­rült, hogy az önkormányzati tűz­oltóság telefonjai egy hete csak bejövő hívásokat fogadnak, mert a tartozások miatt a Matáv lezár­ta a kimenőket. A nagyobb baj talán mégis az, hogy nincs is olyan intézmény, amely ne ret­tegne attól, hogy kikapcsolják villanyát, gázát vagy éppen tele­fonjait, mindemellett a legtöbb iskola tartozik a gyermekétkezte­tés kifizetésével is. Többen meg­erősítették: „Kész csoda, hogy még működik a város és él min­den intézmény.” De hozzátették, ha nem lesz szigorúbb ellenőr­zés, bevételcentrikus kiadás-visz- szafogás, nem racionalizálódik az intézmények működése, a vá­ros nem kerülheti el a csődöt. Mindenesetre Bódi György képvi­selő iskolaigazgatóként megje­gyezte, állandó rettegést jelent, ha az intézményvezetőnek mér­legelnie kell azt, hogy kinél ren­dezze előbb tartozását. A testü­let hosszas vita után úgy határo­zott, megvizsgálják a kiskincstá- ri pénzügyi rendszer lehetősége­it, a realizált bevételek arányá­ban visszafogják a kiadásokat, ésszerűsítik az intézményrend­szer működését, és csökkentik a költségvetés bevételi és kiadási főösszegeit. Ez a szándék moti­válta a 2000. évi költségvetési koncepciót is, amely a valóban kritikus helyzetből kívánja egyensúlyba hozni a költségve­tést. Először úgy, hogy a költség- vetés hiányát 170 millió forint alá kívánják szorítani. Percze Szakmai előadással egybekötött árubemutatót, illetve kóstolót tartott tegnap a Tisza-Coop Nagykereske­delmi és Szolgáltató Rt. Szolnokon. Képünk a börze egy pillanatát örökítette meg. fotó: bugány jános Elbocsátások várhatók (Folytatás az I. oldalról) A napokban kapott újabb elbo­csátási értesítőt a munkaügyi központ szolnoki kirendeltsége, méghozzá a Móltól. Az rt. Szol­nokon 70 dolgozójának köszöni meg a munkáját, s küldi el őket. Szinte valamennyien a megye- székhelyen laknak, s elsősorban szellemi foglalkozásúak. Ám igencsak lehetetlenné válik a munkaerőpiacon való elhelyezé­sük, pontosabban elhelyezkedé­sük, miután egy részük bánya-, il­letve olajipari végzettségű. A Szolnoki Mezőgép Rt.-nél alig két hete tartottak sajtótájé­koztatót, ahol a tószegi üzem be­zárása, átszervezések és ezzel együtt elbocsátások is szóba ke­rültek. Akkor megtudtuk, mint­egy 60 dolgozójától válik majd meg a társaság. Erről a munka­ügyi központ szolnoki kirendelt­sége még hivatalos értesítést nem kapott - válaszolta kérdé­sünkre a kirendeltség vezetője, Deák Miklósáé. Mindezeken túl két, megye- székhely melletti mezőgazdasági szövetkezet kért munkahelymeg­tartó támogatást. Mint megtud­tuk, a két szövetkezetnél majd 100 ember munkahelye válhat kétségessé, ha nem kapnak dotá­ciót az államtól. E. Z. Tisztújítás a megyei idősek egyesületében Illúzió a magasabb nyugdíj Százmilliókat érő döntés Elengedték Szolnok tartozását Rendkívüli küldöttgyűlést tartott tegnap a megyeháza dísztermében a nyugdíjasok megyei egyesülete. A legutóbbi közgyűlés óta eltelt időszak eredményes munkáját összegző, előzőleg írásban kikül­dött beszámolóhoz Ferenci Tibor­, az egyesület elnöke fűzött szó- oeii kiegészítést, melyet a jelen lé­vő száztíz küldött egyhangúan el­fogadott. A pénzügyi beszámoló után Föl­des Imre (aki a nyugdíjasok támo­gatásával került a megyei közgyű­lés tagjai közé) adott számot mun­kájáról. Ezután a nyugdíjasok helyzete tükröződött a felszólalá­sokból. Ehhez az alaphangot a jászkiséri Berente Balázsné óhaja adta meg: „Szeretnénk pénztárcát cserélni azokkal, akik a nyugdíjak mértékét állapítják meg.” A nyug­díjasok országos szövetségének korlátolt mozgástere csendült ki Nemes Istvánnak, az országos szö­vetség elnökhelyettesének szavai­ból: „Az idősügyi tanács korábban közvetlenül a miniszterelnökhöz tartozott - most pedig a Szociális és Családvédelmi Minisztérium­hoz. Sok javaslatát napirendre sem tűzik. Ne legyenek illúzióink a nagyobb mértékű nyugdíjeme­lésre. Keményebb módszerekre, tömegdemonstrációra nincs kellő támogatás — csupán a közvéle­mény formálása marad.” Mivel az elnökség mandátuma lejárt, újjá kellett azt választani. Varga Sándorné, a jelölőbizottság elnöke először a klubvezetők véle­ményét, javaslatait ismertette. Többek között azt, hogy a kulturá­lis tevékenység mellett erősíteni kell az érdekvédelmet. Tolmácsol­ta a klubvezetők elismerését Fe- rencz Tiborné munkásságáért. Megemlítette, hogy a klubvezetők nem tartják jónak, hogy a nyugdí­jasoknak több országos szerveze­tük van. A számításba vehető je­löltek közül családi és egyéb okok­ra hivatkozva többen — közöttük Ferencz Tiborné — nem vállaltak tisztséget. A nyílt szavazással megválasztott elnökség élére De- mény Istvánné, a Szolnok városi nyugdíjasklub vezetője, a megyei elnökség eddigi titkára került. A küldöttgyűlés befejezésekor dr Se­bők György megyei alelnök az el­nökség és a klubok nevében tisz­teletét és megbecsülését kifejezve köszönte meg Ferencz Tiborné eddigi tevékenységét. SB Győzött a józan ész - nyilatkozta lapunknak Szekeres Imre. Az MSZP országgyűlési képviselője mindezt annak kapcsán mondta, hogy a parlament tegnap eldöntöt­te: Szolnoknak egy fillér állami tá­mogatást sem kell visszafizetnie. Az Állami Számvevőszék úgy ítél­te meg, hogy több település, így Szolnok is a beruházásokhoz adott állami támogatások után jog­talanul igényelte vissza az áfát. Emiatt a megyeszékhelynek 160 millió forintot és kamatait kellett volna visszafizetni. A tavalyi költ­ségvetés zárszámadásának három héttel ezelőtti vitája során azon­ban több érintett település képvise­lője, így Balta György szolnoki fide- szes honatya is módosító indít­ványt nyújtott be a tartozás elenge­désére. Néhány esetben ezt meg is tette az országgyűlés, de a fonyódi és a szolnoki indítványt - az utób­bit mindössze egyetlen szavazattal — elutasította. A döntéssel úgyne­vezett koherenciazavar állt elő. Er­re hivatkozva Szekeres Imre már a múlt héten a költségvetési és pénz­ügyi bizottság elé terjesztette javas­latát, melyben kérte, az Ország- gyűlés minden önkormányzatot mentsen fel a visszafizetési kötele­zettség alól. Akkor a testület nem támogatta az indítványt. Tegnap reggel azonban újra össze kellett ülnie a bizottságának. Ezúttal ugyanis az alkotmányügyi bizott­ság javasolta: minden olyan hely­hatóságnak adjanak mentességet, amely érintett volt a módosító ja­vaslatok sorában, függetlenül at­tól, hogy akkor támogatta-e az in­dítványt a Ház vagy sem. A kabi­net arra az álláspontra helyezke­dett, hogy csak azoknak az önkor­mányzatoknak tesz engedményt, amelyeknek a módosító indítvá­nyok támogatásával a parlament már korábban felmentést adott. Az MSZP-s képviselők viszont is­mét kezdeményezték, hogy az Or­szággyűlés az ÁSZ-jelentésnek megfelelően mondja ugyan ki a tá­mogatás igénybevételének jogta­lanságát, de a tavalyi zárszámadás­ban minden érintett önkormány­zatot mentsenek fel a visszafizeté­si kötelezettség alól. A kibontako­zó vita ellenére a bizottság ezúttal támogatta az indítványt, így az a képviselők elé került. Sőt, tegnap késő délután az alkotmányügyi bi­zottságjavaslatára az országgyűlés is rábólintott. Teleki

Next

/
Oldalképek
Tartalom