Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-02 / 281. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. december 2., csütörtök Alföldi kollégisták a Dunántúlon A Szolnoki Városi Kollégium 1. Számú Tagintézménye a Wesselé­nyi Miklós Nemzeti Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Közalapítvány pályá­zatán nyert támogatásából tanul­mányi kirándulást szervezett. A két nap rengeteg élménnyel gazda­gította a húsz diákot és a négy ta­nárt. Dunaföldvár volt első állo­másunk, de egy kis pihenőre kényszerültünk utazás közben a technika ördöge miatt, így zsib­badt végtagjainkat megpihentetve némi késéssel folytathattuk utun­kat. Megérkezvén megnéztük a du- naföldvári várat, melyen jól látszik az idő vasfogának nyoma, de a szépségéből ennek ellenére mit sem veszített. A várfal maradvá­nyairól gyönyörű kilátás nyílt a Dunára. Földvárt elhagyva Cece felé vet­tük az irányt, ahol a Csók István- emlékházba tértünk be. A ház most múzeumként működik. Az itt látható kiállítás bemutatja a fes­tőművész életét és munkásságát. A kiállított képek kellemes össz­hangot teremtenek a berendezés­sel is. Következő állomásunk Simon- tornya volt, ahol szintén „bevet­tük” a várat. Az erődítmény egyik tornyán jól látható két befúródott ágyúgolyó. Ezen a településen két állandó kiállítást néztünk meg: az egyik a vár renoválása során előke­rült tárgyakat mutatja be - korsó­kat, fegyvereket és a vár történtét —, míg a másik Illyés Gyula éle­tét, munkásságát öleli fel. Simontornyáról kaposvári szál­láshelyünk felé vettük az irányt, ahol az esti szabadprogram alatt megnéztünk két templomot és a sétálóutcát. Külön érdekesség volt számunkra az amerikai katonák civil jelenléte — tudvalévőleg Ta- szár, az amerikai katonák magyar- országi támaszpontja, igen közel van ide. Másnap Szennára utaztunk a fa­lumúzeumba, ahol egy egész utcát építettek fel a különböző vagyoni helyzetű parasztok házaiból. A legrégebbi, de ma is masszívan ál­ló lakóház 1836-ból való. A skan­zen református templomában egy­koron Tildy Zoltán, Magyarország néhai köztársasági elnöke kötött házasságot. Szenna után Pécs kö­vetkezet, ahol megnéztük a székes- egyházat és a főtéren a török kori dzsámit. A két nap során a novem­beri időjárás végig kegyes volt hoz­zánk, a nap szikrázóan sütött, ez­zel is kiemelve a dunántúli domb­vidék szépségét, az őszi színekben pompázó fák varázsát. Kókai Béla diák Olvasóink leveleiből válogatunk. A kiválasztott írásokat — a levélíró előzetes hozzájárulása nélkül, mon­danivalójának tiszteletben tartásá­val — feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Az utca két oldala Eddig Szolnok egyik közkedvelt utcáján keresztül jártam egy élelmiszerboltba vásárolni, ma már inkább kerülő úton me­gyek. A Mária utcáról írok, amit a helyi lakosok egy közvéle­mény-kutatás alkalmával a leg­hangulatosabbnak ítéltek. Rég­óta figyelem a 26-os számú sa­rokház pusztulását, miközben a szemközti oldalon egy elegáns hotel épült. A kontrasztot csak erősíti, hogy a lepusztult épület közelében óvoda áll. A házban évekkel ezelőtt, úgy emlékszem, lakott valaki. Később az ablakot bedeszkázták, az üveget kívül­ről rendszeresen betörték. Ez azonban senkit sem zavart, azt hiszem, lakatlanná vált közben az épület. Néhány hónapja lát­ványosan fogy a téglából épített kerítés. Mintha csak mesét ol­vasnánk: valaki bedeszkázza a hiányzó részeket, amit másnap reggelre valaki újra lerombol. Nemrég talán hajléktalanok vagy egy kilakoltatott család vet­te birtokba a szállásnak is alig nevezhető romot. Később bűn­eset is történt itt, egy idős férfit raboltak ki. A Mária és a Madách utcát ösz- szekötő kis közben haladva a kerítéslécek mögül hangokat hallani, néha füst száll fel a kert­ből, mintha főznének vagy me­legednének az ismeretlenek. Nem sajnálom a fedelet a fejük fölül, különösen most, hogy be­köszöntött a zimankós idő, a ház látványát viszont szégyel­lem. Hol van vajon a ház gazdá­ja vagy gazdái? S ha ilyen nincs, miért nem intézkednek az arra illetékesek? (Név és cím a szerkesztőségben) A gyermekek legnagyobb örömére egy új — s igazán kicsiknek való — autópá­lyás és városképekkel illusztrált szőnyeget kapott a szolnoki Kolozsvári úti bölcsőde hár­mas csoportja. Régi vágyuk teljesült, hiszen az eddig használt szőnyeg már igencsak meg­kopott, rég megérett a cserére. A bölcsőde vezetője és a szakgondozónők valamennyi szü­lőnek köszönik a rendkívüli ajándékot. (beküldött fotó) A szolid is lehet szép! Szakmájukat most tanuló diákok közelmúltbeli di­vatbemutatóján meghívottként ültünk a közönség so­raiban férjemmel együtt. Csodáltuk a szebbnél szebb ruhakölteményeket — és persze volt olyan is, ami nem nyerte el a tetszésünket. A bemutató egyik darabja egy esküvői ruha volt. A kollekció szolid díszítése el­lenére is olyan szép volt, hogy rácsodálkozott a közön­ség, az elragadtatás betöltötte a színháztermet. A bemutatott darabok értékelésénél természetesen a zsűri véleménye és döntése — sa rokonok száma — hozta a végeredményt. A fődíjak kiosztása után a különdijak következtek. Sokan kaptak kisebb-nagyobb ajándékcsomagot. Az említett ruhát „hivatalos" körökben nem díjazták, amin igencsak meglepődtünk. A szép kislánynak mégis jutott egy kis vigasz, mert — mint utólag meg­tudtuk — a saját iskolájának diákjai reá szavaztak. Kérdem én, hogy lehet, hogy a szponzorok közül senki nem értékelte annyira a bemutatott ruhát, hogy felajánljon egy díjat? Lehet, hogy nem volt a kislánynak befolyásos isme­rőse? Szomorít, hogy így vesszük el a fiatalok kedvét az alkotás örömétől! Ismeretlenül is gratulálunk a kis tervezőnek, és kí­vánunk neki sok sikert, erőt és kitartást pályájához! V. Zs., Szolnok Őrizzük és tiszteljük értékeinket! A millenniumra a megyeszékhely Szent István-szoborral gazdago­dik. A tervek szerint a Vártemp­lom körüli téren kap helyet az al­kotás, s úgy hírlik, államalapító ki­rályunk szobrát a templom bejára­tához közeli — minden szempont­ból odaillő, nagyon szép — Krisz- tus-kőkereszt helyére gondolják. E megoldás ellen államalapító kirá­lyunk biztosan tiltakozna. Örü­lünk annak, hogy a tér és a város egy szoborral lesz gazdagabb, de nem értünk egyet azzal az eshető­séggel, hogy a kókereszt helyén is lehet. Szeretnénk a Krisztus-kőke- resztet eredeti helyén megőrizni. Tudjuk, hogy szakmailag számos indokot lehet találni a műemlék áthelyezésére (zsúfolt lesz a tér, nem lesz hely a rendezendő ün­nepségekre stb.), de ezek szá­momra nem fogadhatók el. A tér rendjét a helyén hagyott kőke­reszttel és István király szobrával együtt kell megteremteni. Gyakran az az érzésünk, hogy Szolnokon csak úgy tudunk vala­mi újat tenni, ha a meglévőt, a megszokottat tönkretesszük, el­mozdítjuk, leromboljuk.Úgy vé­lem, nem tiszteljük például a zsi­nagógát: az egykori zsidó temp­lomban bálokat, estélyeket ren­deznek. Ezeknek máshol van a he­lyük, nem ott. A zsinagóga a kul­túra, a művelődés, kiállítások temploma, nincs helye ott más­nak. De emlékezzünk vissza 1968- fa, amikor pusztásra ítéltetett, és végül 1981 márciusában lerombol­ták a város egyik ékességét, a „Centrum-sarkot”. Az 1910 körül épített, gyönyörű Nerfeld-palota négy méter mély alapjával hetekig küszködtek a speciális bontók. Lett helyette egy modernnek mon­dott, hivalkodó építmény — beázá­sokkal, gazdag galambpiszok-lera- kási lehetőséggel. De visszatérve Szent Istvánhoz: még talán nem késő a lokálpatrió­ták véleményét is figyelembe ven­ni, nehogy a Kossuth-szoborhoz hasonló sorsa legyen államalapító szent királyunknak is. Gondolják végig e jó szándékú sorokat az illetékesek. (Név és cím a szerkesztőségben) Antik bútorok bélyegen Megyénkben : ......."J-........... s ok a bélyeg- • gyűjtő, s olya- \ nők is akadnak ï • bőven, akik szí- j vesen nézege- : tik a szép soro- ; zatokat. A Ma- '■ gyár Posta a közelmúltban új bélyegek kibo­csátását kezdte meg. Célja az, hogy a lépcsőzetes tarifarendszer­hez alkalmazkodó kiadványok ke­rüljenek forgalomba. Az új sorozat témá­ja a bútortörténet. Az elsőként kiadott cím­leteken az Iparművé­szeti Múzeumban őr­zött műtárgyak jelen­nek meg. A tízforintos cím­leten látható támlásszék a Sze- pességből a XVII. század első fe­léből származik. Diófából farag­ták, jávor- és sötétre színezett dió­fa berakással díszítették. Linger Károly keze munkáját dicséri a húsz forintos címleten látható karosszék, amely 1915-ből való. Az ötvenforintos címleten Esterházy Pál karosszékét örökí­tették meg. Szerkezetét ezüstö- zött, bojtos mintázatú domborí­tott rézlemez borítja, háttámláján a herceg Esterházy címere. A het­ven forintot érő bélyegen a kárpi­tozott támlásszék mahagóni és já­vorfa borítású, réz berakású. A 100-as címleten Kozma Lajos ter­vezte kanapé látható. Faragott bükkfából készült, festett és aranyozott háttámlája hívja fel magára a figyelmet. A kiadott forgalmi sorozatot Nagy Péter és Kara György grafi­kusművészek készí­tették Eck Imre művészfotóinak felhasználásával. Képeinken a tíz- valamint a százforintos címlet látható Nagy József, Szolnok A színen: A rátóti csikótojás Fennállásának huszonötödik év­fordulóját ünnepelte a közel­múltban a kunhegyesi Zádor úti óvoda. Az alkalomból rendezett jótékonysági bálon kétszáznál több vendég és támogató találko­zott, közöttük sokan hajdani zá- dorosok, akik ma már gyermeke­iket hozzák az egykori óvodájuk­ba. Az est nyitányaként Kontra Jó­zsef polgármester köszöntötte a megjelenteket és adta át jelképe­sen a város ajándékát, a nemrég elkészült gázfűtést. Megható pil­lanat volt, amikor az aktív dolgo­zók virággal köszöntötték nyug­díjasainkat. Az óvó nénik az est megszerve­zésén túl A rátóti csikótojás cí­mű népmesével is készültek, amit Fehér Sándorné átdolgozá­sában állítottak színpadra. Ven­dégszereplőként felléptek a vá­ros más óvodáinak dolgozói is. Vacsora után hajnalig tartó zene és tánc szórakoztatta az egybe­gyűlteket. Az est sikerét a szép bevétel is igazolja, amit játékaink felújítására fordítunk. Gyányiné Székely Viola Kunhegyes Léteznek még csodák. így lehet összefoglalni, amit két szeretetre méltó szülő, nagyszü­lő boldogságban együtt él hosszú évtizedeken át: mint a szolnoki Rimóczi Lajos és felesége, Fi­csór Ilonka, akik fél évszázados házasságukat ünnepelték a közelmúltban... (beküldött fotó) ...hasonlóan szép ötven évet élt együtt a tiszaszőlősi hetvennégy éves Kere­kes János és felesége, a hetvenéves Kulcsár Erzsébet, akiket a jubüeum alkalmából gyerme­keik, unokáik és a közeli ismerősök köszöntöttek. (beküldött fotó)

Next

/
Oldalképek
Tartalom