Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)

1999-11-24 / 274. szám

6. oldal Megyei Tükör 1999. november 24., szerda Az első mesterkoncert Hétfőn este a Szolnoki Szigligeti Színházban kezdetét vette a Mester- bérlet sorozata. Ez a sorozat érdekes, korábban a Szolnoki Filharmo­nikus Zenekartól (és elődjétől) nem vagy ritkán hallott műveket sora­koztat fel. Sokaknak a helyszín önmagában is vonzó, mert a színház igazán méltó környezete a muzsikának. Nyitószámként Rimszkij-Korsza- kov Seherezádé című monumen­tális szimfonikus szvitjét játszot­ta a zenekar Selmeczi György ve­zényletével. A vissza-visszatérő hegedűszólót Bondor Erika ját­szotta. Óriási fegyvertény, hogy a zenekar ezt az igen nehéz és hosszú darabot nemcsak műsor­ra tűzte, hanem élvezhető elő­adással lepte meg a közönségét. A nehéz ritmikát és a nagyzene­kari hangzásigényt kisebb hibák még tarkították — leginkább az első tételben. Selmeczi karmes­ter remekül fogta össze és irá­nyította együttesét. A szünet után Ravel Seherezá­dé dalciklusa következett, a szó­lót a Párizsban élő Károlyi Kata­lin énekelte — természetesen eredeti, francia nyelven. A fiatal és a darabhoz megjelenésével és eleganciájával is illő énekes pon­tos és kiművelt előadását szín­padi játékkal színesítette. Ravel dalciklusa tipikusan francia ze­ne, szinte zenei pasztellszíneket varázsolt a hallgatóság elé. Végül Ravel legismertebb mű­vét, a Bolerót hallhattuk a Szol­noki Filharmonikus Zenekar előadásában. Ekkorra valószí­nűleg elfáradt már az együttes, mert a feszes ritmust többeknek sem sikerült tartania a dallamot szólóállásban játszva. A tempó időről időre lelassult, a karmes­ter igyekezett visszatéríteni az eredeti „kerékvágásba” az együt­test. A hangerő a fokozatos erő­södés helyett hullámzóan nőtt, a csúcspontot ideje előtt elérték. Ezzel együtt a közönség igen jól fogadta, hogy saját városá­nak zenekara immár ilyen nagy próba elé is bátran állítható. A folyamatos feladatok további, eddig nem hallott programokat hoznak majd a zenekedvelők igényes táborának. Denke Gergely Kétezer forint marad a következő nyugdíjig Húszéves a kisúji óvoda Tiszavárkony-Szőlő szélén egy frissen tatarozott, mutatós ház fo­gadja az arra járókat. Még csak előtte akad is másik épület, de a végén levő üvegablak nagyon messzire láthat: a végtelen pusztába, mert ott olyan sík a világ, akár a tenger. Itt lakik a kisebbik fiával özvegy Halasi Lászlóné Mária. Eredetileg bácsalmási, de 1967-ben ide jött férjhez. Két fiút neveltek, és a párja ere­detileg gépkocsivezetőként ke­reste a kenyerét. Nem afféle a szél is elfújja típus volt, mert ha a mázsára állt, mutatott az vagy 130 kilót. Elég az hozzá, több mint három éve rosszul lett, és mire megérkezett a doktor, a se­gítség, már meghalt. Húsz perc alatt hagyta itt azt a világot, amit nagyon szeretett. Azóta Marika a kisebbik fiával lakik a házban. Az idősebbik már nős, máshol él, sőt nyolc hónapos az unoka. A kisebbik, Robi, any- nyi idős, amennyit a kártyában nyerőszámnak hívnak. Szezon­ban Szolnokra, a cukorgyárba jár dolgozni. Az udvaron ki­szolgált Zetor, Robi műveli ve­le az öt hold földet, amelyben most tátikáié, árpa, kukorica termett. Nem hiába, mert az ól­ban ezektől gömbölyödnek a röfögök. Még most is akad vagy nyolc, három belőlük száz kiló körüli, úgyhogy jó lenne túlad­ni rajtuk. Majd kiírja az ablak­ba, hátha megakad valakinek a szeme rajta. Meg eladó az a fél­kész házuk is, amelyik a Ke­resztdűlőn tíz-egynéhány esz­tendeje épült, de a férje halála miatt nincs befejezve. Pedig vagy két és fél hold porta, kert tartozik hozzá, úgyhogy jó len­ne mielőbb túladni rajta, mie­lőtt a víz, a tél, a hó kikezdi. Annál is inkább, mivel Mari­ka nyugdíja 28 ezer. Miután mindent kifizetett, tisztázott, írd és mondd: kétezer forintja maradt neki a következő nyug­díjig. Pedig ami a konyhára kell, jószerével mindent megtermel a kertben: őrölt paprikát, zöld­ségféléket, a temérdek üveg be­főtt tartalmát. Ottjártunkkor éppen a mosás utáni ruhateregetést végezte Halasi Lász­lóné a ház előtt fotó: m. j. Hogy itt, a világ végén mi az egyetlen kikapcsolódása, szó­rakozása? Az egyik az olvasás, sőt amikor szükség van rá, la­punk terjesztésében is segít. A másik a televízió, ha a napi munka után nem a fáradtsága, álmossága győz. Mert amikor a fia a reggeli műszakba megy, bizony ő háromnegyed 4-kor kel, hogy a legény készre éb­redjen. Szóval a vért, az erősza­kot, a szenvedést nem szereti nézni, hiszen sok van belőlük az életben is. Helyettük a szép, romantikus történeteket, soro­zatokat kedveli, amelyek kis időre feledtetik vele gondjait, mindennapjait. D. Szabó Miklós A gyermekek nemzetközi évé­ben, 1979-ben épült a kisúj­szállási Béla király úti óvoda. A jeles évfordulóra nyílt na­pokkal és az itt végzettek ta­lálkozójával emlékeztek. Az egykori Lenin úti óvoda 1995-ben vette fel a Béla ki­rály nevet. Törös Kálmánné tagóvoda-vezetőtől megtud­tuk, a hetvenhat kisgyermek­kel hat óvónő, három dajka foglalkozik. Egy konyhai dol­gozó és egy félműszakos taka­rító tartozik még az óvodai kollektívához. A születésnap­ra a szülők kifestették a cso­portszobákat. Alapítványuk segítségével természetes alap­anyagújátékokat is vásároltak a kicsik részére. Az óvoda programja egyébként a nép­hagyomány ápolására épül. A gyerekek szívesen készítenek csutkabábot, csuhéból tárgya­kat. de ízlik az ebéd az ovisoknak Már nem A tiszagyendai iskola tetőzetét azon a részen, ahol a kisebbek ta­nulnak, alaposan megrongálta az idő. Nemcsak befolyt az eső, de a gerendákat is helyenként már csak a sóhaj tartotta. Éppen ezért a polgármesteri hivatal a megyei közalapítványhoz nyúj­tott be pályázatot, hiszen 107 gyerek sorsáról, mindennapjai­ról van szó. Úgy tűnik, a kérő szó meghallgatásra talált, és azóta nemcsak a tető kapott új cserepe­ket, de a tartógerendák cseréjét is elvégezték előtte. Sőt a továb­bi korszerűsítést jelenti, hogy az udvaron 40x20-as bitumenes ké­zilabdapálya épül. A tervek sze­csepeg be rint, ha az időjárás engedi, a hó­nap végére elkészül az új pálya. Azután a korábbi, nyáron poros, télen saras iskolabejárat is asz­faltborítást kap. A korszerűsítéseknek ezzel nincs vége, hiszen új termet is ki­alakítottak, amelyben a számí­tástechnikai oktatást végzik az ott levő hat gépen. Mindezeken túl a gyendai suli 696 ezer forint pályázati pénzt kapott, nyert a megyei közoktatási közalapít­ványtól arra a célra, hogy ezen az összegen számítógépeket, írásve­títőket, azután iskolai bútorokat: padokat, székeket vásárolhasson a diákságnak. DSzM Ez az új tető remélhetőleg sokáig bírja az időjárás viszontagságait fotó: mj szabad elvetni a központi régióhoz való tartozást” Honnan hová, Jászság? „Nem Idén februárban négy jászsági polgármester megfogalmazta ellenvéle­ményét a Jászság, a megye régiós besorolásáról. A Kapitányréti gon­dolatok címen ismertté vált elképzelés azóta hosszú utat járt be, meg­annyi fórumon vitatták meg a kistérség lehetőségeit. Végül mégis az eredeti elképzelésnek megfelelően megyénk az Észak-alföldi régióhoz kapcsolódott. Februárban a polgármesterek ha­tároztak arról, hogy érveiket egy kis füzetben foglalják össze. A ki­advány a napokban jelent meg, Honnan hová, Jászság? címmel. A tanulmányfüzetről Fodor István Ferenc, Jászjákóhalma, Dankó Ist­ván, Jászladány pQlgármestere, valamint Tamás Zoltán, Jászbe­rény alpolgármestere tartott tájé­koztatót. Fodor István Ferenc elmondta, hogy eredetileg májusban szeret­ték volna kiadni a füzetet. Elő­ször a Kapitányréti gondolatok megfogalmazásában részt vevő további két polgármester — dr. Tóth János jászalsószentgyörgyi és dr. Szerencsés István jászdózsai vezetők — tanulmányaira vártak, melyek végül nem érkeztek meg. Azután a tavaszi nyári árvizek irányították másfelé figyelmüket. A kiadvány megjelentetéséhez a Jászságért Alapítvány is hozzá­járult. Fodor István kiemelte, né­mileg foghíjasán maradt a kis fü­zet, de mindenképp szerették vol­na, ha a régiós besorolásról kiala­kult véleményüknek nyoma ma­rad. Hozzátette, a jövő fogja meg­mutatni, hogy mindennek meny­nyire volt értelme. A kérdéskör politológiai vonat­kozásait összefoglaló Dankó Ist­ván — aki ’98-ban lett Jászladány polgármestere — kiemelte, hogy az idén kialakult vitának jó eset­ben nem ’99-ben, hanem még 1996-ban kellett volna lezajlania, mikor is a parlament megalkotta a területfejlesztési törvényt. A ki­adványban felsorolt érvek mind­ezektől függetlenül megállják a helyüket. A megye szempontjá­ból is az volna a szerencsés, ha a központi régióhoz tartozhatna. 1996—97-ben a Jászság nem tu­dott arról, hogy milyen régiós be­sorolást szántak neki — szögezte le Tamás Zoltán, Jászberény al­polgármestere —, 1998—99-ben pedig már a vita kezdetén sejthe­tő volt, hogy egy egész országra vonatkozó törvény megváltozta­tásához a Jászság egyedül kevés lesz. A központi régióhoz tarto­zást nem szabad elvetnie a me­gyének, viszont a jelen helyzet­ben a megszületett döntést el kell fogadnia. Talán hatásosabb lett volna a polgármesterek felvetése, ha a kistérség országgyűlési kép­viselői is egyöntetűen támogat­ják, de sajnos ez sem valósult meg. Két év múlva, ha a régiós be­osztás felülvizsgálata napirendre kerül, ismételten fölvethető a me­gye kiválása, de ezt a mostaninál sokkal jobban elő kell készíteni. Sok kérdés van, melyben Jász- Nagykun-Szolnok megyének és a Jászságnak kompromisszumot kellene kötnie. Az ügynek vi­szont, és ezzel az egész kistérség­nek sokat ártanak egyes jászsági politikusok megyeellenes kiroha­násai — hangsúlyozta az alpolgár­mester. bcs A szipkafaragás volt a kezdet Az asztal minden tárgya és a két széktámla is Papp István kézügyességét di­cséri FOTÓ: M. J. A szolnoki Papp István tulaj­donképpen nem fafaragónak készült, ugyanakkor már fiatal­korában megragadta, mi min­dent rejt magában egy dió tör­zse, a körtefa ága, a hárs „kar­jai”. Műszaki rajzoló, nem is akármilyen szinten, és középü­leteket tervez. így Szolnokon az SZTK épületének az alap­rajzait is ő követte el az ötve­nes évek elején. Később to­vábbszolgáló katona, de a mundérnál sokkal jobban ér­dekelte a famegmunkálás. Negyven éve megtudta, hogy az egyik barátja mutatósnál mutatósabb, szájba meg pipák­ba való szipkákat farag. Mind­egyik más típusú volt, nem akadt közöttük kettő egyfor­ma. így kezdte, tulajdonkép­pen szipkákat készített, fara­gott, és a műveletnek lett egy tagadhatatlan előnye: azonmód leszokott a dohányzásról. Azu­tán folytatta komolyabb, masszí­vabb darabokkal. A műhelye Szolnokon van, ő az élettársánál, Újszászon lakik több mint tíz éve. Ott is farag, de hát kicsi a hely, ezért utazik a megyeszék­helyre. Teheti, már ingyen viszi minden közlekedési eszköz. Állí­tólag a dió, a körte meg a hárs törzse a legjobb, de a cseresznye is elmegy. Ruhafogasok, szék­támlák, kazetták, italtartók és - készletek, karnisok, mángorlók, képrámák, polcok, nyeles tükrök dicsérik kézügyességét. Egy fia van, az ifjú Papp is örökölhetett valamit atyjától, mert ő is reme­kül forgatja a faragókést. Szerinte a faragáshoz nyuga­lom, türelem kell. Ő nyáron ker­tészkedik is, de ilyenkor, ha szusszanásnyi ideje akad, elkezd faragni. Volt már három kiállítá­sa, és többek között országos ötödik helyezés is fűződik a ne­véhez. Olykor a kobaktököt is formázza, díszíti, de a fa az igazi elem. Hogy még meddig? A het­venen túl addig, amíg az egészsé­ge engedi és a kezét fel bírja emelni. Remélhetőleg még ren­geteg fából kibontja azt a benne rejlő csodát, amelyet ő vesz ész­re. D. Szabó Miklós Jól szabtak, szépen varrtak Egy tűt sem lehetett volna leej­teni vasárnap kora este Szolno­kon, a Városi Művelődési és Ze­nei Központ színháztermében, ahol nemcsak a nézőtér székeit foglalták el, mert akadtak, akiknek a lépcsőkön jutott már csak hely. Nem véletlenül, hi­szen a tízéves Riszi, azaz a szolnoki Ruhaipari Szakközép- és Szakiskola rendezésében a ruhás, szabás-varrással, terve­zéssel foglalkozó szakközép- és szakképző iskolák immáron a hetedik divatbemutatójukat, se­regszemléjüket tartották a vilá­got jelentő deszkákon. Több mint kilencven ruhaalko­tás, -költemény versengett: eze­ket a szakoktatók, szaktanárok segítségével diákok tervezték, szabták, vasalták. A rendező szolnoki iskolán kívül megje­lentek a debreceni, a tiszafüre­di és a jászberényi hasonlójel­legű, profilú intézmények kol­lekciói is. A négy fellépő iskolából több mint kilencven kis- és nagyestélyi, alkalmi, valamint koktélruha közül kellett dönte­nie a Cseh Andor főiskolai do­cens, ruhatervező iparművész vezette zsűrinek. Az elnök ér­tékelésében kiemelte a terve­zés, a szabás, a varrás magas színvonalát. Egyetlen hiányos­ságként említette a színeket: még a tinik szabadidőruháiban is inkább a szürke, sötét színek uralkodtak, mint a sokkal ol­dottabb, az egyéniségüknek va­ló élénkebb, harsogóbb min­ták, színek. Az aranytűt — hozzá egy varrógépet is - Polacsik Gabri­ella, a szolnoki iskola 12.-es di­ákja vehette át mintegy húsz ruhatervéért. Egyúttal Szolnok város különdíját is neki adta Szalay Ferenc polgármester. Aranygyűszűt kapott Balogh Zsanett, a szolnoki Riszi tizen- harmadikos, 19 éves diákja es­télyi ruhájáért. Jutalma 15 ezer forintos vásárlási utalvány. Ezüstgyűszű elismerésben ré­szesült a 3.-os, debreceni Pál- falvi Petra, míg a bronzgyűszű az idén Dobi Adriennek, a tisza­füredi Hámori András Műsza­ki Szakközépiskola, Szakkép­ző Intézet és Általános Iskola 12. osztályos versenyzőjének jutott. Hogy az emléklapokon kívül rengeteg diák értékesebb­nél értékesebb díjakat, utalvá­nyokat és ajándékokat kapott, az a szponzoroknak köszönhe­tő, akik harmincnál több díjat ajánlottak fel, adtak át az indu­lóknak. D. Sz. M.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom