Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-28 / 200. szám

Heti horoszkóp - Keresztrejtvény 7. oldal Fontos lesz a pontos hazatérés 11. oldal Kitüntetést- később felmondólevelet kapott Érzékenyebbé válnak a világ dolgaira ______ _________5. oldal _____ A lvó édesanyja mellől tűnt el a gyermek Elloptak egy csecsemőt Csütörtökre virradóra egy újszilvási házból ez idáig ismeretlen körülmények között nyoma veszett egy kilenc hónapos csecse­mőnek. A rendőrség ismeretlen tettes felderítése érdekében in­dított nyomozást. A feltételezések szerint ellopták a csöppséget. Mint azt a Ceglédi Rendőrkapi­tányság megbízott vezetőjétől, Pálfi János századostól megtud­tuk, a kicsi és az őt egyedül ne­velő édesanyja előző este fél li­kőr feküdtek le otthonukban. Az asszony, K. Ilona reggel feléb­redve már nem találta a lakásban kisfiát, Mátét. Bejelentése nyomán a rendőr­ség azonnal megindította a nyo­mozást, a tettes kilétére azonban még nem derült fény. Pálfi János elmondta, jelenleg több verziót érintően folyik a vizsgálat. Több személyt is kihallgattak már - többek között a szintén Újszil­váson, a családjától külön élő apát is -, gyanúsítottja azonban egyelőre nincs az ügynek. A Ceglédi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri. Aki az esettel kapcsolatosan infor­mációval rendelkezik, értesítse a kapitányságot a 53/310-066- os telefonszámon vagy hívják a rendőrség központi ügyeletét: a 107-et. -hgy­Volt, aki még aratott a héten Több búzát kellene vetni A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) idén egymillió hektár őszibúza-vetésterülettel számol, ebből mintegy 130 ezer hektár jutna megyénkre, szemben a tavaly el­vetett 85 ezer hektárral.- Még a héten volt olyan gazda, aki búzát aratott, de ezt inkább a föld, illetve a természet iránti tiszteletből tette, mintsem ered­mény elérése érdekében - mond­ta érdeklődésünkre Bottyán Bé­la, az FVM megyei hivatalának megbízott vezetője. Mint meg­tudtuk, a hivatal munkatársai igyekeztek a gazdáknak segíteni abban, hogy a rizstermelő gaz­daságokkal felvegyék a kapcso­latot, hogy az erősen felvizese- dett vagy vízben álló gabonát is be lehessen takarítani. (Folytatás a 3. oldalon) Hét kilométer telefonvezetéket vágtak le egyetlen éjszaka alatt Lépre ment az elázott kábeltolvaj Az „Ötkölök” is fellépett tegnap Szolnokon, a Damjanich múzeum udvarán, ahol etnogasztronómiai napot tartottak. (Tudósításunk a 3. oldalon.) fotó: m. j. A hat fős csapat már ki tudja hányadszor indult bevetésre. Azon az augusztusi éjjelen a kengyeli határt szemelték ki. Egyetlen éj­szaka alatt 34 karóközről, összesen csaknem hét kilométer hosz- szúságú telefonkábelt vágtak le, hogy nem sókkal később, némi haszon reményében felkeressenek egy fémhulladék-kereskedőt. Csakhogy ezúttal épp arra járt a kengyeli rendőr. A portyázó körzeti megbízottat észrevették a tolvajok, így mielőtt a rend őre rajta kaphatta volna őket, „fel­szívódtak” az éjszakában. A zsákmánnyal megpakolt Ladát viszont kénytelenek vol­tak hátra hagyni, amit a rendőr csakhamar meg is talált. Az eső szakadt, az egyenruhás beült az autójába, és a helyszíntől egy ki­csit távolabb szemmel tartotta a vezetéktolvajok járművét. A Lada tulajdonosa aggódott a kocsijáért, ezért nem tartott tár­saival, akik végképp kereket ol­dottak. A bőrig ázott ember, aki vala­hol a közelben lapult, végül elő­merészkedett. A rendőri intéz­kedés meglepetésként érte.. Az elfogott gyanúsított beis­merő vallomást tett. Kiderült, hogy a hat tagú, többségében szolnokiakból álló társaság ta­valy októbertől kezdődően járta a határt és kutatta a még ép tele­fonvezetékeket. Jártak Mezőtú­ron, Túrkevén, Martfűn, Kun- szentmártonban, Tiszatenyőn, Tiszavárkonyban, Szolnokon, de szerencsét próbáltak a szom­szédos Csongrád megye telepü­lésein is. Módszerükre jellemző, hogy megpróbáltak nagyon óvatosak lenni. (Folytatás a 3. oldalon) Kijavítják a tetőt a kisújszállási Kossuth úti iskola épületén, amelyben szeptembertől a Református Általános Iskola kap helyet. fotó: mészáros A régió százmilliárdos fejlesztésre pályázik jövőre Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye megalakítja az Észak-Alföld Regionális Fejlesztési Taná­csot, az alakuló ülést augusztus 31-én Debrecenben tartják. Er­ről állapodtak meg a három megye és a megyei jogú városok ve­zetői pénteken, a hét elején kezdett tárgyalásaik befejezésekor. A tanácskozást követő sajtótájé­koztatón bejelentették: a régió központja Debrecen lesz, ugyan­akkor a munkaszervezet - az Észak-Alföld Regionális Fejlesz­tési Ügynökség Kht. - központjá­ul Újfehértót jelölték ki. Megyénk vezetői e kérdésben nem nyilvá­nítottak véleményt, elfogadták a két másik megye megállapodását. A regionális tanács megalakulását követően hat bizottságot hoz létre: az idegenforgalmi, illetve környe­zetvédelmi és vízgazdálkodási bi­zottság vezetőjét Szolnok, a me­zőgazdasági és vidékfejlesztési, illetve a vállalkozásfejlesztési bi­zottságét Szabolcs, a humán erő­forrás-fejlesztési és az infrastruk­turális kérdésekkel foglalkozó bi­zottság vezetőjét pedig Hajdú me­gye adja majd. A bizottságok szo­rosan együttműködve kilenc programot dolgoznak ki, amelyek konkretizálják a már meglévő ide­iglenes regionális stratégiai prog­ramot. A tervek szerint 2000-ben 95 milliárd forint értékű fejlesz­tésre adnak be pályázatot a régió­ban. A regionális fejlesztési tanács elnöki posztját 2000. január else­jétől egy-egy évre felváltva tölti be előbb Szolnok, majd Hajdú, illetve Szabolcs megye elnöke. Közös szemétkezelés a Tisza-tónál Miután az érintett 24 Tisza-ta- vi település közül már 15 elő­zetesen jelezte támogató szán­dékát, az érintett önkormány­zatok Tiszafüreden egyeztet­ték elképzeléseiket a regionális hulladéklerakó és szemétkeze­lő kapcsán. A tanácskozáson kiderült, meg­van az esély arra, hogy a tervek szerint Tiszaigar és Tiszaszőlős között, mintegy egymilliárd fo­rintos beruházással megépíten­dő lerakó az Európai Unió ISPA programjának 75 százalékos, valamint a nemzeti környezet­védelmi alap 13 százalékos tá­mogatásával valósuljon meg. Nyitott kérdés még, hogy mi­képpen lesz felosztva a fennma­radó települési önerő, valamint az is, hogy mi lesz akkor, ha az ISPA-nál nem lesz befutó a terv. A jelenlévők mindenesetre „ál­dásukat” adták a közös kivitele­zésre. Kiderült az is, hogy eluta­sítás esetén több pályázati csa­torna nyitott a hasonló összefo­gással számoló tervekre. -p­Szépkorúak szavalnak A Nyugdíjasok Megyei Kulturá­lis és Érdekvédelmi Egyesülete tegnap és ma Szolnokon, a Vá­rosi Művelődési és Zenei Köz­pontban rendezi meg a Kárpát­medencei szépkorúak szavaló­versenyét. A rendezvényre a ha­tárainkon túli magyarlakta terü­letekről is érkeztek versenyzők. Felvételünk Illés Lászlóné tiszakürti szavalót örökítette meg. FOTÓ: MÉSZÁROS Uj munkahelyek Új munkahelyeket teremt Rákó- cziújfalunak egy varroda, amely összesen több mint harminc helybélinek nyújthat kenyérke­resetet. A mezőhéki Táncsics szövet­kezettől adósság fejében elvett ingatlanba költözött be nemrégi­ben egy varroda, ahol jelenleg húszán dolgoznak. A bővülő pi­ac azonban lehetővé teszi, hogy tovább növelhetik a munkások létszámát, így hamarosan újabb cipőfelsőrész-varró egységet in­díthat a vállalkozás. Tartalom:- Exkluzív interjú Orbán Viktorral- Még mentettek volna- Betlehemben született- Nyereményvonal HOLNAP IS MEGVÁSÁROLHATÓ AZ VASÁRNAP Jász-Nagykun-Szolnok megyei hetilap II. évfolyam, 35. szám 977086591506199200

Next

/
Oldalképek
Tartalom