Új Néplap, 1999. szeptember (10. évfolyam, 203-228. szám)
1999-09-02 / 204. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1999. szeptember 2., csütörtök Egy fészekalja madár veszett oda Kevesen tudják, hogy az idei év a sok tavaszi és nyári csapadéknak köszönhetően kiemelkedő jelentőségű a természet- védelemmel foglalkozó szakemberek körében, ugyanis az utóbbi évek talán legsikeresebb gólyaszaporulata repül, repült ki a napokban. A megyében az eddigi felmérések szerint legalább tizenöt százalékkal több fióka hagyta el a fészket, mint tavaly. Sokan megtesznek mindent a védelmükért, hogy megfelelő táplálkozó- és költőhelyet találjanak kedves madaraink. Fészektartó állványokat állítanak fel az udvarban, bízván abban, hogy egyszer majd ott is megtelepszik egy pár. Sajnos azonban a híradásokból arról is értesülhetünk, hogy nem egy helyen az emberi önkény áldozatául esnek. Mostanában csaknem egy teljes fészekaljat pusztítottak el a go- noszkodók. Adódhatnak természetesen problémák, mint az élet bármely területén. Ezért azt tanácsoljuk, ilyen esetben keressék szervezetünket az 56/429-623-as telefonszámon, s mi készséggel segítünk. Jászkun Természetvédelmi Szervezet Szolnok Illemtan mongol módra A közelmúltban hallhattunk arról, hogy egy mongol fiú megkéselt három huszonéves fiatalembert. De mi is történt? A mongol egy lánnyal betért egy kiskocsmába. A vendégek között akadt három fiatalember, akik oly módon fejezték ki tetszésüket a leány iránt, hogy a mongol fiú szeme láttára egyikük megsimogatta a leány nemesebb testrészét. Ez a külföldinek nem tetszett. A fiú rövid időre elhagyta a kocsmát, majd egy késsel tért vissza (vélhetően hazájában az ilyen cselekedetért példás „büntetés” jár), hogy elégtételt vegyen a megaláztatásért: mindhárom fiút megszúrta, egyiket súlyosan. De vajon miért nem a kezdeményezőket pellengérezték ki? Nem ártatlan bárányok azok, akik ilyen szemérmetlenségre vetemednek! Még a Rákóczi téren sem viselkedhetnek ilyen megalázóan a férfiak. Ha már az iskolában, a szülői házban nem tanulták meg a magyar ifjak, mi illik és mi nem nyilvános helyen, erre most egy mongol megtanította őket. Csak gratulálni tudok neki. Sándor János Szolnok Kétezer kilométer a lengyel vendégszeretetért A szolnoki Lengyel Kisebbségi Önkormányzat és a Városi Kollégium Szymczak Judit közreműködésével nyolcnapos déllengyelországi kirándulást látogattunk el Krakkóba és a wieliczkai sóbányába. A sokkoló hatású Auschwitz után Ustronban pihentük ki a fáradalmakat, majd Tamówban Parkban Stany Saczot, ahol TV. Béla lányának, Kingának kolostora is áll. A királylányt II. János Pál pápa a közelmúltban avatta szentté. A dunajeci tutaszervezett. A csoport a több mint kétezer kilométeres út során a Beszkidek és a Tátra he- gyes-völgyes tájain is átutazott. Első szállásunk Bielsko-Bialá- ban (képünkön), a fejlett iparú, jelentős turisztikai központnak számító városban volt. Innen Bem József sójához látogattunk el s a múzeumi emlékeket néztük meg. A csoport következő szállása Wierchomlában, egy faházas panzióban volt. A házak ablakából megindító látvány nyílt a környék hegyeire. Felkerestük a Pieniny Nemzeti jozás, a libegőzés, a sikló és a bobpálya kipróbálása szintén nagy élményt jelentett mind- annyiuknak. És természetesen megtapasztaltuk a lengyelek rendkívüli vendégszeretetét is a magyarok iránt. Simon Judit, Szolnok Az állóvíz Velencét juttatja eszükbe Hetvenhat aláírással érkezett a levél a szolnoki holt-Tisza- parti üdülőövezetből, kérve a város polgármesterének és az önkormányzati testületnek a figyelmét a térségre - kiváltképp az úgynevezett új osztású területre. Az esőzések és belvíz meglehetősen nagy károkat okozott a holt-Tisza-parti üdülőövezet új kiosztású területén is - írják levelükben az üdülőövezet állandó és ideiglenes lakói. Számos ház megrongálódott, több száz gyümölcsfa kipusztult. A talaj ősz óta telített vízzel. Az emésztőaknákban levő víz (amelynek mennyisége nyáron ugrásszerűen megnő) sem járul hozzá a belvíz apadásához. A gondok enyhítésére kézenfekvőnek látszik az üdülőterület csatornázása. Ám ezt elmulasztották az illetékesek, pedig korábban születtek erre tervek. Akkor, amikor Szolnok hamarosan azzal büszkélkedhet, hogy minden utcája csatornázott, vajon a Holt-Tisza partján lakókkal miért bánik mostohán a város? Tudjuk, a Holt-Tisza a város tartalék ivóvízbázisa. Éppen ezért a helyi polgárok számára nem lehet közömbös, hogy a jövő nemzedék milyen tisztaságú holtágat örököl. Véleményünk szerint a térségben elsőrendű követelmény a környezetvédelem. Nem értjük hát, hogy ilyen szempontból a város miért hanyagolja el az egyébként belterületnek számító üdülőt. De ha már a magát „európai településnek” tekintő Szolnok egyelőre nem tervez csatornázást - jóllehet mi változatlanul igényeljük -, ' milyen megoldást javasol helyette a felgyülemlett csapadékvíz elvezetésére? A közelmúlt esőzései nyomán a belvíz összemosta az emésztőaknák tartalmát is (nem kis fertőzésveszélyt okozva). Már rettegünk egy újabb záportól, mert nem tudjuk hová vezetni a vizet. A telkeket csak olyan szikkasztóárkok övezik, amelyek nem alkotnak összefüggő rendszert, telítődéskor kiöntenek. Örülnénk, ha a mindenünnen folydogáló, néha szennyel kevert vizek ellenőrzött helyre ömlenének. Szeretnénk, ha a városi közgyűlés előtt ez a téma is szóba kerülne, hogy a holt-Tisza-parti csatornázás (és csapadékvíz-elvezetés) ügye mihamarabb nyugvópontra jutna. A városnak is jelentős haszna származik abból, ha az üdülő- terület nem Velencét juttatja a polgárok eszébe. * A polgármesteri hivatal városüzemeltetési főosztályának munkatársa, Kiss István érdeklődésünkre elmondta, hogy a térség problémáit ismerik. Első lépésként az önkormányzatnak terveket kell készíttetnie (szakhatósági véleményekkel, engedélyekkel). Csak a beruházás költségeinek ismeretében lehet majd dönteni a tervezett munkák kivitelezésének megvalósításáról. A levelekből válogatunk, A kiválasztott írásokat - a szerző előzetes hozzájárulása nélkül, mondanivalójának tiszteletben tartásával - feldolgozzuk. Névtelen vagy címhiányos leveleket nem közlünk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Sikeres évadot tudhat maga mögött a Éppen július 3-án múlt két esztendeje, hogy felkerestem Molnár Lajosnét, a szolnoki Vasutas Csomóponti Művelődési Központ igazgatóját, és azt ajánlottam, Lurkó Színpad elnevezéssel szervezzünk egy gyermek-színjátszócsoportot. Szeptember elején már tíz általános iskolás készült lelkiekben a játékra (hat közülük ezt megelőzően a Kölyök Színpad tagja volt). A kezdeti próbálkozások után tavaly belefogtunk az első komoly vállalkozásba is. Az Országos Széchényi Könyvtárban akadtam rá a Hüvelyk Matyi az óriások között című bájos mesedarabra. „Levertük róla a port” - hiszen ezt a változatot legutóbb 1922-23-ban játszották -, dalszöveget írtunk hozzá, amihez könnyű, dallamos, rit- musos zenét szerzett Kerekes József, népszerű nevén Piki. A díszletet Szécsi Valéria festette. Kis színházunknak ekkor már tizenkilenc tagja volt. A rendszeres és lelkes próbák várakozáson felüli eredményt hoztak. A harminchárom előadást 6429 gyermek tapsolta végig a megyében és azon túl. A megalakuláskor rendszeresített Lurkódex (események Lurkó Színpad naplója) bizonyítja, hogy valamennyi helyszínen osztatlan sikert aratott a kis társulat. Ez év április 21-én ünnepeltük a huszonötödik előadást Cibakházán, és köszöntöttük az ötezredik nézőt. Évadzárónkon a legügyesebbek díjat kaptak, és egyúttal megrendeztük első Lurkó-napunkat, másnap pedig Tőser- dőbe utaztunk. Júniusban Dunakeszin felléptünk a Vasutas Színjátszók Műhelyfesztiválján. Az új évadban másik darabbal készülünk; fájó szívvel veszünk búcsút a sikert hozó mesejátéktól, amelynek megrendezését és előadását a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram, a Nemzeti Kulturális Alap és a szolnoki önkormányzat is támogatta. Most javában folynak A királylány papucsa című zenés mese próbái. A szövegkönyvet Csíki Pál, zenéjét Kerekes József írta. Az új darab bemutatója október végén várható. Társulatunk szeretne több kis színjátszóval dolgozni, ezért szeptember 11-én felvételi meghallgatást tartunk. Klein Imre, Szolnok Hazaköltözött szülőfalujába A jánoshidai Kovács G. István, művésznevén Virág Gellért - aki a településsel közösen falumúzeumot nyitott meg Petőfi Sándor halálának százötvenedik évfordulója alkalmából - visszaköltözött szülőfalujába. A felvétel az új otthon udvarán, az ő kerti csodája mellett készült a nyolcvanöt éves Kovács G. Istvánról. (beküldött fotó) Geleji Katona István és Verseghy Ferenc „kapcsolata” A jottisták győzelme az ypszilonistákkal szemben Az erdélyi magyar szellem arra van hivatva, hogy kicsiny lehetőségek közt nagy szellemi erőfeszítéssel, egyetemes emberi szellem legyen. (Mokkái Sándor) A Szolnokhoz szorosan kapcsolódó erdélyi és magyar szellemiség két képviselője, Geleji Katona István és Verseghy Ferenc életének eddig kevésbé ismert epizódja bizonyára sok olvasó érdeklődésére tarthat számot, ezért fontos, hogy szóljunk róla. Geleji Katona István (1589-1649) erdélyi református püspök, a nyelvújító Kazinczy Ferenc előtti korszak kimagasló nyelvtudósa (is) volt. Életrajzi adatai hiányosak, az viszont tény: életének sorsfordulója Szolnokhoz kötődik. Hétéves korában kóborló tatárok elrabolták. Kétségbeesett édesanyja gyermeke keresésére indul. Vállalkozása nemcsak reménytelennek tűnt, de a török dúlta Magyarországon életveszélyes is volt. Regénybe illő, kalandos kutatás után egy hónap múlva gyermekét itt találta meg és itt váltotta ki fogva tartóitól. Hálából az isteni gondviselésnek úgy döntött: fiát Erdélyben papnak nevelteti. Ebben az időben Bethlen Gábor erdélyi fejedelem felvilágosult uralkodásának köszönhetően az Erdélyben élő három nemzet és mind a négy vallás szabadságát egyaránt oltalmazták, jogaikat, kiváltságaikat tiszteletben tartották. Törvényben biztosították azt is, hogy a jobbágy származású ifjak tanulhassanak. Ennek köszönhetően tanulhatott többek között Apáczai Csere János, Szenei Molnár Albert, Misztótfalusi Kis Miklós és Geleji Katona István is, aki Gönc, Sárospatak után tanulmányait Heidelbergben fejezte be. Gyulafehérvárra református püspöknek nevezték ki, ahol egyben Bethlen Gábor, majd 7. Rákóczi György udvari papja volt. A Károli Biblia első lapja Geleji Katona István nagy tudású, mélyhitű tudósként okfejtéseiben, teológiai felkészültségében és vitakészségben Pázmány Péterrel vetekedett. A magyar nyelv és irodalmi stílus megalapozójaként olyan jelentős újításokat honosított meg, melyek napjainkban is érvényesek. A világhírű erdélyi nyomdász, Misztótfalusi Kis Miklós és munkatársa, Csécsi János segítségével 1685- ben újra kiadták Amszterdamban a Károli Bibliát. Kijavították annak tárgyi tévedéseit, nyelvi idegenszerűségét, és ezzel elindítottak egy közel 150 évig tartó nyelvészeti vitát. Geleji ugyanis az úgynevezett, jottista” írás kezdeményezője volt (pl.: látja, adja, kívánja - szemben a katolikus „ypszi- lonista” helyesírással, pl. láttya, agy- gya, kívánnya). Geleji nevéhez fűződik - többek között az „az” névelő mássalhangzók előtti használata, valamint a határozatlan névelő és számnév „egy” írásának ma is használatos formája: „az „egynek” kiíratásában is- az én ítéletem szerint a „d” nem kívántatik. így: edgy, hanem elég így írni: egy, egynek, egytől etc.” Az külön érdekesség, hogy a , jottista” és „ypszilonista” vita nem a protestánsok és a katolikusok között robbant ki- még több mint száz évvel később is -, hanem két kiváló katolikus nyelvész, a piarista Révay Miklós és az „ypszilonista” pálos rendi, szolnoki Verseghy Ferenc között. 1830-ban, Kazinczy Ferenc közreműködésével a Magyar Tudós Társaság döntötte el a vitát a, jottisták” javára. Geleji Katona István születésének 410., halálának 350. évfordulója alkalmából fontosnak tartottam emlékezetbe idézni ezt a történetet. Dr. Nemes András Szolnok
