Új Néplap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-08 / 235. szám

1999. október 8., péntek Sport 15. oldal Csepp a tengerben Csökkent a KUTE adóssága Bár az elmúlt napokban több alkalommal is írtunk már a Kun­szentmártoni Sport Kft. fizetési gondjairól, arról kevés szó esett, hogy azért törlesztett is adósságából a labdarúgóklub. Az időköz­ben felfüggesztett jegyző, a kft. — akkor még — ügyvezetője, dr. Nagy György utolsó tárgyalásainak egyikén, október 17-én hármas megállapodást írt alá az Újszász WSE-vel és a Szolnok Városi Sportiskolával, ezzel egy gondot levett utódja válláról. V Az NB III-as egyesület 2 millió forinttal tartozott az SZVSI- nek, ám a KUTE, felé meglévő 2.175.000 forintos adóssága miatt nem tudta kiegyenlíteni számláját. A mostani megegye­zés értelmében a kunszentiek 1,1 milliót a szerződés aláírása­kor készpénzben kifizettek Chladek Kálmánnak, a sportis­kola igazgatójának, aki a fenn­maradó 900 ezer törlesztésére október közepéig adott haladé­kot. Az NB Il-es klub ezzel 175 ezerre csökkentette újszászi adósságát, ezt pedig Dobozi Gyula elnök jóindulatának kö­szönhetően csak decemberben kell kiegyenlítenie. Igaz, ez a kifizetés csupán csepp a ten­gerben, hiszen a szajoliaknak (Kohári István ára) és az Örkényieknek (Farkas Krisztiá­nért) változatlanul 500-500 ezerrel, a Szolnoki MÁV-nak (Szecsei József, Ludasi János és Major László átigazolásá­ért) az eddig törlesztett 450.000 mellett további 475.000-rel „lóg” a Sport Kft. Az MLSZ fegyelmi bizottsá­ga viszont hamarosan döntést hoz az eladók által feljelentett klub ügyében. Ez pedig a közel­múlt határozatait ismerve álta­lában pontlevonásokkal jár, te­hát jó lenne tárgyaláson kívül megegyezni velük. (Géléi József) Atlétikai versenyek: Zágráb—Szeged—Budapest A szolnokiak vezérletével nyertek A megyei döntőn is részvételi csúcs született, ugyanis 216 ver­senyző vett részt az öt futamból álló, jól szervezett megméreté­sen. A viadalnak nagy volt a tét­je, hiszen az első négy helyezett és a csapatverseny győztesei az október 16-án sorra kerülő tata­bányai országos döntőbe kerül­tek. Eredmények: I. korcsoport (1 km futás - 4 km kerékpározás - 0,5 km futás) Fiúk: 1. Tóth Ta­más (Kunmadaras), 2. Hodos Viktor (Szolnok, Belvárosi), 3. Lipcsei Pál (Martfű, Martos), 4. Sipos Zsolt (Újszász, Vö­rösmarty). Csapat: Kunmadaras. Lányok: 1. Kiss Erika (Berekfür­dő), 2. Szabó Katalin (Karcag, Kovács M.), 3. Bukovszki Beat­rix (Karcag, Kiskulcsosi), 4. Kö­les Éva (Martfű, Martos). Csa­pat: Karcag, Kovács Mihály. II. kcs.: (2-8-1 km) Fiúk: 1. Vass Levente (Belvárosi), 2. Fu­tó Zsolt (Karcag, Kovács), 3. Sulymosi Donát (Kunmadaras), 4. Pintér Krisztián (Belvárosi). Csapat: Szolnok Belvárosi. Lá­nyok: 1. Szabó Henrietta (Új­szász, Vörösmarty), 2. Köles Be­áta (Martfű, Martos), 3. Patócs Antonella (Karcag, Kovács), 4. Varga Orsolya (Karcag, Kiskul- csos). Csapat: Újszász, Vö­rösmarty. III. kcs.:.(2 - 8 - 1 km) Fiúk: Zágrábban magyar—szlovén—horvát serdülő hármas viadalt rendeztek, melyen a magyarok — soraikban a Szolnok VSI fiataljaival — remekel­tek, hiszen megnyerték a válogatott versenyt, valamint számtalan egyé­ni csúcsot értek el. A mienk részéről egységes, jó szellemű társaság verbuválódott össze, akik egymást buzdítva ér­ték el a jobbnál jobb eredménye­ket. Szolnokról csapatvezető­ként a MASZ elnökségi tagja, Balasi Péter, Ecseki Tibor edző, valamint három fiatal képviselte színeinket: Óvári Zita magasug­rásban és a 4x300 méteres váltó­ban, Tógyer Ferenc 100 méteres gátfutásban és 4x100 méteres váltóban, valamint Szekeres Or­solya 300 m és a 4x300 m-es vál­tóban. Óvári Zita magasugrásban az egy héttel ezelőtt Párizsban a Bajnokcsapatok Európa-kupáján elért 180 centiméteres magassá­got most ismét teljesítette, ami fantasztikusan jó eredménynek számít. Tógyer Ferenc 100 gáton 13.66 mp-es hatalmas egyéni csúcsot nyert. Ők ketten, tehát Zita a lányoknál, Feri pedig a fi­úknál a verseny legeredménye­sebb atlétájának járó tiszteletdí­ját is átvehette. Szekeres Orsolya is hatalmas egyéni csúcsot re- pesztve lett első 300 méteres sí­kon, 41.09 mp-cel Mindhárom versenyző nemzeti váltónkat is győzelemre segítette. Talán ne­kik is köszönhető, hogy hármas viadalt a mieink nyerték 253 ponttal, a szlovénok (152) és a házigazdák (144) csapata előtt, (közeim) Ideális eredmények A hét végi ügyességi csapatbaj­nokságon a Szolnoki MAV-Ideál magasugrókvartettja Kovács Ist­ván, Kovács Tivadar, Kovács Krisz­tián és Hortobágyi Zoltán, 191,25 cm-es átlaggal szerzett aranyér­met. Arról nem ők tehetnek, hogy egyedüli csapatként verse­nyeztek. . A szolnokiak diszkoszvető üd­vöskéje Kővágó Zoltán egy meg­hívásos verseny keretében Szege­den lépett dobókörbe. Nos, Zoli az idény végére alaposan formá­ba lendült, hiszen remek egyéni csúccsal, 63.26-tal nyert, ami nem egy kicsúszott dobás volt, hiszen a következő öt sorozatból négy alkalommal is 62 méter fö­lött landolt a szer. (vécsé) Duatlon, megyei diákolimpia-döntő A martfűi négyek A duatlon-diákolimpia körzeti versenyei után — amelyen 27 település több mint kétezer kis és nagyobb diákja indult — Martfűn rendezték meg a megyei finálét. 1. Nuriev Tibor (Karcag, Györ- ffy), 2. Kovács János (Karcag, Györffy), 3. Kun Ferenc (Kar­cag, Györffy), 4. Futó Lajos (Karcag, Kovács). Csapat: Kar­cag, Györffy Á I. Lányok: 1. Mé­száros Alexandra (Kunmada­ras), 2. Pethő Ágnes, 3. Pethő Anita, 4. Törőcsik Orsolya (mind Szászberek). Csapat: Szászberek. IV. kcs.: (3 - 12- 1,5 km) Fi­úk: 1. Szőke Attila (Jb. Lehel), 2. Molnár István (Tiszaföldvár Hajnóczy), 3. Bereczki Csaba (Karcag, Gábor Áron), 4. Deák Ferenc (Tiszafüred, Kossuth). Csapatbajnok: Tiszaföldvár, Haj- nóczi G. Lányok: 1. Berke Zsu­zsa (Jászberény. Lehel), 2. Ba­logh Szabina (Karcag, Gábor Áron), 3. Toldi Sarolta (Szol­nok, Széchenyi), 4. Gangl Vikto­ria (Szolnok, Széchenyi G.). Csapat: Karcag, Gábor Áron G. V. kcs.: (3-12-1,5 km) Fiúk: 1. Major Gábor (Szolnok Gépi­pari), 2. Laboncz Sándor (Kar­cag, Szentannai), 3. Bakos Dáni­el (Újszász SZKI), 4. Sipos Gá­bor (Szentannai). Csapat: Kar­cag, Szentannai S. Mg. Szakkö­zépiskola. Lányok: 1. Halász An­namária 2. Molnár Erzsébet, 3. Kiss Katalin (mind Tf. Hajnó­czy), 4. Győri Judit (Újszász G.). Csapat: Tiszaföldvár Hajnó­czy. A zágrábi csapat: Ecseki Tibor (edző), Óvári Zita, Szekeres Orsolya és Tógyer Ferenc Kosárlabda Három forduló után, kellemes meglepetésre vezeti a Saporta- kupa A-csoportját az Albacomp legénysége. Az F-csoportban a Matáv-Pécs a negyedik helyen tanyázik. Az E-csoport legutób­bi eredményei: Partizán Beog­rad (jugoszláv)-Telecom Bonn (német) 76-70 St. Pölten (oszt- rák)-Pezinok (szlovák) 72-81 FC Porto (portugál)-Iraklisz Szaloniki (görög) 74-60. A cso­port állása: 1. Porto, Partizán 6- 6 pont, 3. Szaloniki 5, 4. Pezinok 4, 5. Bonn (német), St. Pölten 3-3. A következő körben lesz a veretlenek csatája, a Parti- zán-Porto meccset október 12- én 18 órakor rendezik a szolno­ki Tiszaligeti Sportcsarnokban. A magyar delegáció tagja Bozóky Imre, az MLSZ elnöke, Berzi Sán­dor főtitkár, valamint Missura Gá­bor, az UNIÓ Labdarúgó Európa- bajnokság Közalapítvány projekt­igazgatója. Osztrák részről Beppo Mauhart, a labdarúgó-szövetség el­nöke és Heinz Palme projektigaz­gató lesz jelen Aachenben. Az osztrákok egy másik országgal kö­zösen kívántak jelentkezni az ese­ményre. 1997 áprilisában a Ma­gyar Labdarúgó Szövetség felvette a kapcsolatot velük, és a munka gyorsításának érdekében az MLSZ-en belül létrejött az Eb elő­TS-váltás Juni György november köze­pén veszi át a Telesport irá­nyítását Knézy Jenőtől, aki a későbbiekben főmunkatárs­ként dolgozik majd. A 28 éves Juni jelenleg a Duna TV Sportosztályának élén áll. — Éppen most dőlt el, hogy no­vember közepétől állhatok munkába az MTV-ben — mondta Juni az MTI érdeklő­désére. — Óriási lehetőség ez a kibontakozásra annak a stábnak, amelyet magammal viszek. Részleteket addig nem szeretnék közölni, amíg az ügy valamennyi érintettjé­vel nem beszéltem. Juni any- nyit azért elárult, hogy az ő feladata elsősorban a Tele­sport menedzselése lesz. — Knézy Jenő, akinek szakmai véleménye nagyon sokat szá­mít, műsorokat készít és ve­zet majd - tette hozzá Juni György, aki megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint vele együtt Ze- linka Ildikó, Ágai Kis András, Máté Pál és Mezei Dániel is átszerződik a Duna TV-től a Telesporthoz. Az MTI információi sze­rint Knézy már bejelentette a vezetőváltást a Telesport munkatársainak. Öt nap múlva döntés Öt nap múlva dönti el az UEFA végrehajtó bizottsága, hogy a magyar- osztrák, a portugál vagy a spanyol pályázó nyeri el a 2004-es Eb rende­zési jogát. A választásra a németországi Aachenben kerül sor kedden. V Palánkcsaták Három éve tűzte zászlajára a di­ákolimpiái mozgalom a floor- ballt. Eddig az iskolák felső tago­zatos tanulói élvezhették a szer­vezet bizalmát, idén azonban az alsósoknak is beindul a játék. Er­re biztosit remek felkészülési le­hetőséget a Szolnok városi baj­nokság, melyre a tanintézmé­nyek több csapatot is indíthat­nak. Palánkok nélkül, lefordí­tott padokkal is körülhatárolható a játéktér, sőt, a szervezők — a városi diáksportbizottság, vala­mint a Szolnoki Canniballs — még ütőt is biztosítanak a „rá­szorulóknak”, akik október 15-ig a megyei sportintézetnél (56/344-122) nevezhetnek a baj­nokságra. készítő bizottság. Ezzel párhuza­mosan a kormány kinyilvánította, hogy támogatja Magyarország társrendezői pályázatát, és sikeres kandidálás esetén biztosítja a ren­dezéshez szükséges feltételeket. 1997 októberében az MLSZ-veze- tőség lemondása és a szövetségen belül kialakult helyzet miatt a kor­mányjavasolta az MLSZ képvise­lőinek bevonásával, de a szövet­ségtől függetlenül működő Nem­zeti Bizottság felállítását, majd en­nek a bizottságnak jogi személyi­ségű szervezetként (UNIÓ Köz- alapítvány) történő bejegyzését. 1. Fehéroroszo.-Olaszorszo. 2 2. Wales-Svájc xl 3. Lettország-Norvégia 2 4. Szlovénia-Görögo. xl 5. Finno.-É.-írország lx 6. Németo.-Töröko. Ix 7. Franciao.-Izland 1 8. Orosza-Ukrajna xl 9. Svédo.-Lengyelo. 1 10. Portugália-Magyaro. 1 11. Horváto.-Jugoszlávia X 12. Mecedónia-írország 2 13. Spanyolo.-Izland 1 14. Ausztria-Ciprus 1 Sportújságírók éves tanácskozása Tápiószentmártonban Fogas kérdések után fogathajtás A Magyar Sportújságírók Szövetsége október 12—14-én Tápiószent­mártonban a Kincsem Lovas Parkban tartja hagyományos éves ta­nácskozását, közgyűlését és az országos sportfórumot. Az első napon délután a ma­gyar labdarúgás helyzete kerül terítékre dr. Mezey György al- elnök, Mészöly Kálmán, a pro­fi liga elnöke, dr. Szepesi György, az örökös tiszteltbeli MLSZ-elnök és Illés Béla, a vá­logatott csapatkapitánya rész­vételével. A tanácskozás részt­vevői a helyszínről, Aachenből élőben kaphatnak friss infor­mációt dr. Bozóky Imre MLSZ-elnöktől arról, hogy ha­zánk megkapta-e az osztrákok­kal közösen a 2004-es Európa- bajnokság rendezési jogát. Este beszámolót hallhat a tagság a szövetség elnökségé­nek, etikai bizottságának és el­lenőrző bizottságának munká­járól, az éves gazdálkodásról, valamint a jövő évi költségvetés tervezetéről. Szerdán délelőtt a legeredmé­nyesebb olimpiai sportágak szakvezetői látogatnak a Kin­csembe. Az atlétikát Oros Ferenc képviseli, a birkózókat Hege­dűs Csaba és Gáspár Tamás, a kajak-kenusokat Baráth Etele és Füleky András, az öttusa képviseletében Császári Attila és Pécsi Gábor lesz jelen, az úszóktól Gyárfás Tamás és Ruza József várja a kérdéseket, a vívók részéről Kovács Tamás. Kemény Dénés a vízilabda-vá­logatott nevében válaszol, Sin- ka László a kézilabdázók, Csö- tönyi Sándor pedig az ökölví­vók életéről számol be a hallga­tóságnak. Mindezek után kettesfogat­hajtó versenyen „meccseinek” tovább a szembenálló felek, a Technotex SE világbajnokai­nak — Lázár Vilmos és Zoltán, Hegedűs Imre — segédhajtói közreműködésével. Csütörtökön „A magyar sport helyzete az ISM első évé­ben” kerül napirendre az orszá­gos sportfórum keretében dr. Deutsch Tamás sportminiszter és Dénes Ferenc államtitkár részvételével. A sportszövetsé­geket dr. Nádori László pro­fesszor, az egyesületeket Kiss Imre képviseli. (néder) Elutazott a futballválogatott Csütörtökön elutazott a magyar labdarúgó-válogatott utolsó Eb­selejtező mérkőzésére Portugáli­ába. A csapat jó hangulatban kelt útra Ferihegyről, Király Gábor, a válogatott kapusa nem titkol­ta optimizmusát: győzni men­nek Portugáliába. Halmai Gábor középpályás sze­rint ez a mérkőzés lehetőséget kí­nál arra, hogy azok a játékosok, akik külföldi szerződésre gondol­nak, felhívják magukra a figyel­met. Bicskei Bertalan szövetségi ka­pitány szokásához híven még nem árulta el a pályára lépő ti­zenegyét, de mint mondta, a fe­jében már összeállt a kezdőcsa­pat. Véleménye szerint senki sincs kiemelkedően jó formában, de az elmúlt napok Dunavarsányban elvégzett edzésmunkája vala­mennyi játékosnak jót tett. 5. Szoltisz-kupa vízilabdatorna, Szolnok Kásás csapata a Daniiban A Szoltisz-kupa eddig többnyi­re hazai csapatoknak adott fel­készülési lehetőséget — egy al­kalommal viszont a Kassa is ellátogatott Szolnokra. Ezúttal azonban három külföldi együt­tes teszi nemzetközivé a ma 9 órakor kezdődő háromnapos rendezvényt. De hogy miképp sikerült az idei tornára megnyerni Jugo­szlávia, Törökország és Svájc bajnokait, arra Hollóy Tamást, a Szolnoki Vízilabda Sport Club Kft. ügyvezetője válaszol: — Jó volna erre azt felelni, hogy a széles körű nemzetközi kapcsolataink révén, azonban ennél banálisabb az igazság. Mindhárom klubban magyar szakemberek dolgoznak, s ve­lük teremtettünk sikeres kon­taktust. Felkészülési programjukba illett a Szoltisz-kupa, így gyor­san bólintottak a felkérésünk­re. Ráadásul mindegyik részt­vevő saját költségén rendezi itt-tartózkodását. Az ellenfelekről Mohi Zol­tán, az SZVSC játékos-edzője adott némi információt: — A Kásás Zoltán irányította Be- csejben pólózik Vincze Balázs és Tóth László, valamint több jugó válogatott, a Galatasaray együttesét pedig egy jó magyar szakember, Gulyás László ve­zényli. Elvileg a svájci Kreuzlingen tűnik a leggyengébb külföldi csapatnak. Az egriek a napok­ban igazolták le dr. Bene And­rást, az UTE BEK-győztes pó­lósát, a többi az eredményhir­detésen derül ki — válaszolt frappánsan Mohi Zoltán. Mészáros

Next

/
Oldalképek
Tartalom