Új Néplap, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)

1999-12-09 / 287. szám

1999. december 9., csütörtök Sport 11. oldal Szolnoki erősember bronzérmet hozott a szumóvébéről Tésztává gyúrt németek Magyar Nagydíjon csapatban el­ső, Világkupán, Európa-bajnok- ságon súlycsoportjában harma­dik hely. Már ez fantasztikus nemzetközi eredménylajstróm egy olyan szumóstól, aki csak az idén ismerkedett meg a sportág­gal. Líbor Dezső azonban még enrtyivel sem érte be, aki az év végén tovább növelte eddigi kol­lekcióját. Mindenesetre nemso­kára már egy világbajnoki bronz­érmet is a karácsonyfájára akaszthat a 170 kilós „Liberó”. Riesa a „tésztaváros” — e né­metországi település élelmiszer­gyára árasztja el nyugat-Európa nagy részét sodrott-, csiga-, kagy­féle metélttel. Am, ki tudja mi­ért, az öreg kontinensen még csak „babaruhában” járó szumó- sport első amatőr világbajnoksá­gát is itt rendezték meg. Egyetlen magyarázat adódhat a helyszín kiválasztására, mégpedig az ön­bizalomhiányban cseppet sem szenvedő németek hazai környe­zetben próbálták meg a világ szu- mósait tésztává gyúrni. Nos, a házigazdák gyomrát alaposan megülte saját főztjük, hiszen egyetlen első helyet sem sikerült a több napos viadal alatt megsze­rezniük. A mieink viszont nem voltak ennyire rátartiak, hiszen „csak” tapasztalatot gyűjteni utaztak ki. Hát, gyűjthettek is, ugyanis sem a csapatunk, sem az egyéni ver­senyzőink nem kerültek a tíz kö­zé — egyetlen kivétellel: Líbor Dezső, a Szolnoki MÁV-Hozam sportolója akár bajnok is lehetett volna a nyilt kategóriában... De a bronzéremnek is rettentően örül a termete és keménysége ellené­re „kenyérre kenhető” nagy da­rab fickó: — Főleg azért nagyszerű ez a harmadik hely, mert a mezőny te­le volt rutinos japán szumósokkal, és nálamnál sokkal nagyobb ame­rikai és európai versenyzőkkel. Ezen a vébén a lerántással arat­tam a legtöbb győzelmemet, s az az egyetlen vereség is elkerülhető lett volna. Japán ellenfelemet is ki­billentettem, de vesztemre nem vit­tem tovább a támadást, kontrából pedig ő lökött ki a körből. így nem kerülhettem a döntőbe, pedig ott fényesebb érmekért folyt a viadal. Ám nem vagyok elégedetlen, hi­szen a kudarcból is lehet tanulni. Ha valaki azt mondja a világbaj­nokság előtt, hogy nekem majd a bronzérem jut, hát 170 kiló ide vagy oda, bizony tótágast álltam volna - vallja be örömittasan a szerény sportoló. Líbor Dezső tehát mindenféle­képpen boldog, és valószínűleg még most is jó étvággyal falatoz­za a vébé legnagyobb szponzorá­nak ajándékát - a riesai gyár tíz kilónyi tésztáját. Mészáros Géza ló-, rövid- és hosszú- és még száz­Liberó megint ráharapott a siker ízére fotó: mészáros János Floorball OB I. Továbbra is veretlenül A bajnokság 2. fordulójában is győzelmekkel zártak a szolnoki , együttesek a Széchenyi Gimnázi­umban rendezett mérkőzéseken. A kannibál férfiak a Testnevelési Főiskola csapatát „főzték puhá­ra”, míg a tartalékosán felálló hölgytársaik pedig az egrieket „karmolták meg”. Ezáltal a Szol­noki Cannibals mindkét gárdája az élmezőnyben várja a követke­ző fordulót, s a későbbiekben is esélyük van arra, hogy dobogós helyen végezzenek majd az or­szágos bajnokságban. Férfiak Szolnoki Cannibals—TFSE 7-2 (2-0, 4-0, 1-2) Szolnok, v.: Papp, Kalcsó. Szolnok: Lauer - Hajdú 2, Strauss 1, Pafféri, Gál B„ Nagy Á„ Tánczos, Gyenes 1, Fekete 1, Bartakovics, Pintér, Szabó, Nagy Sz., Gál Cs. 2, Császár. Lányok Szolnoki Canniballs—MM Eger 3-2 (0-1, 2-1, 1-0) Szolnok: Sári - Dani. Fekete, Farkas 1, Ágó 2, Popovics, Ba­lázs. Labdarúgó-vb 2002 Vélemények és remények A Japánban megtartott 2002-es labdarúgó-vb sorsolását követően a magyarok csoportjába került együttesek esélyeiről többen véleményt formáltak. Tudvalévő, hogy válogatottunk Románia, Olaszország, Lit­vánia és Grúzia társaságába került a 8. csoportba. Jenei Imre: - Erős csoportba ke­rültünk, ahol Magyarország döntheti el, kik jutnak tovább - jelentette ki Jenei Imre, a román labdarúgó-válogatott szakvezető­je a vb-selejtező sorsolását érté­kelve. - Igaz, hogy az elmúlt tíz évben a román válogatott jobb volt, mint a magyar. Én azonban voltam edzője a magyar váloga­tottnak is, így elmondhatom, hogy jól ismerem a magyar lab­darúgást. Magyarország, ahol a fiatalok hosszú időre elfordultak a labdarúgástól, csak az egykori aranycsapat emlékéből élt. Ám az utóbbi időben a magyar fut­ball néhány figyelemre méltó eredményt ért el - mondta a ro­mán kapitány. Baróti Lajos: - Nehezebb cso­portba kerültünk, mint amilyen­ben az Eb-selejtezők során vol­tunk. Ha a papírformát vesszük alapul, akkor semmi esélyünk sincs. Nagy kérdés, hogy a 2000- es Eb után a románoknál és az olaszoknál hányán vonulnak vissza, milyen csapatuk lesz a vb- selejtezőkre. A románokat jól is­merjük, az olaszok jobbak, mint a portugálok. Nagyon nehéz lesz. Mezey György: - Ott kell len­nünk a továbbjutásért folyó ver­senyben. A románok és az ola­szok közül az egyik csapatot itt­hon le kell győznünk, a másiktól elveszünk egy pontot. A grúzo­kat és a litvánokat itthon és ide­genben is megverjük, s ez a telje­sítmény elég lehet a második hely megszerzéséhez. Puskás Ferenc: - Lehetett vol­na jobb is, de rosszabb is a sor­solás. A magyar labdarúgó-válo­gatottnak jelenlegi állapotában mindenkitől tartania kell — mondta a magyar futball élő le­gendája. Silvio Berlusconi, az AC Milan elnöke: - Továbbjutunk! Az olasz labdarúgás számára nem jelenthet akadályt Romá­nia. A magyar futball „neve” ugyan veszélyesen hangzik, de le­győzésük ma már nem okoz­hat nehézséget. Nagy hiba len­ne idegeskedni, hiszen gyakor­latilag ott vagyunk a vb-döntő- ben. Gianni Rivera, az egykori kivá­ló játékos: - A csoport kulcsfigu­rái a magyarok. Az elsőség azon dőlhet el, hogy mit érnek el elle­nük az olaszok, illetve a romá­nok. Dino Zoff: - A magyarok isme­retlenek. Nem szabad őket lebe­csülni, mert olyan csapatuk van, amelyikről nem tudni, hogy mi van benne, mire képes — hangoz­tatta az olasz szövetségi kapi­tány. Az év sportolója ’99 Sportcsillagok gálaestje A Magyar Sportújságírók Szövetsége a Budapest Kongresszusi Központban december 16-án rendezi az év legjobb sportolóinak díj­átadó ünnepségét. Az 1958-as premier óta ez lesz a 42. díjátadó gála, ame­lyen idén először a mozgás- sérült sportolók legjobbjait is megválasztják. A díjazottak közé 7 sport­ág kiválóságai kerültek (fo­gathajtás, kajak-kenu, kézi­labda, öttusa, úszás, vívás és kézilabda), akik között az Oscar-dij-osztás mintá­jára csak a zárt borítékok felbontása után derül ki a sorrend. Az 5 kategória mellett más elismerések át­adására is sor kerül: Orbán Viktor miniszterelnök is­mét különdíjat ad át az év felfedezettjének. Kosárlabda Jön a Fradi Mint azt már tegnapi lapszá­munkban hireltük, az MKOSZ-ben elkészítették a Magyar Kupa nyolcaddöntő- jének párosítását. Ebben je­leztük, hogy a férfiaknál Olaj KK—Atomerőmű SE mérkő­zés lesz, január 5-én Szolno­kon, illetve 8-án Pakson. Né­hány érdekesebb párosítás: Albacomp—Kaposvár, Ma- táv-Pécs—PannonPipe- DAKK, Marc-Körmend— ZTE KK. Azóta női csapatok sorso­lása is napvilágot látott. A Szolnoki MÁV-Coop SE az FTC-Diego hölgykoszorújá­val méri össze az erejét, ná­luk csupán egy meccs dönt majd a továbbjutásról. Ezt a találkozót a tervek szerint január 5-én játsszák a szol­noki Olaj-csarnokban. Érdekesebb párosítás: Cofi- nec-Petőfi Nyomda KKC— DKSK-BorsodChem, GYSEV-Ringa Zala Volán- BSE-ESMA. (v. cs.) Futball PNB, a 14. fordulóból elhalasztott mérkőzések Angyalföldi malőr a Megyeri úton Újpest FC—Vasas DH 4-1 (2-1) Megyeri út, 5000 néző, V: Ábra­hám. Gólszerzők: Kovács Z. (2.), Tóth N. ( 18., 67.), Zimmermann (90.), illetve Szili (27.) Kiállítva: Herczeg Cs. (6.) Újpest: Bíró - Kovács B., Tamá­si, Szlezák, Kiskapusi - Pető (Zimmermann, 80.), Csillag, Tóth N. (Tokody, 79.), Lőw - Ko­vács Z., Térjék. Vasas: Végh - Tóth A., Juhár, Herczeg Cs., László - Mónos (Ti­ber, 78.), Szili, Galaschek, Ara­nyos, Kabát (Farkasházy, 28.), Sowunmi. Az Újpest magabiztos, időn­ként tetszetős játékkal nyert a csaknem végig tíz emberrel ját­szó Vasas ellen. Lombard FC—Haladás 1-1 (0-1) Tatabánya, 1000 néző, V: Sóthy. Gólszerzők: Füzesi (48.), illet­ve Borbély (45.) Lombard: Balogh T. - Szabó V., Mészöly, Szalma - Szentjob- bi (Süveges, 52.), Kozma, Ko­vács A. (Szoboszlai, 85.), Lete- nyei, Kiss B. - Kiprich, Nagy S. (Füzesi, 27.) Haladás: Varga Z. - Pusztai (Takács, 72.), Balassa, Horváth A., Simon - Rosta, Nagy Cs. (Győrvári, 61.), Bodor, Halmosi - Marginean, Borbély (Sipos, 90.) Rendkívül mély talajú pályán inkább csak küzdelem volt, a ka­puk ritkán forogtak veszélyben. A döntetlen igazságosnak mond­ható. Siófok FC-Kispest-HFC 1-0 (1-0) Siófok, 300 néző, V: Kiss B. Gólszerző: Földes (23.) Kiállítva: Borgulya (65.) Siófok: Bíró - Mester, Szabadi, Juhász, Hanák - Grósz (Czakó, 80.), Sallai, Balogh (Gosztonyi, 57.), Kun - Zabundu, Földes (Bé- várdi, 90.) Kispest: Vezér - Szekeres (Pló- kai, a szünetben), Hungler, Medgyesi - Dubecz, Szekér, Fű­zi, Piroska (Szabó, 63.) - Borgu­lya, Wukovics, Domokos (Fehér, 52.) A sok gonddal és bajjal küsz­ködő Balaton-parti gárda, a Fra­di és az Újpest után legyőzte a szétesően játszó Honvédőt is. Diósgyőri FC— Zalahús ZTE FC 2-1 (0-1) Diósgyőr, 2000 néző, V: Hajdó. Gólszerzők: Filipovics (48.), Frunza (59.), illetve Sebők (33.) Kiállítva: Frunza (91.) Diósgyőr: Nagy Z. - Pozder - Szakos (Takács V. 80.), Hom- poth, Harnócz - Filipovics, Lip- ták, Buliga (Konyha 61.), Ká- kóczki (Lippai 76.) - Frunza, Ko­mi. ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Strasser, Csóka, Balogh - Bon- chis, Szabó II., Nagy L. - Baba- ti (Mogyoródi 83.), Sebők, Sza­bó Cs. Labdarúgó Bajnokok Ligája Potyagólokkal vesztett a Kijev Kedden este lapzártánk után fejeződtek be a labdarúgó Baj­nokok Ligája két csoportjának küzdelmei. A kijeviek két po­tyagólnak köszönhetően vere­séget szenvedtek a Bayerntől, míg a hazai bajnokságban ki­esésre álló Real Madrid le­győzte az eddig veretlen nor­végokat. A rotterdamiak hősi­es küzdelemben verték a fran­ciákat, míg a rómaiak nem bír­tak a soraikban olaszokat fel­vonultató angol Chelsea-vel. C-csoport Bayern München (német)— Dinamo Kijev (ukrán) 2-1 (1- 0) München, 18 000 néző, v.: Dallas (skót) Gólszerzők: Jancker (6.), Sergio (80.), il­letve Rebrov (50.) Real Madrid (spanyol)— Rosenborg (norvég) 3-1 (1-0) Madrid, 9000 néző, v.: Pi­raux (belga) Gólszerzők: Raúl ( 17.), Savio (85.), Roberto Car­los (90.), illetve Carew (47.) A csoport állása: 1. Real Madrid 6 pont, 2. Bayern München 4, 3. Rosenborg Trondheim 1, 4. Dinamo Ki­jev 0 D-csoport Feyenoord (holland)—O. Mar­seille (francia) 3-0 (0-0) Rotterdam, 45 000 néző, v.: Pereira (portugál) Gólszerzők: Cruz (72., 90.), Bosvelt (83.) Kiállítva: Van Wonderen (7.), illetve Fischer (62.), Perez (79.) Lazio (olasz)— Chelsea (angol) 0-0 Róma, 50.000 néző, v.: Krug (német) A csoport állása: 1. Chelsea 4 pont (3-1), 2. Lazio 4 (2-0), 3. Feyenoord 3, 4. Olympique Marseille 0 Jákóhalmi randevú Tizenhat csapat részvételével rendezték meg a Mikulás-kupa teremlabdarúgó-tornát Jászjákó- halmán. A négy hazai együttes mellett Jászberényből, Jászapátiból, Já- noshidáról, Jászladányból és Szolnokról érkeztek együttesek az egész napos rendezvényre. A hagyományos kispályás szabá­lyok szerint zajlott meccseken ezúttal igazolt focisták is pályára léphettek, így több, megyénkben ismert játékos szerepelt a tornán. A győztes Épszigker-Romix gár­dájának kapuját az örökifjú Csé- csey László őrizte (őt választot­ták a legjobb kapusnak), de a szajoli Peszeki Sándor és a jákó­halmi Szabó Krisztián is főszere­pet vállalt a csapat sikerében. A második helyezett Jánoshida a megyei I. osztályú gárdára épült, és Sándor Gergőnek köszönhe­tően a gólkirályi címet hazavit­ték. Két herényi kispályás specia­lista, a Partner+torlás - a leg­jobb mezőnyjátékos, Szőrös Zoltánnal soraiban — és az ezút­tal Vezér és Bandája néven sze­repelt Hotel Lehel együttesei vé­geztek a harmadik és negyedik helyen. Kézilabda-vb Rangadó előtt Az eddigi legnehezebb mérkőzé­se előtt áll a magyar női kézilab­da-válogatott a vb-n: csütörtökön 19 órakor (MTV2) Trondheim- ben a házigazda Norvégiával ta­lálkozik a negyeddöntőben. A két csapat ebben az évben négy­szer játszott egymással, Mocsai Lajos szövetségi kapitány együt­tese augusztusban Magyarorszá­gon 27-20-ra és 22-21-re, míg a vb előtt két héttel Oslóban 29-22-re győzött. A skandinávok csupán egyszer, a sydneyi előolimpián nyertek 23-22-re. Ha a magya­rok bejutnak a legjobb négy kö­zé, akkor automatikusan olimpi­ai kvótához jutnak, vereség ese­tén ez akkor fordulhat elő, ha Dánia a negyeddöntőben - szin­tén csütörtökön - legyőzi Fran­ciaországot. Kántor Anikó a magyar csapat jobbszélsője A sport szolgálóit köszöntötték Az évad végeztével a sportegye­sületek és a szövetségek egy­aránt megvonják mérlegüket te­vékenységükről. így volt ez teg­nap este is, mikor a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Testneve­lési és Sportintézet és a megyei szakszövetségek megrendezték aktíváik számára értékelő és ju­talmazó ünnepségüket. A megye testnevelésért és sport­jáért kitüntető emlékplakettet kaptak: Buncsek Zoltánné a megyei ter­mészetbarát szövetség elnöksé­gének tagja. Dr. Kecsmárik Lász- lóné a megyei testnevelési és sportintézet gazdasági vezetője. Rákai Eszter a megyei természet- barát szövetség titkára. Varga Fe­renc a megyei labdarúgó-szövet­ség főtitkára. Veres Pál a megyei diáksporttanács titkára. A sportági szakszövetségek kép­viselői közül elismerésben része­sült: Asztalitenisz: Gulyás Vince, László Árpád, Magyar László. Atlétika: Tóth Béla, Fedor Ist­ván, Majercsik László. Birkó­zás: Tiger Tibor, Kaposvári Gé­za. Cselgáncs: Ferencz Attila, Vörös Zoltán. Kézilabda: Hor­váth József. Kosárlabda: Nemes Gyula, Balogh László, Kékesi István. Kötélugrás: Tarjányiné Tasnádi Edit, Nagyhajú Jenőné, Székely Lászlóné. Labdarúgás: Dr. Mosonyi Géza, Dobozi Gyula, Varga Ferenc. Lovas­sport: Nagy István, Babochay György. Modellezősport: Barna Ru­dolf. Ökölvívás: Deák Ferenc, Gulyás Richárd. Rádióamatőr: Varga Gábor. Röplabda: Cza­nek Kálmán. Sakk: Kiss Lajos, Varga László. Sportlövészet: Tóth Istvánné. Súlyemelés: Sza­bolcsi Károly. Tájfutó: Veresné Sipos Etelka, Veres Pál. Teke: Kefei Imre, Bartha József. Te­nisz: Sági István, Borsányiné Juhász Ildikó, Bodnár Gábor. Természetbarát: Pap Sándor, Séra Béla, Rákai Eszter, Bun­csek Zoltánné. Triatlon: Deme­ter Gábor, Fehér János, Szepe­si Tibor. Úszó-Vízilabda- Műugró: Dunay Pál. Vívó: Dr. Szentistvány József, Feke Sán­dor, Dr. Nagy Imre. Szövetségek Szövetsége elnök­ségében dolgozók közül: Czakó János, Kómár József, Lesskó László, Bernáth András és Nagy Imre munkáját ismer­ték el. Varga

Next

/
Oldalképek
Tartalom