Új Néplap, 1999. november (10. évfolyam, 254-279. szám)
1999-11-18 / 269. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. november 18., csütörtök A megyei könyvtárnak nem feladata az alapellátás Egy felröppent hír margójára Pusztító várakozásban A közelmúltban hallottunk a televízióból egy új kezelési eljárásról, a rákbetegségre alkalmazható hypertermiás módszerről, amely reményt adhat betegek ezreinek. A műsorból megtudtuk, Németországban már rutinszerűen alkalmazzák a magyar eljárást, s a kezelés eddig közel négyezer rákos betegnek hozott átmeneti vagy végleges javulást. Természetes emberi magatartás, hogy a hír hallatán ezrek kezdték kutatni az eljárás magyarországi elérhetőségét. Mint kiderült, Budapesten másfél éve rendelkezésre áll ugyan egy ilyen gép, de az előírt engedélyek hiányában nem működhet. Másfél év! Az egészséges ember elképzelni sem tudja, mit jelent ez az idő egy rákbeteg számára. Rendszeresen ismétlődő, embert próbáló kemoterápiákat, sugárkezelések sorozatát, reményteli és reménytelen várakozásokat. Olyan fogalmakat kellett értékelnünk, amelyeket betegségünket megelőzően másképpen használtunk. Most újra reménykedünk, hogy életminőségünk megváltozhat, hogy meggyógyulhatunk - de várni kell! Csakhogy betegségünk okán az időnk véges. Az egészségügyi államtitkár a közeli napokban egy műsorban arról beszélt, hogy nem a minisztériumon múlik a szóban forgó terápia bevezetése, hanem az Egészségügyi Tudományos Tanács III. fázisú kipróbálási eredményein, szakvéleményén. Azonban a szakvélemény még nem lesz elég a hypertermiás módszer alkalmazásához (ami heti három órás kezelést jelent a beteg számára), mert bőven vannak már most megválaszolatlan kérdések, mint például: finanszírozza-e az egészségbiztosítás e feltehetően nem olcsó kezelést, melyről annyi már tudható, hogy külföldön történő alkalmazása több millió forintba kerül? Kik döntik majd el, hogy mely rákfajták esetében és milyen stádiumban eredményes és javasolt a terápia? Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy nálunk jelenleg egyetlen gép van (ára körülbelül ötvenmillió forint), szemben e betegcsoport igen nagy számával. Hogyan lehet majd felkerülni a kezelésre várakozók listájára? És lehetne sorolni a kérdéseket... Amíg a beteg számára ezen újabb túlélési lehetőség sorsáról az arra hivatottak döntésre jutnak, nekünk marad a pusztító várakozás... Egész-Ember-Ség Alapítvány Rákbetegekért, Szolnok Nemzeti kulturális örökségünk része Méltóan az olimpiai bajnok emlékéhez A csoda negyedik napja Október végén civil emléknapot tartott a munkástanácsok megyei szervezete és a szolnoki Közérdek Alapítvány az 1956- os forradalom és a munkástanácsok megalakulásának évfordulója emlékére. Az eseményről a megyei sajtó is beszámolt október 30-ai számában. Úgy vélem, okfejtést kiván, hogy miért éppen október 26-át és miért a munkástanácsokat méltattuk a civil emléknapon. Az 1956-os forradalom pár napja értelmét illetően tagolható. Huszonharmadika az elégedetlenség visszafojthatatlan kitörése volt: a forradalom kamasz-éretlen, csodalátó, szikrázó lendülete. Huszonnégy-hu- . szonötödike a minden lomot kidobni kész felnőtté érés lázas, zavaros ismerkedése saját követeléseivel és a körülötteTévő világgal. És a negyedik napon, hu- szonhatodikán ott állt a felnőtt, huszadik századi európai ember: kezébe vette jövőjének irányítását. Megválasztotta vezetőit, kicövekelte útját, és megfogalmazta teendőit. Megteremtette a demokrácia alapintézmény-rendszerét: kormányzatot és önkormányzatokat, amit munkástanácsoknak nevezett. Ez a nap a forradalom győzelme. Tiszta, egyértelmű okos, európai, civilizált győzelem. Ezen a napon nem keveredett kolla- boráció a forradalomba, tiszta, egyértelmű képlet volt, ki, hol áll. Ezen a napon nem volt különbség választók és választottak között. Döntések születtek - és bizalom. A döntések a véráldozatok elkerülését célozták. A negyedik napi győzelem a fővárosban és a nagyvárosokban történt. Szolnokon is. Ez városunk demokratikus városalkotó pillanata. Ez köti össze az idő sokszor tragikus történései és ellentétei fölött 1956-ot és 1999- et. Ez az a nap, amely bűnök és bűntelenség összemosása nélkül egyértelműen az emlékezet tiszta forrása, és önazonosságunk, civilizált döntésképességünk, városi egységünk felmutatható és zavaros indulatok nélkül tovább örökíthető ünnepe lehet. Ezért választotta a Közérdek Alapítvány október 26-át minden szolnoki át- és túlélő és a jövőben születendő ember civil emléknapjává, az értelmes emberi életbe vetett egyetemes hit és annak megvalósítására alkalmas legegyszerűbb és leghatékonyabb közös eszközünk, a választás képességének és győzelmének ünnepévé. Palotay Judit elnök Közérdek Alapítvány November 5-én, pénteken kellemetlen meglepetés fogadta a Verseghy könyvtárba igyekvőket. A bejárati ajtóra ragasztott közleményben az állt, hogy aznap csak a földszinti helyiségek állnak a könyvtárlátogatók rendelkezésére, (vagyis a felnőtteknek számára a kölcsönzés és folyóirat-olvasás szünetel), és szombaton is zárva lesz az intézmény. Mindennek okaként az őszi nagytakarításra és számítógépes állományrendezésre hivatkoztak. Természetesen - mint már megszokhattuk - a megyei könyvtár vasárnap és hétfőn teljes körűen zárva tart. Fel kell vetnem néhány kérdést: eme nevezetes őszi nagytakarítás előtt alig két hónappal nyitottak ki - egy hónapos nyári szünet után. Nem volt elegendő ez az idő egy komolyabb takarításra, hogy legalább fél évig kibírta volna (és az olvasók)? Továbbmenve: a rendszeres vasárnapi, hétfői zárvatartá- sok nem elegendőek (esetleg két részletben) egy nagytakarításra? Netán ezentúl számíthatunk téli, tavaszi, nyári takarításra is pénteki Még mindig irritál, ha eszembe jut az idei nyugdíjemelési manőver: a hosszú évtizedeket becsülettel végigdolgozott, megfáradt nyugdíjas jogos járandósága mások zsebébe vándorolt. Sok a kárvallott, akik a 11 százalékos emeléssel rosszabbul élnek, mint bármikor eddig. Jövőre a 7,7 százalékos emeléshez 6 százalékos inflációt terveznek (ígérnek). Ez utóbbi szám mese és álom világába tartozik. Ha folyton emelkednek az árak (a lakás fenntartásáról nem is szólva), akkor vajon minek a 6 és szombati napokon? Ilyen módon meddig lehet még csökkenteni a könyvtári munkanapok számát, eljuthatunk a három vagy négy napos átlagos nyitva tartáshoz? Nem inkább a földszinti olvasóterem fűtésén, illetve hőveszteségein kellene javítani, miként azt az igazgató már az elmúlt téli szezon végén ígérte? A könyvtár rendezvényei és programjai egyébként elismerésre méltóak. Már csak az alaptevékenységet kellene megfelelő időkeretben ellátni. Pintér László, Szolnok A Verseghy Ferenc Könyvtárat, mely típusát tekintve megyei könyvtár, a megyei önkormányzat tartja fenn. Tevékenysége elsősorban a megye önkormányzati könyvtárainak segítésére irányul. Ahhoz, hogy ezt a feladatát jól láthassa el, részt vesz a megyeszékhely lakosságának ellátásában is, jelentősen szolgálva ezzel az itt élők igényeit. A feszültséget az itt lakók elvárása (a hosszú és mindennapos könyvtári nyitva tarszázaléka lesz jövőre infláció? Még a jövő évi költségvetés képlékeny állapotában hozzák helyre az idén elkövetett hibát, és a mindenkori bérkiáramlás mértéke szerint emeljék visszamenőlegesen a nyugdíjakat. De erre nincs készség, politikai akarat meg végképpen nincs. Hajat és idegeket borzoló nyilatkozatokra annál inkább. Az Alkotmánybíróság is húzza, halogatja az állás- foglalást nyugdíjemelési manőverről. Országunkban minden előbb- revaló, mint a hárommillió (kötás) és a könyvtárunk lehetőségei között az okozza, hogy a köztudatban városi könyvtárként tartanak számon bennünket, holott az alapellátás a városi könyvtár feladata. Ezért működteti a szolnoki önkormányzat önálló városi könyvtári hálózatát. A megyei önkormányzat könyvtárunk nyitva tartását az idei évre szólóan is az előző évek szintjén állapította meg. Az eddigi elért szintet nem kívánja csökkenteni, de új forrásokat sem kíván a városi szolgáltatások bővítésére fordítani. Szolnoki olvasóink ugyanakkor magukénak érzik könyvtárunkat, és rajtunk kérik számon a kötelező könyvtári alapszolgáltatásokat. A helyzeten csak a két önkormányzat segíthet, ha a felelősséget és az önkormányzati forrásokat ennek az olvasói igénynek respektálásával osztják meg egymás között, és a megyei könyvtár ezáltal több pénzt kap a városi ellátásra. Sajnos ingyenes közszolgáltatás nincs, valakinek fizetnie kell! Bertalanná Kovács Piroska könyvtárigazgató zöttük több mint egymillió) megrövidített nyugdíjas járandóságnak rendbetétele. A nyugdíj annyi, amennyi, az élelmiszer és rezsiköltség meg hetenként emelkedő. Rosszabb helyzetben vagyunk, mint a „Bokros”-csomag idején. Észrevétlenül veszik ki a lakosság zsebéből a pénzt, ami napról napra amúgy is egyre kevesebbet ér. Valaki hozza helyre az igazságtalan döntést! Az a legtisztább, ha a kormány teszi meg ezt. Szabari Pál, Jászapáti A közelmúltban emlékeztünk dr. Boros Ottó olimpiai és Európa- bajnok halálának tizedik évfordulójára. A neves sportszemélyiség kiemelkedő teljesítményei közismertek, a nemzetközi sportvilág is számon tartja. Méltatlannak érzem, hogy Szolnok, az a hely, ahová kötődött, ahol megalapozta sikereit, nem gondolt még arra, hogy maradandóan emlékezzék meg róla, mint ahogyan Kanizsa Tivadarral tette, akiről tanuszoda kapott nevet, és mellszobor is idézi nagyságát. Sokat beszélünk mostanában nemzeti kulturális örökségünk ápolásáról, megőrzéséről és tiszteletéről. Úgy vélem, dr. Boros Ottó világhírű sportteljesítménye is ebbe a kulturális örökségbe tartozik. Megérdemli, hogy a millennium évében mellszobor készüljön a nagy sportemberről, aki nevet és rangot szerzett városunknak, hogy tisztelői, barátai egy-egy szál virággal bármikor adózhassanak emlékének. Bízunk abban, hogy városunk önkormányzata is foglalkozik a gondolattal. Szép Sándor, Szolnok A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin A szolnoki Jósika úti óvoda a Mini-maci csoportja névadójára macikiállítást rendeztek, amelyre minden gyermek elhozhatta legkedvesebb dörmögő- jét. Százharminc különböző állatfigura gyűlt össze. A névadó ünnepségen megjelent vendégeket és szülőket az óvodások kis műsorral is megörvendeztették. (BEKÜLDÖTT FOTÓ) A jövő évi kilátások sem kedvezőbbek A „milliós praxisjog” és az „eladott kórház” Az elmúlt hetekben három feltűnő cikket is olvashattunk az egészségügyben tervezett változásokról: a Milliókat érő praxisjogot kapnak a háziorvosok és a Szolnoknak sok két kórház címűt a megyei újságokban, míg a Szolnok megvenné a MÁV-kórházat címmel megjelent cikket a Népszabadságban. Az írások szélsőséges érzelmi kitöréseket és félremagyarázásokat indukáltak mind a polgárok, mind az ágazat művelői között. Katona Kálmán miniszter kategorikusan cáfolta a kórház eladását, de még a szándékot is, Búsi Lajos, a megyei közgyűlés elnöke pedig „... elítélően szólt a kérdésről az országos sajtóban megjelent hisztérikus... reagálásról”. Sajnos az egészségügy állapotát szemlélve, esetleg szenvedve, a polgárnak minden oka megvan a „hisztérikus reagálásra” és szakmai körökben sincs ok a felhőtlen derűre. A „milliókat érő praxisjog” megértéséhez vissza kell mennünk a „vállalkozó családorvos”-i intézmény kialakulásának kezdeteihez. A háziorvosi praxis havi jövedelme az orvoshoz leadott betegkártyák számától függ. Az egészség- biztosítási pénztár tehát nem a jó vagy rossz minőségű gyógyító munkát finanszírozza, hanem az aktuális kártyaszámot. A degressziós szabály bevezetésének eredményeképpen (amely meghúzta az orvos még finanszírozható kártyaszámának felső határát), az a kezdeti naiv elképzelés sem érvényesült, mely szerint a jól gyógyító orvos majd több kártyát kap, így aztán jóval magasabb lesz a jövedelme. Ilyenformán alakult ki tehát a háziorvosi praxis meglehetősen merev határú szervezési-pénzügyi kerete. Ebben a finanszírozó egészség- biztosító pénztár nyomasztó erőfölényben van: annyi kártyapénzt fizet, amennyit jónak lát, újabb és újabb bürokratikus kötelezettségeket írhat elő az orvos számára, és állandó frusztrált állapotban tarthatja a szolgálatot. A színvonalasabb tevékenységet nem preferálja, a rossz orvoslást nem bünteti. Legjobb szürkének lenni és időben postára adni a jelentéseket. Manapság a családorvosok 85-90 százaléka vállalkozási formában látja el feladatát, a jövedelemnövelés kemény jogi és üzleti korlátái között. Ez a státusz az orvos számára sokkal inkább nyűgöt jelent, semmint szakmai kiteljesedést vagy anyagi előrehaladást. A háziorvos havonta megkapta 250-350 ezer forintját, amiből megpróbált gazdálkodni. Fenntartotta a rendelőt, a műszereket, gyógyszert vásárolt, számítógépet üzemeltetett, fizetette a béreket és az azokat terhelő adókat. A praxis kulcsszemélyisége - nota bene - a könyvelő lett, aki a könyvelési praktikák naprakész ismeretével fondorkod- va megpróbálta leírni, eldugni és menteni a menthetőt. Az infláció - és ezen belül a lényegesen brutálisabb egészségügyi árrobbanás - néhány év alatt felfalta a névértékben azóta alig változó finanszírozási összeget. A családorvosok többsége ez alatt a takarékoskodás végső határához érkezett: már csak egy munkatársa van, maga takarít, munkatársai minimálbérre vannak bejelentve. Fájdalmas kimondani, de sajnos igaz: jóval többet törődik a számláival, mint a betegeivel. Nehéz megérteni, hogy a kiutat keresők jó szándékú és tekintélyes személyiségei a megoldást kizárólag a teljes privatizációban látják. A gondokat ugyanis a működés tartós alulfinanszírozottsága okozza és nem az, hogy az orvos tulajdonában van-e vagy nincs az infrastruktúra. Ha a többnyire lepusztult rendelők és a szolgálati lakások akár a jelképes egy forintért is az orvos birtokába kerülnének és ezt nem kísérné a működtetés igen jelentős javítása, a bajok csak növekednének. A „praxisjog” feltalálása körüli ujjon- gással, a „milliós érték” meghatározással egy kicsit még várni kellene, mert egynéhány kérdés tisztázatlan: milyen lesz például a praxisjog és az önkormányzatok kapcsolata; kell-e, vagy lehetséges lesz-e ebben a parlamentben módosítani az önkormányzati törvényt; hogyan oszlik meg majd a területi ellátási felelősség; ki vehet praxisjogot és honnan lesz rá pénze; hány éves korban kötelező eladni; milyen szerv és milyen szempontok szerint választ, ha több jelentkező van (azok esetleg egymásra licitálnak?); hol, mennyit ér ez a jog; mi lesz azzal a kistelepüléssel, ahol senki sem kívánja megvásárolni; akad-e finanszírozó bank etc, etc... Az egészségügyi szektorban van egy csoport, amellyel szükséges és tanulságos volna foglalkozni: a hatezer családorvos, illetve családi gyermekorvos közül becslések szerint közel négyszázan érték el vagy érik el a közeljövőben a nyugdíjkorhatárt. Ezek között sokan vannak, akik minimálbér után fizetnek nyugdíjjárulékot, így aztán várhatóan minimális nyugdíjjal búcsúznak el a hivatástól. Ide kell sorolni természetesen a körzeti ápolónőket, orvosírnokokat is, akikkel az említett négyszázas szám a többszörösére nő. A praxisjog eladhatósága - ha egyszer megérjük - az orvosoknál valamit enyhíthet a nyugalomba vonulás anyagi gondjain, a megfáradt ápolónőn azonban nem segít. Nagyon valószínű, hogy a praxisjog megszületésében komoly része volt ennek a tragikus csapdahelyzetnek, de súlyos hiba lenne, ha most félkészen, hatástanulmányok és modellkísérletek nélkül törvényerőre emelkedne. Az egészségügy most robbanásig feszülő, fájdalmas kelevény. Hozzányúlni csak nagy felelősséggel, óvatossággal, előrelátással és sokkal több szakismerettel szabad. Dr. Király Ferenc orvos Tiszaföldvár
