Új Néplap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-08 / 235. szám

1999. október 8., péntek Megyei Körkép 3. oldal Elhibázott vásárlás Cserkeszőlőn? Kemping föld nélkül A zagyvarékasi népoktatás kezdetének 275. évfordulója alkalmából a héten is- kolariapokat szerveztek a helyi Damjanich János Általános Iskolában. Tegnap megnyitották az iskolatörténeti kiállítást és átadták a diákpoéták versenyének díjait. fotó: csabai ■ ' 1 A lakók féltik az utakat és a házaikat Dömperdömping a Pletykafaluban az első dömper zúzott követ kedden indították útnak. Azóta negyedik napja dübörögnek végig reggel héttől este hétig Szolnokon, a Pletykafa­lu utcáin a megrakott Kamazok. Az Orgona utca és Veder utca pedig la­kói aggódnak, hogy a 20 tonnás járművek tönkreteszik az utakat, sőt, megrepedhetnek házaik falai. Furcsa helyzetbe került a cserke- szőlői önkormányzat egy saját ko­rábbi döntése miatt, ugyanis rossz üzletet kötött az előző veze­tés az egyik kemping megvásárlá­sakor. Még az előző vezetés határozott úgy, hogy a megyei önkormány­zattól megvásárolják a tulajdoná­ban lévő kempinget, pontosab­ban annak faházait, a telken lévő épületeket. Csakhogy magát a földterületet akkor nem vették meg. A gondokkal az új vezetés A hagyományoknak megfelelően idén is szavaztak a megyei könyv­tár dolgozói, hogy kit tartanak a legméltóbbnak az év olvasója díj­ra. Idén a szolnoki Merci Mihály kapta felnőtt kategóriában az elis­merést. A gyermekek között pe­dig Győré Gábor, a szandaszőlősi általános iskola hetedikes tanuló­ja nyerte el az oklevéllel járó könyvjutalmat és az ingyenes könyvtárhasználat lehetőségét. A díjátadást követően útjára in­dították az örökbefogadási akciót, mellyel az olvasók új módon tá­mogathatják a megyei könyvtárat. Aki úgy dönt, szeretne egy köny­vet olvasótársai figyelmébe ajánla­A jövő hét elejétől zökken visz- sza újra a normális kerékvágás­ba a munka a tiszaörsi orvosi rendelőben, ahol az elmúlt két hétben folyamatos rendelés mel­lett végezték el a vízvezeték­rendszer felújítását. Vélhetően azonban maguk a betegek sem (Folytatás az 1. oldalról) Ezért minden remény megvan ar­ra, hogy november 30-ig vala­mennyi károsult lakhatása biztosí­tott lesz. Megyénkbe egyébként a módosított keretösszeg - az 535 millió forint - háromnegyedét már leutalták. Búsi Lajos, a megyei önkormány­zat elnöke részletesen szólt arról, hogy a több mint 2100 sérült lakás helyreállítása 50 százalékot meg­haladóan megtörtént. Az önkor­mányzatoknak 111 lakást kellett volna újjáépíteni, azonban többsé­gük használt lakás vásárlásával ol­dotta meg a helyzetet, főként az utóbbi napokban, amikor végre csökkent az ingatlanok ára. La­szembesült, ugyanis a nagysza­bású központfejlesztés kiterjedt volna a kempingfelújításra is, ám kiderült, az ingatlan tulajdonosa időközben egy magánszemély lett. Ő pedig nem volt hajlandó eladni Cserkeszőlőnek a földet, ami érthető, hiszen a község ki­épülésével egyre értékesebbek lesznek az ingatlanok. így aztán az a sajátos helyzet alakult ki, hogy az önkormányzat bérleti dí­jat kénytelen fizetni a kempin­gért, melyben a faházak a község tulajdonát képezik. P. E. ni, az ex libris cédulát válthat. A támogatás minimális összege 200 forint, ennek fejében kerül az ajánlás a könyvbe. Tegnap első­ként a megyei közgyűlés elnöke, Búsi Lajos fogadta örökbe — s ad­ta egyben ajándékba — A világ- örökség című kötetet, mely csodá­latos képeivel, nemzeti vonatko­zásával keltheti fel az olvasók ér­deklődését. A kezdeményezéshez csatlakozott dr. Lévy Zoltánná, az OTP megyei igazgatója, aki Az emberiség krónikája című köny­vet, valamint egy olvasó is, dr. Kardos József né, aki rögtön há­rom, németalföldi vonatkozású könyvet vett pártfogásába. V. H. panaszkodtak ezért a „zűrzavar­ért”, mert nem csak a vezeték- rendszert cserélte ki az önkor­mányzat karbantartó brigádja, hanem állagában is megszépült az épület. A rekonstrukcióra a község pályázaton nyert 620 ezer forintot. -p­punk kérdésére válaszolva el­mondta, hogy Törökszentmikló- son még két ingatlan — illetve ká­rosult család — helyzete van függő­ben, illetve úgy néz ki, hogy csak Tószegen építkeznek, ahol 17 új otthon épül fel a program kereté­ben. Búsi Lajos kitért arra is, hogy a polgármesterek a legtöbbször a biztosított lakások problémáját ve­tik fel, ugyanis a biztosítótársasá­gok több esetben alulfinanszíroz­ták a károkat. Most az önkormány­zatoknak lehetőségük van arra, hogy a helyreállításhoz adjanak se­gítséget, azonban a település keret­összegét nem léphetik túl. Einvág A vágányfelújítási munkálatpk- ról előzetesen a környéken élők közül senkit sem értesítettek az il­letékesek. Az Orgona út-Veder utca—Felhő utca vonalán negyed­óránként eldübörgő járművekből tegnapra elege lett lakóknak. Az Orgona út körülbelül 200 méteres szakaszon földút, amit té­len és tavasszal megrongált az időjárás. Az önkormányzatnak a bel- és árvízkárok mellett már nem maradt pénze ennek kis sza­kasznak a felújítására, így a lakók önerőből tették rendbe, hogy köz­lekedhessenek. — Meglepődtünk, sőt megörül­tünk, amikor hétfőn zúzott kővel felszórták az utat. Azt hittük, az önkormányzat mégis rendbe teszi ezt a szakaszt. Aztán jöttek a dömperek, s egyre mélyebb ká­tyúk keletkeznek. Autóval már nem lehet eljutni a házakig. Az Orgona út öt szám előtt már fél méter mélyen besüllyedt az úttest, alatta pedig ott húzódik a gáz- és vízvezeték. Mi lesz, ha károsod­nak? — kérdezi a lakók nevében Bakosné dr. Herczegh Mária. Tény, hogy a pletykafalusi uta­kat netp úgy tervezték, hogy kibír­ják a nehéz teherautók súlyát. A szomszédos Veder utcában is ne­hezen viselik a nagy forgalmat. A négy méter széles salakos úton két személygépkocsi még éppen elfér, de a termetes billenősek mellett nem marad hely más jár­műnek. Talán ez adta az ötletet Nagy Ist­vánnak, akit építkezésében jócs­kán hátráltat a dömperdömping, hogy teljesen szabályosan parkol­va háza előtt Suzukijával elzárja a szállítók útját. Eredményesen tet­te ezt: rövid idő alatt tíz teherszál­lító kényszerült várakozásra. Az esettel a közterület-felügye­let nem foglalkozott, mondván az autó tulajdonosa szabályosan par­kol háza előtt. Értesülésünk sze­rint később a közlekedésrendé­szet és az önkormányzat képvise­letében érkeztek néhányan a hely­színre, ahol addigra már meg­egyeztek a szóváltásba bocsátko­zott felek. A kényszerű megálla­podást az is segítette, hogy Nagy Istvánnak komoly összegű köt­bért kellett volna fizetnie, ameny- nyiben autójával tovább akadá­lyozza a szállítást. Tóth István munkavezető a Ma­gyar Aszfalt Kft. képviseletében vasárnapig kérte a lakósok türel­mét, továbbá megígérte, hogy az utakat a munka végeztével rendbe hozzák. Varga Hajnalka Egyelőre nem kémek V pótfűtést A kellemes őszi nyár után most alaposan lehűlt a levegő, lassan be kell fűtenünk. Ezt az egyedi fűtéssel felszerelt laká­sokban bármikor megtehetik, nem így a központi fűtésű ott­honokban. Hogy mikor szol­gáltat meleget az Alfa Nova Kft., Szolnok távhőszolgálta- tója, arról Horváth István te­rületi igazgatót kérdeztük. A vezető elmondta, műszaki­lag felkészültek a hideg időre, bármikor készek a hőszolgál­tatásra. Október 15-e, a hiva­talos fűtési szezon előtt azon­ban meg kell rendelni a pót- fűtést. Megszűnt ugyanis az a gyakorlat, hogy ha három na­pon át legfeljebb 12 fok volt a napi átlaghőmérséklet, ak­kor automatikusan befűtöt- tek. A megrendelőt az egy- egy fűtőmű körzetéhez tarto­zó épületek felének kell igé­nyelnie a közös képviselők ál­tal és legalább 24 óráig igény­be kell venni a pótfűtést. Horváth Istvántól megtud­tuk, eddig még nem éltek a le­hetőséggel a lakók, vagyis se­hol nincs pótfűtés a hozzájuk tartozó 8500 lakásban, pedig például szerdán is már csak 13 fok volt az átlaghőmérsék­let. Az előrejelzések szerint most némi javulás várható, de a jövő hét elejére még job­ban lehűl a levegő, és akkor már számítanák pótfütési igé- ' nyekre. Több tejet kellene V fogyasztanunk (Folytatás az l. oldalról) Arról is szóltak: a jelenlegi viszo­nyok között aligha a termelő, a felvásárló vagy a fogyasztó jár jól. Ugyanis az egyik feldolgozó cég vezetője közölte, náluk a tea­vaj előállítási költsége 67 forint, és ebben benne foglaltatik 5 fo­rint nyereség is, ugyanez a vaj az üzletekben viszont már 100-120 forint! Ügy tűnik, a kereskedelem a nyertes, amely megállapítást a fórumon jelen lévő boltosok né­mán tudomásul vettek. A hozzászólók, köztük az ÁNTSZ szakembere kiemelte: a szolnoki tejipari cég az ország legjobbjai között van, ami a mi­nőséget illeti. Ezt megerősítette a fogyasztóvédelem szakembere is. Ugyanakkor elhangzott az is, az európai uniós csatlakozáshoz jó lenne több, jóval több tejet fo­gyasztani. Sajnos a keresetek eh­hez átkozottul alacsonyak, példá­ul a nyugdíjasok kétharmada 30 ezer körül, alatt kap, és ehhez vi­szonyítva bizony nem olcsó a 100-110 forintos tej, a sajtokról nem is beszélve . .. D. Sz. M. Az egyik lakó saját autójával torlaszolta el az utat a Kamazok elöl fotó: csabai Örökbe fogadott könyvek Az őszi könyvtári napok rendezvénysorozatának keretében tegnap a Verseghy Ferenc megyei könyvtárban átadták az év olvasója díjat, va­lamint útjára indították a Fogadjon örökbe egy könyvet akciót. Megszépült az orvosi rendelő Kevés ház épül újjá Az agrár- és vidékfejlesztés mindenki ügye (Folytatás az 1. oldalról) A konferencia plenáris ülését követő sajtótájékoztatón a mi­niszter újságírói kérdésre szólt azokról a legfontosabb agrár- ágazati teendőkről is, amelyek megoldása elengedhetetlen az uniós csatlakozásunkhoz. Esze­rint szükség van az agrárium in­tézményrendszerének átalakítá­sára, az átgondolt marketing- munka megvalósítására. Szük­ségesnek tartja Torgyán József még az infrastruktúra fejleszté­sét, a jó térségi programok ki­dolgozását. Szóba kerültek a sajtótájékoz­tatón az új típusú szövetkezetek is. A miniszter szerint egyes te­rületeken már születtek jó kez­deményezések — például keres­kedői társulások stb. —, ezek azonban egyelőre nem működ­nek tökéletesen. Az ágazat ve­zetője egy magasabb szervezeti forma megvalósításával jó lehe­tőséget lát az előrelépésre, de — mint mondotta — a lakosság nagy része a korábbi tapasztala­tok alapján idegenkedik a szö­vetkezetektől. Lapunk arról érdeklődött Torgyán Józseftől, hogy az ag­rárágazat tervezett, az igénye­iktől jóval kevesebb jövő évi költségvetési kerete nem veszé- lyezteti-e az úgynevezett agrár­békét. Válaszában a miniszter annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a megala­pozott 413 milliárdos igényük biztosított lesz. Mint említette, már a koalíciós tárgyaláson is felvetette, hogy az agrárium olyan pénzintézet nélkül, amely az agrárérdekeket kielé­gíti, nem tud előre jutni. A bankkölcsönök jelenlegi rend­szere megfojtja a kisvállalkozó­kat, nincs igazi hitelmegoldás. Az előrelépés költségvetési többlet nélkül elképzelhetetlen — szögezte le. Megjegyezte azt is, hogy az agrárbéke nem egy­szerűsíthető le arra, hogy ha a miniszter ad pénzt, akkor béke van, ha nem, akkor vége a bé­kének. A témától eltért lapunk másik kérdése, amely az Atyánszky- ügyben kérte Torgyán József vé­leményét. A pártelnök-minisz­ter még nem hallott a megyei fő­ügyész mentelmi jogot felfüg­gesztő kezdeményezéséről. Mint mondotta, Atyán szky kép­viselő őt arról tájékoztatta, hogy ártatlanul gyanúsítják. A dokumentumok ismerete nél­kül pedig a témában nem tud fe­lelősen nyilatkozni. Kiss Adám, az Oktatási Mi­nisztérium helyettes államtitká­ra kérdésre válaszolva elmond­ta: a hazai népfőiskoláknak a nem formális oktatásban van óriási szerepük, és jövőbeni el­képzelés, hogy hosszú távon a felsőoktatási intézmények egy­fajta bázisai legyenek e tanulási formának. A minisztérium je­lenleg anyagiakkal nem segíti a népfőiskolákat, de a tervek kö­zött szerepel támogatásuk. Dr. Patay István, a rendezvénynek otthont adó mezőtúri főiskola főigazgatója arról beszélt, hogy jól halad az intézmény integrá­ciójának előkészítése, és január 1-jétől a GATE helyett a szarva­si Tessedik Sámuel Főiskolával alkotnak oktatási egységet. Szolnok finn testvérvárosa, Riihimáki polgármes­terét ^képünkön balra) fogadta tegnap Szalay Ferenc pol­gármester. Esko Hanninen háromnapos látogatásának cél­ja a/két település együttműködésének további szélesítése, kiemelten a gazdasági kapcsolatok fejlesztése. fotó: cs. i. Ifl

Next

/
Oldalképek
Tartalom