Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-20 / 271. szám
1999. november 20., szombat Megyei Tükör 5. oldal Nézőpont Múltunk darabkái Ilyenkor, év végéhez közeledvén sűrűbben koppan a kalapács az aukciósházak árverésein. A profik már hetekkel előtte ízléses kiállításba rendezve nyújtják át a nagyérdeműnek a kínálatot. Múltunk mives bútorait, kézművesremekeit, ékszercsodáit, vászonra vitt világát. Van, aki üzletet lát benne, bizto(nságo)s befektetést. Van, aki birtokolni akarja a különleges tárgyakat, s villáját, asszonyát ékesíteni vele. A kíváncsiskodónak pedig marad a képzelet. Ahány tárgy, annyi mese. A régi ebédlőszekrénybe fűszeres porcelánedényeket gondol. A méltóságteljes íróasztalban titkos rekeszeket sejt. A finom selymú szaloiigarnitúráról legyezők rebbenése, frakkszárnyak suhanása jut' eszébe. Az ékköves ezüst karkötő, meglehet, épp egy régi karácsonyt idéz fel. Bármennyire hihetetlen, de ezeknek a tárgyaknak a nagy részét ólakból, romos padlásokról és pincékből - sőt, sokszor a szemétdombról — mentették ki, kezdetben a hozzáértők, később a szerencsevadászok. Mert valakik megunták, nem értékelték, kidobták, lomnak vélték. Most meg felújítva csillognak-villognak, s elképesztő áron új gazdára várnak. Valaki múltjának darabkái... Bölcs mondás az, hogy akinek nincs múltja, annak jövője sincs. Vajon szoktunk erre gondolni néha? S elteszünk egy-egy darabkát múltunkból, vagy kidobjuk a dédmama rézmozsarával, a nagypapa cigarettatárcájával, a nagymama csipketerítőivei együtt? Mert csorba, mert foltos, mert szakadt? Mert hova tegyük, és különben is minek? Pedig a dédi még abban törte a fahéjat a karácsonyi mézeshez, a nagypapa meg cigarettasodrás közben mindig mesélt valami vidámat, a nagyi pedig akkor horgolta a leheletkönnyű csipkemintákat, mikor anyut a szíve alatt hordta. És mi eltesszük-e gyerek első cipőcskéjét, rajzocskáit? Kinőtt ruháit, játékait, könyveit? Egy értékes könyvet, a távoli rokon - kevésbé értékes, kevésbé szép, de jó szivvel adott — ajándékát, apróságokat azok után, akik velünk voltak, de már elmentek? Most még lomnak tűnnek, de kincsek lesznek. Mert múltunk darabkái, a családi összetartozás, a nagy körforgás apró láncszemei. Ezért díszíti anyósom kézimunkája a „legszebb” szobánkat, és ezért őrzöm féltve drága nagymamám hímzéseit. És ezért értem meg azt a kollégámat, aki a birtokában levő százötven éves könyvtől vagy a kopottas ezüst gyertyatartótól semmi pénzért nem válna meg. Tudom, hogy most édesanyám nagy-nagy térítőt horgol nekem, sok kis csillagocskából. Azt is tudom, nagyon vigyázok majd rá. Aztán valamelyik lányomé lesz, később az unokámé, s ha már nem leszek, a déd- és ükunokámé. És így tovább. Mert az élet megy tovább. S a jövő a múltból (is) építkezik. Annak apró darabkáiból. Még ha olykor kacatnak tűnnek is... , ; i _ lUÚ— Im-o-*-----, A „Ne gyújts rá!” világnap alkalmából az ÁNTSZ megyei intézete rajz- és irodalmi pályázatot hirdetett a megye általános és középiskolás diákjainak. A támogatók jóvoltából a tegnap tartott ünnepség keretében sokan vehettek át díjakat. fotó: mészáros" „Nekünk ők többet érnek a lottó ötösnél!” A tiszafüredi Csengeri házaspár boldogságát nemrég egy ország ismerhette meg, ugyanis mikor megszülettek lányaik, a debreceni szülészeti klinika kilincsét szinte egymásnak adták az újságírók. A lombikprogram eredményeként, ha ritkán is, de születnek hármas ikrek. A apa súlyos betegségének kigyógyítása után viszont még kevés „trió” jött világra. Pista és Éva három évet vártak erre a csodára. A bébik születéséről annak idején mi is hirt adtunk. Az apróságok komplikáció nélkül átvészelték az inkubátorban töltött időt, és egészségesen érkeztek haza Tiszafüredre, ahol meglátogattuk őket. Kopogtatásunkra a boldog édesapa: Pista jön elénk. Egy szuszra sorolja a jobbnál jobb híreket: a lányok szépen szopnak, gyarapsza- nak, nincs velük semmi probléma, csendes, rendes babák ... Hamar kiderül, az apukának fontos könyvelői teendői is akadnak, neki kell bevezetnie egy füzetbe minden olyan fontos eseményt, ami Adrienn, Nikolett és Krisztina „ki- centizett” napirendjéhez kapcsolódik. Az apuka kérdésünkre grammra pontosan levizsgázik a gyerekek súlyából, ezután a két — talán még a szülőknél is boldogabb nagyival — találkozunk. A tiszanánai Kácsor mama három hétre beköltözött, hogy segítsen a picik köriil. Ő már korábban is gyakorolhatta a nagymamaságot, de hozzáfűzi: „Ezek az aranyos három ikrek azért mások, ők az én nagyon nagy boldogságom!” Idősebb Csengeri Istvánnénak még igazi újdonság az Irénke nagyi megszólítás: — „Nem irigylem én a főnyereményt hazavivő milliárdost. Többet ér nekünk ez a három kicsi a lottó ötösnél! A pénznél ez az öröm sokkal jobban boldogít — mondja könnyeivel küszködve, amikor a nagymamaszerepről faggatjuk. A két mama közösen kéri, ki ne felejt< Balról jobbra) Id. Csengeri Istvánná, Irénke nagyi Krisztikével, Kácsor Istvánná, Éva nagyi Adriennel és a szülök, Éva ölében a kis Niki. sük a nagypapákat, akik munkájuk miatt vannak távol, s biztos irigykedni fognak amiatt, hogy nincsenek a közös fotón. Elmesélik, hogy Csengeri nagypapa munkahelye: az Alföldi Gabona Rt. tiszafüredi malma egy automata mosógéppel és egy turmixgéppel ajándékozta meg a nagycsaládot. De a lányoknak már babakocsijuk is van. A legfontosabb, hogy kiválóan érzik magukat otthon, mindegyikőjük jóval két kiló fölé billenti a csecsemőmérleg nyelvét. Az öröm nagyon gyorsan múlatja az időt, s észre sem vesszük, hogy már lassan egy órája beszélgetünk. Megígérjük, leírjuk: köszönik a polgármester debreceni látogatását, az önkormányzat anyagi támogatását, s hálával gondolnak mindazokra, akiknek a segítsége könnyebbé teszi Niki, Adri és Kriszti felnevelését. — Én nem is kívánhatok mást, mint azt, hogy a gyerekeink egészségével együtt maradjon meg család boldogsága — válaszol a „mit szeretne ...” kezdetű búcsúkérdésünkre Éva, az anyuka, aki siet gyorsan vissza „szemefényeihez” azért, hogy Pista pontosan be tudja jegyezni a füzetbe: az anyatej hány grammal gyarapította a füredi lombikcsodákat. Percze Miklós Hazatértek a füredi „lombikcsodák” A privatizációról tartott előadást Jugoszláviában Magyar, román és jugoszláv résztvevők közreműködésével létesült a Tisza-Körös-Duna-Maros Eurorégió, amely az önkormányzati és a szakszervezeti együttműködés fóruma lett. A részt vevő szakszervezetek a múlt hét közepén találkoztak a vajdasági Zentán, ahol többek között előadást tartott Berta István, az MSZOSZ megyei elnöke. Arra kértük, beszéljen a tanácskozásról. — A konferenciának a privatizáció volt a témája. Három bevezető előadás hangzott el, egy jugoszláv, egy román és egy magyar előadótól. Ez utóbbi voltam én.- Jugoszláviában ma milyen vélemények vannak a privatizációról? — A folyamat most kezdődik, tehát olyan kérdések merülnek föl, hogy kell-e egyáltalán, s ha kell, milyen legyen. Kétféle privatizáció van, az úgynevezett osztogatásos, amikor alanyi jogon mindenki kap egy részt az állami vagyonból, például kuponok formájában, és amit talán tiszta privatizációnak lehetne nevezni, azaz maguk a termelőeszközök kerülnek magántulajdonba. Az előzőre Csehország és Szlovénia, az utóbbira Magyar- ország jó példa. —Jugoszláviában melyik megoldás a rokonszenvesebb? — Egyértelműen az osztogatásos privatizáció, de az is megszorításokkal. A terv az, hogy a vagyon 51 százalékának a munkavállalók kezében kell maradnia, efölött intézményekhez, így szakszervezetekhez is kerülhet, s csak körülbelül húsz százalékát szánják külső befektetőknek. — Elevenen élnek a jugoszláv típusú, munkás-önigazgatásra épülő szocializmus hagyományai? — Igen, és nagyon erős félelem él az emberekben a munkanélküliségtől. Szinte általános a meggyőződés, hogy olyan mértékű munkanélküliséget, amilyen a tiszta privatizáció után más országokban bekövetkezett, a jugoszláv társadalom nem viselne el. —Az előadásában mire hívta föl a hallgatóság figyelmét? — Az előadásomban és a beszélgetésekben, előrebocsátva, hogy minden országnak magának kell megtalálnia a számára legmegfelelőbb utat, beszéltem a magyarországi makrofolyama- tokról. Elmondtam azt is, hogy nálunk a privatizációs bevételek jó részét az államadósságok csökkentésére fordították. Mindkét privatizációnak van előnye és hátránya, de az tény, hogy a tiszta privatizáció nyomán jelentős tőkebeáramlás következik be, amit modernizációra lehet fordítani, ennek következtében pedig a minden piacon eladható termékek gyártása szélesebb körűvé válik. Arra is felhívtam a figyelmet, hogy a dolgozói résztulajdon nem tartós, a dolgozók rendszerint eladják a tulajdonrészüket, amely előbb-utóbb a menedzsment kezébe kerül, azaz kerülővel ismét egyének tulajdonába jut a privatizált vagyon. Erre megyei tapasztalataink is vannak, például a szolnoki TVM- ben vagy a törökszentmiklósi Gabona Rt.-nél.- Hogyan fogadták az előadást? — Úgy érzem, elismeréssel. Ezt bizonyítja, hogy több meghívást is kaptam további előadásokra. Ezek nagy részét nem tudtam elfogadni, ám decemberben valószínűleg tartok még egy előadást Szabadkán. B. A. Ki mit vár még a novembertől? Míg a szeptember derűs, kedves, napsütéses és langyosan meleg volt, a második emberhónap a keményebb, hidegebb arcát is fel- lebbentette. Hópaplannal borította a házakat, földeket, utcákat, és éjszakánként már dideregve húzzák össze magukat a fák galy- lyai, mivel a zimankó utolsó leveleiktől is megfosztotta őket. Lassan eltelt a november kétharmada. Vajon ki mit vár a hátralévő tíz naptól? Tar Zoltán gépkocsivezető: - Kevés havat, mert az országutakat járva ez nem jó a pótkocsis teherautónak. Akkor sem, ha üresen robogok vele Dombóvárra, akkor sem, ha sódert fuvarozok. Azután olyan közútkezelősége- ket, akik nem csak felkészülnek a télre, de ott is vannak kevés idő elteltével, ahol baj alakul ki. Tavaly is elakadtam háromszor, igaz, akkor napokig vitorlázott lefelé a Nyírségben a milliónyi hópehely. Bese Rómeó 25 éves focista: Vezetjük a Mátra-csoportot jókora pontelőnnyel. Szerintem nekem jól ment, hiszen 15 mérkőzésből 17-szer sikerült kapuba találnom. Megvolt az utolsó edzés, következnek a terembajnokságok, és azokon is szeretnék szerepelni. Minél többön. Azután odakinn Romániában, Tasná- don apukám és anyukám ezüstlakodalmukat ünnepük, oda elutazunk a barátnőmmel. Lesz pihenés is, mert tavasszal még újabb nehéz erőpróbák várnak ránk. Nagyné Horváth Katalin vállalkozó: — November hátralévő részétől további javulást várok, mert a kisebbik lányunk súlyos műtéten van túl. Ha minden igaz, a jövő hétfőn már mehet iskolába. Én meg már alig várom, hogy a mesterek befejezzék a fürdőszoba átalakítását, amelyet november 15-én kezdtek. Azóta hol a lavórban, hol a csapnál mosdunk. És várom a hét végét, mert édesanyám Karcagon Erzsébet, és leutazunk hozzá. Utána néhány nap, és 25-én már engem köszöntenek. Balogh Béla tanár úr az idén végzett. Kaposvári, de Szolnokon tanít kémiát, fizikát. — Üzenem az érintetteknek, még lesz egy sereg röpdolgozat, úgyhogy lehet készülni. Egyébként pedagógusszállón lakom, de sűrűn hazautazom, ami bizony 600 kilométert jelent. Lehetőleg ne késsenek a vonatok, ezt várom, illetve minél hamarabb vége legyen a hónapnak, mert ez a november szerintem túlontúl hosz- szú és jellegtelen. A december már változatosabb, több benne az ünnep, szünet. Simó Bernadett 15 éves gimnazista, fitnesz- és aerobikverseny ző: — A suliban azt várom, hogy kevés dolit írjunk, mert akad belőle elég. Magamtól pedig jó eredményt a hét végén azon az országos aerobikversenyen, amelyet Szolnokon rendeznek. Egyébként 9 éve tornázom, voltam már a diákolimpián fitnesz- ben országos negyedik, csapatban második. Százötvenhat centi vagyok, 48 kiló és heti négy edzéssel készülök. Ági néni, az edzőnk azt várja tőlünk, hogy jól sikerüljön a gyakorlat. November 20-án minden kiderül. Nagy Ferenc műszaki eladó, Centrum áruház: — Az üzletben nagyon jó forgalmat, sok vevőt, mert igazából most kezdődik a vásárlási idény. Mint naponta távolsági járaton érkező, több buszt, mert ma reggel is a hétórá- sin úgy szorongtunk Rákócziúj- falutól, mint a heringek. Tömve volt. Azután tervezzük az eljegyzést a párommal, akivel már korábban összeköltöztünk, együtt lakunk. Hegedűs Lászlóné Anna, abo- nyi nyugdíjas, aki naponta árul a megyeszékhely piacán: — A töre- delmet azért vállalom, mert csak havi 26 ezer a nyugdíjam. És van két lányunk, négy fiúunokánk. Naponta utazunk Abonyból, a hó nem hiányzik. Inkább a pénz: mert elmennek itt százan, amíg valaki vesz valamint. Kívánom, kapják meg a 13. havit, a prémiumot novemberben, mert ha nekik több lesz, talán nekem, kisnyugdíjas árusnak is csurran- cseppen. És ha még kérhetném, tessék leírni: nagy hideg ne legyen, hiszen a gáz is nagyon drága, de már a szén, meg a fa sem olcsó. Legalábbis a keresetekhez, nyugdíjakhoz képest... D. Szabó Miklós Németországban mutatták be a magyar konyhát Nagy sikerrel képviselte megyénket és Magyarországot Németországban, az Európai ízek bemutatóján Pálszabó Mihály mesterszakács és Pócs Róbert szakoktató. A thüringiai Saalfeldben rendezett gasztronómiai bemutató egy helybeli idegenforgalmi rendezvény egyik programja volt. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kereskedelmi és Iparkamara valamint a gérai kamara közötti kapcsolatnak köszönhető, hogy Magyarországról Szolnok megyét hívták meg. Összesen négy ország mesterszakácsai és fiatal szakemberei vettek részt a bemutatón. Hazánkon kívül Németország, Olaszország és Ausztria mutatkozott be. A rendezvény első estéjén a mesterszakácsok négyfogásos menüvel vonultatták fel országuk, régiójuk jellegzetességeit. Pálszabó Mihály menüje a következő volt: hideg magyaros ízelítő, újházi tyúkleves, rozma- ringos báránygerinc és Gundel- palacsinta. Másnap a jászapáti ipari, kereskedelmi és vendéglátó szakképző iskola fiatal szakoktatója, Pócs Róbert menüje került az asztalra: alföldi gulyás, hortobágyi palacsinta, göngyölt sertésérmék, barackpuding. A menüt húsz személyre kellett elkészíteni. A fogásokhoz magyar borokat kínáltak, befejezésként pedig unikumot szolgáltak fel. A magyar ételeket a vendégek közül többek között a tartományi és a városi önkormányzati képviselők és a ren dezvények szponzorai válás: tották. A fogások mellett megyénk idegenforgalmi látnivalóiból is adtak ízelítőt, a Tiszain- form prospektusai révén. A magyar konyhának most is nagy közönségsikere volt, szakembereink ismét bebizonyították, hogy a magyar konyha megállja helyét a nemzetközi gasztronómiában.
