Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-23 / 195. szám

1999. augusztus 23., hétfő Megyei Tükör 5. oldal Máramorosi vendégek a megyei iparkamaránál Szolgáltatást tanulunk Ötnapos program keretében látta vendégül a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Keres­kedelmi és Iparkamara a ro­mániai Máramaros megyei kamara küldöttségét. A láto­gatás célja a már jól működő kapcsolat mélyítése is. Augusztus 17-től öt napig megyénk cégeivel, a magyar kamarai rendszerrel ismerke­dett a romániai Máramaros megyei kamara küldöttsége - tájékoztatta lapunkat Kólyáné Sziráki Ágnes, a kamara köz­hasznú társaságának ügyveze­tője. Mint elmondta, a kultu­rális programok mellett a szakmai látogatások is szere­pet kaptak. Mindemellett fon­tos az is, hogy Romániában nincs kötelező tagságú ka­mara, így a magyar vendéglá­tók a szolgáltatások tekinteté­ben tájékozódhattak. A már mintegy hét éve tartó kapcsolat továbbépítése is szerepet játszott a baráti és szakmai látogatásban - tudtuk meg Gheorghe Marcastól, a máramarosi kamara elnöké­től. A tagok közötti üzleti kapcsolatok kialakítása is fon­tos, s mint az elnök kérdé­sünkre válaszolva elmondta, az ő megyéjük a mi régiónk­ból importál például gabonát. ein Művészek és diákok közös alkotótábora Jászapátin Ihletet ad a kisváros atmoszférája Borbás P. Zsuzsa művészeti vezető, aki a fiatal tehetséges di­ákok (idén tizennégyen voltak) munkáját is összefogta, hozzá­tette: a településen érezhető, szinte kézzelfogható, hogy Jász­apáti Vágó Pál szülővárosa. A nagy festőművész teremtette tra­díció megmaradt, „valahogy sokkal jobban értik a művészetet, mint máshol”. Az egész város megmozdult, hogy sikeressé tegye a művészte­lep munkáját. Az önkormányzat, a vállalkozók, a magánemberek anyagiakkal vagy étellel, a fes­téshez, a képek keretezéséhez szükséges anyagokkal, gyümöl­csökkel, vagy éppen azzal, hogy modellt ültek a művészeknek, se­gítették a munkát. Az eredményről bárki meg­győződhet a Vágó Pál Műterem­ben megrendezett kiállításon, mely szeptember 13-ig lesz lát­ható. A megvásárolt alkotásokból származó bevétel felét a művé­szek felajánlották a jászapáti ró­mai katolikus templom Vágó Pál- seccójának felújítására. bcs Harmadik alkalommal rendezték meg az elmúlt két hétben Jászapátin a Jász Alkotók Köre (JAK) alkotótáborát. A tábor az első alkalomtól fogva nemcsak a művészeknek ad lehetősé­get a munkára, évről évre fiatal tehetséges diákokat is fogad, hogy tudásuk legjavát átadják a következő nemzedéknek is. Munka közben Szálkán Rózsa festőművész Idén kilenc jászsági vagy onnan elszármazott művész választotta otthonául Jászapátit. Ahogy azt Szalkári Rózsa festőművész, a művésztelep vezetője megfogal­mazta: „a két hét alatt számos af­FOTÓ: S. J. kotás készült, de még több ötletet menthettünk. Engedtük, hogy a hangulatos kisváros atmoszférája átjáijon bennünket, hogy aztán később még sokáig ihletet jelent­sen az itt eltöltött idő.” Szlovéniába, Lengyelországba és Ausztriába gyártottak az idén cementsilókat Kunhegyesen, a Hydrogép Kft.-nél. Az egyenként hatvan köbméteres silókban tárolták a cemen­tet a mobil betonkeverő telepeken. Képünkön a kész silókat festéshez készítik elő. fotó: m. j. Motorosok hétvégéje Karcagon A motorosok felvonulása is bizonyította: az öreg motor még nem vén motor fotó: b. l. A hét végén immár harmadik alkalommal rendezték meg Karcagon a Pannnónia Weekend motorostalálkozót, melyre az egész országból, sőt határainkon túlról is eljöttek a köb­centik szerelmesei. A legkülönlegesebb járgány egy Zastava 750-es személygépkocsi motorjából készített indián motor- kerékpár volt. A Motorbarátok Egylete, Kar­cag a strand területén és a volt tüzéptelepen nonstop prog­rammal várta a veszprémi, sió­foki, budapesti németországi motorosokat. A legmesszebb- ről egy orosz fiú érkezett, aki a benzinhiány miatt kénytelen volt vonatra szállni. A legidő­sebb motoros Pocsai István volt, aki 1922-ben született, és a Nagykunságba Budapest­ről száguldott le, hogy meg­mutassa, állja a sarat a fiatok­kal az erőversenyeken is. A több száz résztvevő a strando­lás mellett ügyességi verse­nyeken és paint hallban („fes­téklövészetben”) is kipróbálta magát. A szombati motoros felvonulás után a főtéren ügyességi versenyek - szla­lom és motoros lovagi torna - volt a feladat. Persze nem maradt el az éjszakai koncert, filmvetítés sem. A köbcentik szerelmesei megismerkedtek Karcag nevezetességeivel, vasárnap pedig ellátogattak a gyomai motorkerékpár-mú­zeumba. de Az értékek felismeréséhez alázat és elmélyedés kell Az Alföld szeretete kíséri életét Jász-Nagykun-Szolnok Me­gyéért Díjban részesült au­gusztus 20-a alkalmából dr. Tóth Albert, a mezőtúri GATE Mezőgazdasági Főis­kolai Kar tanszékvezetője. Dr. Tóh Albertet jól ismerik a megyében és azon túl is a ter­mészetvédő, a környezetünket féltő polgárok és szakemberek. Többek között természetvé­delmi javaslatot készített a he­lyi és megyei védettségű terüle­tekre, elkészítette a Körös-Ma­ros Nemzeti Park megalapítá­sának koncepcióját, híresek hortobágyi, nagykunsági, Kö­rös-vidéki, kunhalmokkal kap­csolatos kutatásai. A Magyar Tudományos Akadémia Alföld Program Tu­dományos Tanácsának társel­nöke. A megyei díjat kiemel­kedő táj- és szülőföldszereteté- ért, szakmai-nevelői munkás­ságáért kapta. Dr. Tóth Albertnek az idén ez a második jelentős díja, hi­szen néhány hónappal ezelőtt megkapta a Pro Nature szakmai díjat is.- A Pro Natúrét a hortobágyi természetvédelmi táborok 25 éves szervezéséért kap­tam, az nem is en­gem illet, inkább azt a kollektívát, amely abban a munkában részt vesz.- Miért köte­lezte el magát az ökológiai, tájvé­delmi munkának és nevelésnek?- Nem elég csak szeretni valamit, hanem tenni is kell érte. Ez mély, morális kötődést feltéte­lez a tájhoz, annak értékeihez, valós értékrangjához, és vál­lalja ennek áthagyományozását is. Az én munkám nevelő­munka is, mert az értékeket közvetíteni is akarom. Meg­győződésem mint tanárnak, mint közéleti embernek, hogy rengeteg értékünkről nem tu­dunk, amely itt van köröttünk, karnyújtásnyira - európai és vi­lágértéket megjelenítő tájaink. Mint tanárnak nagy szerepem van abban, hogy ezeket az érté­keket szakmai előadásokkal, ki­rándulásokkal, tábo­rokkal, publikációkkal erősítsem. Ez egyfajta elhivatottság részemről. Én nem teszek mást, mint azt a tisztességet követem, amit elődeim­től, szüleimtől, rokon­ságomtól, baráti köröm­től kaptam és örököl­tem. Nekik ez a föld szent volt, és ma is az a maga nemes értelmé­ben.- Akik ismerik önt, az Alföld szerelmesének tartják.- Én nem szeretem azt, ami­kor elvágyunk innen azért, mert másutt, mondjuk a Dunántúlon jobban lehet nyerészkedni, bol­dogulni. A ma embere sokszor egy nyugati kocsiban ülve, a tá­jon átrohanva szemléli az Al­földet. Neki soha nem fog fel­tűnni a lényeg, a tájban rejlő öröklött értékek. Ahhoz ugyanis sokkal több alázat kell, sokkal több elmélyedés. Mert már Széchenyi István is azt mondta, hogy a Tisza-völgyben tömérdek a lappangó kincs. Dr. Tóth Albert FOTÓ: MÉSZÁROS Szubjektív iskolatörténet A napokban jelent meg Cselényi Barnabásné tanárnő szer­kesztésében az „Én iskolám” füzetek második kötete, mely­ben minden alkalommal a karcagi Gábor Áron Gimnázium egykori diákjai kapnak szót. Az „Én iskolám” füzetek egy szubjektív iskolatörténet. Míg az első füzetben a vidám, szomorú, olykor megríkató történetek, sztorik kaptak he­lyet, a mostaniban dr. Hardi- csai Béla 1945-ben érettségi­zett jogász emlékezik vissza az 1938-46 közötti Karcagi Nagykun Református Gimná­zium mindennapjaira. Az írá­sokból megismerhetjük a be­járó diákok emberpróbáló éle­tét éppúgy, mint a háború borzalmait, valamint az eltelt öt évtized jeles érettségi talál­kozóira született verseket. A füzet második részében korábbi, újságban megjelent visszaemlékező cikkeket kö­zöl a szerkesztő. Cselényi Barnabásné felvette a kapcso­latot Szőllősi Jánossal, a kar­cagi öregdiákok baráti körének elnökével is, akitől következő füzeteihez több tucat öregdiák­visszaemlékezést kapott, így már több kötetre elegendő írás van tarsolyában. A megjelente­tésükhöz a tanárnő létrehozott egy alapítványt. Az öregdiá­kok októberi találkozójára egy jótékony zenés, irodalmi mű­sorral készül. Szeretne kiadni egy falinaptárt is, melyet Berta Márton, Karcagról elszárma­zott grafikus illusztrálna.-de­Nemzetközivé bővül a nyugdíjas-seregszemle? Szól a zene, száll a dal-jó hangulat volt a fesztiválon fotó: esi (Folytatás az 1. oldalról) Mégpedig azzal a jóleső érzés­sel, hogy kifejezte köszönetét azért, hogy egy ilyen kellemes környezetben gyűlhetett össze a nyugdíjasok nagy, közösség- formáló családja. Mindezek után kezdődhetett el a verseny, amelyen közel fél­száz produkciót kellett minősí­tenie a szakmai zsűrinek. A dol­guk egyrészt nagyon nehéz volt, mert a színvonal valóban magas volt. Másrészt azonban könnyű volt az elbírálás, mert ki- mondva-kimondatlanul lehetett érezni: itt a legnagyobb győze­lem a részvétel. Öröm volt nézni ugyanis az egymásra találó bará­tok jókedvét, a pompázatos nép­viseleteket, az egymásnak szánt míves szuveníreket, s nem utol­sósorban a színpadi lelkesedést. Ami a keményen átdolgozott évek, a történelem átélt viharai után kívánta önfeledtté tenni „egymás” szórakozását Tiszafü­reden. Aki fiatalabbként részese lehetett ennek az ünnepnek, az elsősorban ebből a segítő össze­tartozásból kapott jó példát az öregektől. Azoktól, akik ki is ér­demlik az ilyen ünnepeket, no és azt is, hogy odafigyeljünk rájuk. A zsűri persze mindezekkel együtt eredményt is hirdetett, és a győztesek meg is érdemlik, hogy megemlékezzünk róluk. A fesztivál első helyezettje a Vad­virág Népdalkor lett Mezőko- vácsházáról, míg a 2-3. helyet sorrendben az algyői Hagyo­mányőrző Tánckar és az egyeki művelődési ház népdalköre nyerte el. Fesztiválkülöndíjat kapott Szendrei Lajosné Mező­túrról és a berceli Hagyomány- őrző Népdalkórus. A siker biztos jele volt egyébként az is, hogy Krizsán Sándor elnök megemlítette a házigazdáknak: jó lenne Füre­den jövőre nemzetközi nyugdí­jasfesztivált szervezni, -pm-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom