Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-28 / 226. szám

1999. szeptember 28., kedd Hazai Tükör 5. oldal Két hét múlva megismétlik az időközi voksolást A lábukkal szavaztak Politológusok szerint az utóbbi hónapokban a kormánypárti és ellenzéki oldalon egyaránt ta­pasztalt intenzív sárdobálás, il­letve a kabinet népszerűségvesz­tése az oka a siófoki és székesfe­hérvári időközi országgyűlési vá­lasztásokon tapasztalt érdekte­lenségnek. Mint ismeretes, az egyik városban 21,2, a másikban 19 százalékos volt a részvétel, így két hét múlva ismétlés követ­kezik. Kéri László politológus egyálta­lán nem csodálkozik a sikerte­lenségen. Mint mondta, egyrészt ezért, mert az elmúlt kilenc év időközi választásait hasonló mértékű érdektelenség kísérte, másrészt azért, mert köztes álla­potban került sor a voksolásra. Olyan időszakban élünk, amely­nek legfőbb jellemzője, hogy az emberek már csalódtak a vezető kormánypártban, de még nem döntötték el, hogy melyik politi­kai erőt szeressék. Ezért színval­lás helyett passzivitásba mene­külnek, s kivárják azt a pár hóna­pot, amíg a mérleg nyelve jobbra vagy balra billen. Kéri szerint nem lehet mesz- szemenő következtetést levonni abból, hogy ha kisszámú szava­zattal is, de szocialista jelöltek végeztek az első helyen, mert az MSZP inkább a Fidesz gyengü­lésének, mintsem saját érdemei­nek köszönheti a viszonylagos sikert. Torna László politológus úgy véli: a politikai és gazdasági elit önmaga és egymás lejáratásával aktívan hozzájárult a siófoki és székesfehérvári első forduló ér­vénytelenségéhez. Az 5-8 éves, botrányos ügyek kipattanása a meglévő illúziókat is szétrombol­ta, s nem hatott ösztönzőleg az sem, hogy a jelöltek csak a helyi bajokra kínáltak gyógyírt prog­ramjukban. A politológus véleménye sze­rint az emberek azért maradtak távol az urnáktól, mert többsé­gük nem hisz a változásban, úgy gondolja, hogy két új országgyű­lési képviselő nem csinál nyarat. Takács Mariann Tanárbéremelést sürgetnek A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a jövő évi költség- vetés tervezete alapjában sérti a kormányprogramot, ugyanis az ebben található, a közoktatás fel­zárkóztatására és a pedagógusbé­rek emelésére vonatkozó ígéretek­hez nincs meg a szükséges forrás. Borbáth Gábor főtitkár szerint a kormány 2,5 százalékos reálbér­növekedést ígért a közszférában, de a költségvetésben tervezett források erre nem elegendőek. A pedagógusok ennél kisebb bér­emelésre számíthatnak, a közok­tatásban dolgozó nem pedagógu­soknak pedig egyáltalán nem ga­rantált a legkisebb mértékű illet­ménynövekedés sem. Borbáth Gábor úgy véli, mini­mum 15 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy a beígért emelkedés megvalósuljon. A szervezet egy többéves fel­zárkóztatási program érdekében azt szorgalmazza, hogy a kor­mány a bérrendszer továbbfej­lesztésével összhangban, a köz­oktatásban foglalkoztatottak szá­mára jövőre legalább a GDP nö­vekedésével megegyező reálkere­set-emelkedést garantáljon. Az érdekvédelmi szervezet szerint a hazai pedagógusok bérének Ma­gyarország európai uniós csatla­kozása idejére el kellene érnie a tagországokban dolgozó tanárok átlagbérének legalább a 65-70 százalékát. Jön a szociális segélyjegy Jövőre a szociális segélyek 25-30 százalékát tej-, illetve húsjegyek­ben kaphatják meg a rászorulók, ha így kérik, mondta el Tamás Károly, a Földművelésügyi és Vi­dékfejlesztési Minisztérium köz- igazgatási államtitkára. Az államtitkár közölte, hogy két hónapja Barcson már a gyermek­támogatási segélyt is tejjegyekben kaphatják meg azok, akik ezt ké­rik. Emellett a Belügyminisztéri­um helyettes államtitkárával, Ka­ra Pállal közös levelet írtak az or­szág polgármestereinek, hogy fel­hívják figyelmüket arra: akár élel­miszerjegyben is adható a szociá­lis segély egy része. A Szociális és Családügyi Mi­nisztériummal történt egyeztetés alapján három megyében kísérle­ti jelleggel még az idén ősszel be­vezetik a tej-, illetve húsbonokat. Az államtitkár nem tudta meg­mondani, hogy pontosan mikor kezdődhet az élelmiszerjegyek bevezetése szociális támogatás­ként, mivel az egyeztetés jelenleg is folyik. Ha a kísérlet beváltja a hozzá fűzött reményeket, jövőre már országos is lehet a rendszer. Ehhez azonban kormánydöntés­re lesz szükség, szögezte le az ál­lamtitkár. Kijelentette, hogy beve­zetése esetén is csak mint választ­ható lehetőségben gondolkodnak e konstrukción. Tavaly 5,1 százalékos növekedés Az Országgyűlés tegnap megkezdte a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló, úgynevezett zárszám­adási törvény tárgyalását. A pénzügyi tárca nevében Varga Mihály államtitkár számolt be arról, hogy tavaly a gazdasági fej­lődés a vártnál gyorsabb volt, a pénzromlás üteme pedig lassult. A bruttó nemzeti termék 1998- ban 5,1 százalékkal növekedett, a húzóágazat az ipar volt 12,6 százalékkal, míg az agrárium stagnált. Elindult a belső fo­gyasztás növekedése, amit a reál­bérek növekedése tett lehetővé. Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke szólt a he­lyi önkormányzatok működésé­nek és gazdálkodásának néhány tipikus gondjáról. Az önkor­mányzati rendszer túlságosan szétaprózott és nem sikerült ösz­tönözni a társulások igényét. A vagyonfelélés általánossá vált. A kisebb önkormányzatok munka­társai kellő hozzáértés és tapasz­talat híján évről évre elkövetik ugyanazokat a tervezési, gazdál­kodási és elszámolási hibákat. Az ÁSZ-elnök bejelentette, hogy napokon belül nyilvánosságra hozzák a Postabanknál végzett vizsgálatuk eredményét, amely­ből kiderül: az 1998. év végi 182 milliárdos konszolidáció mérté­ke pontos és indokolt volt. A napirend előtti vitában többször szóba került a kormány és az agrártárca huzakodása a mezőgazdaságnak szánt költség- vetési támogatásról. Mind Torgyán József miniszter, mind pedig Túri-Kovács Béla, az FKGP frakcióvezető-helyettese határozottan kijelentette, hogy ez csupán „a konyhapénzről” folytatott vita, ami minden há­zasságban megesik, de a koalíció töretlen és szilárd. Kovács László (MSZP) szerint az, hogy mindkét időközi válasz­táson a szocialista jelölt kapta a legtöbb szavazatot, sárga lap a kormánynak, amit könnyen kö­vethet piros is. Torgyán József azt válaszolta, hogy Kovács kép­viselő túlzott következtetéseket vont le abból a 68 darab szava­zatból, amivel a szocialista jelölt megelőzte az FKGP-Fidesz szí­neiben indulót. S. Á. Reklám Európában. Hétfőn a Budapest Kongresszusi Központban megnyílt a Reklám Világszövetség II. Európa-konferenciája. Az első napon Göncz Árpád köszöntője és Stumpf István üdvözlő beszéde után a több mint 500 magyar és külföldi résztvevő a reklámnak az Európai Unió országaiban betöltött szerepéről és jövőjéről tárgyalt. fotó: feb/körmendi imre Kongresszus előtt az MSZP A fiatalok, a vidéken élők és az alacsonyabb iskolai végzettségű szavazók megnyeréséhez vezető taktika kidolgozása lesz az MSZP október 8-9-én sorra kerülő kongresszusának fő feladata - tudtuk meg Lendvai Ildikótól, a párt alelnökétő). Személyi kérdésekről, így Németh Miklós esetleges hazatérésével kapcsolatos teendőkről most nem döntenek. Október 7-én este a Villányi úti konferenciaközpontban ünne­pi összejövetel előzi meg a tíz­éves születésnapjához érkezett MSZP másnap kezdődő kong­resszusát. Azon az estén a há­rom eddigi szocialista elnök, Nyers Rezső, Horn Gyula és Ko­vács László mondja el, szerinte min és hogyan kellene változ­tatni, később pedig a küldöttek vitatkoznak majd a szocialista charta néven terjesztett hosszú távú programról. Lendvai Ildikó elmondta: el­fogadják a párt új alapszabá­lyát is, amely az MSZP politi­zálásában az eddiginél na­gyobb szerepet szán a fiatalok­nak és a nőknek, és szigorúb­ban bünteti az etikai vétsége­ket. A szocialista párt vezető­sége szerint a közvélemény-ku­tatások által kimutatott növek­vő népszerűség nem indokolja a politikai irányváltást, de azon mindenképpen érdemes lesz majd a küldötteknek el­gondolkodniuk, hogy saját ma­guknak, vagy a Fidesz gyengü­lésének köszönhetik-e a kedve­ző tendenciát. Lendvai úgy véli, a cél most elsősorban a bizonytalan sza­vazók, ezen belül az MSZP-vel kevésbé szimpatizáló fiatalok, a falun élők és az alacsony is­kolai végzettségűek meghódí­tása. A képviselőnő nem érzi korainak a hajrát, hiszen mint mondta, a választások után egy évvel szinte minden eddigi ciklusban megkezdődött az át­rendeződés. Arra a kérdésünk­re, hogy személyi ügyekről, il­letve Németh Miklós hazatéré­séről dönt- e a testület, nem­mel válaszolt, hozzátéve: az MSZP 2000-ben sorra kerülő tisztújító kongresszusa tárgyal majd a volt kormányfő esetle­ges leendő szerepéről. T. M. Vádemelés. Akár öt évig terje­dő szabadságvesztésre is ítélheti a biróság azt a három fogdaőrt, akik ellen szolgálatban elköve­tett kötelességszegés bűntette miatt pénteken vádat emelt a Budapesti Katonai Ügyészség. Székely György ezredes, az ügyészség vezetője elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitány­ság három munkatársa ellen az ügyészség a „whiskys rabló­ként” emlegetett Ambrus Attila szökése miatt folytatott eljárást és emelt vádat. Módosítás. Az Országgyűlés foglalkoztatási bizottsága hétfői ülésén elfogadta azt a módosító javaslatot, amely szerint a gyed felső határát a minimálbér két­szerese helyett annak két és fél­szeresében állapítanák meg. Az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatok közül csak­nem egyhangúlag támogatta azt az indítványt, amely szerint az adójóváírást 1 millió 200 ezer forintig lehetne érvényesíteni. A kormány képviselője az előbbi javaslattal nem értett egyet, az utóbbit támogatta. Lemondás. A szocialista párt országgyűlési képviselőcsoport­ja hétfőn tudomásul vette, hogy Sándor László, az MSZOSZ elnöke, szocialista képviselő le­mondott a parlament foglalkoz­tatási bizottságának elnöki tiszt­ségéről - közölte a testület ülé­sét követően Kovács László pártelnök. Kilépés. Cseh Sándor hétfőn levélben tájékoztatta Áder Já­nos házelnököt és Csurka Ist­vánt, a MIÉP elnök-ffakcióveze- tőjét, hogy elhagyja a Magyar Igazság és Élet Pártja ország- gyűlési képviselőcsoportját, és átül a függetlenek közé. Genfi konvenciók. Az elmúlt 50 évben a háborúk 20 millió ember életét oltották ki, az áldo­zatok többsége a polgári lakos­ság köréből került ki - mondta Herman János, a Külügyminisz­térium közigazgatási államtitká­ra a Genfi Egyezmények 50. év­fordulója alkalmából a humani­tárius jogról rendezett buda­pesti konferencián. Az 50 éve elfogadott négy genfi konvenció a háború áldozata, a polgári la­kosság és a hadifoglyok védel­mét szolgálja. Collegium Budapest. A hu­mán tudományok történeti és összehasonlító nézőpontból va­ló kutatása, illetve a biológiai mozgás eredetének tudományos vizsgálata a fő témája a Col­legium Budapest 1999/2000-es akadémiai évének - tájékozta­tott Klaniczay Gábor rektor az intézet közgyűlése kapcsán. Ebben a tanévben 12 ország 38 tudósa nyerte el az intézet ösz­töndíját, és folytathat tudomá­nyos kutatómunkát a magyar fővárosban. Visszaszámlálás A légi közlekedés már felkészült Világszerte csökken a félelem a 2000. év miatti számítógépes átállás­tól; ez derült ki a szeptember 16-17-én Brüsszelben tartott nemzetkö­zi internetes konferencián is. Dr. Mojzes Imre évszámkezelési kor­mánybiztos szerint a nagy cégek vélhetően megoldják ezt a technikai problémát, de nyilván a jövőben is lesznek rendszerek, amelyek ugyanúgy, mint eddig is megesett, nem működnek tökéletesen.- Az internettel kapcsolatban több lényeges kérdés tárgyalásra került Brüsszelben - mondta Mojzes Imre. - Az egyik fő téma egy olyan internet-használatról szólt, amelyhez nem kellene a jö­vőben személyi számítógép, ele­gendő lenne egy karóra méretű, mobiltelefonhoz is hozzáköthető kis szerkezet. A mobilon való szövegküldés első formája a már ismert SMS. Az eddiginél kétszer nagyobb frekvenciát jelentő DCS-1800, amelyet Magyaror­szágon is nemsokára bevezetnek, lehetővé teszi, hogy kisebb telje­sítménnyel tovább működjön a készülék. A másik előnye az, hogy bővülne az előfizetői kör.- Milyen egyéb léma került terí­tékre?- Az elektronikus kereskede­lem, azaz az elektronikus kataló­gusból történő árurendelés elter­jedésének kérdése. Felvetődött az egyes országok vásárlási szokásai közti különbség, amely meghatá­rozza ennek a műfajnak a népsze­rűségét. Itt került szóba az is, hogy pillanatnyilag senki nem ga­rantálja a világhálóra felkerült adatok hitelességét. Mindenki egyetértett abban, hogy valami­lyen módon gátat kell szabni a korlátlan adatfelvitelnek, s erre többen az adóztatást látják a leg­célravezetőbb módszernek.- Torontóban a múlt héten tar­tották mega GLOBAL 2000 konfe­renciát. Mit tapasztalt: a pénzvilág felkészült a dátumváltásra?- A szervezet, amely 54 tagor­szág bankjait és banki folyamato­kat szabályozó intézményeit tö­möríti, nem látja tragikusnak a helyzetet, de a szeptember 30-ai ülésen már mindenki többet fog tudni magáról és a másikról, hi­szen akkorra készülnek el a leg­frissebb beszámolók. Az már bi­zonyos, hogy a légi forgalomban nem lesznek fennakadások, hi­szen a tesztelések június 30-án si­keresen zárultak. Szalóky Eszter FBI-tapasztalatok a korrupcióról Az FBI (az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája) Akadémiáján, a Virginia állambeli Quanticóban a szervezeten belüli korrupció elleni harc megtárgyalására szemi-' náriumot szerveztek, amelyre a magyar bűnüldöző testületek képviselői is meghívást kaptak. A belső korrupció problémáit és helyzetét teljes nyíltsággal feltáró előadásokban elhang­zott, hogy a jelenség együtt jár a nagyközönség rokonszen- vének elvesztésével és a kor­mányszervek támogatásának csökkenésével. A rendőrsé­gen, nyomozóhivatalokban, ügyészségeken előforduló kor­rupció elleni fellépés akkor le­het eredményes, ha a testüle­tek tisztában vannak a meg­vesztegethetőség lehetséges okaival. Az FBI szakemberei úgy lát­ják, a többnyire alulfizetett bűnüldözők a megvesztegetés révén elért életszínvonalukat csak a további korrupcióval tudják állandósítani. Veszélyt rejthet magában az állomány felhígulása, ha a fel­vétel során elégtelen az elsőd­leges ellenőrzés, és ha később nem kellő színvonalú a kép­zés. Kockázatos a politikai be­avatkozás is, hiszen a pártok által kinevezett tisztek több el­kötelezettséget éreznek a kine­vezők, mint a köz érdekei iránt. Sokat nyom a latban a közönség közömbössége is, amely hajlandó szemet hunyni a jelentéktelen mértékűnek vélt korrupció láttán. Helytelen az a belső szemlé­let is, amely lekicsinyli a tény­legesen meglévő korrupciós problémákat és az ellene való fellépés elmulasztásával lehe­tővé teszi annak terebélyesedé- sét. Ehhez kapcsolódik a tes­tületek elszigetelődése a lakos­ságtól, amikor a bűnüldöző tiszt - a mundér becsületét védve - nagyobb elkötelezett­séget érez a saját korrupt mun­katársa, mint a nagyközönség, illetve a tisztesség iránt. Az FBI vezetői rámutattak, milyen fontos, hogy minden korrupciógyanús esetet igazsá­gos, objektiv módon - az elő­adók szóhasználatával élve - „agresszív nyomozás útján” ki­vizsgáljanak. (koós) I

Next

/
Oldalképek
Tartalom