Új Néplap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)
1999-10-26 / 249. szám
1999. október 26., kedd Hazai Tükör S. oldal Miniszterek randevúja Az Európai Unióhoz első körben csatlakozni kívánó közép- és kelet-európai országok pénzügyminiszterei tegnap Budapesten olyan munkacsoport felállításáról állapodtak meg, amely az egyes országok államháztartási reformját vizsgálja majd - jelentette ki Járai Zsigmond pénzügyminiszter. Pavel Metrlík cseh, Leszek Balcerowicz lengyel, Síim Kallas észt és Mitje Gaspari szlovén pénzügyminiszter egyetértett abban, hogy a tagjelölt országokban az államháztartási reform a gazdasági növekedés kulcskérdése. A pénzügyi tárcák vezetői foglalkoztak az adórendszerek fejlesztési irányaival és az adóharmonizációval is - mondta Járai Zsigmond a megbeszélést követően. Járai közölte: a „G5- ök” egyetértettek abban, hogy az EU-val folytatott tárgyalások során figyelmet kell fordítani a makrogazdaság mellett a gazdasági növekedésre, a versenyképességre és a munkahelyteremtésre is. (sts) Versenyző hivatalvezetők A Miniszterelnöki Hivatal pályázatot ír ki a 20 közigazgatási hivatal vezetői posztjára. A felhívás e hónap végén, a Belügyi Közlönyben jelenik majd meg. Mikes Évát, a Miniszterelnöki Hivatal új politikai államtitkárát a részletekről kérdeztük. A tender nyertesei már 2000. január 1-jén megkapják határozatlan időre szóló kinevezésüket. Mint ismeretes, 1995-ben szintén pályázat útján kerültek posztjukra a jelenlegi vezetők, a még ma is hatályos kormányrendelet nyomán, határozatlan időre. A MeH politikai államtitkára azonban úgy véli, az időnkénti megmérettetés csak hasznára válhat a területnek.- Miért tartja a kormányzat szükségesnek a pályáztatást?- Egyrészt azért, mert a köz- igazgatási hivatalok klasszikus feladatköre az elmúlt évtizedben folyamatosan bővült. A másik nyomós ok az, hogy január 1-jétől lép hatályba a módosított terület- fejlesztési törvény. Eszerint a közigazgatási hivatalok látják el a jövőben a területfejlesztésre szolgáló források jogszerű felhasználásának, valamint a kistérségi társulások, megyei és regionális területfejlesztési tanácsok törvényességi ellenőrzését. További érv, hogy az EU-hoz történő csatlakozásunk kapcsán megnőtt a nemzetközi szakmai ismeretek, valamint a nyelvtudás súlya a közigazgatásban is. Ezek mind más felkészültséget kívánnak a hivatalvezetőktől.- Nem tartanak attól, hogy valaki politikai tisztogatásként értelmezi majd e lépést?- Ezért ragaszkodunk a versenyeztetéshez. Nem hinném, hogy húsz állásra szóló pályázatot ki lehet úgy írni, hogy az „személyre szabott” legyen. A pontos szövegről még nem tudok mit mondani, de annyit már most elárulhatok, hogy nem szűk paramétereket ad meg. A problémát inkább abban látom, hogy a szférán belüli versenyvizsgarendszer nem alakult ki mind ez ideig. Ezért furcsáll- hatják ezt most néhányan.- Ismeretei szerint hány helyen várható személycsere?- A 20 közigazgatási hivatalvezető többsége véleményem szerint megfelel a pályázati elképzelésnek. (szalóky) A whiskys ügyvédje zárolt A sorozatrablásáról elhíresült Ambrus Attila védője zárolta a whiskystől kapott bizonyítékokat, nehogy mutogatásukkal megszegje titoktartási kötelezettségét. Az ügyvédi kamara ugyanakkor fegyelmi eljárást indított ellene.- Miután a rendőrség bűnpártolás címén nem talált fogást rajtam, most nyilatkozataim etikai oldalát kérdőjelezik meg - mondta lapunknak a múlt héten ismét színre lépett, s több mint 40 millióval köddé vált whiskys ügyvédje. Úgy véli, helyesen járt el, amikor megosztotta a közvéleménnyel a védence által rábízott, nyílt titoknak számitó információkat, ám a csomagban érkezett, Ambrus kézzel írott üzenetét hordozó pólót és leveleit nem mutathatja meg senkinek. Mint megtudtuk, az ügyvéd titoktartási kötelezettségére hivatkozva zárolta ezeket a tárgyakat. Arra a kérdésünkre, hogy vajon a hétfői, Grassalkovich úti rablási kísérlet is védence lelkén szárad-e, hangsúlyozta: nem szeretne találgatni, a rendőrség dolga, hogy elfogja a tettest. Horváth György, a Pest Megyei Ügyvédi Kamara fegyelmi megbízottja megerősítette, hogy - részben külső feljelentés okán, részben a kamara kezdeményezésére - a múlt hét végén fegyelmi eljárást indítottak Magyar ellen. Horváth nem kívánta elárulni, mivel vádolják pontosan kollégájukat, bár utalt rá: az etikai szabályok meg nem tartásáról van szó. (takács) Olajos-e a rendőrök keze? Hamarosan parlamenti vizsgálóbizottság vizsgálja majd a szervezett bűnözés és a rendőrség állítólagos összefonódását. A miniszterelnök az elmúlt hetekben napvilágot látott olajügyek miatt találkozott tegnap Györgyi Kálmán legfőbb ügyésszel. Orbán Viktor az olajügyletekről készült, több száz oldalas összefoglalót a közvélemény elé tárná. A miniszterelnök tegnap hivatalában kereste fel a legfőbb ügyészt, s arra kérte, hogy tekintse át az olajszőkítési ügyekről 1992 óta készült jelentéseket, rendőrségi, bírósági határozatokat - tájékoztatta lapunkat a találkozót követően Borókai Gábor kormányszóvivő. Orbán Viktor ma adja át Györgyi Kálmánnak azokat a belügyi és pénzügyminisztériumi iratokat, amelyekben több száz hasonló ügyről találhatók információk; a legfőbb ügyész ezek alapján az Országgyűlés számára jelentést készít. Békés, Hajdú-Bihar és Somogy után Csongrád megye is feliratkozott a korrupciós olajügyekkel vádolt területek listájára. Az egyre átláthatatlanabbá váló botrány Pallag László kisgazda képviselő bejelentése nyomán pattant ki, akinek vádjaihoz több elbocsátott rendőr és a nyugdíjba küldött Hajdú-Bihar megyei főügyész is csatlakozott. Ő nem kevesebbet állít, mint hogy a megye korábbi rendőrfőkapitánya és az olajmaffia együttműködött, és az összefonódás kiderítése céljából elrendelt vizsgálatot felettesei, köztük a legfőbb ügyész idő előtt lezáratta, s őt nyugdíjba küldték. Pallag László Békés megyei képviselő Gál László egykori békési rendőrfőkapitányt jelentette fel, aki ma a Belügyminisztérium felügyeleti és ellenőrzési hivatalának vezetője. A kisgazda politikus vádjait erősitette Karancsi Tibor leszerelt rendőr százados is, aki szerint volt főnökei többször megakadályozták, hogy bizonyos ügyeknek a végére járjon. Az olajügy hullámai azután sem ültek el, hogy az ORFK szerint a rendőrség ártatlan, semmi bizonyíték nem támasztja alá, hogy a megvádolt rendőrök együttműködtek volna a szervezett alvilággal, s hogy közülük többen részt vettek volna a kétes és csúszós ügyletek lebonyolításában. (horváth) Koszorúzás. Az 1956. október 25-ei Kossuth téri sortűz áldozataira emlékeztek tegnap az Országház előtti emlékműnél. Orbán Viktor miniszterelnök a Honvédelmi Minisztérium Művelődési Házában vett részt az '56-os társszervezetek közös ünnepségén. fotó: feb/diósi imre Több pénz jut a helyhatóságoknak Jövőre, hat év után először, az inflációt meghaladó mértékben növekszik az önkormányzatok támogatása - hangsúlyozta hétfőn Répássy Róbert országgyűlési képviselő, a Fidesz jogi kabinetjének vezetője. Ebben az esztendőben 630 milliárd forint az összes önkormányzati támogatás, 2000-ben meg fogja haladni a 680 milliárd forintot. Répássy Róbert leszögezte: a költségvetési javaslatban megfogalmazódó önkormányzati támogatási rendszerrel arra törekszenek, hogy megállítsák az ország kettészakadását. Búza Attila országgyűlési képviselő, a Fidesz jogi kabinetjén belül működő önkormányzati kabinet vezetője felhívta a figyelmet: az új kiegyenlítő támogatási formával lehetőség nyílik arra, hogy a szegényebb települések több pénzhez jussanak. Azt is hangsúlyozta, hogy az önkormányzatokra vonatkozó 2000. évi szabályozás tiszteletben tartja a helyhatóságok autonómiáját, gazdasági függetlenségét. - Az állami juttatások továbbra is alanyi jogon járnak, azaz feltétel nélkül megilletik a települési önkormányzatokat, amelyek szabadon dönthetnek felhasználásukról - tette hozzá. Ami a költségvetési javaslatban szereplő támogatási rendszer részleteit illeti, a helyhatóságoknál képződő személyi jövedelemadó 40 százalékát jövőre változatlanul megkapják az önkormányzatok. A különbség csupán annyi, hogy ebből 5 százalék automatikusan, 27,6 százalék normatív támogatásként, míg a fennmaradó 7,4 százalék az önkormányzatok bevételeiben meglévő aránytalanságok mérsékléseként jut el hozzájuk. Végül elhangzott: a frakció még nem alakitotta ki álláspontját arról a fideszes képviselők által benyújtott módosító javaslatról, amely a települések nagyságától függően differenciálná a személyi jövedelemadó önkormányzatoknál maradó részét. Nyílt levél. A közélet szereplői határolják el magukat a szélsőséges hangoktól, felelőtlen vádaskodás és rágalmazás helyett az ország és a nemzet érdekeit szem előtt tartva fogjanak össze- áll a mintegy négymillió tagot számláló Civil Fórum által a köztársasági elnökhöz, a kormányhoz, a parlamenti pártokhoz, a médiához és a magyar közélethez intézett hétfői nyílt levélben. Ország(rész)gyűlés. Az egészségügyről rendezi következő Ország(rész)gyűlését szerdán Nagykanizsán a szocialista párt parlamenti képviselőcsoportja- jelentette be hétfőn, Budapesten Kökény Mihály, az Ország- gyűlés egészségügyi bizottságának elnöke. Rámutatott: a kormányzati egészségügyi politikának nincs jövőképe, programja a tehetetlenség költségvetése. Az MSZP költségvetési tervezete 10 milliárdot szán az egészségügyi normatívára, és ötmilli- árddal többet adna eszközbeszerzésre a kormánynál. Zsinat. A debreceni Szent An- na-székesegyházban tartott nyitó szentmisével hétfő délelőtt megkezdődött a debrecen-nyír- egyházi római katolikus egyházmegye első zsinata. A négy napig tartó zsinaton a küldöttek plenáris üléseken és munkacsoportokban tekintik át az evange- lizáció, a papság, a diakónia, az ökumenizmus, a liturgia, valamint az egyházmegyei szervezet és a társadalmi kapcsolatok kérdéseit. Képzés. A PHARE Nemzetek Közötti Távoktatási Program a jövőben lehetővé teszi az EU jogrendszerében jártas szakemberek, úgynevezett európai adminisztrátorok képzését is - hangzott el egy hétfői tájékoztatón. Az Európai Képzési Alapítvány keretein belül elindított projekt eredményeként 13 kelet- közép-európai ország több mint 40 távoktatási központból álló hálózatot hozott létre. Konferencia. A 8 év alatti gyermekek napközbeni ellátásának formáiról, módszereiről, tapasztalatairól tanácskoznak tizennégy ország szakemberei azon a hétfőn kezdődött, háromnapos konferencián, amelyet a budapesti Országos Család- és Gyermekvédelmi Intézetben rendeznek. Jelen vannak az érintett nemzetközi szervezetek képviselői is. Óraigazítás. A hétvégi óraigazítás nem okoz gondot a MÁV vonalain - közölte hétfőn a MÁVINFORM. A nyári időszámítás október 31-én hajnali három órakor ér véget, és ekkor kell két órára visszaállítani az órát. Az időszámítás változása miatt nem módosít menetrendet a MÁV. Visszaszámlálás Szomszédok együttműködése A magyarországi évszámváltásra való felkészülés állapota nyugati mércével is megnyugtató - ez derült ki a napokban a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara által megrendezett osztrák-magyar találkozón. A legfontosabb szakterületek, mint a kormányzat, az energetika, a bankok, a távközlés és az informatika képviselői kölcsönösen tájékoztatták egymást a várható problémák megoldásáról.- A magyar fél azért kezdeményezte ezt a találkozót, mert nyugati szomszédunknak vélhetően hasonló kihivást jelent az évszámváltás, s végre nem csak önmagunkhoz, hanem egy fejlett országhoz képest is felmérhetjük, megfelelő-e hazánk felkészültsége - nyilatkozta lapunknak Mojzes Imre, az Y2K magyarországi kormánybiztosa. - A szakmai beszámolók arról győztek meg bennünket, hogy a két országban gyakorlatilag azonos feladatokat kellett megoldani, s még a mód is kísértetiesen hasonló volt. Eszerint Magyarország meglehetősen jól halad az ezredfordulós átállással nyugati mércével is - mondta a kormánybiztos. Vadász Péter, a BKIK alelnöke szerint azért volt létfontosságú a két ország találkozója, mert a 2000. év problematikája nem határfüggő, s nyugat felől Ausztrián keresztüljön hozzánk szinte minden. - A központi szolgáltatók között nincs különbség, de a kis- és középvállalkozások felkészültségében annál inkább - tette hozzá Vadász Péter. Az adott ország gazdasági erejét mutató szektorában szomszédaink jóval előbbre járnak. A központi koordinációban azonban mi vagyunk és voltunk a jobbak, ezt a vendégek ismerték el. Jó volt hazánk minősítése azon a regionális konferencián is, amelyen tizenegy ország szakértői vitatták meg az évszámkezelés közös feladatait. Noha kiderült, hogy nincs mindenütt kommunikációs stratégia, s kevés a pénz is, abban a felek egyetértettek: a közvetlen szomszédoknak különösen össze kell hangolniuk lépéseiket, mindenekelőtt a közvélemény tájékoztatását. Megállapodtak abban is, hogy a kritikus időszakban nemzetközi koordinációs központokat kell működtetni, és segíteni fogják egymást az esetleges zavarok elhárításában. Szalóky Eszter a hírlapárusoknál! Nők vallanak önmagukról... Igaz történetek: • szerelemről, • bánatról, • boldogságról valamint sok más érdekes olvasnivalót is tartalmaz