Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-24 / 196. szám
1999. augusztus 24., kedd Sport 9. oldal Férfi kosárlabda, nemzetközi mérkőzések Nem vallott szégyent az Olaj KE A szlovéniai Polzelában négy csapat részvételével rendeztek tornát a város nagydíjáért. A megméretésre hivatalos volt a Szolnoki Olaj KK legénysége is. A mérkőzéssorozat első napján a török bajnokság másodikja, az Euroliga-induló török Fe- nerbahce volt a piros-feketék ellenfele. A négy légióssal felálló Fener négy perc játék után 17-4-re vezetett, ám ezután ösz- szekapták magukat a mieink, jellemző, hogy az elkövetkező 13 percben mindössze hat pontot (!) engedélyeztek ellenfelüknek. A fordulás után sem változott a játék képe, minden szolnoki játékos a tudása maximumát nyújtotta, így sikerült felülmúlniuk a törököket. Mivel a torna másik találkozóján a hazaiak legyőzték a német Bundesliga egyik élcsapatát, a BC Gussev gárdáját, a fináléban a vendéglátókkal találkoztak Parkerék. A szlovén első liga tavalyi döntőse, a • BC Hopsi Polzelával szemben is jól helytállt a Maljkovicsot, Takácsot és Cziczást nélkülöző Szolnok. Mindössze a hazai pálya és a szerencse döntött a meghívók javára. Az Olaj tehát a második helyet szerezte meg a tornán. A szolnokiak kedd estig maradnak Polzelában, ahol a tréningek mellett a Gussewvel és helyeikkel játszanak gyakorlómérkőzést. Zorán Kmézics: - A mindkét meccsen jól, a várakozáson felül játszott csapatunk. Különösen Ivkovics és Filipovics remekelt, Szarvas is nagyon ügyes volt - hangsúlyozta az edző. Olaj KK-Fenerbache 63-52 (32-23) Szarvas 8/3, Walke 13/3, Parker 8, Filipovics 10, Ivkovics 14. Csere: Trepák 5, Mészáros 5, Boldizsár. BC Polzela-Olaj KK 97-90 (41-33) Szarvas 10, Walke 11/3, Parker 28, Filipovics 17, Ivkovics 16. Csere: Boldizsár 5, Mészáros 3, Trepák. (v. cs.) Czapkó Robi négyese csak mesterhármas Mert Békési közbeszólt 9. Szent István-kupa nemzetközi asztalitenisz-torna Boldog színművész a körcsarnokban Az asztalitenisz-világbajnokságot követően háromhetes pihenőt kaptak a válogatottak, s mivel ezúttal nem hirdettek pénzdíjat a szervezők, így nem véletlen, hogy távolmaradtak a sportág élversenyzői a hét végi szolnoki 9. Szent István-kupától. Még ennek ellenére is megdőlt a nevezési csúcs, hiszen 56 klub 530 egyéni versenyzője állt asztal mögé a három nap során. A hölgyeknél a tavalyi győztes Iszajeva (BSE) ezúttal nem kapott a legfényesebb éremből. Egyesben második, párosban - Zink Helgával - harmadik lett. Az idei bajnok Szvitán Krisztina (OMTK) sima 2:0-val győzött a döntőben, Lovassal párban pedig ezüstérmet szerzett. A férfiak mezőnyében a szabadkai Zorán Kalinics játékát kísérte a legnagyobb figyelem, aki a ’80- as években - az azóta már tragikus körülmények között elhunyt - Sztipaniccsal többször is nyert világbajnokságot. Nos, Zorán ezúttal 2:1-re veszített a fináléban attól a Karakasevicstől, akivel együtt a párosban bronzérmet szereztek. Megyénk felnőtt asztaliteniszezői hamar búcsúztak a tornán. Az ifjúságiaknál a még serdülőkorú Molnár Csaba jeleskedett, egyesben bronzérmet szerzett, előtte csak külföldi versenyzők végeztek. Vasárnap egy ismerős arcot fedezhettünk föl a lelátón, Koncz Gáborét. A népszerű színművész lányáért szorított - nem hiába. Regina a serdülők között párosban bronzérmes lett, melyet így kommentált a boldog apuka: - Jómagam a keményebb sportokat részesítem előnyben, de természetesen rettentően örülök a lányom „könnyűműfajú" sikerének is. Eredmények: Női páros: 1. Kertai-Erdelji (Sopr. Postás), 2. Szvitán-Lovas (OMTK), 3. Zink-Iszajeva (KSI-BSE) és Póta-Csernyik (Statisztika). Egyes: 1. Szvitán, 2. Iszajeva, 3. Erdelji és Nagy (Szekszárdi Férfi páros: 1. Vuke- vics-Milosevics (Belgrád), 2. Mercz-Dudás (CVSE), 3. Ka- rakasevics-Kalinics (Szabadka) és Klajics-Marics (Belgrád). Egyes: 1. Karaka- sevics, 2. Kalinics, 3. Ifj. Kovács (Kecskemét) és Pető (Temerin). M. G. Zink Helga egyéniben korán búcsúzott, azonban párosban Iszajevával a dobogó harmadik fokára állhatott A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban nem ritkaság az, ha valaki egy mérkőzésen többször is betalál az ellenfél hálójába. Abszolút rekorderként Határ Ferencet tartjuk számon a régióban, aki tavaly a Martfű színeiben, a Kenderes ellen egymaga hatot rámolt be. Azért egy négyest „hinteni” sem utolsó dolog, amit az elmúlt fordulóban Czapkó Róbert, az Abony csatára követett el a Jász- ladány felett aratott 7-1-es győzelem alkalmával. Czapkó még csak 21 esztendős, de már méretes vargabetűt tudhat maga mögött. Ujszászi srácként hat évet töltött a kun- hegyesi focisuliban, aztán Székesfehérvárott a Videotonnál is eltöltött hat hónapot, majd újra Kunhegyes következett, ahonnan hazatért egy fél évre Új- szászra, majd a Szolnoki MÁV igazolta őt a soraiba. A Véső utcában sem sok só jutott neki, először a KUTE, majd az Abony kölcsönjátékosaként szerepelt, mígnem utóbbi a nyáron véglegesen meg nem vásárolta. „Czapi” az első fordulóban nem talált a hálóba, amit azonban gyorsan feledtetett a hét végi négyessel. Amely ugyancsak mesterhármast ér, mert társa, Békési az 51. percben „közbeszólt” egy fejesgóllal abba a sorozatba, amely a 15., 19., 30. és 65. perc között Czapkó névvel jegyezte a gólszerzőt.- Azt hiszem nem titok, jól ment a játék - nyugtázza szerényen teljesítményét a vékony- dongájú csatár. - Azt hozzá kell azonban tennem, hogy más szerepkörben játszottam, mint az első meccsen, ráadásul a „testőröm” sem remekelt.- Mi volt az újdonság a feladatában?- Az, hogy hátulról kellett indulnom, és nem elöl vámom a feljátszott labdákat. Megnőtt tehát a mozgási területem, amelyen lendületet tudtam szerezni, így aztán az ellenfél játékosai általában lemaradtak. Akadt a négy gólomon kívül még két ordító helyzetem, de azokat sajnos elpuskáztam.- Újszásziként nem húzza vissza olykor a szíve?- Egyelőre nem, hiszen Abonyban egy komoly, nem NB III-as csapat kialakítása a középtávú célunk. Mivel a fut- ballból élek, ott játszom, ahol jobb lehetőséget kínálnak, és ezt egyetlen újszászi sem veheti rossz néven tőlem. N. I. Újra itthon Hazaérkezett szlovákiai edzőtáborozásáról az Alu- rad JTKF DSE NB I/B-s női kézilabdacsapata. A jászberényi lányok Aranyoson töltötték az elmúlt hetet, napi kettő, néha három edzést tartva. Ugrin György, az együttes trénere mindemellett két edzőmérkőzésen is tesztelhette játékosait a második ligába visszaesett helybéli együttessel szemben. Mind a két barátságos találkozó egygó- los vendéggyőzelemmel zárult (24-23 és 26-25), bár a szakember hangsúlyozta, hogy ilyenkor nem az eredmény, hanem a játék a fontosabb. Keddtől ismét hazai környezetben gyakorolnak a főiskolások, pontosabban régi sikereik színhelyén, a hűtő- gépgyári csarnokban, ugyanis a Bercsényi iskola csarnokának parkettája felújítás alatt áll - hogy a szeptemberben induló bajnokságra elkészüljön. (ni) A kép közepén látható amerikai Maurice Green nyerte a sevillai atlétikai világbajnokságon a férfi 100 méteres síkfutást. Balján a második helyen végzett kanadai Bu- rony Surin, jobbján a bronzérmes brit Dwain Chambers fut. Greene eredménye 9,80 másodperc. FOTÓ: FEB/REUTERS Graf edző vagy riporter lesz A múlt héten visszavonult német Steffi Graf örömöt és megkönnyebbülést érez, hogy abbahagyta a profi teniszt. A 22. Grand Slam- tornán diadalmaskodó „nagyasszony” a jövőben edzőként vagy riporterként szeretne dolgozni. Graf, aki egy heidelbergi sajtótájékoztatón jelentette be visszavonulását, természetesen nem akar elszakadni a tenisztől, ezért határozott úgy, hogy a jövőben gyerekeket fog oktatni. A 30 éves sportolónő, aki pályafutása során 377 héten keresztül vezette a női világranglistát, azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a televíziónál dolgozzon és teniszmérkőzéseket közvetítsen, jóllehet a tévés munkát mindig is nehéznek tartotta. - Visszatekintve 17 éves pályafutásomra, megállapíthatom, hogy a tenisznek rengeteget köszönhetek - mondta Graf. - A sport mindig átsegített a holtpontokon tette hozzá a visszavonult teniszező. Schumacher a tesztelt Michael Schumacher, a 40 nap után újra autóba ülő Ferrari-pilóta jelenleg svájci házában várja, hogy a tesztelés - melynek során jobb időt ért el az ír Eddie Irvine-nál is - milyen hatással lesz a silverstone-i Forma-1-es futamon eltört jobb lábára. A kétszeres világbajnok egyelőre nem tudja, hogy rajthoz áll-e a hét végi Belga Nagydíjon. A hét elején egy újabb tüzetes orvosi vizsgálat következik, és ha az orvosok zöld utat adnak, Schumacher- nek még akkor is teljesítenie kell a Forma-1-es fittségi tesztet. Ennek lényege, hogy a versenyzőnek 5 másodpercen belül el kell tudni hagynia autóját. A pilótának ezenkívül egy szökdelőpróbán is át kell esnie. Ez történt a sevillai atlétikai vébén Most ezüst a kalapács Már majdnem éjfél volt vasárnap a spanyolországi Sevillában az atlétikai világbajnokságon, amikor befejeződött a magyar szempontból kimagaslóan legfontosabb versenyszám, a férfi kalapácsvetés. A favoritok között emlegetett, egy évvel ezelőtti Európa-baj- nok Gécsek Tibor (78.95 m.) lemaradt a dobogóról, 4. lett. Ellenben Németh Zsolt (79.05) ezüstérmet nyert. A győzelmet a német Karsten Kobs (80.24) szerezte meg. Gécsek Tibor: - Nem értem, mi történt, mert a két bemelegítő dobásom 80 méter körül landolt, de a versenyen hiába erőlködtem, állandóan a szektoron kívül ért földet a kalapács. Amikor a harmadik kísérletem végre sikerült, azt hittem, már minden rendben lesz, de a folytatásban megismételtem a korábbi hibákat. Természetesen csalódott vagyok, annak viszont nagyon örülök, hogy klubtársam, Németh Zsolt második lett. Németh Zsolt: - Felemás érzésekkel tölt el, hogy így sikerült. Boldog vagyok, hogy második lettem, de sajnálom Tibit. Óriási szerencsém volt, hiszen csak alig egy hete kerültem be a vb-csapatba, a döntőben utolsóként jutottam a legjobb nyolc közé, majd mindössze 2 centivel előztem meg az ukrán Pisz- kunovot. Külön gyakorolni szoktuk, hogy az utolsó dobásra fokozottan összpontosítsunk, s ez most ezüstérmet hozott nekem. További döntők Férfi 100 m, világbajnok: Maurice Greene (USA) 9.80 2. Surin (Kanada) 9.84, 3. Chambers (Nagy-Britannia) 9.97. Női WO m, világbajnok: Marion Jones (USA) 10.70 mp 2. Miller (USA) 10.79 3. Tanu (Görögország) 10.84. Szolnok Első alkalommal rendezték meg Szolnokon a Minigolf Klub által hagyományteremtő szándékkal kiírt Zagyva-kupa versenyt, amely azt is hivatott jelképezni, hogy a névadó folyó is a megyeszékhely sajátja, nemcsak a Tisza. A díszes vándorserleget az abszolút egyéni győztes birtokolhatja egy évig, majd ezt követően az a golfos, aki egymás után három alkalommal nyeri el a kupát, örökre megtarthatja. Némi meglepetésre az első versenyt az ifjúsági korú Pálinkás Csaba nyerte 113 pontos eredménnyel, de úgy, hogy a felnőtt Török Gáborral a „szétütésben” diadalmaskodott. A bronzérem is hasonló körülmények között talált gazdájára, Pintér Józsefre. Az amatőrök között a mindösz- sze 9 esztendős Magyar Marianna lett az első (134), második Csortos Mihály (141), harmadik Szattelmayer Ottó (149). Augusztus 28-án Visegrádon a csapatbajnoksággal fejeződik be az idei minigolf verseny- idény, az utolsó felvonáson öt csapatot indítanak a szolnokiak. Siófok Az egykoron olimpiai és világbajnok Rejtő Ildikó végzett az élen a Siófokon rendezett veterán vívó világbajnokság női tőr számának II. kategóriájában. A női tőr mellett még a férfi kard küzdelmeire is sor került. Az I. kategóriában az 50 és 60 év közöttiek, a II. kategóriában a 60 év fölöttiek versenyeztek. Eredmények: női tőr: I. kategória: 1. Démaillé (francia), 2. Vardi (francia), II. kategória: 1. Rejtő Ildikó (magyar), 2. Vogt (német), férfi kard: I. kategória: 1. Sexton (amerikai), 2. Geiger (német), II. kategória: 1. Keim (német), 2. Schlick (amerikai). Budapest Hetvenkilenc éves korában elhunyt id. Skultéty Sándor, kiváló birkózóedző. Id. Skultéty Sándor alapította az Abonyi Birkózó Clubot, amelynél 1958 és 1979 között vezetőedzőként ténykedett. A közismert szakembert annak idején a magyar válogatott szövetségi kapitányának is hívták, de ő nem vállalta el a tisztséget, mert továbbra is Abonyban akart dolgozni. Legismertebb tanítványa Varga János, aki olimpiai elsőséget szerzett, valamint kétszer volt világ- és Európa-bajnok. Id. Skultéty Sándort - aki négy évig a MOB tagja is volt - csütörtökön Abonyban kísérik utolsó útjára. Manchester Teddy Sheringham, az angol Manchester United válogatott labdarúgója értékes díjat kapott a csapat szurkolóitól, ugyanis a BL-győztes, valamint angol bajnok és FA Kupa-címvédő rajongói az 1998 -99-es szezon „legtöbbet fejlődött MU játékosának” választották. Sheringham sikere csak életkora - 33 éves! - miatt meglepő, hiszen május végén sokat tett a triplázásért. A csatár először az FA-kupa-döntőjében jeleskedett: a sérült Roy Keane helyére beállva a 11. percben juttatta vezetéshez csapatát, amely után a második félidő elején Paul Scholes állította be a Newcastle United elleni 2-0-s végeredményt. Négy nappal később, a barcelonai BL-finá- léban Teddy Sheringham ismét a kispadon foglalt helyet, de pályára lépése után, a 90. percben betalált az 1-0-s vezetés miatt szinte már ünneplő német Bayern München kapujába, majd egy perccel később csúsztatott fejese után a norvég Ole- Gunnar Solksjaer győztes gólt lőtt.