Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-05 / 181. szám
:rrz^ A szerkesztőség postájából 4. oldal Szellő Imi már (bronz)érmes 11. oldal Tegnap reggel nyolc órától fél szélességében lezárták a szolnoki Rékasi úti felüljárót felújítási munkák miatt. A váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpák szabályozzák. A november 15-éig tartó munkálatok során kicserélik a fél útpálya burkolatát, megjavítják a betonszerkezetet, a gyalogoslépcsőt és a korlátokat. fotó: cs. i. Napfogyatkozás rendőri biztosítással A közlekedőknek sem árt a fokozott óvatosság Sokan készülnek a jövő heti ritka természeti jelenségre, a nap- fogyatkozásra, illetve az ezzel összefüggő eseményekre. A rendőrség is több szempontból kiemelt figyelemmel kíséri az augusztus 11-i történéseket. A napfogyatkozás ugyanis mindenképpen érezteti hatását a közlekedésben, sőt akár bűnügyi következményekkel is járhat. Mézvásár és méhésztalálkozó Augusztus 7-én, szombaton Jászberényben nemzetközi mézvásárt és méhésztalálkozót rendeznek. A tervek szerint a tavalyi mézkirálynő huszárok kíséretében érkezik az esemény színhelyére, ahol az idei mézkirálynőjelöltek vonulnak fel az érdeklődők előtt. Az új királynőt délután választják meg, a megkoronázott győztes 100 ezer forint díjazásban részesül. A szakmai programok sorában nagybani mézvásár, kis tételű méz és egyéb méhészeti termékek kóstolóval egybekötött árusítása, valamint a méhészek, mézfelvásárlók és méhészeti- eszköz-gyártók találkozója szerepel. Szintén szakmai esemény lesz a méhcsaládok kezelésének szemléltetése. A gasztronómia évére tekintettel a méz és méhészeti termékek felhasználásával sütött finomságok készítői is vetélkednek majd. A hirtelen megváltozó látási és fényviszonyok könnyen zavart okozhatnak a közlekedésben — tájékoztatta lapunkat Czinege László őrnagy, a megyei rendőrfőkapitányság közlekedésrendéMint arról hírt adtunk, április 29-én a déli órákban lepték meg az álarcot viselő, kezükben fegyverhez hasonlító tárgyat tartó támadók az üzletben éppen ebédidejét töltő eladót. Az alkalmazottat megverték, megköszeti osztályának helyettes vezetője. Természetesen fontos, hogy a járművezetők a néhány perces éjszakai sötétség ideje alatt kapcsolják be a világítást. Arra is számítani kell, hogy a gyalogotözték, majd a polcról lesöpörtek félmillió forintot érő árut, és elviharzottak. A rendőrség bármilyen nagy erőkkel kezdett az ismeretlen tettesek felderítéséhez, csak bottal üthette az elkövetők nyosok is több figyelmet szentelnek az égi jelenségnek, mint például magára az úttesten való átkelésre. A napfogyatkozásnak orvosmeteorológiai hatásai is lehetnek, amelyek veszélyt jelenthetnek az úton lévőknek. Ilyenkor — az időjárási frontok idején tapasztaltaidhoz hasonlóan — csökkenhet a koncentrálóképesség, de a hirtelen jött légnyomásváltozás is okozhat bajokat. (Folytatás a 3. oldalon) mát, ugyanis jóformán semmi olyan körülményre nem akadtak, ami segíthette volna munkájukat. Ez persze nem volt véletlen, mert mint utólag kiderült, fiatal, de annál körültekintőbb tetteseket kellett keresniük. Maradt tehát a módszeres, szisztematikus nyomozás — derült ki a kapitányság bűnügyi osztályvezetője, Szűcs Zoltán őrnagy által tegnap tartott sajtótájékoztatón. (Folytatás a 3. oldalon) A zsaruk a gyanúsítottak gondtalan balatoni nyaralását zavarták meg // Őrizetben a szolnoki álarcos rablók Szolnokon nem érdemes rabolni. Végül ezúttal is ez bizonyosodott be, a megyeszékhely kapitányságának nyomozói még ha hónapokon át tartó kemény munka árán is, de megtalálták az április végén, Szolnokon, a József Attila úti számítástechnikai szaküzletben elkövetett fegyveres, álarcos rablás gyanúsítottjait. Látogatóban a Tiszazugban 7. oldal Tiszafüreden kardinális kérdés az egészségügy Orvosolni kell az orvosi rendelő helyét Kedden közel háromórás interpellációs vitával kezdődött a füredi önkormányzat soros ülése. Figyelmet érdemelt dr. Szabó Ottó képviselő hozzászólása, ugyanis a városatya felettébb furcsállta, hogy rendőrségi minősítés ellenére olyan elemek járkálhatnak ügyészi javaslatra szabadlábon, akiknek életvitele, magatartása nemcsak irritálja a jóérzésű lakosokat, hanem jogos félelmet is gerjeszt. A füredi testületi ülés ezek után megszüntette Ballagó László aljegyző közszolgálati jogviszonyát azért, mert a füredi pénzügyi iroda vezetője — aki aljegyzőként huzamos ideje helyettesíti a jegyzőt is —, sikeresen pályázta meg Abádszalók jegyzői állását. A városatyák közül többen elismerték a távozó szakember munkáját, de leszögezték: kényszerű funkcióhalmozása sokszor hibák forrása is volt. Éppen ezért született abban egyezség, hogy Fürednek mind az aljegyzői, mind pedig a pénzügyi vezetői állást pályáztatnia kell, s sürgősen meg kell oldani a jegyzői feladatok ellátását. A személyi kérdések során a testület Kovács Lászlónét bízta meg augusztus 4-étől öt évre a városi bölcsőde vezetésével. (Folytatás a 6. oldalon) Nemzetközi alkotótábor Egymástól is tanulnak a fonók Megkezdődött Törökszentmiklóson a hagyományos nemzetközi csuhé- és szalmafonó alkotótábor. Az évek során tradícióvá vált tábornak a református általános iskola diákotthona ad helyet. A városi művelődési központ 1992 óta rendezi a szalmafonó alkotótáborokat, eddig 14 volt már. (Folytatás a 3. oldalon) Még a tapasztaltabbak is láthatnak újdonságot fotó: mj A napokban felújítják a kunszentmártoni Epres-kert kulturális rendezvények megtartására is alkalmas közösségi játszóparkját. Az Epres-kert környékén lakó polgárok, vállalkozók összefogásával megújulnak a játékok, kopjafák. fotó: cs. i. A régió oktatási és tudományos központja lesz a Tessedik Sámuel Főiskola A pedagógiától a műszaki tudományokig Három településen ötezer hallgatót képeznek majd Egy hónapja megalakult a Tessedik Sámuel Főiskola előkészítő testületé. A parlament döntése alapján 2000. január elsejétől működő felsőoktatási intézmény székhelye Szarvason lesz, az oktatás pedig három városban (Szarvason kívül Mezőtúron és Békéscsabán), a tervek szerint négy karon folyik majd. A sok tudományterületet felölelő főiskolai centrum „születéséről” dr. Patay István, a mezőtúri főiskola főigazgatója, az új intézmény előkészítő bizottságának elnöke tájékoztatta lapunkat. Az oktatási tárcához benyújtott tervek szerint a jövő évben 1,7 milliárdos költségvetésű regionális felsőoktatási intézményben négy karon oktatják a felvételt nyerteket. Szarvason környezetgazdálkodási és mezőgazdasági, valamint pedagógiai, Békéscsabán humán menedzser és közgazdász, Mezőtúron pedig műszaki és mezőgazdasági képzés folyik majd. Az új intézményben körülbelül 2500 hallgató tanul nappali, 1500 levelező szakon, további ezer pedig különféle egyéb képzési programokban vesz majd részt. Elkészült a Tessedik főiskola fejlesztési terve, melyet kiegészítésekkel elfogadott a világbanki bírálóbizottság. A nagyszabású elképzelések érzékeltetésére elegendő egy adat: a fejlesztésre igényelt összeg három és fél milliárd forint. A tizenkét tagú előkészítő bizottság vezetőjétől megtudtuk, október 15-ig megalakul az ideiglenes intézményi tanács, mely fontos döntéseket hivatott majd meghozni. Személyi kérdésekben október végén látunk tisztán, akkor derül ki ugyanis, hogy a pályázók közül kit választanak a rektori és a gazdasági főigazgatói posztra. Dr. Patay István szerint a régió fejlődését érdekében sokat tehet majd az új tudományos és oktatási központ, félúton Debrecen és Szeged között. L. Z. 977086591504799181