Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)

1999-09-16 / 216. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. szeptember 16., csütörtök Fesztivál - kis szépséghibával Tartalmas, szép programnak örülhettünk szeptember 10-én a szolnoki Kossuth téren megrendezett fúvósfesztiválon. A mű­sorvezető tájékoztatása szerint a zenei fesztivált a 1848/49-es forradalom és szabadságharc százötvenedik évfordulójának tiszteletére rendezték. Nagyszerű élmény volt! Minden dicsére­tet, elismerést megérdemelnek a mazsorettcsoportok és fúvósok. A tehetségük, művészetük legjavát adták. Egyetlen szépséghibája volt a rendezvénynek: semmi felirat nem hirdette a neves évforduló emlékét. A zászlórudakon - ahová oda illett volna egy nemzeti és egy városzászló - egy rek­lámfelirat díszlett. így aki nem hallotta a műsorvezetőt, azt is gondolhatta, hogy a „sörösöket” ünnepli^. Szomorúnak tartom, hogy ennyire a szponzorok hatalmában vagyunk. Jó lenne ezen elgondolkodni. F. T.-né, Szolnok A találkozók erősítik az egymáshoz tartozás érzését A pályát hivatásunknak választottuk Jászberény, 1962: Utoljára együtt 1959 szeptembere nagy változást hozott a Jászberényi Tanítóképző Főiskola éle­tében: ekkor indult a gimnáziumi vég­zettségre épülő felsőfokú képzés. A negyven évvel ezelőtti eseményekre emlékezve a közelmúltban találkozót szervezett az akkori első évfolyam, amely komoly alkalmassági és felvételi vizsgák után kezdte csak meg tanulmá­nyait. Három év múltán negyvenhetén tettünk sikeres államvizsgát. Nagy- nagy örömünkre szolgált, hogy közülük harmincegyen jöttek el az évfolyam-ta­lálkozóra. A viszontlátás örömteli percei után tisztelettel emlékeztünk meg azokról a tanárokról és évfolyamtársakról, akik sajnos már nem lehetnek közöttünk. A tartalmas beszélgetések, a szép emlékek felidézése után mindannyian egyetértet­tünk abban, hogy az évfolyam családias légköre, ta­náraink lelkiismeretes munkája eredményes volt. Valamennyien hivatásunknak tekintettük a pedagó­gus munkát, amit az is bizonyít, hogy mindannyian a pályán maradtunk, sőt sokan továbbképzéssel, szakosodással gyarapították tudásukat. A katedrán eltöltött hosszú idő sikeres és tartalmas volt. Jó ér­zéssel gondoltunk vissza az elmúlt negyven eszten­dőre, s a kinyilatkoztatásokból kiderült, ha ismét dönteni kellene, ugyanezt a pályát választanánk. Szebenyi Józsefné Jászberény Nekünk Öcsöd a legszebb hely Hagyomány, hogy szeptember­ben a mezőtúri Magyar-Mon­gol Barátság Mezőgazdasági Szövetkezet vendégül látja nyugdíjasait. A tradícióval idén sem szakítottak. 1993 óta min­den évben meghívja az időseket a szövetkezet vezetése egy ebédre, egy baráti beszélge­tésre. A vendégek elsőként Fűzfa István elnök tájékoztató­ját hallgatták meg a közelmúlt történéseiről, majd a szövetke­zet előtt álló feladatokról esett szó. Ebéd után a baráti beszél­getéseké volt a főszerep, ki-ki felidézhette emlékeit. Fűzfa István elnök azt is el­mondta, ezek az együttlétek erősítik az egymáshoz tartozás érzését. Volt már olyan is, hogy egy itt felvetett gondolatot a gyakorlatba is átültettek. G. G., Mezőtúr Az oroszlányi Bányász Klub Alapítvány és Népdalkor telt busszal indult úrnak az Öcsödi találkozójára. Örömmel fogadtuk a meghívást. Vendéglátóink nagy szeretettel vártak bennünket. Er­senyt. A templom előtt a gyüle­kezetben ki-ki megpróbálta fel­fedezni gyermek- vagy ifjúkori barátját, s bizony nehéz volt elfo­gadni, hogy a harminc, negyven, sőt ötven év mennyire megvál­toztatott bennünket. Utunk felvonulással, majd a Ligetben folytatódott, ahol Öcsöd polgármestere beszélt a község újratelepítésének 285. évforduló­járól és terveikről. Dr. Tolnai Gábor kandidátus ünnepi beszé­dét elérzékenyülve hallgattuk. A köszöntők után ki-ki elfog­lalta helyét a hatszáz személyre terített sátorban a bőséges, alföl- dies ebédhez. Ezen a napon az érdeklők számára a József Attila Múzeum és a Helytörténeti Gyűjtemény is nyitva állt. Este tűzijáték zárta az ünnepet hajnalig tartó tánccal. Szép Lídia, Oroszlány Nem fut be a nyári meleg? A lap szeptember 10-ei szá­mában a fenti címmel - de kérdőjel nélkül - megjelent egy cikk a megyeszékhely távhőszolgáltatása méréséről. Egyetértek az aggályoskodó fogyasztóval, aki arra panasz­kodik, hogy a szolgáltató a napsugár melegét is leszám­lázza, holott józan ésszel megítélve a lakásunkba beá­ramló napfény melege minket illet. Az én lakásom déli fek­vésű és jól hőszigetelt. A szo­bámban már két éve nem volt a radiátor bekapcsolva, a táv- hőszolgáltató mégis tisztes összeget számláz a nem mű­ködő radiátor nem létező hő­leadása után, mert az általa felszerelt hőelosztó nem a ra­diátor melegét, hanem a szoba hőmérsékletét méri. A szolgáltatott energiát mérni kell. Csak amit fel­használtunk, azt fizettessék velünk. Ezért a rendszeren még finomítani kell. Olyan fogyasztásmérőt vagy hő­elosztót alkalmazzanak, amely a fűtőtest hőleadását és nem a lakás melegét méri. dr. Erdei K., Szolnok Nincs szebb a hazai furulyaszónál Divat manapság az általános iskolás gyerekeket áthordani a környező nagyobb települé­sek, városok iskoláiba ta­nulni... Hol van az már, hogy a helyiek büszkék voltak isko­lájukra! A városi iskola, az az igazi! A hat-hétéves gyerek te­lente reggel még sötétben utazik, fáradtan beesik az is­kolapadba, este szintén sötét­ben, holt fáradtan érkezik haza. Néhány év után esetleg visszatér lakóhelye iskolájába - három-négy bukással. A szülő persze büszkén mondja, hogy mindent meg­tesz a gyermekéért, s nem en­gedi csemetéjét „mucsai” gyerekek és pedagógusok közé. Történt a minap, hogy az egyik szülő is felpakolta két gyermekét a távolsági autó­buszra, s bevitte őket a szom­széd város tanintézetébe. Né­hány nap múltán azonban azt kérdezte egykori iskolája fu­rulyaszakkört is működtető igazgatójától: nem járhatna-e vissza a gyerek, hiszen messze földön nincs olyan híres szak­kör, mint ott. Az igazgatót büszkeséggel töltötte el a dicséret, és azt vá­laszolta: természetesen nincs akadálya, hogy ott tanuljon a hangszeren a gyermek, hiszen nincs szebb a hazai furulya­szónál... (egy fültanú) Gorombaság helyett jó focit várnak a szurkolók A szeptember 12-én lejátszott Szolnoki MÁV Neusiedler - Kecs­kemét elleni mérkőzésen tapasztaltakat nem tudom szó nélkül hagyni. Történt, hogy az első félidő után, amikor a játékosok az öl­tözőbe vonultak, Major Sándor a lelátó nézőihez egy goromba (nem idézem szó szerint) mondatot intézett, amelynek tartalma ez volt: „Mit akartok, ingyen jöttök be!” Joggal mondhatom, a válasz­tott hangnem sértő volt minden ott helyet foglaló, fiatalnak már nem mondható szurkolóra. Elhiszem, hogy a játékos is ideges volt a gyenge teljesítmény miatt, de egy sportember nem engedheti meg magának, hogy így viselkedjék. A játékért a klub fizetést ad, ezért minden mérkőzésen elvárható a jó teljesítmény. Mi, nyugdíjasok nem kértük az egyesület vezetőit, hogy ingyen nézhessük meg a csapat produkcióját. Akkor is kijártunk a meccsre, amikor 200 forint volt a belépő, két-kétezer-ötszáz sportbarát buz­dította a fiúkat, zúgott a,.Hajrá, Szolnok!” Sajnos Fedor Ottó is megfeledkezett magáról, gyakran muto­gatott a közönség felé, ahelyett, hogy elkövetett hibáit próbálta volna kijavítani. Lehet, rossz napja valakinek, de lelkesedés és szív nélkül ak­kor sem szabad játszani. Bízom benne, hogy az érintettek levonják a tanulságot a tör­téntekből, és értékes tagjai lesznek a csapatnak, s nekünk is sok örömet szereznek góljaikkal. Csepregi Károly Szolnok nyugdíjas szurkoló * Ferenc Gábor, a Szolnoki MÁV FC Kft. ügyvezető igazgatója az említett kétjátékos nevében is elnézést kér levélírónktól és a többi érintettől. A klub vezetése ígéri, mindent megtesz azért, hogy a sportolók a mérkőzéssel foglalkozzanak, és teljesítmé­nyükkel sokkal inkább tapsra, mintsem elkeseredett bekiabálá­sokra késztessék a szurkolókat. A levelekből válogatunk. A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tisztelet­ben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Hagyományőrző Pávakör meg­hívására az alföldi nagyközségbe a falunapra és az elszármazottak kezésünket követően a reformá­tus templomban meghallgattuk az istentiszteletet és a hangver­Szolnoki győztesek a győri vándortáborban A Baross Alapítvány Győrben szer­vezett vándortáborában a szolnoki Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakképző Iskola Baross tagintézmé­nyéből Csőke Erzsébet tanárnő kísé­retével nyolc diák nyolc kellemes na­pot töltött el, jutalmul kiemelkedő ta­nulmányi és közösségi munkájukért. A táborozó szolnoki diákok megis­merkedtek a Szigetköz népi hagyo­mányaival, szép tájaival és a színes, változatos programból a nemes vetél­kedés sem maradt ki. A „vasminisz­ter” életéből és Győr nevezetességei­ből összeállított versengésben hazánk valamennyi, Baross Gábor nevét vi­selő iskolája képviseltette magát. A vetélkedőn a szolnoki tagintézmény első helyezést ért el. Szabó Sándor 117A osztályos tanuló A változó pedagógusszerep A nagy létszámú osztályokban szűkül a pedagógus mozgástere i Minden társadalomban kialakulnak szociális szerepek. Ilyen például a ta­náré, a boltosé, a menedzseré, a papé, a képviselőé. A társadalom e szerepeket sokféle eszközzel szabályozza, hogy azokat szereplőik és szerzőik megtart­sák, működtessék, önmaguk és mások számára átláthatóvá, értékelhetővé te­gyék, így hatékonyabban éljék megszo­kott életüket. Korunkban, amikor folyik a nagy globális építkezés, s a világ egyre átfo­góbban gondolkodik és lokálisan, regi­onálisan cselekszik, s egyre inkább riva- lizálódik és atomizálódik, a korábbi em­beri kapcsolatok, közösségek szétrom- bolódnak, az internet eszközeivel pedig szinte bárki bárkivel képes lehet (lesz) kommunikálni, vajon mennyi és milyen szerepe van, lesz az óvónőnek, a tanító­nak, a tanárnak, vagyis a pedagógus-tár­sadalomnak? Abban például, hogy épül- e itt új humanitás, új emberség, emberi­esség, szeretet, szolidaritás, avagy elbur- jánzik az egoizmus; kialakul-e az új au­tonóm ember? Nehéz lenne tagadni, hogy van itt egy pedagógiai kultúra, amely nem tökéletes - jó, rossz -, de sikeres, s ezt kellene igazából fejleszteni. Ám azt is látni kell, hogy a 16-22 éves korosztály a legin­tenzívebb bűnelkövető hazánkban. A társadalmi viszonyok és az emberi tu­lajdonságok változását megnehezítik a szociális szereptévesztések és -zavarok. Sokan azt hiszik például, hogy az iskola, a pedagógus dolga a gyermek nevelése, holott ez a folyamat lényegében a szoci­alizáció, ami teljes értékűen csak és ki­zárólag egy zárt, egymásban bízó, egy­másért élő közösségben valósulhat meg. Kulcskérdés: keli-e hogy az iskola, az osztály életképes közösséggé szerve­ződjék? Sokan vallják - pedagógusok, szülők, diákok -, hogy az iskola ezért van, hisz a jó iskola eddig is gyermek­közösségre szerveződött, s a kortárs csoport itt a lényeg, mert csak az élmény teszi az ismeretet maradandóvá. A pe­dagógus ebben domináns személy (le­het), alapvető tényező, s nem megtűrt személy. Ám helytelen az, ha tőle váiják a gyermek szocializációját, holott ennek erkölcsi alapjait hétéves korig lehet (kell) megalapoznia a családnak. De so­kat tesz ezért az óvoda is. Jelei vannak azonban annak is, hogy az iskola elment kissé az oktatás felé, így a nevelés kevésbé érvényesül. Harminc-negyven fős osztályokban nem nagyon nyílik ma mozgástér a ne­velésre, a jellemformálásra, inkább a szabályrendszerek átadása, a fegyelme­zés, a tanári hatalom megőrzése érvé­nyesül - bár a fegyelem és a fegyelme­zés szükséges, hisz nem csinálhatja mindenki azt, ami neki tetszik, mert ak­kor az iskola brutalizálódik. Többen állítják, nem az a baj, ha az iskola liberalizálódik, az a baj, ha el­durvul. Ám a pedagógus alapvető sze­repe az érték és a kultúra közvetítése, be- és elfogadtatása, a gyermekeknek olyan tudás adása, ami konvertálható. Mivel a piacnak itt közvetlenül nincs kihívása, és az elsajátított ismeret csak évek múlva realizálódik a társadalmi gyakorlatban, ezért az oktatásfenntar­tók időnként nem hajlandók az okta­tásra, nevelésre szükséges feltételeket biztosítani. Ám mégis van esélye a pedagógus­nak arra, hogy progresszívebb, kreatí­vabb, hitelesebb legyen, hisz máskép­pen ráfagy a pedagógusi, nevelő szerep. Hitelesíti őt megújuló értéke, gyermek­szeretete, diákjaihoz való közelsége, az, hogy miatta járnak szívesen a gyerme­kek óvodába, iskolába. Ám ma a pedagógus közérzete igen rossz, sorsa, helyzete kiszolgáltatott. Bére, jövedelme nem emelkedett, ön­maga újratermelésére sem elegendő. Számos pedagógus anyagi helyzete fényévnyi távolságra van egyes tanít­ványaitól. S ez tragédia! így nem meg­lepő, hogy materiális érdekeiket előny­ben részesítik, előbbre sorolják saját emberi értékeiknél, ami státus-, szerep­és identitászavart idéz elő. S felveti azt a kérdést, hogy illik-e és meddig lehet sokat kívánni azoktól, akiket alig becsül meg az, aki tőle minőségibb értékköz­vetítést vár, követel. Dr. Bálint Sándor, Szolnok

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom