Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-05 / 181. szám

6. oldal Gazdasági Tükör 1999. augusztus 5., csütörtök Növelhető a versenyképesség A falusi turizmusnak több támogatásra lenne szüksége Magyarországon jelenleg 11500 falusi szállást tartanak nyilván mintegy 26 ezer vendégággyal. A falusi turizmus versenyképességé­nek megőrzése érdekében az eddiginél több állami támogatásra vol­na szükség - hangzott el egyebek mellett a Magyar Falusi, Tanyai, Gazda-vendégfogadók, Vendégek Országos Érdekképviseleti Szövet­ségének szerdai tájékoztatóján. Ipari növekedés. Az előze­tes adatok szerint az idei év első felében az ipari terme­lés 6,8 százalékkal volt na­gyobb, mint 1998 azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hiva­tal szerdán. Az idén június­ban májushoz képest 3,8 százalékos növekedést re­gisztrált a KSH. Elektronikus központ. A vállalkozók külkereskedel­mi tevékenységét segítő elektronikus kereskedelmi központot alakított ki szék­házában a Budapesti Keres­kedelmi és Iparkamara (BKIK) a Gazdasági Mi­nisztérium közvetlen támo­gatásával - jelentette be Bazsó Csaba, a BKIK főtit­kára szerdán. Sorrend. A Budapesti Ér­téktőzsdén a forgalmi ada­tok alapján az OTP Érték­papír Rt. szerezte meg a ve­zető helyet 347,811 milliárd forinttal - közli a Magyar Tőkepiac a hivatalos vég­eredményt. Második a CA- IB Értékpapír Rt. 184,171 milliárdos, harmadik a Ta­karék Bróker Értékpapír­forgalmazó és Tanácsadó Rt. 162,441 milliárd forin­tos forgalommal. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai ( 1 egységre, forintban) angol font 383,21 euró 254,25 japán jen (100) 205,09 svájci frank 158,86 USA dollár 235,85 Átváltási arányok: 1 eur: 6,56 frf, 1,956 dem, 1936,27 itl, 13,76 ats. Csáky Csaba, a szövetség elnöke elmondta: egy-egy vendéglátónál évente átlagosan 5,3 éjszakát töl­tenek a turisták. A belföldiek ta­valy összesen 44 ezer, a külföldi­ek 37 ezer vendégéjszakát „alud­tak” a gazdáknál. Ennél többre is igény lenne, a vendéghelyek, il­letve -ágyak számának növelésé­hez, a falusi turizmus versenyké­pességének megőrzéséhez azon­ban az eddiginél jóval több pénz­re lenne szükség. A falusi vendéglátás jelenleg tíz ágyig, illetve évi bruttó 400 A parkokban letelepedett mint­egy 700 vállalkozásban a feldol­gozóipar 8 százalékát, 60 ezer embert foglalkoztatnak. Terme­lési értékük meghaladja a 870 milliárd forintot, ez a hazai fel­dolgozóipar teljesítményének 13 százalékát teszi ki. Néhány nappal ezelőtt az ipa­ri parkokkal kapcsolatban két újabb pályázati felhívás is meg­jelent. Az egyiket a Gazdasági Minisztérium (GM) új ipari parkok létesítésére írta ki. A pá­lyázaton belföldi székhelyű gaz­ezer forintos árbevételig adómen­tes. Az érdekképviseleti szövet­ség szerint a gazda-vendégfoga­dók fejlesztése érdekében - a je­lenlegi adókedvezmény fenntar­tása mellett - a falusi-tanyai ven­déglátás fejlesztésére az eddigi­nél nagyobb támogatást kellene az államnak nyújtania, mert e nélkül lemaradunk a környező országokkal szemben. Ennek kapcsán a szövetség képviselője sérelmezte, hogy a falusi turiz­mus fejlesztése érdekében Ma­gyarországon kívül a térségben dasági társaságok, közhasznú társaságok, helyi önkormány­zatok vehetnek részt. A beruhá­zást megalapozó megvalósítási tanulmánnyal, valamint három évre szóló üzleti tervek alapján kitöltött, cégszerűen aláírt adat­lappal lehet pályázni. Beadási határidő: szeptember 30. A má­sik kiírásban a GM és a Föld­művelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közös pályázatot hirdetett a már működő ipari parkok részére. A pályázat célja logisztikai központok létrehozá­már valamennyi ország kormá­nya pályázott PHARE-pénzekre. Csáky elmondta: tavaly két­százan pályáztak összesen 240 millió forint állami támogatás­ra. Az idén várhatóan 120 gaz­da juthat ily módon 2 millió fo­rint vissza nem térítendő támo­gatáshoz, amelyet fejlesztésre, házának korszerűsítésére, szol­gáltatásainak bővítésére fordít­hat. A szövetség képviselője fontosnak tartotta a támogatási rendszer kibővítését, hogy ez a réteg is hozzáférhessen a SAPARD- és a PHARE-pénzek- hez. Ezen túlmenően a jövőben az eddiginél sokkal nagyobb mértékben kellene támogatni a vállalkozószférát különféle hi­telkonstrukciókkal és kamattá­mogatásokkal. (újvári) sa és az infrastruktúra fejleszté­se. A programok megvalósításá­hoz két helyről kérvényezhető forrás. A GM Gazdaságfejlesz­tési Célelőirányzatától támoga­tás és kamatmentes kölcsön igé­nyelhető. Az FVM Vidékfejlesz­tési Célelőirányzatától a kor­mányrendeletekben meghatáro­zott térségekben kérhetnek tá­mogatást az ipari parkok. Mind­két pályázat elbírálását tárcakö­zi bizottság végzi. Javaslatuk alapján a gazdasági miniszter dönt az Ipari Park cím, illetve a támogatás odaítéléséről. A pá­lyázatokat a Megyei Területfej­lesztési Tanácsokon keresztül a GM-hez kell benyújtani október 1-jéig. Koós Tamás Az ipari parkok a kis- és középvállalkozók lehetőségeit bővítik Szoros pályázati határidők Magyarországon 55 iparfejlesztést szolgáló ipari park működik. A többnyire kistérségekben létesített parkok feladata, hogy a helyi kis- és középvállalkozásoknak kedvezőbb feltételeket biztosítsanak. Lo­gisztikai, közös vámügyintézési, könyvelési, őrző-védő és egyéb szol­gáltatásokkal könnyítik munkájukat. Veszteséges a MÁV A MÁV első hat havi gazdál­kodásának vesztesége 8,1 mil­liárd forint, ami az elmúlt év hasonló időszakát 4,6 milliárd forinttal haladja meg. A hely­zet normalizálása érdekében a vállalat elhalasztotta 50 sze­mélykocsi főjavítását, tovább csökkentette a karbantartásra fordított összegeket, és a for­galomhoz igazodó, bérmegta­karítást eredményező vezény­lési rendet vezetett és vezet be - tájékoztatta lapunkat Domo­kos Lajos, a MÁV Rt. kommu­nikációs igazgatója. Az így el­ért megtakarítás mintegy 6,4 milliárd forint, azonban a pénzügyi nehézségek miatt a költségek további 2 milliárd forintos szűkítése várható. Az áruszállításban a terv­hez viszonyítva a belföldi for­galom bevételkiesése 700 mil­lió, az exporté 2,4 milliárd, az importé 800 millió, a tranzité pedig 1,1 milliárd forint. A várthoz képest 2,9 millió ton­nával kevesebbet fuvarozott a MÁV. Ennek oka többek között a kedvezőtlen időjárás és az orosz kereskedelem visz- szaesése. Gyakorlatilag nem szállítunk búzát külföldre, áll az autópályák építése is. (sts) Megszorítások nélkül Az első félév gazdasági folya­matainak elemzése alapján a pénzügyi tárca úgy véli: nincs szükség gazdasági megszorító intézkedésekre. Járai Zsig- mond pénzügyminiszter szer­dán bejelentette, hogy az első félév gazdasági folyamatainak elemzéséről készült előterjesz­tést a kormány előrelátható­lag augusztus 10-i ülésén tár­gyalja. Járai Zsigmond a napokban közzétett folyó fizetési mérleg­adatokat megfelelőnek minő­sítette. Véleménye szerint tart­ható lesz az ez évre előre jel­zett 2,2-2,7 milliárd dolláros folyó fizetési mérleghiány. Bíztatónak nevezte, hogy a hi­ányt a külföldi tőkebeáramlás még túl is finanszírozza. A miniszter szerint a csúszó leértékelés havi mértékének be­jelentett csökkentése nem lesz hatással az exportnövekedésre. A költségvetés helyzetéről szólva leszögezte, hogy az a várakozások szerint, a terve­zettnek megfelelően alakul, a költségvetési hiány az év végé­re nem haladja meg a GDP 4 százalékát. A jövő évi költségvetés elő­készületeinek során a PM au­gusztus 5-ig várta a tárcák visszajelzését következő évi igényeikről. Járai Zsigmond elmondta, hogy a minisztériu­mok többségének jövőre ugyanakkora összeggel kell megelégedniük, mint ameny- nyit az idén költhettek. Ez alól csak a földművelésügyi, a honvédelmi és az egészség- ügyi tárca kivétel, amelyek ki­adását növelni kell. Jövőre az államháztartási hiány nem haladja majd meg a GDP 3 százalékát, az előre jelzett 2,5-3,5 százalékos sá­von belül marad - jelentette ki a miniszter. Hannmchárommillíó a károk enyhítésére A nyári ár- és belvízkárok enyhítése érdekében tett és még teen­dő intézkedésekről kérdeztük Fodor György szolnoki alpolgár­mestert. Orvosolni kell (Folytatás az 1. oldalról) A létesítendő ipari park kap­csán a testület egyhangúlag tá­mogatta azon megvalósítható­sági tanulmányt, amelyet az ál­lami pályázati pénzforrások el­nyeréséhez kellett elkészíteni. A városi egészségügy átszerve­zéséről szóló napirend során a képviselők többsége mondta el véleményét. Füreden az egész­ségügy kardinális kérdés, mert annak minősége, hatékonysága nagyban befolyásolja a lakosság hangulatát. A városban az egészségügy ezer sebtől vérzik, ami miatt sür­gősen rendezni kell a problémá­kat úgy, hogy az ellátás megőriz­ze önállóságát. Igényként merült fel a sürgősségi betegellátás hosz- szú távon is megnyugtató rende­zése, valamint a közelmúltban ál­laga miatt bezárt Örvényi úti „fi­ókrendelő” sorsának kezelése. Javaslatként hangzott el, hogy a rendelő költözzön abba a Kos­suth téri önkormányzati székház­ba, melyből hamarosan új helyre megy át a munkaügyi kirendelt­ség. Ám ezt a verziót sokan azért nem támogatták, mert nem sze­rencsés, ha a gyermekorvosi ellá­tás, a terhesgondozás, a védőnői szolgálat - jelenleg ezen egészség- ügyi szolgáltatást a központi ren­delőben vannak társbérletben - egy olyan emeletes épületben kap helyet, ahol ráadásul együtt kell majd élni a polgári ügyinté­zéssel. Ezzel együtt a probléma gyor­san orvoslásra szorul, mert dr. Balogh József, az egészségügyi és szociális bizottság vezetője le­szögezte: jelen helyzet ősztől to­vább nem tartható fenn. Szó volt róla, hogy a város egyelőre nem kíván tulajdonosi részese lenni az OB III-as focicsapatot is mű­ködtető Sport Kft.-nek, s tovább folytatódott a rendezetlen városi ügyek felelőseit számon kérő fe­gyelmi vizsgálat, melynek ered­ményéről később számolunk be.- El kell választani egymástól az árvíz- és belvízkárokat - kezdte Fodor György. - Ami a nyári ár­vizet illeti, a károk felmérése megtörtént. A védekezés és a kár költsége együttesen 36 mil­lió forint. Hangsúlyozom, hogy ez a nyári károkra vonatkozik, a tavaszi árvíz esetében csak a vé­dekezés 165 millióba került. Olyan információink vannak, hogy a központi költségvetésből a város 33 milliót kap, de még kor érkezik meg. Az önkor­mányzat azonban már meg­kezdte a kárenyhítést segély for­májában. Nyolcvanhat magán­lakóingatlannál fölmérték a kárt. Szolnok 9 milliót megelő­legez, ehhez a központi támoga­tás szolgál fedezetül. A kifizeté­sek még ebből sem kezdődtek meg, de ez nem függ attól, hogy mikor érkezik meg a központi támogatás. A már említett 33 millió esetében az adományozó megjelöli, hogy milyen károk enyhítésére használható föl a tá­mogatás, és az önkormányzat csak ezen belül dönthet az el­osztásról.-A belvízkárok esetében hason­ló a helyzet?- Itt a biztosítások megléte vagy nemléte bonyolitja a hely­zetet. Tudni kell, hogy milyen károkra fizet a biztosító, és me­lyek esetében van szükség támo­gatásra. Most a felmérés időszakában vagyunk, erről jelentés készül, amelynek alapján eldől, hogy melyik település mennyi köz­ponti támogatást kap. Ugyan­csak bonyolítja a helyzetet, hogy vannak ingatlanok, ame­lyek az árvíztől és a belvíztől is károsodtak, az árvíz után még helyreállíthatónak látszottak, a belvíz azonban teljesen tönkre­tette őket. Néhány ingatlan esetében, ha a központi támogatás megen­gedi, szóba jöhet a megvásár­lás is.- A holt-Tisza-parti üdülősoron is jelentős károk keletkeztek.- Valóban keletkeztek belvíz­károk azon a területen is, de csak az ott lévő lakóingatlanok tulajdonosai számíthatnak tá­mogatásra. B. A. Többségében polgári A kecskeméti önkormányzat­ban abszolút többségbe került a Fidesz-Magyar Polgári Párt ve­zette polgári koalíció. A város két egyéni választókerületének képviselője ugyanis kivált az el­lenzékben lévő SZDSZ-frakció- ból, és a koalícióval együttmű­ködni kivánó független frakciót alakitott. A két képviselő hang­súlyozta: noha az SZDSZ szi- neiben indultak a választáson, mindketten párton kívüliek. Azért döntöttek így, mert meg­ítélésük szerint a kecskeméti önkormányzat SZDSZ-frakció- ja csak papíron létezik, a való­ságban nem működik. nem tudjuk, hogy ez a pénz mi­mi i/m a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ Tiszavidék Áruházában, augusztus 5-től 40 % engedménnyel vásárolhatnak vásárlóink • női nyári ruhákat • női 2-3 részes garnitúrákat, egyes szoknyákat, kosztümöket • női szandálok, siingek • hátul nyitott leányka szandálokat (35-40-es) • valamennyi gyermekszandált (28-35-ig) Ajánlataink a készlet erejéig érvényesek... Tegyen egy áruházi sétát gyermekével, megéri... ■ Szo/nofr és Vidéke ÁFÉSZ

Next

/
Oldalképek
Tartalom