Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-09 / 210. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. szeptember 9., csütörtök Hol volt a telefonkönyvem? Úgy vélem, rajtam kívül még sokan feltehetnék a kérdést az új(?) kiadványt illetően... Em­lékezetem szerint még az elmúlt évben elkészült a régen várt összeállítás. Időszerűsége a sok számváltozás miatt és az új elő­fizetők gyarapodása okán nem lehetett kétséges. Tavasz táján hol itt, hol ott ta­lálkoztam az új kiadvánnyal. Nem is értettem, miért ott lá­tom, ahol látom. Aztán ahogyan már lenni szokott, most is felke­rekedtem, s a számlával és csekkel a zsebemben elmentem az általam megvásárolt szolgál­tatáshoz tartozó könyvért. Az azonban a kiírás szerint elfo­gyott. Szeptember elején ismét olt- hatatlan vágyakozás fogott el egy új telefonkönyv után, s is­mét útra keltem. Az illetékes­nek vélt ügyfélszolgálati irodá­ban azonban azt a felvilágosí­tást kaptam, hogy a kiadó a ter­jesztést alvállalkozónak adta ki, tehát az általam illetékesnek gondolt cég semmiről nem te­het, az ügyben nem vétkes. Hogy ki tehet valamit az érde­kemben, azt nem sikerült meg­tudnom, az feltehetően nem tar­tozik rám. E hónap második hetében azonban (az év kilencedik hó­napjában járunk) örömteli hír érkezett: újra kapható a telefon­könyv. Talán ebből nekem is jut. Két gondolat azonban még­sem hagy nyugodni. Én, mint ennek az országnak szabad polgára, szabad akara­tomból, szabad (egyébként adó­zott) forintjaimból veszek egy szolgáltatást, a szolgáltató (fő- vállalkozó) pedig csak részben szolgáltat. (Azt sem verseny­helyzetben teszi és főleg nem olcsón.) A hiányzó szolgáltatá­sért a szolgáltató nem érez fele­lősséget abból kiindulva, hogy azt kiadta alvállalkozó(k)nak. Nos, aki eddig még nem tudta, milyen is a nyereségnöve­lés modem módszere, erre jó példát láthatott: adj el egy szol­gáltatást, szedd be annak díjait (előre, hisz ettől lesz előfizetési díj), a teljesítés egy részét add ki alvállalkozónak, és csinálj úgy, mintha ezzel mentesülnél a teljesítési kötelezettséged alól. Szép lassan ebből is gyűlnek a milliárdok, arról nem is be­szélve, hogy a pontatlan és hiá­nyos telefonkönyvi információk javítása célszerűen többlettele­fonálással jár. Azt is mondhatnám, jól csi­nálja ez az alvállalkozó, hogy nem teljesít, hisz az ügyfél töb­bet telefonál mint korábban, a technika pedig bírja a terhelést, hisz az előfizető a kapacitásbő­vítés költségeit már megfizette. Most már csak arra volnék kíváncsi, hol volt eddig a tele­fonkönyvem? A kérdés termé­szetesen költői. Természetesen? N. K. Szolnok Jövőre mi látjuk vendégül barátainkat Múlt év derekán a Csoportunk a nagyváradi Szent László-szobor előtt XXVI. országos hon­ismereti akadémia résztvevői ellátogattak az immár harmincéves jászkiséri Csete Balázs Honismereti Szak­körbe is. Ezen a talál­kozón Halász Péter, a Honismereti Szövet­ség országos elnöke többek között arról is beszélt, hogy szeret­nék, ha a Csete Balázs szakkör - mint az or­szágban az egyik leg­jobb - felvenné a kap­csolatot az Erdélyi Magyar Közművelő­dési Egyesülettel. A nagy múltú egye­sületről tudni kell, hogy 1885-ben alakult, s az alapszabályban meg­fogalmazottak szerint „célja a működési körében a hazafiasságnak fejlesztése nemzeti irányú mű­velődés által”. Működési köre abban az időben kiterjedt tizenhat erdélyi megyére és két szabad királyi városra, Kolozsvárra és Marosvásár­helyre. Székhelye Kolozsvár lett. Tiszteletbeli tagjai között találjuk Kossuthot, Baross Gábort, Jókait, Munkácsyt, Ferencz Józsefet. 1918-tól nehéz körülmények között működött. A román minisztertanács 1949-ben feloszlatta, vagyonát államosította. 1991-ben alakult újra. 1995-ben a 110 éves EMKE történetéről 96 oldalas összeállí­tás jelent meg. Az országos honismereti akadémia vendége­ként hozzánk látogató Kiss Margittal, az EMKE vezetőjével még ezen a találkozón megismerked­tünk, aki meghívta a szakkör tagjait egy erdélyi útra. Ez év júniusában huszonkilencen utaztunk ki Erdélybe. Tartalmas és gazdag öt napot töltöt­tünk el vendéglátóinkkal. A napokban arról értesültünk barátainktól, hogy ők is elfogadják a jövő nyárra szóló meghí­vást, és júniusban ellátogatnak hozzánk. A részle­tes programot már ki is dolgoztuk, ami elnyerte tetszésüket. Mint amilyen gondoskodással, szeretettel fo­gadtak bennünket, mi is úgy várjuk majd az EMKE tagjait. Győri János, Jászkisér Az idén is találkoztak es egy egész napot együtt töltöttek a szolnoki, egykor Vö­rös Csillag nevet viselő ruhaipari szövetkezet dolgozói. Sokan sétáltak ki a MÁV tiszaligeti üdülőjébe, hogy együtt lehessenek a régi munkatársakkal. A jó hangulatú nap végén úgy döntöttek, 2000. augusztus 17-én újra találkoznak. (beküldött fotó) Unokámmal Tiszafüreden jártunk, hogy bevásárol­junk az iskolakezdésre. Váratlanul rosszul lettem az utcán. Kisunokám na­gyon megijedt, nem mert elmozdulni sem mellő­lem, és az sem jutott eszébe, hogy mindig nálam van a gyógyszerem. Egy kerítésnek támasz­kodva tudtam csak létezni. Emlékszem, jó páran elmentek mellettünk... Egy asszonyka azonban nem tudott közömbös maradni. Odajött hoz­zánk, először is megvigasztalta síró unokámat, majd a nálunk lévő vízzel meghatott. A táskám­ból kivette a gyógyszeremet, és beadta, közben nedves zsebkendővel törölgette homlokomat. Amikor látta, hogy job­ban vagyok, visszakö­tötte a kendőmet, és el­búcsúzott. Az állomáson újra találkoztunk. Rögtön odajött hozzánk, és moso­lyogva kérdezte: hogyan érzem magam? Ami­kor a vonatjegyét váltotta, kisunokám megkér­dezte tőle: - Hová tetszik utazni? Hogy hívják a nénit? - Tiszaszentimrére ment, és Nagy Mik­lósáénak hívják. Köszönöm neki, hogy segített rajtam, s ha ta­nár lennék, példamutató magatartásáért dicsé­retben részesíteném. A nagymama és Misiké Egyekről Ha tanár lennék, dicséretben részesíteném Kegyeleti staféta és a reklám Bár még messze van október 6-a, mivel azonban úgyneve­zett kerek évfordulós megem­lékezés lesz, úgy érzem, illő volna maradandóan emlékezni a százötven évvel ezelőtti gyászos napra, 1849. október 6-ra. Ezért közreadom, ho­gyan emlékeztünk mi hatvan- hetven évvel ezelőtt. Jászberényben ezen a napon kegyeleti stafétát rendeztünk. A táv tízszer kettőszáz méter volt. A résztvevők a gimná­zium, a tanítóképző hallgatói­ból, a honvédség és a levente­egyesület tagjaiból kerültek ki. A győztes befutó nyerte el a megtisztelő jogot, hogy ke­gyeleti koszorút helyezzen el a Himnusz hangjai mellett a hősök szobrának talapzatán. A város egy vándorserleget is adott a győztes csapatnak, mely örökös tulajdonba ment át, ha három egymás utáni év­ben megnyerte, vagy ha meg­szakításokkal ötször meg­kapta. A győztesnek még egy arany­érem is kijárt. E nemes ver­sengésre természetesen már a tanév első napjaitól készülni kellett. E régi és szép ünneplést fi­gyelmükbe ajánlottam az ille­tékeseknek is. Úgy éreztem azonban, nem lelkesedtek túl­ságosan az ötletért. Külön­böző, de számomra elfogadha­tatlan kifogásokat hoztak fel: nem illik bele az éves tervbe, meg azután szeptemberben már van egy nagyszabású tö­megmegmozdulás, egy multi­nacionális cég által szervezett futóverseny. Hogy lehet egy kalap alá venni a kettőt? A reklámot és a hazafias ünneplést?! Bizonyára sokan egyetérte­nek velem: mérlegre kellene tenni, akarunk-e méltó tiszte­letet adni az aradi tizenhá­romnak - vagy inkább fogy­jon a reklámpóló? . . . Varga Béla, Szolnok nyugalmazott tanár Piknik nyugdíjasoknak - Zagyvaré kason A megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete eredetileg május 28-ra tervezte a nyugdíjastalálkozót, amelynek szervezését a rékasiak nevében Földes Imre elnökségi tag vál­lalta. Sajnos ezt a pikniket elmosta az árvíz, a juniálist pedig a belvíz vitte el. A rékasiak azonban nem hagyták annyiban, és szeptember 4-én megrendezték a szüret-elő pikniket. Zagyvaré- kas ebben az időben a népoktatás megindításának 275. évforduló­ját is ünnepelte, így szerencsésen ötvöződött az ifjúság és a szép- korúak ünnepsége. A gyönyörű katolikus templomban szentmi­sén imádkoztunk a békéért és a jó időért (lett is!), majd délelőtt általános iskolások szórakoztatták versekkel, népdalokkal, nép­tánccal az öt-hatszáz főnyi közönséget. Az ebédet, a kitűnő bab­gulyást a művelődési házban fogyasztottuk el. Ebéd után a meg­hívott és helyi mazsorettcsoportok csodás látványú műsorában gyönyörködhettünk, később a megye szinte minden településéről érkező nyugdíjasok szerepelhettek. A rékasiak nagy vendégsze­retetét eddig is ismertük a népdalköri találkozókról. Ezúttal is meggyőződhettünk arról, hogy a rékasi polgárok milyen meleg szívű, vendégszerető emberek. A nyugdíjasklub küldöttsége és a Szolnoki Pávakör nevében: Vörös Lászlóné, Szolnok Egy hét a Balaton partján A nyári szünidőben a szolnoki Kölcsey, a II. Rákóczi Ferenc, a Szandaszőlősi és a Széchenyi Körúti Általános Iskola negyven ta­nulója a Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány szervezésében és tá­mogatásával Balatonszepezden nyaralt. A tó északi partján, a kel­lemes fekvésű, írók és művészek által is kedvelt üdülőhelyen egy hetet töltöttünk el. A gazdag programok sorában gyalogtúrát tet­tünk a környékben, ellátogattunk Révfülöp kikötőjébe, jártunk Kő­vágóőrsön, hajókirándulást tettünk Boglárra. Egy másik hajókirán­dulással a természeti szépségekben, geológiai és kultúrtörténeti emlékekben bővelkedő Badacsonyba utaztunk. Az itt töltött egy hét alatt igen jól éreztük magunkat, és különleges élményekkel gazdagodtunk. Kun Alexandra és Máté Krisztián, Szolnok A világirodalom remekeiből válogatták A szolnoki Városi Művelődési és Zenei Központban közelmúltban megrendezett Szépkorúak országos szavalóversenyének előadói a világirodalomból válogatott gyönyörű versekkel emlékezetes, szép órákat szereztek a hallgatóságnak. Köszönjük az élményt az elő­adóknak és a szervezőknek. Barta Árpádné, a Tisza Nyugdíjasklub vezetője A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Millenniumunk tiszteletére Tiszaföldvár múltjához több neves személyiség is kötődik Szentesen élő fiamtól szüle­tésnapomra egy művészi ki­vitelű kiadványt kaptam. A könyv Megfestett nagyjaink címmel mintegy történelmi arcképcsarnokként harminc­hat jelentős személyiség portréját mutatja be tömör magyarázó szöveggel, akik valamilyen módon kötődtek a város múltjához. Többször is átnéztem a gyűjteményt, hiszen én ma­gam is Szentesen születtem, s lelkem mélyén még ma is szentesi vagyok. De mint aki tiszaföldvári lakos lett, eszembe jutott, hogy a mi kis városunk is bővelkedik „na­gyok”-ban, országos jelentő- ségűekben, akik városunkhoz kötődnek, akik méltóak le­hetnek egy művész ecsetjére. Itt van például a két báró Podmaniczky, Tiszaföldvár egykori földesurai, akik igen sokat tettek a település gaz­dagításáért: nemes lovakat tenyésztettek, ők kezdemé­nyezték a Polgári Társulati Alap megszületését; Hun­fal vy Pál, a magyar néprajz- tudomány megszervezője; nagytiszteletű Major Mihály, a tiszaföldvári jobbágy gye­rekek megmentője a himlőha­láltól a Jenner-féle vakciná­val 1802 és 1806 között; Vári Szabó Sámuel református lelkész, az egészséges táplál­kozás úttörője; dr. Zoványi Jenő református egyháztörté­nész; dr. Gaál Lajos helytör­ténész, református lelkész, a bolsevizmus üldözöttje; Papp Bertalan „ex infima plebe” jött a világhír csúcsára, mint többszörös olimpiai kardvívó bajnok, aki részt vett a Budai Önkéntes Ezred egykori tá­madásában; dr. hon. c. Bíró Lajos, a jeles Új-Guinea-ku- tató és gyűjtő; P. Nagy Gá­bor; dr. Somogyi Csizmazia Károly Ambrus, az európai hírű szegedi könyvtár meg­alapítója 43 ezer 701 kötettel, esztergomi kanonok, a Szent István Társulat igazgatója; Damjanich János, Klapka György, gróf Vécsey Károly és a nagy Kossuth, aki két aradi vértanúval Tiszaföldvá- ron készítette elő a győztes szolnoki csatát; György Jó­zsef, a Hajnóczy József Gim­názium megalapítója, már­tírja; dr. Basch Loránd, Ba­bits Mihály, akik a Baumgar- ten Irodalmi Alapítvány ku­rátorai voltak: Babits az esz­mei kurátor, Basch pedig a pénzügyi gondozó. Sokszor a Basch-kúriában döntötte a nyolctagú kuratóriumi testü­let, hogy melyik magyar költő mennyit kap az alapít­vány kamataiból (ez mindig attól függött, hogy az illető költő mivel járult a magyar szellem kincsestárához); Ily- lyés Gyula, Szabó Lőrinc, Érdélyi József is jártak a Basch-kúriában, sőt üdültek is a Kovács testvérek volt ta­nyájában (Illyés Gyula Nap­lójegyzeteiben is írt róla: iszogattak Basch Lóránd fi­nom szilvóriumából). Tisza- földváron élt, tanított és alko­tott az Ady utáni költőnem­zedék egyik legeklatánsabb tagja, dr. Bányay Kornél költő (időszerűnek érzem hamvait Szolnokról egy ti­szaföldvári díszsírhelyre át­szállítani). Nos, ez a névsor nem tel­jes, de egy könyvre való máris összejött. A többiek ta­lán egy másik kiadványban kaphatnának helyet. Támoga­tókkal, szponzorokkal tehet­séges festők keze nyomán el­készülhetne egy művészi arcképcsarnok, amely váro­sunk rangját is méltóképpen emelné az ezredforduló ün­nepére, hisz nem kevés or­szágos jelentőségű férfiút adott vagy látott vendégül - Tiszaföldvár dicsőségére. Dr. Varga Lajos, Tiszaföldvár gyémántokleveles gimn. tanár

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom