Új Néplap, 1999. október (10. évfolyam, 229-253. szám)

1999-10-12 / 238. szám

Szigorítások a börtönökben 5. oldal A posta hamarosan házhoz megy 7. oldal X. évfolyam, 238. szám 1999. október 12., kedd / uooo 3 j. j“ --------------­/ Minisztériumi nem M a régióváltásra A nyáron Tiszainokán úgy hatá­rozott több tiszazugi polgármes­ter, hogy megvizsgálják annak a lehetőségét, csatlakozhatnak-e a Dél-alföldi régióhoz. Ebben se­gítségét ajánlotta fel Lezsák Sán­dor, az MDF elnöke, országgyű­lési képviselő. Néhány hete még komoly vitá­kat váltott ki az elszakadási tö­rekvés, melyet a térség polgár- mestereinek többsége támoga­tott. Azóta valamelyest lenyu­godtak a kedélyek, s várták a parlamenti képviselő vizsgáló­dását. Lezsák Sándor a Tiszazug Települési Szövetség múlt heti ülésén számolt be ez irányú munkájáról. Molnár Bálint, a szövetség elnöke lapunknak el­mondta, Lezsák egy levelet ho­zott a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztériumból, melyben az állt, hogy a jelenlegi törvényi keretek nem alkalma­sak a térség régióváltására. Mol­nár Bálint hozzátette még, hogy napirenden tartják továbbra is az ügyet. Szó esett még a tanácskozá­son a regionális hulladéklerakó üzemeltetési szerződéséről, me­lyet hamarosan minden érintett településnek alá kellene írnia, valamint megvitatták a szövet­ség 2000. évi gazdálkodását, és odaítélték a Tiszazug rendőre cí­met is Bat a Ferenc főtörzszász­lósnak. PE 3 A LiJ c S z w c £ N H ™ W r; N O > = % Október 13. (szerda) 19 óra Megyei Könyvtár Reneszánsz és barokk est Közreműködik: Kónya István szépölt a tiszaroffi komplejáró és környéke. Az önkormányzat a „Kom- CTrévek” céltámogatása pályázaton nyert pénzből újította fel a révházat és korszerűsítet- í a lejáratot. fotó: csabai istván mberig meg kell egyezniük a biztosítónak és a patikusoknak 'ovábbra is él a gyógyszertámogatás Hangulatember a karcagi gólzsák 9. oldal Volt barátnő és anyós az áldozat [ét végi erőszakoskodók Erőszakos közösülés alapos gya­núja miatt őrizetbe vettek egy kunhegyesi fiatalembert a karca­gi rendőrök október 10-én reggel — tájékoztatta lapunkat Lengyel György alezredes, a megyei rend­őr-főkapitányság sajtófőnöke. S. Krisztián 23 éves, büntetlen előé­letű férfit azzal gyanúsitják, hogy vasárnap hajnalban erőszakkal a lakására hurcolta a volt barátnő­jét, akit megvert, majd megerő­szakolt. A fiatal nő diszkóból tar­tott haza lakására, amikor a táma­dás érte,/bajd ahogy kiszabadult az erőszakoskodó lakásából, se­gítséget kért a rendőröktől, akik rövid időn belül elfogták a bűn- cselekmény gyanúsítottját. Hasonló bűncselekmény miatt tett feljelentést egy tiszabői asz- szony is, akit szombaton este la­kásán megtámadott a veje, miu­tán rátörte az épület ajtaját. A fér­fi ököllel többször megütötte a nőt, akit azután fojtogatott, majd megerőszakolt. A rendőrség B. János tiszabői lakost — a bűncse­lekmény gyanúsítottját — őrizetbe vette. Némi riadalmat keltett a hét végi siófoki gyógyszerésznapi kongresz- szus. Felröppent ugyanis a hír, hogy a gyógyszerészkamara és az egész­ségbiztosítás nem tudott szerződést kötni, így lehet, hogy november 1- jétől a patikákban a betegnek teljes árat kell fizetnie a gyógyszerért. XJ Püspöki díjak Néhány éves igénynek tett ele­get a tiszapüspöki önkormány­zat, amikor a napokban két ki­tüntetést is alapított. A „Tisza­püspöki Községért” kitüntető dí­jat egyúttal életműdíjnak is szán­ják, hiszen az részesülhet benne, akinek tevékenysége túlmutat a településen. A díjjal plakett, oklevél és pénz­jutalom is jár. Azoknak a mun­káját, akik az oktatásban, a köz­életben jelentős szerepet játsza­nak, kiemelkedő tevékenységet folytatnak, ezentúl a „Közszol­gálatért” díjjal jutalmazzák. A díjat átvevő díszoklevelet kap és pénzjutalomban részesül. Mind­két díjat évente egyszer adomá­nyozzák, és ezzel a lehetőséggel először ajövő évben él a képvi- selô-teÿûlet. —pé— A helyzet valóban nem rózsás, ám nem reménytelen. Két, a kongresszuson járt szolnoki szakember véleményét kérdez­tük. Mátyásné Simon Zsuzsanna, a Caritas patika tulajdonosa és dr. Perjési András, a gyógysze­részkamara helyi ^vezetője úgy látja, hogy a gyógyszerészek a korábbinál kedvezőtlenebb hely­zetbe kerültek. Eddig ugyanis a patikáknak az előzetesen leadott forgalmi terv alapján hetente egyforma összeget fizetett az egészségbiztosítás, és az eltérése­ket havi egy alkalommal korrigál­ták. Ezután a heti forgalmat utó­lag számolnák el a patikák, és két-három hét múlva kapnák meg a pénzüket. Magyarul: a be­tegnek járó gyógyszertámogatást tulajdonképpen megelőlegeznék a betegeknek, és ezt az összeget csak néhány hét múlva kapnák meg a biztosítástól. (Folytatás a 3. oldalon) megszavazza a szolnoki közgyűlés / / Átalakul a parkolási rend Szolnok belvárosában bizonyos területeken napközben gondot okoz a parkolás. Ez önmagában is indokolhatja a parkolási rend újragondolá­sát, de ha figyelembe vesszük a rendezési tervben jelzett átalakításo­kat, nyilvánvaló, hogy foglalkozni kell a parkolás gondjaival is. A tiszaigari „tápügy” utózöngéi / Kié a legnagyobb büntetés? Nemrég írtunk arról a tiszaigari esetről, amikor egy felborult teherautó rakományából az intézkedő rendőrök hat zsák tápot magukkal vittek. Őket azonnal felfüggesztették állásukból. Tiszaigaron járva megtudtuk: azon nem vitatkozik senki, hogy ez a tett büntetést érdemel, de általá­nos volt az a vélemény is, hogy a legnagyobb büntetés a települést érte. Tóth Nándor polgármester ér­deklődésünkre elmondta, hogy két év szünet után alig várták, hogy újra önálló rendőre legyen a falunak, és most ismét aggód­niuk kell. Lehet, hogy évekig kell várniuk arra, hogy olyan jó rendőrük legyen, mint G. József volt. Mert általános a megállapí­tás Igaron, hogy a főtörzs körze­ti megbízottként kiváló munkát végzett, amit a testületi tagok is megerősítettek. A polgármeste­ri véleményt ellenőrizendő, megszólítottuk az „utca embe­rét” is. Senkit nem találtunk, aki Szűkülő önkormányzatiság A Jászsági Önkormányzatok Szövetsége tegnapi ülésén egyebek mel­lett dr. Kis Zoltán országgyűlési képviselő tájékoztatta a jászsági pol­gármestereket a területfejlesztési törvény kistérséget is érintő határo­zatairól. A négy jászsági önkormányzati képviselőt konkrét feladattal bízták meg a kistérség polgár- mesterei — fogalmazott Kis Zol­tán. Nevezetesen, hogy a terület- fejlesztési törvény tárgyalásánál próbálják „átvinni” azt a módo­sító indítványt, mellyel a kistér­ségek számára lehetővé válik a regionális határtól független önálló fejlesztési programok in­dítása. A Kis Zoltán által elkészített módosító indítványt a környe­zetvédelmi és a mezőgazdasági bizottság támogatta, a területfej­lesztési bizottság elutasította, így a parlament plenáris ülésén is elbukott a javaslat. A képviselő hozzátette: ennél is rosszabb hír, hogy szűkül a megyei területfejlesztési tanács tagjainak köre. Kis Zoltán el­mondása szerint a módosítással szűkülni fog a kistérségi képvise­let, illetve a választott tisztségvi­selők jogosítványa a területfej­lesztési tanács munkájában. A kialakult helyzet szerint a me­gyei és a regionális területfej­lesztési tanácsokban szinte kizá­rólag a kormányzat dekoncent- rált szervezeteinek vezetői, a mi­niszterek képviselői és a megyei közgyűlés vezetői ülnek majd. Ez mindenképpen az önkor­mányzatiság szűkítését jelenti, antidemokratikus lépésként ér­telmezhető — fogalmazott a honatya. bcs rosszat mondott volna Tiszaigar megbüntetett rendőréről. „Köz­vetlen, kedves, barátságos, tisz­tességes volt, mindig ránézett az idős, egyedülálló emberekre...” „Amióta itt van, szinte teljes egészében megszűntek a lopá­sok a faluban, de a határban is...” „Csendes lett a település, mert a garázda elemek is respek­tálták a jelenlétét...” — ezek vol­tak az általánosítható polgári re­akciók. (Folytatás a 3. oldalon) Jelenleg a város területén hét par­kolási körzet van. A fizető-parko­lóhelyek száma 495. A jelenlegi forgalmi rend felülvizsgálata és a belvároson átmenő forgalom csökkentése után növekedhet a parkolóhelyek száma. Egyes, a központban lévő utcák egyirá­nyúvá tételével, a Kossuth tér ter­vezett átalakításával és sétálóut­cák létesítésével újabb 80-100 parkolóhely alakítható ki. Jelen­tős számú parkolóhely létesíthető az állomás környékén is. Szakér­tők véleménye szerint a rentábilis működtetéshez összesen mintegy ezer parkolóhely kialakítására volna szükség. A közgyűlésnek először is el kell döntenie, hogy egyáltalán akar-e változtatni a jelenlegi hely­zeten. Ha igen, akkor ki kell jelöl­ni azokat a területeket, ahol fize­tőparkolók kialakítása számítás­ba jöhet. Ha azonban a belső te­rületeken jelentősen megnövek­szik a fizetőparkolók száma, szá­mítani lehet arra, hogy a külső te­rületeken lesz több parkoló gép­kocsi. Amennyiben a közgyűlés úgy dönt, hogy növeli a fizetőpar­kolók számát a városban, újabb kérdések várnak eldöntésre: a fi­zetőparkolókat egységes díjsza­bással vagy óránként 80, 60, 40 forintért zónás rendszerben mű­ködteti? A parkolók kialakítására és üzemeltetésére a szerződést fenntartja a Rethmann Rt.-vel, önálló szervezetet hoz létre vagy pályázatot ir ki? Az üzemeltetést parkolóórás, parkolóőrös vagy előre váltható jegyes formában ja­vasolja? A parkolás idejét nem korlátozza, egységesen meghatá­rozott órában vagy zónánként el­térő módon korlátozza? A külön­böző döntéseknek eltérő anyagi következményei vannak. Elegen­dő arra utalni, hogy a parkolóó­rák darabja mintegy egymillió' fo­rintba kerül. — ba— Ki állja az eltávolítás költségeit? „Olajmező” a körúton Ezúttal szerencsére nem közlekedési baleset, hanem „csak” egy mű­szaki ok miatt veszteglő darus gépkocsi okozott forgalmi bonyodal­makat a megyeszékhelyen. A Szántó körúton elromlott járműből ki­folyt olaj mintegy százötven méter hosszon beterítette az aszfaltot, így forgalombiztonsági okokból a rendőrség a szennyeződéssel érin­tett útszakaszt lezárta a járművek elől. Rendőrök irányították a közle­kedést tegnap reggel, illetve dél­előtt Szolnokon a belváros több közlekedési csomópontjában a Szántó körúton bekövetkezett események miatt. Az történt, hogy egy darus gépkocsi meghi­básodása révén a Szántó körút és a Pozsonyi út kereszteződé­sétől a Várkonyi térig tartó sza­kaszon olaj került az úttestre, emiatt egy időre le kellett zárni a forgalom elől a veszélyessé vált, egyébként forgalmas útvo­nalat. Az út rendbetételére a rendőrség kérésére a Reth­mann Recycling Szolnok Rt. vállalkozott. Mint ahogyan azt megtudtuk, három köbméter homokot szórtak a kérdéses út­felületre, hogy; azzal felitassák az olajat. A cégtől kapott tájékoztatás szerint a szennyeződéssel átita­tott homok egy részét már teg­nap elszállították, a megmaradt — nagyobb — részt azonban várhatóan ma távolítják el a vál­A Rethmann Rt. munkagépe tisztította meg az út olajjal szennyező­dött felületét lalat szakemberei.A Rethmann Rt. ugyan elvégezte a munkát, azt azonban egyelőre a rész­vénytársaság illetékese sem tud­FOTÓ: cs. i. ta megmondani, hogy az út megtisztításával járó költségek végül kit terhelnek majd. (Folytatás a 3. oldalon) 977086591502399238

Next

/
Oldalképek
Tartalom