Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-28 / 226. szám

10. oldal Információk - Események 1999. szeptember 28., kedd Változó felhőzet Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Időjárási frontok érintik, súrolják a Kárpát-medencét a következő napok­ban. Emiatt változékonyabbra fordul az idő, a hőmérséklet azonban még így is az átlagos felett alakul. Kedden eleinte változóan felhős lesz az ég, majd nyugat felől növekszik a felhőzet. Délen több, nyugaton és északon kevesebb napsütés valószínű. Szórvá­nyosan kell záporra számítani. A szél iránya délnyugati és északnyugati között változik, gyakran lesznek élénk széllökések. A legmagasabb hőmér­séklet 22,27 fok között várható. ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Egy időjárási front elvonult, a kö­vetkező napközben érkezik meg nyugat felől. Emiatt eleinte kevesebb, később több felhő várható. Szórványosan fordul elő kisebb eső, rövid zápor. Az északnyugatira forduló szél többször megélénkül. A délutáni hőmérséklet 25,27 fok között lesz. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 25 Kecskemét: Jászberény: 24 Baja: Tiszafüred: 25 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) 26 27 26 Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Szelidi-tó: Tisza: 21 Velencei-tó: 20 Fertő-tó: 18-21 Duna: 20 19 18-20 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 25-35 25-40 20-30 25-35 25-35 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 25-35 25-40 25-40 25-35 ,25-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Kettős fronthatás várható. Emiatt a meleg- és hidegfront érzékenyek jelentős részénél megfigyelhető a reakcióidő növekedése. Ettől és a hajnali ködfoltoktól eltekintve a közlekedés időjárási feltételei jók. Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÁFA/perc): 06-90-304-631 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Széljelentés: 06-60-505-055 Balatoni élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-490-015 Balesetek, Bűnügyek Naptár 1999. szeptember 28. kedd Vencel napja Napkelte 6.38 órakor, napnyugta 18.31 órakor. Holdkelte 20.34 órakor, holdnyugta 9.55 órakor. E napon született 1573-ban Caravaggio olasz festő, 1713- ban Sajgó Ignác költő, jezsu­ita tanár, 1803-ban Prosper Mérimée francia író és 1924-ben Mar­cello Mastroianni olasz szí­nész. E napon hunyt el 1895-ben Louis Pasteur vegyész és 1984-ben Cs. Szabó László esszéista, kritikus. Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Caritas gyógy­szertár (Tószegi út 21.) az ügye­letes. Vízállás A Tisza vízállása tegnap Ti­szafürednél 538 centiméter, duzzasztott, Kisköre felsőnél 7/24 centiméter, duzzasztott, a víz 20 Celsius-fokos volt. Kis­köre alsónál—219 centiméter, apadó, Szolnoknál —129 cen­timéter, apadó, a víz 20,6 Cel- siusTokos. A Zagyva Jászteleknél 150 centiméter, változatlan, a Hár­mas-Körös Kunszentmárton- nál —51 centiméter, apadó. Traffipax A rendőrség ma a 4-es főúton Szolnok és Karcag között, a 32-es úton Jászberény külterületén, a 44-esen Kunszentmárton belterü­letén méri a közlekedők sebessé­gét. Holnap a 4-esen Szolnoktól Fegyvernekig, a 44-esen Öcsöd külterületén, a 46-oson Mezőtúr és Túrkeve között számíthatnak traffipaxos ellenőrzésre. Telefondoktor A telefondoktor ezen a héten a kedvtelésből tartott állatok­kal kapcsolatban ad tanácsot a 082-es telefonszámon. Filmklub Szolnok. Nagyfilmek a kisvilág- ból címmel október 5-én 19 óra­kor kezdődik az Ifjúsági Iroda és a Tisza mozi közös, őszi film­klubja. A februárig tartó sze­meszter alatt keddenként 16 mű­vész alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A nyitó előadáson Ken Loach Nevem Joe című film­jét vetítik, de műsoron lesz töb­bek között a A boldogságtól ordí­tani, az Életem szerelme és a Macska-jaj is. Bérletek az Ifjúsá­gi Irodában (Somogyi Béla utca 1.) és a moziban válthatók. Megvesztegette volna Ittas járművezetővel szemben in­tézkedett szombat délután Tisza- földváron egy rendőr. A 40 éves foglalkozás nélküli szabálysértő kétezer forintot ajánlott fel a jár­őrnek, ha szemet huny az eset fö­lött. A földvári főtörzsőrmester azonban jelentette a történteket parancsnokának, így a megyei ügységi nyomozóhivatal eljárást indított a vesztegetéssel gyanúsí­tott férfi ellen. Autósok a tanyán Vasárnap kora délután 30 ezer forintot loptak el egy jánoshidai tanyáról. Az elkövetők gépko­csin érkeztek. Ketten közülük be­szélgetni kezdtek a tulajdonossal az udvaron, így elterelték a gaz­da figyelmét. Eközben a többiek az ablakon keresztül bemásztak az épületbe, átkutatták a szobá­kat, majd ellopták a készpénzt. A lopást csak a tettesek távozása után vette észre a tulajdonos. Erdőtűz Vasárnap délután Túrkevéről ri­asztották a mezőtúri tűzoltókat, mivel a Gyűrűzugban kigyulladt az erdő. A tűzoltóknak sikerült megfékezni a tűz terjedését, ám így is megsemmisült két hektár erdő az aljnövényzettel, és le­égett 20 hektár legelő. Az elsőd­leges szakértői vélemény szerint valószínűleg gyújtogatás tör­tént. A kár megállapítása folya­matban van. Jogi tanácsadás A munkaügyi központ török­szentmiklósi kirendeltségén szeptember 30-án 9 és 12 óra között Kántorné dr. Helle Gi­zella jogi tanácsadást tart. Fojtogatok Hétfőn hajnalban ismeretlenek bemásztak egy szolnoki lakos udvarára. A helyszíni szemlén ki­derült, hogy a látogatók felfeszí­tették egy melléképület ajtaját, de nem vittek el semmit. Távozá­suk előtt viszont megfojtottak öt kacsát, az állattetemeket pedig az udvaron hagyták. Pénztárgépből Vasárnap reggel vették észre, hogy betörtek a szolnoki Evezős csárdába. A helyszíni szemlén ki­derült, hogy a tettesek az abla­kon át jutottak be az épületbe, ahonnan készpénzt vittek el. A lopással és rongálással okozott kár összesen 25 ezer forint. Amíg aludtak Vasárnapra virradóra arany ék­szert, rádiótelefont és két karórát loptak el Szolnokon egy Kiss Já­nos úti házból. A tettesek egy nyitott ablakon át másztak be a házba, melyet átkutattak, míg a tulajdonosok aludtak. A kár 120 ezer forint. Elgázolták Vasárnap este Szolnokon a Be- senyszögi úton, a felüljáró köze­lében egy helyi lakos gépkocsijá­val elgázolt egy nagykörűi férfit, aki éppen az úttesten haladt át. A férfi nyolc napon túl gyógyuló, életveszélyes sérülést szenvedett. (A híreket a rendőrségtől kap­tuk.) Eötvös-napok Szolnok. Az Eötvös iskola zenei hetén ma 10 órakor a Fricsay Ri- chárd fúvósegyüttes hangszerbe­mutatójára, 18 órától pedig a Stórm rockegyüttes koncertjére várják az érdeklődőket. Tánc a táncért November 6-án Szolnokon, az Olaj Sportcsarnokban Egy tánc a táncért címmel jóté­kony célú zenés-táncos bált rendeznek. A rendezvény be­vételét a szolnoki Tisza és a Corvinka néptáncegyüttesek kapják. Jegyek név és cím meghagyásával az 56/423-755 telefonszámon igényelhetők. Gyivisek találkozója Szolnok. A Gyermek- és Ifjúság­védő Intézet október 1-jén, pén­teken 13 órakor az intézet nagy­termében találkozót szervez a nevelőszülői hálózatban, vala­mint a Gyivi lakásotthonaiban nevelkedett fiatal felnőttek szá­mára, akik az 1997. november 1- jén hatályba léptett új gyermek- védelmi törvény előtt váltak nagykorúvá. A fórumon hallhat­nak az új törvényi változásokról és a neveltek klubjának megala­pításáról. Lottónyeremények Ötös lottó. A 38. héten öttalá- latos szelvény nem volt. A né­gyesek nyereménye 1.137.089 forint. A hármasokra 11.869, a kettesekre pedig 644 forin­tot fizetnek. Hatos lottó. A 38. héten hattalálatos és 5+4-es szel­vény nem volt. Az ötösök 153.520, a négyesek 3298, a hármasok 564 forintot érnek. A dzsóker játékban nem akadt telitalálatos szelvény. Totónyeremények A 38. héten nem volt 13+1-es és 13 találatos szelvény. A ti­zenkettesek nyereménye 174.674 forint, míg a tizen­egyesekre 8892, a tízesekre pe­dig 1381 forintot fizetnek. A góltotón telitalálatos nem akadt. Gazdálkodóknak Az FVM Hivatal értesíti a gaz­dálkodókat, hogy a földalapú nö­vénytermesztési támogatás má­sodik felének igénylése már meg­kezdődött, és október 31-ig tart. A mezőgazdasági biztosítással rendelkező kistermelők igényü­ket folyamatosan, de legkésőbb szeptember 30-ig az FVM Hiva­talhoz jelenthetik be. Ezek lebo­nyolításához információt a terü­letileg illetékes falugazdászok ad­nak. Azok a gazdák, akik nem tartják be a határidőket, támoga­tást sem kaphatnak! MEGRENDELŐLAP AS-M KFT. Szolnok, Kossuth tér 1. Megrendelem címre: Név:.... Cím: az Új Néplapot a Jászkun Krónikát példányban .. hó 1-jétől a következő .utca .hsz. 1 hónapra: 725 Ft J 1 negyedévre: 2175 Ft _| Az előfizetési díjat a fenti címen igazolvánnyal és számlával jelentkező kézbesítőnek a továbbiakban 1 készpénzzel, ___I folyószámláról fizetem 1 mm * (Adószám:10462933-2-11; cégnyitv. szám: 11-09-001415) aláírás Lente István alkotásaiból nyűt kiállítás Angyalok címmel tegnap délelőtt a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Humán Szakközépiskolában. Az október 20-ig látogatható tárlatot Szávai István nyitotta meg. fotó: csabai Fekete hétvége Fekete hétvége volt Szolnok me­gye útjain, ugyanis három halá­los közlekedési baleset is történt szombaton, illetve vasárnap haj­nalban. Szeptember 25-én délután 5 óra után néhány perccel egy 59 éves törökszentmiklósi férfit gá­zolt halálra az Intercity vonat a Bacsó Béla úti kereszteződés­ben. A szerencsétlenül járt a fénysorompó tilos jelzése elle­nére és a vonat hangjelzését fi­gyelmen kívül hagyva lépett a vonat elé, a mozdonyvezető pe­dig már nem tudta elkerülni az ütközést. A baleset miatt közel másfél órán keresztül állt a for­galom a tragédia helyszínén. Szombaton Cserkeszőlőn egy útkereszteződésben egy 51 éves kerékpáros férfit ütött el egy Mercedes személyautó. À bal­eset este 9 óra előtt néhány perccel történt. A gázoló autós későn észlelte a vele azonos irányban közlekedő biciklist, és hátulról elsodorta. A szerencsét­lenül járt kerékpáros olyan sú­lyosan megsérült, hogy a hely­színen meghalt. Vasárnap hajnalban 5 óra után néhány perccel Tiszaföld- váron egy 21 éves motoros le­sodródott az útról, majd felbo­rult. A rákóczifalvi fiatalember nem az útviszonyoknak megfe­lelően közlekedett, és emiatt kö­vetkezett be a baleset — közölte lapunkkal Lengyel György a me­gyei rendőr-főkapitányság sajtó­főnöke. Aszfaltoznak Karcagon Karcagon a korábbi évekhez ha­sonlóan idén is szerveződtek út­alapépítő közösségek. A képvise­lők legutóbb úgy határoztak, hogy a lakossági önerőből meg­épült útalapokat és a meglévő burkolt felületeket még idén szi­lárd útburkolattal látják el, fizet­ni pedig jövőre fognak érte. így a Kazinczy, Kemény Pál és Tisza utcai útalapok — mintegy 1200 négyzetméter — kapnak aszfalt- burkolatot, 440 négyzetméteren végzik el az útalap- erősítést és 700 négyzetméteren a padkaren­dezést. A képviselők határoztak a meglévő burkolt felületek újra- aszfaltozásáról is, így november végéig 760 négyzetmétert újíta­nak fel. SZUPEREXPRESSZ LAKOSSÁGI VEVŐTALÁLKOZÓ ] 1999. okt. 1.8-18 óráig MAGENTA SZAKÜZLET SZOLNOK, BAROSS U. 26. % W VISSZATÉRŐ VEVŐINKNEK MEGLEPETÉS! I RÉGI SZÁMLÁJÁT HOZZA MAGÁVAL! I|§ ÓRÁNKÉNT PEZSGŐBONTÁS! MOBILTELEFONT venne Westel 900 elő­fizetéssel? Hívjon, Er­dős István hivatalos üzletkötő: 06-30/9305- 326, 06-60/427-676. Díjmentesen kiszállí­tom. «7312« ______________ a ÓNIX Center eme­leti cipőosztályán itt az aktuális őszi-téli kollekció, cipők, pa­pucsok már 1.000 Ft- tól, 30-40 %-os sze­zon kezdő árak. *7007* MAGASÉPÍTÉSBEN jártas munkavállaló­kat keresünk műszaki irányítói munkakörbe, kiemelt bérezéssel né­metországi munkára. Jelentkezni: Szolnok, Óvoda út 2. sz. alatt lehet, az Ungarbau Kft.-nél. *7539* HŐTÁROLÓS villanykályhák el­adók. Érdeklődni: 06-20/9845-072-es telefonszámon. *7492* SZOLNOK, Kulich úti 2 szobás, gázos, redő­nyös lakás sürgősen el­adó. Irányár: 3.200.000. Telefon: 56/341-762. *7520* INGYENES hirdetési szelvénnyel megjelent az IRÁNYÁR! Szol­nok, Kápolna 3. Infor­máció: 56/422-284. *5811* 8 IFA billencset vennék. Ajánlatokat 20/9423-210 telefon­számra kérem. *7446* 150 órás önismereti és személyiségfejlesztő tréning kezdődik októ­ber 2-án Szolnokon, a Verseghy Könyvtár­ban. Erről tájékoztatót tartanak ma 17 órától a könyvtárban. Telefon: 06-30/2346-728. *7518* JASZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAPOK , , az Axel Sprmger-Magyarország Kit lapjai JASZKUN ^KftONlK Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: ' BERKI IMRE • Szerkesztő: Baranyi György • Tervezőszerkesztő : Bódi Béla, Zsoldos György • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős.kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/482-1921 Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén • Árusításban terjeszti a „Rónahír" Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Rt. Debrecen. Levélcím: 4001 Deb­recen Pf. 270. Telefon: 52/431 -049 A lapok előfizethetők a kiadónál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444).és ügynökségei­nél, a kézbesítőinél, postautalványon és átutalással a 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 725,- Ft, negyedévre 2175,- Ft. ISSN Új Néplap 0865-915X • ISSN Jászkun Krónika 1217-0704 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző vrsenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadók érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket Esetleges kérelmükre töröljük adataikat nyilvántartásunkból.______________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom