Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-25 / 224. szám

1999. szeptember 25., szombat

Megyei Körkép

5. oldal

Nézőpont

Vállalkozások és a csatlakozás

Európai uniós csatlakozásunk terén bőven van még mit tenni, hiszen a vállalkozói szféra döntő hányada tőkehiányos, finanszírozási, fejlődési és létezési gondokkal küszködő mikrovállalko- zás. A statisztika szerint az összes magyar gazdasági szervezet 96,4 százaléka mikrovállalkozás, azaz tíznél kevesebb alkalmazottat foglalkoztat. A megyei KSH adatai szerint, ha ezt mélyebben vizsgáljuk, még érdekesebbe kép: a vállalkozások közel 70(!) százalékának egyáltalán nincs alkalmazottja, míg további 5 százalékuk öt embernél kevesebbet foglalkoztat. Az országban több mint 760 ezer vállalkozás működik, s közülük mindössze 0,7 százalékuk foglalkoztat 50 főnél többet, a többi a mikro- és kis kategóriába tartozik. Döntő hányaduk számtalan olyan nehézséggel néz szembe, mely egyelőre áthidalhatatlan. S ezalatt nemcsak hitelhez jutási finanszírozási problémát értek.

Ma az említett 70 százaléknyi önfoglalkoztató vállalkozónak egy igen jelentős része — véleményem szerint jóval több mint fele — egész egyszerűen alkalmazott. Fizetést kap — csak éppen számla ellenében. Számukra nem fejlődési lépcsőket, hanem az adminisztráció csökkentését kellene megcélozni, egyszerű, de elfogadható jövedelmet biztositó átalányadózást bevezetni, mert ellenkező esetben a költségek gyűjtése szerepel első számú célként előttük.

A családi vállalkozások számára már más, az előbbi koncepciónak egy kibővitett változata szükségeltetik, amelyben számít a lehetőleg állandósult adózási és adminisztrációs rendszer. Az ő fennmaradásuk nagymértékben a nyugati multik és monopóliumok térnyerésétől, valamint a határok nyitottságától függ. (Megjegyzem, csak Szolnokon, a Széchenyi-lakótelepen egymás nyakára épült multiüzletláncok miatt több kiskereskedő ment tönkre. Például Németország nyugati felében is vannak ugyan bevásárlóközpontok, diszkontok, de azok nem a város szívében működnek.) S a megállapítás igaz, nemcsak a kereskedelemre, hanem az iparra, kézműiparra is, hiszen a silány minőségű távol-keleti termékek dömpingszerű megjelenése szakmákat tüntet el. Itt, e vállalkozói körben nem az uniós pályázati alapok, nem az exportképesség megteremtése, hanem a lakosság fizetőképessége és az ország, a régió, a település védettsége jelenti a megoldást. Ezek azok a vállalkozások, melyek maximum a család megélhetését biztosítják, esetleg még 3-4 embernek tudnak munkát biztosítani.

Most érkeztünk el az igazán kis- és középvállalkozási kategóriába, ahol már dinamikus fejlődést lehet tapasztalni, s kellően ügyesek is voltak tulajdonosaik, mert megfelelő tevékenységet, illetve termékkört választottak, továbbá kapcsolataik is voltak ahhoz, hogy financiális gondjaikat — legalább részben — megoldják. Számukra már az export elérése, bővülése, a nyugati cégek megelőzése, a beszállítói státus elnyerése jelenti a napi gondokat.

Az uniós tagság azonban minden tekintetben változást hozhat. Ma még megválaszolhatatlan, vajon a „számlás alkalmazott” mint magyar találmány megmarad-e. Hogy a családi vállalkozások közül hánynak kell bedobnia a törülközőt a tőkeerős nyugatiak egyre nagyobb térnyerése, megjelenése miatt. És hát nem aludhatnak teljesen nyugodtan a kis- és középvállalkozások sem: a hazai piacon egyre nagyobb harcot kell folytatni a tőkeerős versenytársakkal. Ám most még kíváncsian várhatjuk: milyen változásokat hoz a következő év?

Tíz óra a romok alatt Törökországban

Miskolcon 1996-ban szerveződött egy speciális mentőcsoport. A török kárhelyparancsnok felkérésére az idén már harmadszor utaztak ki a földrengés sújtotta Izmitbe és Gölcsukba. Nyolcán voltak: búvárok, alpinisták, kutyás mentők és a csoport tagja lett Szálai Ferenc bányamérnök is, aki Rákóczifalván lakik, és két éve Szolnokon dolgozik a bányakapitányságon. Ő tulajdonképpen a házak műszaki felülvizsgálatát végezte.

— 1996-ban még Miskolcon éltünk, amikor a Bükkben eltűnt egy barlangász, a 33 éves E. Péter. Azt is tudtuk, mikor, honnan indult. Kerestük, a kutya több kilométeren át vette a nyomot, de végül nem lett meg a fiű. Úgy hallottam, még ma sincs meg. Ez a közös erőfeszítés, kutatás egy életre „megfertőzött”. Szeptember 14- én ebéd után egykor csengett a telefon, hogy négyre Pesten legyek a Ferihegyen, mert a miskolciakkal és néhány pestivel ötkor indul a gépünk Törökországba. A kinti munkáért nem kaptunk pénzt, én például szabadságot vettem ki.

Hogy melyik a legemlékezetesebb élménye? Szerinte több is ide kívánkozik. Az utórezgések előtt Gölcsukban negyven-ötven méterre a parttól még állt egy csodálatos szálloda. Ez pillanatok alatt belecsúszott a Márvány-tengerbe, és most 25-70 méter mélyen pihen a hullámsírban.

— Csónakkal, benne a Mancs nevű kutyával kutattak a tengeren, ahol 28 méteres a víz. Mit ad az ég, a 108-as szoba fölött jelzett az eb, hogy lenn vannak a szobában. És tényleg, három fiatal lányt álmában ért a szörnyű vég, és vitt a tenger mélyére. Nem tudÚjrafestették a 4(h)s utat

Ezután Mezőtúron, a 46-os úton már nem mondhatja senki, hogy nem látta a gyalogátkelőt, és azért ment át tiltott helyen az úton, ugyanis pénteken szinte a városon átvezető teljes szakaszon újrafestették az útburkolati jeleket. A gépkocsivezetők megértőén fogadták a kisebb forgalmi fennakadásokat. Mindenki, aki errefelé járt, az orrával érzékelhette, hogy gyorsan száradó, nitro alapú anyagot használtak a munkások. A délutáni órákra már csak a rikító fehér „zebrák” jelezték, hogy napközben tevékenykedtek az útfestők. gg

Siketen a hallók között

Nem mindennapi akaraterő, szorgalom és tehetség kell ahhoz, amit ez a fiatal lány elért. Könyvtárnyi irodalom szól arról, milyen módon javíthatunk sérült, hátrányos helyzetű embertársaink életén. Pedig ahogy azt a jászkiséri illetőségű jászapáti diáklány, Barna Judit példája mutatja, nem kell hozzá más, csak egy kis jó szándék.

A 14 éves diáklány születése óta semmit sem hall. Szülei mindent megtettek azért, hogy teljes életet élhessen. Speciális óvodába, majd iskolába járt. Judit értelmes, tehetséges, szorgalmas, és akaraterőben sem szűkölködik. Megtanult írni, olvasni (könyvből és szájról egyaránt), valamint beszélni is. Mindezt olyan szinten, hogy az általános iskola felső tagozatában már nem volt szüksége arra, hogy speciális osztályba járjon.

Halló társaival együtt folytathatta tanulmányit. Egyetlen probléma volt csak: szüleitől, bará- ja a világot taitól sokszor volt távol. Mostanra azonban ez a gond is megoldódott.

— A család rendkívüli módon hiányolta gyermekét, szerették volna a maguk közelében tudni.

Amikor láttam a gyermeknek a

Barna Juditnak soha nem adatott meg, hogy halitotó. SÁRKÖZI

szülőkhöz való ragaszkodását, és a szülők gyermekük felé áradó szeretetét, azt mondtam: meg kell próbálnunk, segíteni kell — mesélte Kalmár Pálné, a jászapáti Mészáros Lőrinc Gimtuk kimenteni őket az omlásveszély miatt, meg bontani kellett volna falakat, de a német juhász jelezte, hol vannak.

Egyébként Izmit 40 ezer lakosú város, vele szemben az öböl, másik oldalán Gölcsuk, amelynek

— Ótt voltam, amikor Gölcsukban megjelent egy hatvan körüli úr - sorolja Szalai Ferenc. - Sírva mutatta, hogy a háromszintes épület alatt ott a fia, mert azon az éjszakán is dolgozott a pinceműhelyben a szalvétagyártó gépén. A törmelék eltakarításhoz délután kettőkor kezdtünk, a kutya jelezte, hol ássunk, és este nyolckor leértünk hozzá. Közben tele gázpalackokat vittünk a tűzoltókkal együtt távolabbra, mert azokat is betemette a sokméteres törmelék.

Szalai Ferenc a házak műszaki felülvizsgálatát végezte

FOTÓ: M I.

13 ezer lakosából közel tízezret pusztított el a rengés. Úgy nézett ki a település, mintha szőnyegbombázás érte volna. Egy 100x50 méteres területen ez a kutya kilenc helyen jelzett, hogy valakit, valamiket rejt a romhalmaz.

Az apa elájult, amikor viszontlátta egyetlen, még nőtlen gyermekét, majd amikor magához tért, elmondta: illően eltemetteti, mert legalább tudja, hol pihen, ki tud menni hozzá, szólni, beszélni neki.

Az utórengések miatt harmadszor is megnyílt a föld, rengett a világ. Az emberek mostanra apa- tikusak lettek, tízmázsás, csüngő betonmaradványok alatt járkálnak, keresgélnek.

A helyiek, a hatóságok, a kárelhárítók szerették őket, ott és akkor jó volt magyarnak lenni, mert a műszakjuknak csak eleje volt, de vége... Ő az épületeket vizsgálgatta, és a megnézett ki- lencvenből négyet talált alkalmasnak arra, hogy javítható, a többit bontani kell.

— Hogy mit kibír az ember, Iz- mitben tapasztaltam. Odajött hozzánk egy negyven körüli férfi, aki angolul mesélte, tíz órát feküdt betemetve a romok alatt. Szerencséje volt, mert ki tudták szabadítani, de karnyújtásnyira tőle a felesége meghalt, és a két kisgyerek sem érte meg, hogy kiszabadítsák. A rengés után még egy ideig hallgatta sóhajaikat, jajgatásukat, később csend lett, hiába szólongatta őket.”

Négy napot dolgoztak oda- kinn, és látta azt a két települést, ahol percek alatt sok ezer ember élete, munkája, otthona ment tönkre. Akadt, ahol mindenki meghalt, máshol a gyerekek maradtak meg, illetve csodával határos módon egy felnőtt.

Valószínű, hogy a miskolci felderítő- és mentőcsoportnak, így a Szolnokon dolgozó Szalai Ferencnek sem ez volt az utolsó se-, gítőútja Izmitbe, illetve Gölcsukba... D. Szabó Miklós

názium és Szakképző Iskola igazgatója. A szülők ugyanis azzal keresték fel az intézményt tavaly télen, hogy szeretnék, ha idén szeptembertől lányuk a nagy múltú gimnáziumban folytathatná tanulmányait. Az igazgatónő úgy gondolta, hogy kollégái meg tudnak felelni a kihívásnak. Nem is kellett csalatkoznia. A lány hozott eredményei is arra engedtek következtetni, hogy egy tanulni vágyó, szorgalmas diákkal gyarapodhat az intézmény, hiszen siketen is valamivel jobb mint négyes átlagot tudott elérni Judit az általános iskolában.

— A magyar, a történelem, a rajz, az angol és a testnevelés a kedvenc tantárgyam — mondta immár a Mészáros diákjaként Judit, mikor a napokban felkerestük. — Nagyon jól érzem magam az osztályban, gyorsan befogadtak. Felelni általában írásban szoktam, de néha szóban is. Az angolt és a németet csak írásban értem meg, de néha sikerül ezeken a nyelveken is szájról olvasni. Sokat segítenek az osztálytársaim is.

Judit elmondta azt is, hogy először tanárnő akart lenni a siketek iskolájában, ahol ő is tanult korábban, de most már inkább tervezőmérnök vagy divat- tervező szeretne lenni. Akárhogy is lesz, sok sikert hozzá!

Banka Csaba

A Zagyva-parton, a nyilvánosság előtt küldték a másvilágra

Kinek számít egy kutya halála?

A fehér kuvasz valaha szebb napokat megélt, gyönyörű állat lehetett. Emberi lakhelyek közelében kóborolt. Nem tudta, hogy ez az életébe fog kerülni. Állatorvosi injekciótól halt meg egy forgalmas vasárnap délután a szolnoki Zagyva cukrászda szomszédságában.

Krebs Edina másfél éve él Németországban, ahol egy állatvédő egyesület tagja. Augusztus 15-én férjével sétált a szolnoki Zagyva-parton, amikor szemtanúja volt annak, hogyan halt meg a fehér kuvasz állatorvosi segédlettel.- A cukrászda bejáratától pár méterre történt a dolog. Arra lettünk figyelmesek, hogy egy állatorvos és két rendőr a kutya fejét a vízlefolyóhoz szorította, ami ellen az állat vonyítva tiltakozott. Az állatorvos két injekciót adott a kutyának, amitől az habzó, vérző szájjal, kidülledt szemekkel haldokolni kezdett. A haláltusája 7—8 percig tartott, amit nagyon sokan végignéztek, köztük gyerekek is, akik siratták az állatot. Amikor odamentem az orvoshoz és a rendőrökhöz megkérdezni, hogy mi folyik itt, elküldték. A férjem, aki német állampolgár, egyetértett velem abban, hogy ilyet nem lehet csinálni, mert ez állatkínzás. Ő is azt mondta, minek ide gazdagabb ország, ha az emberek szemlélete nem változik. Ez a szemlélet pedig nem az Európai Unióba való.

Krebs Edina az eset után bejelentést tett a rendőrségen a rendőrök ellen.

Vasas Károly, a Szolnoki Rendőrkapitányság rendőr őr- nagyá:

— Hozzánk lakossági bejelentés érkezett azon a napon azzal, hogy egy idős hölgyet megtámadott egy kóbor kutya, és a segítségünket kérték. A járőrök kimentek a helyszínre, és látták, hogy valóban ott tartózkodik a kóbor eb, meglehetősen elhanyagolt állápotban. A kollégák keresték a gyepmestert, ám ő szabadságon volt, és az ügyeleFelvételünk illusztráció

tes állatorvost sem találták meg. A felesége egy másik állatorvoshoz irányította őket, aki a rendőrök hívására kiment a helyszínre. Mivel fennállt a veszélye, hogy a kutya a közbiztonságot fenyegeti (a rendőrökre, a járókelőkre is morgott), így az állatorvos a helyszínen elaltatta. A kollégáim elmondása szerint 4- 5 másodperc alatt meghalt, nem szenvedett. A rendőrjárőrök feladata az volt ebben az ügyben, hogy a helyszínt biztosítsák. A mi vizsgálatunk arra terjed ki, hogy a rendőreink szabályosan jártak-e el egy lakossági bejelentésre, nem azt vizsgáljuk, hogy milyen injekciót kapott a kutya.

Az állatorvos nevének elhallgatását kérte. Szerencsétlenül került az ügybe, mivel sem a gyepmestert, sem az ügyeletes állatorvost nem találták a rendőrök. Dilemmában volt: mit tegyen? Ha nem altatja el az állatot, és az újra megtámad valakit, kit fognak elővenni érte? Úgy döntött hát, hogy elaltatja.

— A kutya valamikor szép állat lehetett, de most gondozatlan volt, atkás és bolhás, a szőre foltokban hullott. Régóta kóborolhatott már, a nyakában egy rozsdás láncot húzott maga után. Nem tanúsított támadó magatartást, az egyik rendőr kezét még meg is nyalta. A szokásos altatóinjekciót adtam neki, amitől öt másodperc alatt örökre elaludt. Nem igaz, hogy percekig haldoklóit.

FOTÓ: M. J.

Krebs Edina feljelentést tett a szolnoki állat-egészségügyi állomáson. Az állomás vizsgálata szeptember 20-án zárait le.

Megállapították, hogy az állatorvos vétséget követett el, megsértette az állatvédelmi törvényt. A törvény értelmében ugyanis a kutyát el kellett volna altatni úgy, hogy be tudják vinni állatmenhelyre kéthetes megfigyelésre. Ha ez idő alatt senki nem jelentkezik érte, és új gazdát sem sikerül találni, akkor jöhet szóba az állat kiirtása. Mivel a vélemények ellentmondóak arról, hogy azon a bizonyos napon a kutya kiirtása vagy elaltatása történt (és a kutya teteme már eltűnt a helyszínről), ebben a pontban a vizsgálat nem tudott állást foglalni. A vétséget elkövető állatorvost pénzbüntetésre ítélték.

Az esetet persze lehetne tovább „ragozni”, például elmélkedni arról, hogy megvan-e a személyi és tárgyi feltétele a törvényben előírt kéthetes megfigyelésnek. Meg arról is, hogy miért került egy gyönyörű kutya az utcára. Meg arról, hogy az utcán vajon hányán rúgtak bele ( „jó” magyar szokás szerint), amíg oda jutott, hogy megtámadott egy asszonyt.

Egy azonban biztos: az, hogy egy jobb sorsra érdemes állatnak így kellett meghalnia, az mindenképpen az emberek bűne. Paulina Éva